A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-22 / 47. szám
TELEVÍZIÓ A „Tanítónő"-tői a Circus Maximus"-ig Vasárnap, október 19-e, a sors véletlen rendezése avagy tudatos szerkesztési koncepció folytán a felszabadult magyar film első lépései idézésének a napja volt a pesti tévében. Délután a Keleti Márton-sorozat első darabjaként a negyvenötben készült Bródy Sándor-adaptációt, a „Tanítónőt" láthattuk, a felszabadulás utáni magyar film első termékét, késő este pedig a Radványi Gézáról szóló portréfilmet, a „Circus Maximus" bemutatója alkalmából. S minthogy Radványi Géza is ennek a felszabadulást követő hőskornak a reprezentánsa (még a most elkészített Circus Maximus forgatókönyve is ebből a korszakból való), így ez a vasárnap valóban emléknap volt, régi filmemlékek idézésének a napja. Ami A tanítónőt illeti, ezzel kapcsolatban természetesen nem voltak illúzióink. Filmtörténeti közhely, hogy nem jó film. S mégis a remekműveknek kijáró izgalommal és tisztelettel vártuk és néztük végig, idősebbek és kevésbé idősek egyaránt, ahogy a múlt ködébe vesző ifjúságunknak (s a hőskoroknak) a tanúit szoktuk nézni-hallgatni. Mert lehet, hogy A tanítónő valóban közepes film csupán, de hogy mégis maradandó mű lesz, azt az elsőségén túl az biztosítja, hogy olyan nagy művészeknek a játékát őrizte meg hűségesen, amilyenek Rózsahegyi Kálmán, Gózon Gyula, Berky Lili, Bodnár Jenő, Peti Sándor, Keleti László és Dénes György, hogy az akkor még ifjaknak számító Várkonyi Zoltánról, Ladányi Ferencről, Bánky Zsuzsáról, Rajczy Lajosról s még egy sereg művészről ne is szóljunk. A legkevésbé talán épp a két sztár, Szörényi Éva és Jávor Pál patetikusmerev alakítása tetszett, ám ezért is bőségesen kárpótolt bennünket a többiek produkciója. Radványi Géza, mint említettem, ugyanerre a hőskorra emlékezett. Őt negyvenötben külföldről hívták haza a főiskolára, s hamarosan rájött arra, hogy filmet tanítani csak úgy lehet, ha filmet csinálunk. Tanítók és tanítványok együtt. így született meg a „Valahol Európában" Balázs Béla szövegkönyvéből Makk Károly, Bacsó Péter, Kovács András s a magyar film későbbi nagy rendezőinek aszszisztenciája mellett. (Makk Károlyt még a Circus Maximus forgatásán is ott láttuk aszszisztenskedni hajdani tanára árnyékában.) A világhírűvé vált filmet később neorealistának minősítették. „Mi az a neorealizmus? — kérdeztem később De Sicát, emlékezik Radványi. — Nem tudta ő sem, de azt ajánlotta, kérdezzük meg Rossellinit, az mindent tud." S így sütötte ki a három pionír közösen, hogy neorealista filmnek alighanem az nevezhető, amit kevés pénzzel készítenek. Emlékezetes este volt. „Számomra az egész világ Kassa külvárosa csupán — mondotta Radványi, aki életének hetvenhárom 8 esztendejéből mindössze az első hatot töltötte szülővárosában. S még egy emlékezetes mondata: „Magyarországon nem vicc magyarnak lenni. Párizsban, Madridban vagy Londonban, ahol mindenki más nyelven beszél, ott vicc magyarnak lenni." Emlékezetes este volt. Sok ilyet remélünk „Mérnöki odisszea Jaroslav Dietl újra a képernyő elé szögezte a nézőket csekély tizenhárom estére, mint azelőtt a Kórház a város szélén vagy a Nő a pult mögött című sorozat alkalmával. A Mérnöki odisszea