A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 2. szám

Asszonyok a répaföldön tudta volna kihasználni... egyszóval: az egyesülés a lehetőségek és szükségszerűségek felismeréséből, a hosszútávú koncepciókból fakadt. Hogy milyen volt az 1980-as esztendő? Az időjárás rengeteg gondot okozott, de az év tíz hónapja alatt bedolgozott kereset minden száz koronája után húsz korona éwégi jutalékot, amolyan tizenharmadik fizetést kap a tagság. A gabonatermelésben évről évre meghaladják a járási átlageredményeket. Az elején jelzett körülmények ellenére négyszáz vagonnal több cukorrépa termett a tervezettnél. A kukorica hozama alatta maradt a tervnek, de így is nyereségesnek bizonyult a termelése. Száz hektár területre közel nyolcvan szarvasmarha esik a szövetkezetben, ami kiváló arány. Összterületük 3100 hektár, ebből háromszáz hektárnyit tesz ki az erdő, a mocsár, a nádas. Apropó! Mi van a nádassal? Tudvalevő, hogy a régi csallóközi vízivilág végtelen nádasaiból itt a közelben, a nagykeszi határban A csicsói kisüzem udvarán maradt meg valami mutatóba. Védett terület, de az elnök szerint hasztalan védeni, mert megállíthatatlanul pusztul, úgy látszik, menthetetlen. Pedig kár érte, nagy kár, hiszen nemcsak természetes, környezntgazdagitó értéke van, hanem anyagi értéke is, hiszen a nád idehaza és külföldön, egyaránt aranyért értékesíthető. Ám úgy tetszik, az utolsó csallóközi nádas hattyúdalának keserves zenéjét nem viszi eléggé messzire a szél. Oda, ahol döntenének a megmentéséről. Döntöttünk mi — mondja az elnök — vizet engedtünk alá, mesterséges úton, de az sem segített, mert a csatornázások jelentősen csökkentették a Csallóköz talajvízszintjét. A szövetkezet kishíján félezer embert foglalkoztat. Munkaerőgondokkal annak ellenére sem küzdenek, hogy az ipar bizony tekintélyes számú munkaerőt köt le. Kivált az épülő vizierömü. Az állapotokat legjobban az összesített termelési számadatok fejezik ki a legjobban: a bruttó termelési bevétel tavaly 55 millió korona volt. Ez az összeg lényegesen magasabb az egyesítés előtti részeredményeknél. Annakidején évi 48 vagon sertéshúst adott le a szövetkezet, most70—74vagonnal.Egy tehén évi tejhozamának átlaga ez idö alatt kishíján hétszáz literrel emelkedett. Igaz, akkor alig akadt a négy szövetkezetben képesített szakágazati vezető, most meg már két kézen kell őket számolni. A szövetkezet 1977-ben az építésben szerzett érdemekért állami kitüntetést kapott. Kérem az elnököt, hogy emlékezzen vissza arra a tizenöt évvel korábbi csütörtöki napra, amikor a sorsfordító gátszakadás . .. Elkomorodik az arca. — Életem egyik legnagyobb élménye volt. Felemás élmény. A tragédia és az emberi akarat, az egymásrautaltság nagy élménye. Nemcsak az emberek voltak egymásra utalva, de még az állatok is. Felejthetetlen kép: láttam egy rókát együtt tutajozni a nyúllal — egyetlen szál kerítésdeszkán. Ha azokra a napokra gondolok, mindig munkálni kezd bennem az a gondolat, hogy többre becsülték akkor az emberek a kevesebbet, mint ma a sokat. Érthetetlen, hogy hovatovább, annál kevesebb idejük van az embereknek arra, hogy egymással beszélgessenek ... Még sokáig kerülgetjük a témát, de bizony nem jutunk messzire. Nem jutunk tovább annál, hogy a szerzési ösztön elrabolja az emberek