A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-18 / 16. szám

lásra váró regényem (Magasság és mélység). Azt kérdezem magamtól: aktív újságírói és szerkesztői munka mellett, a borozókban töltött számos délutánt és estét is beleértve, hogyan futotta ennyire az időmből? Az irodalmi müveket azonban nem mennyiségi szempontok szerint mérik, s a megméretés ideje még nem következett el. hiszen különösen prózairónál szükségeltetik az érett férfikor. Úgy érzem, számomra az ifjúkori elképzelések teljesebb valóra váltásának ideje most érkezett el. Az a bizonyos termöbb idő. Dehogy vagyok elégedett munkásságommal. Szándékok, elképzelések munkálnak tovább bennem. Mennyit sikerült belőlük megvalósítanom, az a jövő kérdése. Az alkotó kedvé és az egészségé. Mostanában nagyon foglalkoztat egy téma. A cime már kész: Égig érő palatábla. Ez a már érlelődő történet felnőtteknek szóló mese lesz: Persze senkit ne tévesszen meg a mondavilágunkhoz tartozó Égig érő fa című mese. A két dolog csak a címében hasonló. — Véleményed szerint mi a csehszlovákiai magyar író és irodalom feladata ? A csehszlovákiai magyar író és irodalom feladata a háború utántól állandó. Ez persze egyéni véleményem. A program ma sem más, mint az ötvenes években volt. Csak az író és az irodalom jobban felnőtt fontos feladatainak teljesítéséhez. Sokszor elmondtuk már, hogy az ötvenes évek irodalmát két dolog foglalkoztatta: a szocializmusépítés és a nemzetiségi létfeltétel-teremtés. Persze, hogy kötődött, kötődni is akar a társadalmi törekvésekhez. Az igenlés részünkről határozott volt. S hogy az irodalmi müvekben nem sikerült mindent művészileg meggyőzően megformálni? Mindenki dobjon ránk követ ezért, csak a félreállók, az ügyünkből részt nem vállalók ne! Akik már akkor is tudták, most is tudják, hogy a sematikus korszak kárt tett az irodalom egészséges szervezetében. Amit társadalmi törekvéseinkben akkor képviseltünk, s képviselünk ma is, töretlenül „világszintet jelent." Egyesek szeretnék irodalmunknak ezt az alapozó korszakát mindenestől félredobni, elfogultan és igazságtalanul. Persze ez nem megy könnyen. A legböszebb elmarasztalók is látják, hogy 1948 februárja után, az ötvenes évek elején olyasmi kezdődött, amit nem lehet az irodalom térképéről letörölni. Kísérletek voltak és lesznek, s papírra kerültek olyan megállapítások is, hogy széppróza-írásunk tulajdonképpeni kezdete az 1964-es esztendő. Ez a megállapítás számomra akár hízelgő is lehetne, hiszen 1964-ben jelent meg Megbillen az ég című kötetem, mégsem fogadom el, hanem inkább azt mondom, hogy az ilyen tételszerűen megfogalmazott állítás nem igaz. Az ötvenes évek minden költője és írója irodalomalapozó. S hogy ez az akkori irodalom nem volt sematikus „beütésektől" mentes? Ma is vagyunk néhányan, akik nem soroljuk magunkat a „tiszta irodalom" képviselői közé. Hősi korszak volt az mindenképpen, a nagy nekifeszülések és akarások küzdelmesen szép időszaka, amelyben ki-ki addig nyújtózkodott, ameddig a takarója ért. Ezt az alapozó irodalmi szakaszt, műveivel, természetesen értékelni, minősíteni kell. De nem annak, aki úgy néz azokra az évekre, a társadalomátalakitó lelkesedésben fogant müvekre, mint bika a vörös posztóra. Olyan nyúljon ehhez az irodalmi korszakhoz, aki érti, mi történt, tisztában van az indulást és a kibontakozást nehezítő minden körülménynyel. A minősítés szükséges, mint az a bizonyos másféle, ma divatos új is. A csehszlovákiai magyar író és az irodalom feladata ma is, holnap is szolgálattevő. Közösségét éltető, közösségétől ihletett. Itt persze néhány társam fejébe -tódul a vér. Már megint a provincializmus. Az irodalmunkat s éltetőit lehúzó mocsaras vidék. A bezárkózás öngyilkossága. Hadd hívjam gyorsan segítségül Sütő Andrást, aki Évek — hazajáró lelkek című legújabb könyvében erről azt írja: „A provincializmus egyebek között az arányérzék hiányát jelenti. Másrészt pedig: magának a provinciának — emberi problematikájának — a lebecsülését; menekülést a saját valóságunktól, hagyományainktól, történelmi emlékeinktől, nemzeti-nemzetiségi kérdéseinktől — a világtávlat jegyében." Csak sajnálni tudom, hogy ennyire találóan, érvényesen mindezt Sütő mondja ki helyettünk. A frappáns, lényeget