A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-11 / 15. szám
A Csemadok életéből Egyik sorozat után a másik Lapunk hasábjain ismét véget ért egy sorozat. Bemutatkozom . .. címmel olyan emberek szóltak az olvasókhoz, akik kis és nagy közösségeket, csoportokat vezetnek. Hétről hétre elmondták gondjaikat, vallottak örömeikről, a munkát nehezítő problémákról, egyszóval teljesen nyíltan beszéltek arról, amit falujukban, városukban, munkahelyükön, otthon vagy az otthontól távolabb csinálnak. Már a szép és visszhangos sorozat beharangozó cikkében azt írtuk derék kultúrmunkásainkról, hogy állhatatos munkájuk nélkül talán nem is beszélhetnénk CSEMADOK-életről. Egészen pontosan kirajzolódott a kép szövetségünk hasznos, hatásos és gazdag tevékenységéről, pedig a sorozatban szereplők nem érintettek mindent. Számos terület nem kerülhetett szóba, hiszen a kultúrmunkások végig csak magukról és közösségükről beszéltek, nem tértek ki a szövetség sokfelé szerteágazó munkájára. Tavalyi 38. számunkban indítottuk a sorozatot s idei 14. számunk-Bemutatkozom. ban közöltük az utolsó cikket. A CSKP XVI. kongresszusát köszöntő számunkban. Arra gondolva, hogy ez a kongresszus életünk egészét érintő határozataival újabb ösztönzést ad a kulturális munkához, s ezen belül a nemzetiségi kultúrák további fejlődéséhez. Huszonnyolc egymást követő számunkban kaptak szót a minden elismerést megérdemlő színjátszó, tánc-, irodalmi színpadi, gyermektánc- és bábjátszó csoportok vezetői, valamint az énekkarok és közművelődési klubok irányítói. Örömmel válaszoltak a szerkesztőség kérdéseire, mert van-e, lehet-e nagyobb öröm a szolgálatnak minősülő közösségi munka elismerésénél? Fiatalok, idősebbek és a kulturális pezsgésből kivált vagy kiválni készülő magas életkorúak mondták el keresetlen szavakkal, mi fűti őket. mi az a belső tűz, amely cselekvésre buzdító. A szép gondolatok egész sorával találkoztunk a Bemutatkozom . .. cikkeiben. Hosszan idézhetnénk ezeket, de csak néhányat ragadok ki. „A munkát nem tudom, nem akarom abbahagyni." „Úgy érzem, becsülnek a társadalmi munkáért." „Feleségem megértő, maga is aktív színjátszó." Persze olvashattunk bizonyos nem kívánatos helyzetekre figyelmeztető gondolatokat is. „Jó tenne, ha az illetékes szervek hatékonyabban támogatnák munkánkat. " „Olyan helyen dolgozom, ahol rajtam kívül senki sem végez társadalmi munkát." „A tömegszervezetek kórusai részesüljenek olyan elbánásban, mint a kultúrházak énekkarai." Szomorú, lehangoló, ha még mindig akadnak illetékesek, akik nem ismerik föí a kultúrában, a kulturális munkában a roppant erőt, a küldetést. a közösségalakító és összetartó szerepet, a lélek- és gondolatformálás erejét. Ideje lenne már az ilyen illetékeseknek felébredniük községeinkben vagy kisvárosainkban s megadni minden anyagi és erkölcsi támogatást azoknak, akik kulturális közösségeket vezetnek, s munkájukkal az emberek életét, mindennapjait teszik eseménydúsabbá, színesebbé! A CSEMADOK kulturális szerepe igen jelentős, a kulturális munkában résztvevők érdeme pedig kétségtelen. A szövetség kezdettől keret, amelyet tartalommal ők töltenek meg. Többször irányítottuk már rájuk a közfigyelmet. Ilyen irányú buzgalmunkat megjegyzések is kísérték: már megint ők? Hiszen nemrégen beszéltünk róluk vagy beszéltettük őket? Nos, számunkra egy percig sem kétséges, hogy ők azok. s velük együtt szövetségünk minden cselekvő tagja, akikről beszélni soha nem elég, akik a kis és nagyobb anyanyelvű közösségek éltető kovászai, akiknek a jóvoltából szövetségünk közgyűlésein gazdag a számvetés, akiknek az álhatatos munkájára hivatkozva elmondhatjuk: tették és teszik minden körülmények között, legjobb lelkiismeretük szerint, jól és még jobban, amit korunk parancsszavára tenniük kell anyanyelvi kultúránk éltetése, terjesztése és felvirágoztatása érdekében. Ennek a sorozatnak vége. a cikkekben gazdagon felbukkanó gondolatok már csak munkálnak bennünk. s mivel lázas tenniakarásunkban nincs, nem lehet megállás, már egy következő sorozat indításán gondolkozunk, amely szövetségünk jövő évi tizenharmadik országos közgyűlésére irányítja majd a figyelmet. A szerkesztőség ezúton is köszönetet mond a Bemutatkozom . . . című sorozat minden résztvevőjének a lelkes együttműködésért. Szerkesztőség Mese, mese, mátka Már megszoktuk, hogy a Szőttes Népművészeti Csoportnak minden újabb bemutató műsora kellemes meglepetés. Söt, több mint egyszerű meglepetés! Valami új, valami eddig még el nem mondott, és sok esetben