A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-19 / 29. szám
éppen elhagyott. Lassan a bolt elé ért, ahol az edények, hús, levélpapírok, cukorkák, kenyerek és mindenféle textíliák közt Vilmos lánya, Luca elárusítóként dolgozott. Gusztáv megállt és nézelődött. Az utóbbi három nap alatt innen figyelte a helyzetet. Néhányszor be is ment a boltba, s vásárolt néhány apróságot: cérnát, cipőkrémet; sokáig válogatott fogkefét, holott Luca csak egy fajtát kínálhatott neki. Már kétszer járt a boltban Silver borotvapengéért. Pedig késsel borotválkozott, s tudta, hogy a kért cikket nem tartják raktáron. Minden alkalommal elidőzött egy kicsit a pultnál, s örült, ha nem Sailerné, a boltvezető, szolgálta ki. Gusztáv az imént egy zsemlét s egy szelet májast vásárolt. Most gondolkodott, mit vehetne még. Luca látta öt a félig üres kirakat üvegén keresztül. Ott maradt állva a pult mögött. Tudta, hogy Gusztáv figyeli, s ez nem volt kedve ellenére. A rendőr napbarnított, szép szál legény volt, a lány akkor vette észre öt először, mikor együtt takarították a főteret. Az egyenruha pompásan feszült Gusztávon. Egyszer csak Luca észrevette, hogy a szemközti kapuból kilépett Milka. Milka szinte mindig felbukkant a téren, mikor Gusztáv ott álldogált, s ilyenkor beszédbe elegyedett vele. Gusztáv Milka után nézett. Abban a percben megcsendült a boltajtó fölötti kis csengettyű. Luca lépett ki a boltból. Fehér köpenyének legfelső gombja nyitva volt, s Gusztáv szeme előtt felvillant a lány fehér bőre. Annál is inkább, mert Luca lassan gombolta be a köpenyét. Kék szalaggal felkötött rézszínü haja ragyogott. — Megjöttek már? — kérdezte a lány. — Még nem — felelte Gusztáv. — Furcsa ez valahogy, mi? De csak megjönnek, ha már minden elő van készítve. — Kivillantotta a fogát. A lány is mosolygott. Erősen kiálló arccsontja s keskeny, egyenes orra volt. Két szeme elég távol állt egymástól, de ez nem tette kevésbé vonzóvá. Mintha a szeméből is tükröződött volna hajának különös fénye — tekintete csak úgy ragyogott. Olyan volt, mint a tiszta réz, lágy és szinte vezette a hőt meg az elektromosságot. Ráadásul Luca csábos, fiúsán karcsú és rugalmas termetével is elbűvölte Gusztávot, úgyhogy már mit sem törődött vele, hogy a lányt a rossznyelvü asszonynép irigységből meg bosszantásból Rézkrajcárnak titulálta. — Luca — hallatszott a boltból Sailerné hangja. — Megyek már! — kiáltotta vissza Luca. De azért maradt, míg Milka vissza nem ment a kapujukba, s el nem tűnt a szeme elöl. — Mikor zártok ma? — kérdezte Gusztáv. — Fél órával korábban. A gyűlés miatt — Luca ismét rámosolygott Gusztávra. Luca meghimbálta a csípejét, és ringó léptekkel ment vissza a boltba. Gusztáv nézte. Ez aztán a jó falat, mondta magában. Csupa könnyedség ez a lány, és csak úgy izzik minden porcikája. Újabb csengettyűhang, s Gusztáv bosszúsan megfordult. Alkonyodon, a nap már csak a tér egy keskeny sávját világította meg, amikor végre felhangzott az autóduda a Koszorú előtti országúton. Megérkezett a szürkészöld Tatra 603-as kocsi. Gusztáv visszatért a kis csoporthoz, amely egyszerre megbolydult. Hallotta, amint Vilmos megélénkülve felkiált: — No, megjött végre! (Zólyomi Antal fordítása) DENES GYÖRGY versei: A régi pate fon szói Fülelj, a régi patefon szól, tébolyult hangok vernek, holt lányok hangokat kevernek a régi, elnyűtt patefon szól. Kigyúlnak a tavaszi hársak, a lelked foncsor: villan a fű, sikolt egy részeg hegedű, kigyúlnak a tavaszi hársak. A hangok habzanak s a távol visszaveti a csengettyűszót, megélednek a márványszobrok liliomok sírnak a sárból. A lemez vitustáncot járva kidalolja a vert időt, építgeti, ami ledőlt, halkan dünnyög egy vén akácfa DÚDOR ISTVÁN RAJZA A vak bíró előtt Megméretnek a szentek is daróc kaftánban, glóriában, meghalljuk majd a csöndet is a lelkűnkben, e kis szobában. Állunk a vak bíró előtt, hosszú szakálla rézveres, bolond végzet vezeti őt, a bosszú nyomában repes. S ítélkezik a balga bölcs, a rettenetes szörnyeteg, bár vasfogó tép, ne üvölts, szorítsd melledre két kezed! Öregek A semmi partján ingának, ott zeng a végtelen folyó, szívükhöz kapnak ingatag, lassan kering alá a hó. Lassan kering alá az éj, már csomókban áll a homály, és egyre mélyebb az a mély, szédül, aki a parton áll. Szemükben semmi, semmi kín, arcukon semmi szenvedély, megfakult égi, földi szín, eltöredezett a remény. Néznek az égre, tág a tér, vaksin forg a csillag-éden; minden hű lélek hazatér botorogva és szegényen. 11