is napjaink problémáiból merít. Három ifjú jóbarát gépészmérnöki diplomával a zsebében nekivág, hogy megtalálja helyét (társadalmi, tudományos, családi pozícióját). Egyikük külkereskedő lesz, másik gyárigazgató, a harmadik konstruktőr. A cselekmény egy új találmány sorsa körül bonyolódik, ami jó ürügy arra, hogy a termelés és tervezés hibáit kipecézze, s ugyanakkor arra is, hogy a baráti kötelékeket meglazítsa. Van itt minden: el nem fogadott találmány, verseny a nyugati piacon, gazdasági machináció, anyagi önzés, kispolgári luxus és elidegenedés, csalás, csalódás — szóval ami egy tévésorozatban eladható. Más kérdés viszont az, hogy a problémák felmutatásához milyen formát talált a szerző és a rendező. Érzelmek helyett gyakran csak az aláfestő zene indítja a nézőt a sóhajtozásra és sopánkodásra, de azért nincs semmi baj, mert a barátok visszatalálnak egymáshoz, a szerelmesek egymáséi lesznek, céljuk is megvalósul... és sokáig élnek, míg meg nem halnak. És a néző másnap folytatja mindennapos munkáját, a maga nemében talán ugyanúgy, mint amilyenen az előző este felháborodott. Mert ami csak felszín, az a nézőnek sem lehet mély. Néhány színészi teljesítmény ennek ellenére is dicsérendő, mint Jaroslav Satoranský, Michal Dočolomanský és Peter Kostka, a három főhős megformálói. A könynyü szórakozást kedvelők bizonyára szívesen végignéznék mégegyszer. Vagy a cselekmény ismeretében a többi már nem is érde-HANGLEMEZ Nagy operakórusok Az operabarátok bizonyára nagy örömmel és érdeklődéssel fogadták a közelmúltban a fenti címmel megjelent Opus-lemezt, melyet hanglemez- és zeneműkiadó vállalatunk a Deutsche Grammophon céggel közös kiadásban jelentetett meg. Mint ismeretes, az egyes operákban a kórus napjainkban fontos dramaturgiai szerepet játszik, amely egyenrangú a zenekar és a szólisták dramaturgiai funkciójával. Ez azonban nem volt mindig így. A nápolyi opera például teljesen kiszorította a kórusokat, hogy ezáltal jobban érvényesülhessenek a virtuóz módon előadott szólóénekek, az áriák. Az opera első nagy reformátora. Ch. W. Gluck aztán megfelelő dramaturgiai funkciót biztosított a kórusoknak az operák egészének keretében, ügyelve arra, hogy a kórusok beiktatása ne szakítsa meg, vagy ne lassítsa az operák ütemét, lendületét. A 19. században keletkezett operákban — különösen Berlioz, Beethoven, Wagner és Weber operáiban — tehát a kórusok már betöltötték dramaturgiai szerepüket, a mű tartalmi, eszmei és zenei gondolatának hordozóivá váltak. A „Grosse Opernchöre" német nyelvű címmel kiadott Opus-lemez tucatnyi kórust tartalmaz Berlioz, Beethoven, Verdi, Wagner és Weber operáiból, a „Bűvös vadász", a „La Traviata", a „Faust elkárhozása", „A bolygó hollandi", a „Parsifal", a „Fidelio", a „Trubadúr", a „Lohengrin" és a „Tannhäuser" című operákból. Közreműködik a milánói La Scala Kórusa és Zenekara Antonino Votto és Tullio Serafin vezényletével, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara és Kórusa Eugen Jochum vezényletével, a Bajor Állami Opera Kórusa és a Bajor Állami Szimfonikus Zenekar Fricsay Ferenc vezényletével, valamint a Bayreuthi Ünnepi Játékok Kórusa és Zenekara Wilhelm Pitz vezényletével. A kiváló zenekarok, kórusok és karmesterek a tőlük megszokott szinten tolmácsolják az egyes műveket, maradéktalan zenei élvezetet nyújtva az opera és a kórusművek kedvelőinek. Sági Tóth Tibor KÖNYV A színház vonzásában „Beleszülettem egy etnikai közösségbe .. . Életem első félszázadát, írásos működésem három évtizedét e hármas mennybolt alá vonom: szülőföld, anyanyelv, szolgálat..." — vall önmagáról Veress Dániel esszé- és drámaíró, irodalomkritikus és irodalomtörténész. 