A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-25 / 17. szám

Amikor a Bodrogközben a CSKP még élö alapító tagjai felöl érdeklődtem Péter Imrénél, az itteni munkásmozgalmi hagyományok legavatottabb ismerőjénél, ő figyelmeztetett Túrák Istvánra. — Alapító tagja a pártnak — mondta Imre bácsi —, de valahogy megfeledkeztünk róla az utóbbi években. Őt keresd fel. E buzdítás nyomán egy enyhe márciusi napon látogattam meg Túrák Istvánt, aki Királyhelmec (Královsky Chlmec) egyik csendes utcájában lakik, és amikor jártam, éppen 86. születésnapjának a megünneplésére készült. Mi sem természetesebb hát, mint hogy a nyolcvanhatodik életévének küszöbén álló István bácsit arra kértem, emlékezzen, idézze fel a múltat, annak mindennapi küzdelmeit, sikereit és kudarcait is. — Apám a múlt század derekán született az akkori Fiume közelében. Kőfaragó volt a szakmája, de vándormunkásként kereste a kenyerét. így eshetett meg, hogy anyámmal, aki Margitfalváról (ma Margecany) származott és szolgálólány volt, itt ismerkedett meg, mert abban az időben az itteni vasútépítésnél dolgozott. Amikor a vasútnál elfo— A legnagyobb nyomor fogadott. Csak anyámat és Ilona húgomat találtam itthon. Fivéreim még mint katonák szolgáltak. Munka nem volt, legfeljebb a gazdáknál alkalomszerűen. Huszonegy tavaszán aztán felgyalogoltam Ungvárra, s ott a város közelében levő radvánci gránitbányában kaptam munkát mint kőfejtő. Három évig fejtettem itt a gránitot, de a bánya 1924-ben csődbe jutott, a munkások nagy részét elbocsájtották. Magam is köztük voltam. — Mikor lett tagja István bácsi a CSKP-nak? — 1922 októberében, Ungvárott. A párt székhelye akkor a Rákóczi utcában volt. A bányából kéthetenként jártam be értekezletre, rendszerint szerda este. Túrák István a CSKP ungvári helyi szervezetének megbízásából újságokat, röplapokat, plakátokat vitt a gránitbányában dolgozó társainak. A párt ungvári szervezetének vezetői között ekkor már ott volt Túrák György is. Túrák István testvéröccse, aki korábban vöröskatonaként harcolt a Magyar Tanácsköztársaság hadseregében. — Királyhelmecen — folytatja az emléke-Turak István gyott a munka, szüleim tovább vándoroltak. Hogy a munka után való vándorlásban hova, merre jutottak el, azt leghűbben testvéreim születésének a helye mutatja. József Garanyban született, Teréz Karcagon, Anna Zagorszk lengyel városkában, én Berettyóújfalun, György Révleányváron, Ilona és András pedig már itt Királyhelmecen, mert szüleim végül itt telepedtek le. Nem bent a városban, hanem az Erősben lévő városi kőbánya közelében. Ott építettek egy földkunyhót, abban laktunk nyolcan, mert két testvérem meghalt. Hatan maradtunk gyerekek. Mi innen jártunk be Helmecre iskolába. Én hat elemit jártam ki, de nagyon hiányosan, mert nem volt ruhánk, és könyvekre se telt, hiszen apám, aki a sátoraljaújhelyi állami útépítészeti hivatal kőbányájában dolgozott, olyan keveset keresett, hogy abból ennivalóra se futotta mindig. Aztán 1903-ban apám kivándorolt Amerikába a jobb kereset reményében, de odaveszett. Soha többé nem érkezett hír felőle. Mi, hatan gyerekek, itt maradtunk anyánkkal a földkunyhóban. Én tizenhárom évesen a bodrogszentesi kőbányába kerültem. Kezdetben vizet hordtam a munkásoknak, később megtanultam a kőfaragást. Túrák Istvánt, aki kitanulta a kőfaragást, 1915-ben besorozták katonának; a következő év elején a debreceni honvéd gyalogezredhez vonultatták be, majd kéthónapos kiképzés után az albán frontra vitték, ahol hét hónapot töltött. A hetedik hónapban maláriába esett, így hazaszállították. Háromhónapos gyógykezelés után egy műszaki alakulattal Dél-Tirolba került. — Az volt a dolgunk — mondja —, hogy a sziklákba lőszer tárolására való kavernákat fúrtunk. Nyolc hónapot dolgoztam ott, ekkor kaptam szabadságot. Ez 1918 októberében volt. Vissza már nem mentem, mert kitört az őszirózsás forradalom. Károlyi vette át a hatalmat. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása Debrecenben az Auguszta szanatóriumban ért, ahova gyógykezelésre küldtek. Nagy öröm volt ez, de nem tartott sokáig. Debrecent az antant támogatásával megszállták a román csapatok. Haza se tudtam jönni akkor, csak 1919 júliusának közepén. — Idehaza milyen világot talált? A Csonkavár, ahol a pártszervezet alakuló gyűlését tartották 1923-ban zést Túrák István — a párt alapszervezetét 1923-ban alakítottuk meg. Részt vettem magam is ezen az alapító gyűlésen, amelyet a Kishegyen tartottunk meg. Az ungvári körzeti pártbizottság megbízottja Gyuri öcsém volt, ő vezette az alakuló gyűlést, amelyen megválasztottuk a vezetőséget. A helyi szervezet első elnöke Margita László lett. A vezetőségnek én is tagja lettem Schwarc Margittal, Lénárt Lászlóval, Térjék Pállal, Szidor