A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-08 / 45. szám
VÍTÉZSLAV NEZVAL: Vlagyimir lljics Lenin emlékének Tanúi voltunk oly időknek mikor a dinasztiák kihalnak s olyan egyforma minden éjszaka mint a ravatalt őrző apácák Ó ti kirobbanó virágok Ó ti frontok mágikus fényei mikor egzotikus volt a kék és zsebkendő-kékek a szemek A császári ravatal a bástyaormon a halott Jeruzsálemhez hasonló és csupasz kereszteket ültettek mint a kertészek Akkor határoztuk el hogy tűzijátékot rendezünk A koronázási ékszerek koponyáiban gránát robban Megszűnte történelem Felégettük a ravatalt Sétányok csendéletében barrikádok lobognak Akkor született a modern Dionysos a moszkvai rőt orgonák hangjainál Tanúi voltunk oly időknek mikor a dinasztiák kihalnak s a császárság egyetlen cárral véget ért mint a városok ha reng a föld Ha majd e napokon eltűnődnek megértik a háborúkat megértik a forradalmat és a költők agyrémeit A röpirat-fosz/ányok láttán csodálni fogjátok Lenint gyásszal jelölitek ezt a napot a jövendő időszámítás naptárában Felszöknek a kiégett füvek és a város benépesül Kintornások kóbor lovagok és jósnők jövendő időszámításotokban Tanúi voltunk olyan múltnak hogy száz év múlva szinte el sem hihetik Akkor majd megértik a forradalmat sírunkat s a rádium zsonglőréit fEörsi István fordítása) Az orosz Lenin forradalomhoz Szavaidat Széttört a blokád sunyi tőre. gyűrt sapkaként itt forgatom a kezemben, Lenin, Vad árként mbban a vas. oly esetlenül, Az élen, mindig előre mint öreg zsellér Törj te — vörös lovas! az esőtől cserzett kalapot. — Hörgő sikolyon, jajon áthatsz. Mert annyiszor kioktattak nevedben, mikor beszélgetni szerettem volna csak veled. Hangodban harsona zúg! Pedig nem vagy te isten, Diadalmasan tovavágtatsz; hogy kövér papok A világ felett visz az út! — dübörögjék szerteszét igéidet, Érc kattog: a lópata csattog nem vagy te bonviván, és nem vagy népszínművek díszparasztja sem! S a múlt fala mállva ledül. Tapossa, tiporja a patkód. Tudom, A követ érzéketlenül. te voltál. Rohansz és freccsen a posvány. akit nem ismétel meg már a század. Úgy fáj, Portól sötétül az ég. hogy éles hangod S mint sűrű vörös borostyán, hanglemezről hallhatom ma már csak! Kopog körülötted a jég. Pedig ha visszajöhetnél Aki csak hisz s aki lát is. egyetlen napra is a mi Jeruzsálemünk templomaiba! