A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-11 / 15. szám

— Nem lesz csípős? — Hányszor mondjam, hogy sem a paradicsompaprika, sem a karfiol nem csípős. — De a levétől.. . Cseresznyepaprika volt benne .. . — De jól tudod! Egyszer megeheted! Nem halszbele! — és kezébe nyomta az ételhordót. — Isten áldjon! - alig állta meg. hogy ki ne lökje az ajtón. Fellélegzett. Fél hat volt. Igazán, ilyenkor mar nyugodtan megvacsorázhatna itthon. De ő Majd este nyolckor. Órára eszik, mint a csecsemő. Az indulattól, vagy mitől (a motoresztben felhajtott rumtól semmi esetre sem!) rosszalkodott a gyomra Visszatolta a sültcsirkét a sütőbe, leballagott a spajzba, kiszedte a tier ' dócskából a maradék bolgár módra elrakott savanyúságot, a konyhában letelepedett az asztal mögé, és egyenkint bemai szólta. Azután kényelmesen hátra dőlve a széken, kinyújtotta és pihentette lábait, melyeken tavaly jelentek meg az első viszerek. A hosszú pozsonyi fuvar kifárasztotta Azon gondo' kodott, hogy ki kellene mosni a hordócskát, azutan letett róla, ma nem, ma már csak pihenni fog. De csak szeretett volna, mert a nappaliban megcsörrent a telefon. Lőttek a pihenésnek! Szitkozódva ugrott fel. — Tessék?! — üvöltötte a kagylóba. Egy darabig hallgatta a beszélő dadogását, majd fölényes hangon elkezdte kioktat ni: — Hivja a kórházat. Közúti balesethez a ő kötelességük kivonulni. Nemrégiben jött ki az új rendelet. Mi már csak akkor mehetünk, ha a hozzátartozók megrendelnek. Van a közelben hozzátartozó? Nincs? Akkor hallgasson rám, es tárcsázza fel a kórházat! — csapta le a kagylót, és tovább szitkozódott: — Gyagyás zsernyák! Annyit sem könnyít a dolgokhoz, mint egy civil! Kisvártatva újból felberregett a telefon. Először jó darabig nem vette fel a kagylót, azután nem bírta idegekkel, és odament a készülékhez. — Mi van? A kórházból nem tudnak érte menni,.nincs emberük? Na és? Hogy nem maradhat ott az út szélén, a gyár előtt újságpapírral letakarva? Már miért ne maradhatna . . . Neki már nem sürgős! Ráér! Időmilliomos!... Maga új fiú, ugye?! Mindjárt gondoltam ... Jól van, no, megyek .. . majd lesz valahogy. Perceken belül ott leszek. — Tejfelesszájú zsernyák! — dohogta, miközben öltözött. Útban a garázs felé betért a „Centrál"-ba, és felhajtott egy féldeci rumot. Azután kihozta a kocsit a garázsból, s belehelyezte az Ilyen alkalmakkor használt bádog koporsóaljat. Már messziről látta az edénygyár előtt összeverödött csoportot. Túlhaladva rajtuk lefékezett, kiugrott a furgonból, s tett néhány lépést hátrafelé. — Igazam volt! Tejfelesszájú zsernyák! — mormolta. Végignézett a fiatal zöldegyenruháson . .. Halálsápadt volt. a tanácstalan — ez lehetett életében az első halott, akivel közelebbi érintkezésbe került.. . Anyai érzések támadtak fel benne. Megszánta a rend eme szőke, remegő őrét, és egy „a többit bizza csak rám"-mal félretolta az útból. — Oszoljanak, emberek! Hadd lássam, hol az a dög! Az embergyürü lassan, kelletlenül vált szét. A következő másodpercben szerette volna elharapni a nyelvét. Az első, amit megpillantott a koraesti szürkületben, a felborult szürke ételhordó kékszínű lábasa volt. A savanyúság bolgár módra csak ezután következett. Térdre ereszkedett, felállította az ételhordót, összerakta, s a kék lábasba visszahelyezte az út porában meghempergett karfiolrózsákat és a piros, fodros paradicsompaprikát. — Úgy sem ette volna meg! — vigasztalta előbb önmagát, s csak azután nézett a holttestre. FRANCOIS VILLON két verse: Ellentétek Szomjan hatok a forrás vize melleti; Tűzben égek és mégis vacogok; Parazsas kályhánál vad laz diderget; Hazám földjén is száműzött vagyok; Csupasz féreg, díszes talárt kapok; Hihetetlen várok, sírva nevetek; Az biztat, ami tegnap tönkretett; Víg dandc bennem a bosszúság; Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek; Befogad és kitaszít a világ. Nem biztos csak a kétes a szememnek S ami világos, mint a nap: titok; Hiszek a véletlennek, hirtelennek, S gyanúm az Igaz körül sompolyog; Mindig nyerek és vesztes maradok; Fektemben is fölbukás fenyeget; Van pénzem, s egy vasat se keresek, És reggel köszönök jo éjszakát; Várom, senkitől, örökségemet; Befogad és kitaszít a világ. Semmit se bánok, s ami sose kellett, Kínnal mégis csak olyat hajszolok; Csalánnal a szeretet szava ver meg. S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott; Barátom, aki elhiteti, hogy Hattyúk csapata a varjú-sereg; Igazság és hazugság egyre-megy, És elhiszem, hogy segít aki árt; Mindent megőrzők s mindent feledek : Befogad és kitaszít a világ. Ajánlás Herceg, kegyes jóságod lássa meg: Nincs eszem, s a tudásom rengeteg. Lázongva vallok törvényt és szabályt. S most mi jön ? Várom pályabéremet. Mert befogad s kitaszít a világ. Szabó Lőrinc fordítása Záróballada Testamentuma lapjait A szegény Villon itt lezárja. Jöjjetek el, ha temetik. És lélekharang cseng utána. Öltözzetek piros ruhába, A szerelem mártírja volt: Igy mondta, kani mivoltára, Mikor e földtől búcsúzott. S én nem hiszem, hogy hazudik, A szeretője úgy kivágta. Oly gonoszul!... Roussillonig Nincs bokor, melynek karmos ága Szert ne tett volna rongy-virágra: Köpenyét tüske és bozót Oly kegyetlenül megcibálta, Mikor e földtől búcsúzott. Ez volt ő. Nem csoda, hogy így Rongyokban érte a halála. S mi több, utolsó perceit, Még azt is Ámor vad fulánkja Kínozta, marta, szúrta vájta, Jobban, mint kardhegy vagy horog, Igy lett ő mindnyájunk csodája. Mikor e földtől búcsúzott. KESZELI FERENC: Villon harmadik testamentuma aszalt penész a régmeszelt falon a piszkos ágyban egy pallos hever almacsutka a mocskos asztalon vi Hon szaval de senki nem felel margót szellent — az ablak csukva van s orrát francois dehogy fogja be a mázsás nőt bámulja boldogan hozzá láncolja szíve s érdeke a költő részeg s párizson köd ül a kocsmárosné! nincs több hitele jövők avulnak el — ám ő üdvözül s nemes szándékkal telve ülepe ajánlás herceg! — ez ülep nem gyávasággal búcsúzó megvetéssel van te/e így távozom és nem mirtuszággal vár rám a hóhér koszos kötele Herceg, szép sólymok büszke párja. Hogy mivel lépett meg, tudod? Jó burgundit szívott magába: A földtől borra/ búcsúzott! Szkukátek Lajos illusztrációi