Margittal és Balog Imrével együtt. Később idős Margita Lászlónak, a CSKP helmeci helyi szervezete első elnökének egy 1960-ban írott nyilatkozatát olvastam. E nyilatkozatban többek között ez áll: „A Túrák családot ismerem gyerekkorom óta. A helmeci község határában a kőbánya területén laktak, közülük négy párttag lett. Túrák István volt a legidősebb, akit úgy ismerek, mint a ... kommunista párt egyik megalakítóját. Az első pártvezetőségben, amelynek engem választottak meg elnökévé, Túrák elvtárs vezetőségi tag lett. ... Testvére György szintén aktív előharcosa volt a CSKP-nak . .. Dachauban meggyilkolták az SS-ek." — A radvánci gránitbányából negyedmagammal Munkácsra mentem, ahol felfogadtak a frigyesfalvi kőbányába, de az első napon kiderült, hogy azért kellettünk, mert a többi munkás sztrájkolt. Másnap mi is csatlakoztunk a sztrájkolókhoz. A bányatulajdonosok kénytelenek voltak teljesíteni a munkások követeléseit, de minket négyünket az utcára tettek. Hazajöttem Helmecre, és négy hónapig munka nélkül voltam. 1925 tavaszán Bodrogszentesen kaptam munkát újra gróf Majláth kőbányájában. Megalakítottuk itt is a pártszervezetet. Tar Mihály, Péter Ferenc, Kendi Lajos és más elvtársakkal együtt. Ekkor már József öcsém is köztünk volt. Tar Mihály 1960 februárjában Margita Lászlóhoz hasonlóan, leírja, hogy; „Túrák Istvánt 1922 óta ismerem mint a kommunista párt tagját... aki egyik legjobb szervezője volt a párt munkájának .. . Sokszor volt büntetve és becsukva ..." — Ebben az időben az volt a feladatom, hogy tartsam a kapcsolatot a királyhelmeci és a szentesi kőbánya kommunistái között. Újságokat, agitációs anyagokat vittem a kőbányába, én szerveztem a kőbányai dolgozókat a nagyobb megmozdulásokra, május elsejei felvonulásokra, nagyobb népgyülésekre, mikor mi volt... Jelszavakat festettünk a falakra, plakátokat ragasztottunk. Persze a csendörök se tétlenkedtek. Néhányszor engem is elfogtak, és ilyenkor elítéltek. A legkisebb büntetés tíznapi elzárás és 200 korona pénzbírság vollt; az utóbbit persze soha nem tudtam kifizetni, így ledolgoztatták velem. 1925 és 1932 között a bodrogszentesi kőbányában két ízben volt sztrájk, mindkettőt a kommunisták szervezték. Az első két hétig tartott. A munkások a kőkocka-faragás darabbérének a felemelését követelték. Ez a sztrájk sikerrel végződött. A másik, amelyet 1929 nyarán szerveztek, három hétig tartott, de a várt eredményt a sztrájktörök meghiúsították. — A harmincas évek elején — mondja Túrák István —, harmincegyben vagy harminckettőben, nem emlékszem pontosan, részt vettem a párt kerületi konferenciáján Kassán, amelyen Függ Jenő elvtárs, a központi bizottság tagja tartotta a beszámolót a Kommunista Internacionálé VI. kongresszusáról. A konferencia után a kassai állomáson a rendőrök letartóztattak és csak 93 napi elzárás után engedten szabadon. 1934 őszén a bodrogszentesi bányát bezárták, a munkások szétszéledtek az ország minden tájára. Volt, aki az iparban keresett munkát magának, voltak, akik földet béreltek és gazdálkodni próbáltak. A harmincas évek sok megpróbáltatást mértek Túrák Istvánra és családjára. A pártmunka mellett — miután 1929-ben feleségül vette Rinkó Annát — a három gyerekkel megszaporodott család eltartásáról is gondoskodnia kellett. Ez az időszak volt az. amelyről idős Margita László a már korábban idézett nyilatkozatában ezt írja: „Miután Túrák elvtársék kint laktak a határban, az Erős erdő közelében, nekünk kommunistáknak nagyszerű találkozási helyünk volt a lakásuk vagy az Erös erdő. A nem engedélyezett gyűléseket több esetben náluk tartottuk." Túrák István testvéröccsét, aki 1938 után az illegális Magyar Kommunista Párt egyik vezetője volt Kárpátalján, 1943-ban letartóztatták és hatévi fegyházra ítélték. Dachauba szállították, s 1945 januárjában kivégezték. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa 1965. október 21 -én kelt rendeletével Túrák Györgyöt a „Harci érdemekért" emlékéremmel tüntette ki. — Elfogytunk mostanra — mondja Túrák István —, már csak ketten élünk a hat testvér közül, Ilonka húgom meg én. Mióta Túrák .István szavait jegyzem, viszsza-visszatér gondolataimba, amit Péter Imre bácsi mondott: „Valahogy megfeledkeztünk róla az utóbbi években." Vajon mi van e mondat mögött? Kérdésemre Túrák István így válaszol: — Csak annyi, hogy az 1946. április 17-én kiadott párttagsági igazolványomban még fel volt tüntetve, hogy 1922-től vagyok tagja a CSKP-nak. így: „Predtym clen KSC od: 1922—1938. " De az 1956 január 30-án kiadott igazolványomban az áll, hogy 1945 március 27-től vagyok tagja a pártnak. ' — Nem kérte a helyesbítést? — Régen, valamikor 1960-ban, egyszer. Öreg vagyok már ahhoz, hogy magam járjak utána

GÁL SÁNDOR A szerző felvételei 4