olyan, amivel más táncegyüttes hazai viszonylatban még csak nem is kacérkodik. Hangsúlyozom, hogy „hazai viszonylatban". Sokan nem rendelkezünk akkora áttekintéssel, hogy ismernénk nagyobb területi egységek, országok néptáncmozgalmát. Ezért tehát maradjunk a szlovákiai táncmozgalomnál, ennek egészénél. Ebben a területi körülhatárolásban bír vezető szereppel a Szőttes alkotó hozzáállása, nemzeti-népi táncos nyelvezetének a tisztasága. Ez az együttes hirdette meg hazánkban elsőként a népszokások, a néptánc színpadi feldolgozásának a reneszánszát. És minden újabb műsorában tökéletesebben és tökéletesebben hangsúlyozza ezt. Ezt teszi a cikk cimét is viselő új egész estét belöltö műsorában is. Kristálytisztán cseng, ahogy népi táncos anyanyelvünket beszéli. Egyik igen nagy erőssége ez a műsornak. S ha valaha fontos volt a nemzeti-népi tisztaság és hűség, akkor most ebben az esetben, ebben a műsorban fokozottabban az. Mert ez a műsor a gyermekeknek szól. A nagyobbaknak, a kisebbeknek és a legkisebbeknek. Azoknak, akik még az iskolapadot koptatják, de a még kisebbek és a még nagyobbak is élvezettel nézhetik. Mesekeretbe foglalva végigvezeti a műsor a nézőt Szlovákia magyar lakta területein. Megállókat tart az egyes jellegzetes néprajzi tájakon, ahonnan a „Kovácskirály" elé panaszosként járulók — parasztok és nem parasztok — táncban mondják el, mutatják be a „panaszukat", adják át „üdvözletüket". És sorra elvonul a néző előtt a Dunántúl, a Csallóköz, a Mátyusföld, a Zoboralja, Hont, Gömör, Alsó-Zemplén (a Bodrogköz és az Ung vidéke), valamint az etnikum nélküli cigányság, és végül látogatóba jön Terchova Két Ipoly menti község Rapp (Rapovce) községnek 900 lakosa van, ebből kereken 600 a magyar nemzetiségű. A CSEMADOK-tagok száma jelenleg 110. A rappi helyi szervezet az elsők között alakult meg a losonci járásban. Több éven keresztül, jó munkájuk révén, a járási élvonalba tartoztak. Állandó jellegű tánccsoporttal, színjátszó együttessel rendelkeztek. Évente körzeti dal- és táncünnepélyt rendeztek nagy sikerrel. Később, az 1970—75-ös években tevékenységük visszaesett. Igaz, abban az időben a kultúrának már nem volt megfelelő otthona. Később új modern kultúrházat építettek Rappon. Ekkor ismét feléledt a kulturális élet, különösen azután, hogy Rappra költözött a Mag pedagógus-házaspár. Mag Zoltánnét — mivel e tisztség ellátásában már több éves tapasztalattal rendelkezett — megválasztották a szervezet elnökének. A községben megszervezték a színjátszó együttest és a tánccsoportot, valamint a vegyeskart. A színjátszó csoport 1977-ben betanulta Lovicsek Béla Húsz év után című színdarabját, s ezt nagy sikerrel adta elő otthon és a környéken. Az éneklő csoport is sikeresen működött 1978-ig. Részt vettek a Tavaszi szél vizet áraszt... járási népdalversenyeken. Sajnos, a szép rajt után az utóbbi két évben sem az éneklő, sem a színjátszó csoport nem működik. De szünetel a jó hímévnek örvendő Pipacs citerazenekar munkája is. A helyi szervezet 1980-ban a falu kulturális életének a fellendítéséhez különböző rendezvényekkel járult hozzá: februárban a hajdani szokások felújításával farsangolást rendeztek, amely nagy visszhangot váltott ki a községben. Márciusban a helyi szervezet csapata sikeresen szerepelt a Hogyan mondjuk szépen magyarul című verseny járási fordulójában. A tíz csapat között csak minimális pontkülönbséggel szorultak a 3. helyre. Ugyancsak márciusban a helybeli általános iskolával közösen megszervezték a vers-és prózamondók helyi versenyét. Emlékestet rendeztek a nagy magyar költő, József Attila 75. születési évfordulója alkalmából. Nyáron pedig megszervezték a budapesti Radnóti Színház vendégjátékát. Az ősz folyamáp író-olvasó találkozót szerveztek Mács Józseffel, megvitatták vele Szélfúvásban című legújabb művét. A helyi szervezet tavaly 4 új taggal növelte létszámát. A faluszépítési akcióban a tagság 1486 órát dolgozott társadalmi munkában. Az efsz-nek a zöldtakarmány begyűjtése idején 6-tagú CSEMADOK-brigád segített több napon keresztül Sóky László mérnök vezetésével. A helyi szervezet az utóbbi években hatékonyan segít a hnb-nak az állami ünnepélyek szervezésében, valamint az agitációs és propagandamunkában. Együttműködik a polgári szertartásokat rendező testülettel a névadó ünnepségek, polgári esküvök, temetési szertartások stb. szervezésében, lebonyolításában. Kalondán is az elsők között alakult meg a CSEMADOK-szervezet a járásban több mint 30 évvel ezelőtt. A község lakóinak száma