A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-03 / 1. szám
A színház művészei közvetlenül az előadás után MENEKÜLÉS -NYOLC ÁLOMBAN Ha a moszkvai Vlagyimir Majakovszkij Aka démiai Színházról beszélünk, mindenekelöt azt kell elmondanunk róla, hogy megalakuló sától fogva a legfontosabb, a legégetöbl társadalmi problémák foglalkoztatják, s en nek megfelelően igyekszik minél idöszerűbí darabokat bemutatni közönségének. S a. „időszerűt" most nem úgy kell értenünk hogy a Majakovszkij Színház csupa új, ma témájú darabot visz a közönség elé, hiszei nagyon jól tudjuk, hogy a huszadik századi ember számára még az antik drámaíróknak is lehet időszerű mondanivalójuk: sokszor több, mint az úgynevezett „moderneknek" Szóval, a Majakovszkij Színház elsősorban úgy időszerű, hogy a klasszikus drámát és a mai szerzők müveit egyaránt korunk embe rének szempontjából értékeli. Központi té mája a gondolat harca a gondolatnélküliség ellen, az ember és a társadalom kapcsolaté nak problémája, illetve az erkölcsi alapelvek, amelyekhez az ember igazodik. A színház az élet jelenségeit a maguk bonyolultságában és ellentmondásosságában igyekszik ábrázolni. Legfontosabb feladatát természetesen a közönség esztétikai igényeinek kielégítésében látja, ám azt sem tartja kevésbé fontosnak, hogy a maga módján, lehetőségeihez mérten részt vegyen ama felelősségteljes munkában, amely a kommunista eszmények terjesztésére, tehát főként a közönség, az emberek nevelésére irányul. Örülünk, hogy találkoztunk a színház művészeivel, örülünk, hogy — a szovjet kultúra napjainak keretében — Szlovákia fővárosában ig bemutatkoztak, mert bemutatkozásuk felejthetetlen élményünk marad. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy nemcsak elszórakoztattak bennünket, hanem rengeteget tanultunk is tőlük. Amit Bulgakov Menekülés című darabjának előadásán produkáltak, azt nem fogjuk — mert nem tudjuk — egyhamar elfelejteni. Bulgakov darabja, amelyet ezúttal A. A. Goncsarov, a Szovjetunió nemzeti művésze vitt színre, eredetileg négy felvonásban, s azon belül nyolc „álomban" mutatja be az eseményeket (Bulgakov ugyanis nem jelenetekre, hanem „álmokra" osztja a felvo-A. B. Dzsigarhanyian A. V. Romasin (Golubkov) és Sz. V. Nyemolia • /eva fSzerafima) a darab egyik jelenetében násokat). A Majakovszkij Színház két részben adta elö a drámát, minden bizonnyal azért, hogy kiküszöbölje a fölösleges szüneteket — amelyek csak fékeznék a játék lendületét —, s ezáltal is dinamikusabbá tegye az előadást. Ha a rendező — V. D. Taraszenko — valóban ezt akarta elérni, sikerült megvalósítania elképzelését. A darab cselekménye az 1920—1921-es években, vagyis a polgárháború idején játszódik, amikor Oroszországban már senki sem kételkedett abban, hogy a „fehérek" nem fogják legyőzni a „vörösöket". Megkezdődik hát a menekülés, a fejvesztett futás, a régi rendszer embereinek menekülése az új társadalmi rendszer elöl. Először a Krímre, Hludov tábornok „szárnya" alá, aztán innen is tovább: tovább Törökországba, majd a különféle európai államokba, főként Franciaországba. Bulgakov összetett, kissé különös — s tegyük hozzá: elnéző gúnnyal ábrázolt — figurái képtelenek megbékülni a hazájukban keletkezett új helyzettel, az egyre szilárdabb es erösebb uj tarsadalmi rendszerrel. Űzi őket a félelem, mert tudják, hogy lakolniuk kellene vétkeikért, Oroszország ellenes tevékenységükért, s azzal is tisztában vannak, hogy semmiképpen sem tarthatják meg korábbi pozíciójukat. Új környezetükbe viszont ugyancsak képtelenek beilleszkedni. Sokan közülük megbánják, hogy elhagyták hazájukat, főleg akkor, amikor a gyötrő honvágy is jelentkezik életükben. Hludov tábornok a Krimen még maga volt a megtestesült hatalom: a kegyetlen és könyörtelen hatalom, amely nincs tekintettel semmire és senkire, tudatában van annak, hogy vesztett, hogy nem „oltalmazhatja" meg Oroszországot a „bolsevik veszedelemtől", ennek ellenére — mint valami gépember, mint valami beprogramozott robot — továbbra is osztogatja parancsait. Franciaországban ez a könyörtelen és gátlástalan hatalom egyszerre semmivé foszlik, s mint annyi más emigráns társában, az immár senkivé lett gépemberben is felébred a honvágy: elhatározza, hogy fenékig issza a keserűség poharát, visszatér hazájába és lakolni is hajlandó vétkeiért. Nem indul egyedül: vele tartanak a darab további főszereplői, Szerafima Vlagyimirovna Korzuhina és Szergej Pavlovics Golubkov is. Menekülésük ezzel véget ér. Bulgakov mesterien ábrázolja alakjait, még a legjelentéktelenebbeket is, s a moszkvai Majakovszkij Színház művészei ilyen szempontból is méltóaknak bizonyultak Bulgakovhoz: a szerző mesterien ábrázolt alakjait ők mesterien jelenítették meg a színpadon. Az OSZFSZK érdemes művészei, Sz. V. Nyemo-Hajeva (Szerafima szerepében), A. V. Romasin (Golubkov) és £ N. Lazarev (Csarnota) is kiválóan játszottak, de amit A. B. Dzsigarhanyian, az Örmény SZSZK és az Orosz SZFSZK nemzeti művésze Hludov tábornok szerepében produkált, az valósággal lélegzetelállító volt; lélegzetelállító és utánozhatatlan. S ha már a szerepekről beszélünk, meg kell állapítanunk, hogy ezen az előadáson nem láttunk jelentéktelen figurát: a legkisebb epizódszereplő is felejthetetlen teljesítményt nyújtott. Akinek egymondatos szerepe volt, hát ezt az egymondatos szerepet játszotta tökéletesen. Ami a díszleteket illeti, nos, a díszletek rendkívül mutatósak, ám ennek ellenére a lehető legegyszerűbbek voltak. A színpadon nem láttunk semmi fölöslegeset: semmit, aminek ne lett volna meg a maga funkciója a játék egeszeben. Ha Jiem tevedek, üsehovtol származik az a kijelentés, hogy ha a színpadon a játék elején egy puska van, annak a puskának a harmadik felvonás végéig okvetlenül el kell sülnie. Nos, a Majakovszkij Színház díszlettervezői — A. A. Goncsarov és N. N. Epov — nem raktak a színpadra olyan „puskát", amely az előadás végéig el ne sült volna. A lendületes előadásnak, a kiváló színészi teljesítményeknek köszönhető, hogy a mintegy három és fél órás előadást senki sem érezte hosszúnak; s ebből talán még tanulságot is vonhatunk le, a hazai színészek figyelmébe ajánlva, ime: hosszú előadás nincs, legfeljebb unalmas előadás van. Ha a közönség unatkozik, bizony az egy felvonásos is végtelennek tűnhet, viszont a négyfelvonásos darab is rövid lehet, ha olyan nagyszerű művészek adják elő, mint a moszkvai V. Majakovszkij Akadémiai Színház tagjai. VARGA ERZSÉBET 1 c