társaséletre fordító idejét, hogy a fóliázás pénzt hoz, de pénzben kifejezhetetlen értékeket is elvon ugyanakkor... Indulok a kultúrház vezetője után, de öt hiába keresem, többnapos iskolázásra ment. Aztán a tömegszervezetek vezetőit keresném, de legtöbbjük eljár dolgozni a faluból, és csak estére vetődik haza. Megyek az iskolába. Az iskola a hajdanvolt gróf kastélyában van. Elnyűtt, már-már barátságtalan, mogorva épület, nem éppen iskolának való. Aprócska, sötét tantermek, széngázt pöffentgetö kályhák, olajos padló. Azt mondják — és magam is úgy vélem — az árvíz tragédiája felgyorsította a Csallóköz szociális- és gazdasági előrehaladását. Csicsó igencsak megszenvedte az árvizet, és a falu fejlődése igencsak meglendült ezek után. Iskola mégsem épült. Miért? — Épül, épül, ott láthatod az ablak alatt. Csak esetenként hónapokig is elnézheted, mégsem mozdul ott egyetlen ember sem. — Ezt Wurczel Gábor barátom, írótársam mondja, aki jó sok esztendeje tanít a faluban, és egyben ö az iskola helyettes igazgatója is. — Aztán átterel az igazgatói irodába, ahol már hármasban, Fördös Kálmán igazgató társaságában beszélgetünk az iskolaépület körüli gondokról. Elmeséli, hogy lehetett volna itt új iskolaépületet építeni az árvíz után, csakhogy ezt valahogy elbliccelték, mert a szülök inkább a régi iskolaépület újramegnyitása mellett döntöttek, mintsem hogy az új elkészültéig valahol távol legyenek a gyerekeik. Az érzelmi okok érthetőek, csakhogy ezzel együtt az új iskola is veszett. 1976 őszén aztán végre letették az alapkövét. Azóta épül, épülget, és hiába segítenek a szülők olyan sok társadalmi munkával, hiába igyekszik a szövetkezet, az egész falu, ha egyszer a kivitelező vállalat lényegesen kevesebbet törődik vele, mint amennyit ígért. Az átadás új határideje 1981. szeptember elseje. Háromszáznál több gyerek várja ezt a napot. Majd meglátjuk, meddig is kell még valójában várniok. Elmenőben még bepillantok a Stavba kisipari szövetkezet csicsói üzemébe, ahol huszonhét asszony évi ötmilliós értéket produkál, ennek is kétharmadát devizában. Kerítéshálót készítenek, meg heverőket. Örülnek a helyi munkalehetőségnek, meg is becsülik, szentigaz. Munkájuk nem könnyű, hiszen az évi termelés négyszáz kilométernyi kerítést jelent, aminek megszövéséhez közel ezer tonna dróthuzalt használnak fel, amit nekik, asszonyoknak kell megmozgatniok — nem egyszer, sokszor. Egyetlen férfi dolgozik csak köztük, az éjjeliőr. Derék asszonyok. ••• Kifelé gurulunk Csicsóról. Sűrűn esik az esö. Bizony rontja a kedvemet. Az a felismerés, hogy egy falut megismerni bizony nem könnyű ... Vajon hányadszor ismétlődik meg bennem ez a felismerés? Már régen nem számolom. De azért sokszor elindulok egy-egy faluba, így vetődtem most Csicsóra, oda, ahol tizenöt esztendővel ezelőtt jártam először. Akkor katonai motorcsónakkal jöttem. Az volt az egyik első riportutam. Lehet, hogy Baráth Imre észrevette, hogyan sápadtam el, amikor az egy szál deszkán közösen tutajozó rókát és nyulat említette? Lehet, hogy mégsem vette észre? Mert hogy azt a nyulat, meg azt a rókát az egy szál deszkán bizony én is láttam, és én sem fogom soha elfelejteni. De nem mondtam, mert lehet, hogy hihetetlenül hangzott volna. Pedig láttam őket, láttam bizony! A szerző felvételei 13