1970 óta a romániai Sepsiszentgyörgy Állami Magyar Színházának irodalmi titkára, dramaturgja. 1980 tavaszán immár harmadszor zajlott le a városban Nemzetiségi Színházi Kollokvium (az elsőt 1978-ban tartották), mely alkalomra megjelent A színház vonzásában című könyve. A kötet azokat az esszéket, műhelyvallomásokat, vitacikkeket, interjúkat, színibírálatokat gyűjti egybe, melyek Veress Dániel tollából 1958 és 1979 között a romániai magyar sajtóban, valamint időszaki kiadványokban láttak napvilágot. A színház a nézőért van: nevelni, tanítani, szórakoztatni akar. A kortársak eszmevilágának tágítója, erkölcsi arculatuk kialakításának tényezője, az anyanyelviség megtartója, tolmácsolója. Éberen figyelni, követni az időt, felismerni, feltárni egy adott történelmi-társadalmi helyzet, nemzetiségi-egyéni sors lehetőségeit annyit jelent, mint úgy fordulni a jövő felé, hogy egyszersmind megőrizzük az emberi emlékezés folyamatosságát is. A folyamatosság azonban megköveteli, hogy a múlt felől is értsük a jelent, hiszen a múlt ismerete nélkül helyesen gondolkodni a máról, a holnapról sem lehet. S ennél a pontnál a kötet a súlypontjához érkezett. A történelmi tudat és az önismeretre való törekvés ugyanis elválaszthatatlanok. A történelem a népek emlékezete, a történelmi emlékezés tehát a szülőföldszeretet része, a hazafiság ismérve is. Veress szenvedélyes sorokban fejti ki, miszerint a történelmi dráma megnevezés pontatlan, mert noha a dráma tárgya valóban történelmi, a drámaíró azonban nem élhet benne valóságosan, ezért művében, akarva-akaratlan saját korának eszméit szólaltatja meg. [A szerzőről tudni kell, hogy eddig négy, ahogyan ő nevezi „történelmi nyersanyagból írt jelenkori drámáját" mutatták be színpadon: Mikes (Négy tél), Báthory, Wesselényi, Örvényben (Kemény Zs.)] Veress Dániel a nemzetiségi író feladatát így summázza: „Hazámért, szülőföldemért, nemzetiségemért csontig felelős íróemberként a bennem felgyűlt, kínzóvá, elviselhetetlenné vált evidenciákat szerettem volna kimondani, átadni műveimben ... Ismereteket közölni, a történelmi emlékezet túl gyorsan eliszaposodó csatornáit kikotorni, tisztán tartani volt fő igyekezetem. A nemzetiségi író feladata ... a tanítás átadása. Az üzeneté." Urbán Aladár A magyarországi bélapátfalvi új cementgyárat szeptemberben adták át rendeltetésének, s még az idén 450 ezer tonna cementet gyárt majd. Rogyjon Popov azok közé tartozik, akik részt vesznek a szovjet múzeumok és galériák műkincseinek megmentésében. A műkincsek állapotát vegyészek, fizikusok, biológusok és művészettörténészek figyelik, ök határozzák meg felújításuk módját. Klári, a zsiráflány augusztus 12-én született a budapesti állatkertben. Az azóta eltelt hónapok alatt alaposan tanulmányozta környezetét.
