A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-13 / 50. szám

A munkába és hazautazás közben a tro­lin sokszor hallom fiatal anyukák pana­szos hangját, akik kissé komor arccal mondják ismerőseiknek, hogy már me­gint beteg a gyerek, alig léptem be a munkába, máris megint otthon kell ma­radnom. Már szinte szégyellem magam, hogy többet vagyok odahaza, mint a munkahelyemen. Azt hiszem, ez nem csak nálunk van így. hanem országos jelenség. Köztudott, hogy sok gyermek, amikor bölcsődébe vagy óvodába kerül, nehezen szokja meg az új környezetet, érzékenyebben reagál a változásokra, ami a megbetegedések gyakoriságában is megmutatkozik. Bizony nem kellemes gyakran kimaradni a munkából, mert ez, ha hosszabb ideig tart. a kereset rovásá­ra megy. s persze az is igaz. hogy a nők egyenjogúságát messzemenően elisme­rő és tiszteletben tartó vezető is. ha ez többször megismétlődik, kezd ferde szemmel nézni kimaradozó beosztottjá­ra. mert neki meg teljesítenie kell a tervet. Amikor ezeket a panaszokat hal­lom, mindig elgondolkozom azon. hogy vajon hány esetben ez vagy az az anyuka maga a hibás abban, hogy a bölcsődék­ben és az óvodákban oly gyakran meg­betegednek a gyermekek. Vajon minden anyuka tudja-e. hogy a beteg gyermeket nem szabad bölcsődébe vagy óvodába vinni, mert ezzel más gyermekek egész­ségét is veszélyezteti. Jó lenne tudni, vajon hány esetben történt meg. hogy a reggeli öltöztetésnél az anyuka észre­vette. hogy gyermekének hőemelkedése van. Vagy esetleg kiütést látott a gyer­mek bőrén. Ennek ellenére nem ment vele orvoshoz, hanem bevitte a bölcső­débe vagy az óvodába. De miért teszi ezt? Bizonyára arra gondol, hogy mun­kahelyén várja a beütemezett munka, vagy arra, hogy nem maradhat ki már megint a munkából, mert nem néznek rá jó szemmel sem a munkatársai, sem a főnöke. Tehát inkább rábízza a dolgot a véletlenre. Hátha minden rendbe jön magától. Persze ezzel a többi gyermek egészségét is a véletlenre bízza, mert könnyen megtörténhet, hogy a gyermek a többit is megfertőzi. És az eredmény 7 Egy anyuka helyett vagy egy tucatnak kell kimaradnia a munkából. Nincs sta­tisztikai kimutatás arról, hogy ilyen ma­gatartás következtében évente hány munkaerő marad ki a munkából, mennyi az így kiesett munkaórák száma, de meggyőződésem, hogy jelentős számok­ról van szó. A lényeg tehát az, hogy ha a saját gyermekeink egészségével törő­dünk. akkor a mások egészségét is véd­jük. amiért saját lelkiismeretünkkel és a társadalommal szemben is felelősek va­gyunk. Gondoljunk arra. hogy közösség­ben élünk, ezért mindaz, amit teszünk, nemcsak a saját családunk életével kap­csolatos. de az ezen kívül álló környezet­re. más emberek életére is kihatással van. LÉPCSŐFOKAI szigorúan felelősségre vonják azokat a vállalatokat, amelyek nem tesznek határi­dőre eleget vállalt kötelezettségeiknek. Megnő a vállalatok és a termelési-gaz­dasági egységek önállósága és hatásköre, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ezután differenciáltabban bérezhetik és jutalmaz­hatják dolgozóikat, ugyanakkor azonban vállalniuk kell annak a kockázatát is, hogy a szubjektív okok következtében fellépő nehézségek leküzdésére nem folyamod­hatnak állami támogatásért. A nagykereskedelmi árakat úgy szabá­lyozzák a jövőben, hogy azok ösztönzőleg hassanak a termékszerkezet fejlesztésére. Eddig sok vállalatnál úgy látták, hogy nem * túlságosan kifizetődő új típusú termékek létrehozásán fáradozni: az új tudomá­nyos-műszaki ismeretek gyakorlati alkal­mazása és a korszerűbb eljárások