A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-19 / 29. szám
Ezekben a napokban már a Szovjetunió fővárosában tartózkodik a világ sportoló ifjúságának színe-java, hogy a július tizenkilencedikéi ünnepélyes megnyitóval megkezdődjenek a XXII. Nyári Olimpiai Játékok. Az olimpiák történetében először fordul elő, hogy ez a négyéves időszakokban sorra kerülő, legrangosabb nemzetközi sportesemény színhelye egy szocialista ország lesz. Hazai sportolóink felkészüléséről és esélyeiről, az olimpiai mozgalom múltjáról s néhány időszerű kérdéséről Antonin Himllel, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Köz ponti Bizottságának elnökével és a Nemzet közi Olimpiai Bizottság tagjával beszélget tünk. — Aligha lesz érdektelen, ha az idei „öt karikás" viadal küszöbén legalább röviden fölelevenítjük az olimpiák történetét ... — Az antik olimpiák emléke, sajnos, ma már nehezen követhető nyomon. Csupán annyi bizonyos, hogy eredetük egészen az ókori mondavilágig nyúlik vissza. Az első feljegyzések szerint időszámításunk előtt 776-ban felújították a Zeusz főisten tiszteletére korábban rendezett ünnepségeket, és ettől kezdve Olümpiában több évszázadon át, általában négyévenként rendszerességgel, újra meg újra megtartották azokat. Az ókori Görögországban a játékok évében körülbelül három hónapig tilos volt mindennemű háborúskodás. 1723-ban egy francia páter azzal a javaslattal fordult püspökéhez, hogy kerestesse meg a régi Olümpia földjét, mert ott emlékek sokaságának kell lennie. A múlt században Evangelisz Zapasz, egy Szófiában élő görög milliomos véletlenül értesült az ókori olimpiák Athénben esedékes felújításának tervéről. Lelkes támogatása s egyéni hozzájárulása jeléül fölépíttet egy hatalmas csarnokot, amelyben rögtön sportversenyeket is tartanak. A kor egyik ismert történé szének, Ernst Curtisnak vezetésével 1875 őszén elkezdődik az ősi Olümpia feltárása; két évvel később pedig a Pireuszban állomásozó brit hadihajókon olimpiai játékok néven rendeznek sportversenyeket, amelyeken az athéniek is képviseltetik magukat. — Ekkor már csupán egy lépés hiányozhatott az újkori olimpiák életrehívásához ... — Valóban nem kellett több! 1894 júniusában a francia főváros Sorbonne-palotájában tartott nemzetközi atlétikai kongresszuson a világ számos sarkából összesereglett szakemberek arról folytattak tanácskozást, hogy a különféle sportokban miként lehet azonos és közös szabályokat alkalmazni; valamint arról is, hogy a modern életformának megfelelően mi módon lehetne újra bevezetni az olimpiai játékokat?! E tanácskozás szervezője Pierre de Coubertin báró volt, akinek jelentős érdeme van abban is, hogy még ugyanabban a hónapban megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Napjainkban a Sorbonne falán márványtábla, a valóságban pedig a négyévente megrendezett téli és nyári olimpiai játékok őrzik e fontos sportdiplomáciai összejövetel emlékét. — Fordítsunk egyet a társalgás témáján: Ön vajon miben látja az olimpiai mozgalom gyakorlati küldetését? — Meggyőződésem, hogy az olimpiai mozgalom alapokmányában foglalt célkitűzések a múló évtizedek során sem veszitet tek semmit időszerűségükből. Az olimpiai eszmék, de a nemzetközi sportkapcsolatok valamennyi formája is pótolhatatlan társadalmi szerepet tölt be a béke és a nemzetek közötti kölcsönös barátság szándékának elmélyítésében. Ez a célkitűzés, a fasizálódó Németországban 1936-ban tartott berlini olimpiától eltekintve, megalakulása napjától mindmáig végigkísérte a NOB munkáját. A nemzetközi olimpiai mozgalom fő célja ezért ma sem egyéb, mint a béke megszilárdítása és a különböző nemzetiségű sportolók közötti barátság elmélyítése. Ezt a törekvést fejezik ki az egyes világrészeket egymásba fonó olimpiai karikák színei is. — Ezek a törekvések vajon hangsúlyosabbakká váltak-e azáltal, hogy a történelem során először egy szocialista ország kapta meg az olimpia megrendezésének jogát? — Szerintem igen, mert a Szovjetunió következetes békepolitikája és a nemzetközi feszültség enyhülésére sokoldalú törekvése a világ haladó erőinek az olimpiai mozgalom keretein kívül is erős támaszt jelent. Ezért bennünket, a Csehszlovák Olimpiai Bizottság tagjait és a Moszkvába utazó sportküldöttség valamennyi tagját örömmel töltött el az a tudat, hogy a jelenlegi bonyolult külpolitikai helyzetben éppen a Szovjetunió rendezheti meg a XXII. Nyári Olimpiai Játékokat. Már pusztán az a tény, hogy a NOB a világ első szocialista országára bízta a Játékok megszervezésének gondját, a szovjet sport tekintélyének elismerése és az egyes sportágakban tapasztalható erömegoszlás reális bizonyítéka, hiszen nemcsak a különböző világversenyek sora, de a müncheni vagy a montreáli olimpiák is a szocialista országok, elsősorban épp a Szovjetunió és az NDK sportmozgalmának óriási fölényét tanúsították. — Himl elvtárs, mi a véleménye az amerikai kormány és személyesen Carter elnök olimpiai bojkottjáról? — Őszintén szólva zsákutcába torkollott esztelenségnek tartom. Nyugaton számos burzsoá politikusnak esztendők óta tüske volt a szemében, hogy Moszkva lehet a nyári olimpia házigazdája. Évek óta minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy a világ közvéleményének szemében lejárassák a Szovjetúniót és a szovjet sportdiplomáciát. Az afganisztáni események csupán átlátszó ürügyül szolgáltak ahhoz, hogy Carter elnök hangzatos szavakkal meghirdesse bojkottfenyegetését. Szerencsére a NOB és egy-egy kivételtől eltekintve a nemzeti olimpiai bizottságok és a nemzetközi szövetségek, ismerve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályait és a moszkvai szervező bizottság körültekintő munkáját, nem hallgattak a bojkottfelhívásra; sőt, alaptalannak és oktalan-
