A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-11 / 15. szám
Képes krónika A kongresszus megnyitásakor úttörők virággal üdvözölték az elnokseget Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa GUSTÁV HUSÁK BESZÉDE • ÚJRA JOZEF LENÁRTOT VÁLASZTOTTÁK MEG A KB ELSŐ TITKÁRÁVÁ A mintegy 400 000 szlovákiai kommunista képviseletében március 20—21 — 22-én Bratislavában tanácskozott Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa. Az elnökségben helyet foglalt Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök is. A központi bizottság beszámolóját Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára terjesztette elő. Hangsúlyozta: Szlovákia sokoldalú fejlődése az elmúlt években ismételten bizonyította a CSKP 1969 óta folytatott következetes lenini politikájának helyességét. A kommunisták, a dolgozók alkotó munkájával sikerült biztosítani a gazdaság fejlődését, a lakosság szükségleteinek teljesebb kielégítését, amit elősegít, hogy Szlovákia támaszkodhat az egységes csehszlovák gazdaság erős alapjaira, a Lenárt elvtárs előadói beszédét tartja cseh munkásosztály és értelmiség testvéri támogatására. Lenárt elvtárs kiemelte, hogy a CSKP XV. kongresszusát követően tovább nőtt Szlovákia hozzájárulása a csehszlovák gazdaság fejlődéséhez. Az 1975. évi 28,3 százalékhoz képest most 29,2 százalék Szlovákia részesedése a csehszlovák nemzeti jövedelem megteremtéséből. Rámutatott: az SZLKP alapvető jelentőséget tulajdonít a Csehszlovákiában élő népek. nemzetiségek egymást gazdagító kulturális közeledésének, elősegíti és sokoldalúan támogatja a magyar és az ukrán lakosság kulturális életének fejlődését. A tanácskozás második napján Gustáv Husák elvtárs fontos belpolitikai kérdéseket érintő beszédet mondott. A CSKP XVI. kongresszusát közvetlenül megelőző tanácskozást méltatva, Husák elvtárs hangsúlyozta, hogy a másfél millió csehszlovák kommunista kongresszus előtti alkotó A küldöttek egy resze eszmecseréje tovább erősítette a párt eszmei és akcióegységét. A Szlovákia életében bekövetkezett előnyös változásokat jellemezve Husák elvtárs kiemelte: a CSKP politikájának egyik döntö eredménye, hogy megszűntek a lényeges különbségek a Csehszlovákiában élő népek, az ország egyes körzetei gazdasági, társadalmi és kulturális feltételei között. Az ország előtt álló feladatokról szólva hangsúlyozta: a további előrehaladás lényeges feltétele, hogy mindenki megértse azokat a bonyolultabb viszonyokat, amelyek között a nyolcvanas években a gazdaság további fejlődését biztosítani kell. Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa vasárnap befejezte munkáját. A küldöttek megválasztották az új központi bizottságot, valamint a központi ellenőrző és revíziós bizottságot. Ismét Jozef Lenártot választották meg a KB első titkárává és Miloslav Bodat a KERB elnökévé. A kongresszus határozatában egyetértését fejezte ki a CSKP KB Elnökségének az új ötéves terv fő irányaira vonatkozó javaslatával. ami Szlovákia további fejlesztésének is alapja. Szovjet—mongol űrpáros járt a Szaljuton Egy hetet töltött az Interkozmosz-program újabb nemzetközi ürpárosa Kovaljonov és Szavinih „vendégeként" a Szaljut—6 űrállomáson, ahol közös űrkutatási programot valósítottak meg Vlagyimir Dzsanibekov alezredes, az űrhajó parancsnoka és Zsugderemidijn Gurragcsaa, a Mongol Népköztársaság kutató űrhajósa a Szojuz—39 jelzésű űrhajóval érkezett a Szaljutra. — A képen: Dzsanibekov és Gurragcsaa felszállás előtt Koszorúzási ünnepség a Bartók-centenárium alkalmából A Bartók Béla 100. születési évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat alkalmából magyar kormányküldöttség járt Szlovákiában. A delegációt Rátkai Ferenc közművelődési miniszterhelyettes vezette; tagjai voltak: dr. Zoltán Dénes professzor, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének főmunkatársa és Petrovics Emil zeneszerző. A küldöttség március 24-én megkoszorúzta Bratislavában. annak a Csehszlovák Hadsereg (volt Kórház) utca 7 szám alatti háznak a falán elhelyezett emléktáblát, ahol Bartók 1892—1899 között élt és alkotott. A koszorúzási ünnepségen jelen volt Tatai József bratislavai magyar fökonzul. valamint dr. Jozef Mravik szlovák kulturális miniszterhelyettes és a szlovákiai kulturális élet más neves képviselői. (CSTK bel- és külföldi képszolgálata) 341