A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 2. szám

Kegyetlen tréfákat űzött az emberrel a legutóbbi ősz. November legelső napján már hó esett, akkor, amikor még az esztendő termésének jelentős része betakarítatlanul árválkodott, szerte a határban. Sehol annyi ingerült, sehol annyi fagyoskodó, sehol annyi operatív intézkedést kiötlő és végrehajtó ember nem volt ez idő tájt, mint a mezőgazdaságban. Behavazott kukoricaföldek, jégzománcos szőlőfürtök jellemezték azokat a heteket. A répaföldek meg nyíltszíni bányákhoz hasonlítottak. Csicsóra menet, mielőtt beértem volna a faluba, megálltam az egyik cukorrépaföld mellett, ott, ahol vagy két tucat fagyoskodó asszony igyekezett menteni a menthetőt. Kezükben vasvilla, körmük alatt kemény hideg, lábukon nehéz sárkoloncok. Rosszkedvűek voltak, mert bizony nem éppen kellemes feladat: menni a répakombájn után ós bányászgatni a fagyos sárból a répafejeket. Ilyen helyzeten csak az enyhít, ha szidhat az ember valakit. Legyen az a gép, a sár, az évszakok felbillent rendje, vagy akárki, akármi más. Mert a harag melegít. A gyatrácska tűznél, amit a mezsgyeszélen raktak az asszonyok, mindenképpen jobban melegít. De azért tették a dolgukat, tudván, hőgy úgysem végzi el más helyettük. Beszélgettünk egy rövidet, aztán indultam tovább, mert bevallom, nem jó szőlője, ott kellett volna a tökéket betakarni. Hajnalban ébredt, lovat kért kölcsön, kiment a szőlőbe, de nemsokára rosszkedvűen visszafordult, mert olyan kemény fagy volt az éjjel, hogy ha tovább kísérletezik a tőkementéssel, megszakad a kölcsönló, aztán nézheti magát. Ezek után bejött a hivatalba. Délelőtt a számlálóbiztosokkal tárgyalt, most meg velem beszélget, de kiköti: csakis addig, amíg a vendége meg nem érkezik. A járási útfelügyelőség vezetőjét várja. Arról tárgyalnak majd, hogy mi lesz a csicsói utakkal. Tervbe vették, hogy az idén államköltségen utcákat aszfaltoznak, mert az árvíz után rend Baráth Imre a szövetkezet elnöke behozott utakon lenne már javítanivaló. Pénz van rá, csak kapacitás nincs. Ezt kell megbeszélniök, mert tavasszal mindenképpen el kell végezni ezt a munkát. A vendég megérkezik, én indulok, de valahogy mégis ottragadok még egy fél órára. Tovább beszélgetünk, most már hármasban. A vendég jókedélyű ember, minket is gyorsan jobb kedvre derít néhány viccel. A szövetkezet elnökével kétszer egy percnyi időt beszélek ezen a napon. Rendkívüli elfoglaltsága miatt azt tanácsolja, várjam meg, alkonyatkor majd beszélgetünk. Megvárom, de alkonyatkor is csak egy perce van, így aztán nem marad más hátra, mint a jövő héten újra eljönni a faluba. Közben persze nézelődöm. Nagy Gézával, a szövetkezet zootechnikusával kimegyünk a farmra. Tizenkétezer hófehér tojót mutat, két fehérköpenyes aszszonyt, meg egy férfit, akik a laboratóriumi tisztaságú környezetben ezzel a rengeteg baromfival törődnek. Munkájuk tekintélyes összegekkel gyarapítja a szövetkezet évi bevételét. Köpenybe, kalocsniba bújtatnak engem is, mert ez a szabály, és ez az előírás bizony nem öncélú, hanem igen ésszerű. Nagy Géza érti a dolgát s teszi is önzetlenül. Szerény, csendesszavú fiatalember. Miközben kísérget, magyaráz, kérdéseimre válaszol, a szakmai oldaláról is megismerhetem. Mert hogy egyébként régebben ismerem öt és csodálom úgy, HÉTKÖZNAPOK szerep: kiszállni a meleg autóból és szemre haszontalan dolgokat kérdezni a fagyoskodóktól, akik inkább segítő kézre szorulnának. Indultam befelé a faluba, azzal a szándékkal, hogy megismerjem, lássam, hogyan él az a másfélezres közösség, amelyikről írni szándékozom. Hogy másfél ezer lélek lakja a falut, azt már a hnb elnökétől, Kósa Gyulától tudom meg. A pontos adatok szerint a tíz évvel korábbi népszámlálás 1628 embert regisztrált, a tíz nappal ezelőtti pedig csak alig félszázzal többet Az elnök arcán látom, hogy szívesebben adna számot nagyobb népszaporulatról, de hát ez már csak így van a legtöbb faluban: a fiatalok nem csak kacsingatnak, vonulnak is a városok, a nagyobb települések felé. Pedig hát Csicsö úgyszólván központi falu, hiszen több mint négy esztendővel ezelőtt a termelőszövetkezet mezőgazdasági nagyüzemmé lépett elő: Nagykeszivel, Kolozsnémával és Füssel egyesült. Kósa Gyula is rosszkedvűen nyilatkozik, mert az ő napja sem telik ma a tervei szerint. Panaszolja, hogy mára tulajdonképpen szabadnapot vett ki, mert van három ár Hárman a farmról KESZELI FERENC ahogy van, az egész embert. Jeles természetrajongó, verset ír, fest, fényképez, sokat olvas — szak- és szépirodalmat, s most íme, láthatom, hogy hivatásának ugyanolyan önzetlenséggel és szeretettel hódol, mint a kedvteléseinek. Pilinkézik a hó, amikor este eljövünk a faluból. Két hét múlva, amikor ismét visszatérek, érkezésemkor esik az esö. A szövetkezet elnöke, Baráth Imre most már akár a fél napját is nekem szenteli, bár dolga, feladata így is lenne millió. Ötödik éve elnök, azóta, hogy a négy szövetkezetből egy közös mezőgazdasági nagyüzem lett. Persze nem ment ez az egyik napról a másikra, és azt sem lehetne állítani, hogy az átalakulás folyamata befejezett folyamat, hiszen az ilyesmi nem megy, nem is mehet egyik napról a másikra. Az első és legfontosabb lépés annak felismerése volt, hogy külön-külön egyik szövetkezet sem tudna olyan beruházásokba kezdeni, ami elengedhetetlenül szükségszerűnek látszott. Példának elég említeni azt, hogy ha valamelyik kis szövetkezetnek lett is volna pénze egy modern mezőgazdasági gépre, a saját területén ezt nem 12