láttató idézethez hozzátenném a magam véleményét is: aki a valóságirodalom korparancsának állandó érvényű időszerűségét nem érti, az tulajdonképpen semmit nem fog fel abból, ami tollal vívott küzdelmünk célja és értelme. Fábry Zoltán korparancsszerűen megfogalmazott valóságirodalom-elmélete az első és legfontosabb parancsolat irodalmunk kőtábláján. A mézelő terület évtizedek óta adott számunkra. A legjobbak tudják, merre induljanak. Ismerik a röpülés irányát. Vagyis a mézelő területet, ahová érdemes újra és újra visszajárni. — Tartod-e a kapcsolatot a külföldi (magyarországi, romániai, jugoszláviai) magyar irodalmakkal? Milyen formában nyilvánul meg ez a kapcsolattartás ? És van-e valamilyen értelme, haszna, eredménye? Több levelet kapok, mint amennyit írok. Részemről a levélküldés nem menetrend-szerű. Van néhány dédelgetett levelem Veres Pétertől, Szabó Páltól, Balogh Edgártól, Jócsik Lajostól, Szalatnay Rezsőtől és Szombathy Viktortól. Néha az Irodalmi Szemlén keresztül jut el hozzám egy-egy dedikált könyv. Évekkel ezelőtt így került kezembe a romániai Veress Pál könyve lelkes ajánló sorokkal. Soha nem láttam öt, nem tudom, mivel érdemeltem ki a megtisztelő dedikálást. Kós Károly lélekmelegítő véleményét az akkor még idevalósi Varga Béla régész-főiskolás tolmácsolta személyesen annak idején Adósságtöriesztés című regényemről. Személyes kapcsolatom már szerteágazóbb. hiszen talán másfél évtizedig is (ha nem kettőig) a Szlovákiai írószövetség magyar szekciójának vezetőségi tagja voltam. A Magyar írószövetség nálunk küldetésben járt képviselőivel gyakran találkoztam. Bernáth Ernő marosvásárhelyi barátom jóvoltából 1964-től személyesen ismerem Sütő Andrást. Azóta dedikált könyvei ott sorakoznak a könyvespolcomon. Bernáth Ernőnek köszönhetem továbbá, hogy láthattam Kemény Jánost, a marosvécsi „vörös bárót", az erdélyi magyar irodalom nagy mecénását, parolázhattam Nagy Imre festőművésszel zsögödi otthonában. De sétáltam itt a Duna partján Horváth István és Lászlóffy Csaba romániai magyar költőkkel stb. Kapcsolatom ezekkel az irodalmakkal és képviselőikkel évek óta személyes vagy levélváltásos. Ezek a levélbeni és valóságos találkozások nagyon hasznosak, mert lehetővé teszik a gondolatok és a dolgok értelmezésének cseréjét, lehetőségeink fölmérését, az összehasonlítást. A tanulságos vissza-viszszapillantást a megtett útra. — Meg tudnád fogalmazni röviden, néhány sorban az „ars poeticádat", az írói hitvallásodat? Elkötelezetten, fészekmelegítö, felelősséget vállaló és viselő otthon- és népközeiben végig megmaradni. Beszélgetett VARGA ERZSÉBET Tóthpál Gyula felvétele Cselényi László: B. B. B. B. JEGYZET Az alábbi Bartók-vers egy abbahagyott régi szöveg fragmentuma. Azért maradt ki minden eddigi kötetemből, mert folyton terveztem a befejezését, ám eközben eltelt éppen húsz esztendő s ma már aligha lehetne abban a félig-romantikus, félig-modem stílusban befejezni, ahogyan elkezdtem. Hogy most, húsz év után, a Bartók-centenárium alkalmából közreadom mégis, azért van, mert úgy érzem, töredékességében sincs miatta semmi szégyellnivalóm, s ha mást nem, bizonyítja régi keletű s azóta is töretlen rajongásomat Bartók zenéje iránt. Cs. L. Megrepedt a világom miként egy rossz fazék s most mindhiába rázom szigorral ütöm vágom nem ad ki magából szabatos hangot csupán repedt-fazék-zajt Szertefoszlott az álom Tudom én jól tudom én hogy miféle dal miféle zene kellene tinéktek Tudom én jól tudom én jól de lássátok be azt hogy mindhiába ütöm verem és döngetem nem ad ki már harmóniát magából Nincs is benne harmónia csak szertefröccsent nyikorgások vannak benne Ugyan hol találom én meg azt az áhított zenét szertefröccsent világunk vesztett harmóniáját Bojkottáló angyalok ti még talán ti még talán Érdes zene kell nekünk érdes zene olyan akár a szivünk olyan akár a lelkünk olyan akár a húsunk olyan akár a mindennapjaink érdes zene érdes zene és nyikorgó pléhfazekak groteszk kis gnómok istenek ó hol találom én meg ki mondja meg hogy hová lett az életünk nyugalma Sirassátok el emberek barbár világ harmóniát keressétek megrepedt a világunk hogy rakom össze újra hogy rakom össze újra keressük együtt az elveszett édent (1961) Kosúthová Élena felvétele