beveze­tése pénzbe kerül, ami viszonylag hosszú idő alatt térül csak meg, nem beszélve az új típusú termékek gyártásához szüksé­ges modern berendezésekről, amelyeket igen gyakran devizáért kellene beszerezni. Termelték tehát a bevált, a már közismert árut, csakhogy erre a vásárló időközben ráunt, a termék felhalmozódott, s a válla­lat a túlzott óvatosságának áldozatává vált. Pontosabban válik, ha továbbra is így folytatja. Mert eddig a tervteljesítéssel foglalkozó beszámolókban a bruttó ter­melés mennyisége volt a mérvadó, s így furcsa módon egy korszerűtlenebb ter­mékszerkezetű vállalat — az eladatlanul felhalmozódott áru ellenére is — nyeresé­ges lehetett, míg a korszerűbb terméke­ket piacra dobó vállalat veszteséges. A bruttó termelés mennyiségének kimuta­tása a valódi teljesítmény helyett számta­lan esetben lehetővé tette a hiányossá­gok elkendőzését és a valóságosnál ked­vezőbb kép megrajzolását. Ezentúl szigo­rúan számon kérik a komplex értékelést, s az előállítási költségeket nem a vállalat által létrehozott értékek listájára fogják bevezetni. Az ún. saját teljesítmények módosított mutatója pontosabban tükrözi majd a termelékenység szintjét, a munka hatékonyságát, az előállítási költségeket stb. A termékek megítélésekor természete­sen nemcsak a korszerűség lesz az egyet­len szempont. Nyilvánvaló, hogy az ex­portképes és elsőosztályú áru népgazda­ságig sokkal hasznosabb más áruknál, ezért termelésének növelését anyagilag is ösztönözni kell. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy csak az a termék lehet versenyképes a világpiacon, amely nem­csak kitűnő minőségű és világszínvonalú, hanem az adott körülmények között a legolcsóbban is előállítható. A nagy ön­­költségű, sok anyagot és munkát fele­mésztő termék akkor is ráfizetéses lesz, ha egyébként a legkiválóbbnak is minősül a világban. A körültekintőbb, a valódi helyzetet tel­jes mértékben figyelembe vevő tervezés lehetővé teszi mind a jobb szervezést, mind az ésszerű takarékosságot, mind pedig a műszaki-tudományos eredmé­nyek megfelelő gyakorlati alkalmazását. Erre már csak azért is szükség lesz, mert a 7. ötéves tervidőszakban csupán 150 ezer új munkaerő lép munkába (1975—1980 között 280 ezren lettek munkakötelesek), tehát munkaerő-hiánnyal kell számol­nunk. Ľubomír Štrougal már említett beszá­molójában szólt arról is, hogy megenged­hetetlenül sok hazánkban az elhúzódó be­ruházás, annak dacára, hogy az utóbbi időben mind gyakrabban kritizáltuk ezt a jelenséget. A 7. ötéves tervidőszakban még szigorúbb kritériumok alapján dönte­nek egy-egy beruházás megkezdéséről; nagymérvű beruházásokra az észak-cseh­országi bányavidéken, továbbá Prágában és Bratislavában kerül sor. Az elképzelések sikeres megvalósításá­nak egyik legfontosabb feltétele az, hogy minden állampolgár a magáévá tegye őket. A vezető posztokon álló szakembe­reknek nemcsak azt kell tudatosítaniuk, hogy ezentúl nagyobb felelősség nyomja a vállukat, hanem azt is, hogy a vállalat vagy a termelési-gazdasági egység felada­tait a dolgozók megkérdezése és bevoná­sa nélkül nem lehet a kívánt módon, maradéktalanul megvalósítani. Természe­tesen a tudatformálást megfelelően ki kell egészítenie az anyagi ösztönzésnek; a minőséget és a hatékonyságot figyelembe vevő differenciált bérezés és jutalmazás minden bizonnyal nagy mértékben előse­gíti azt, hogy a valamennyiünk javát szol­gáló elképzelések sikeresen megvalósul­janak. LACZA TIHAMÉR Igor Grossmann felvétele 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom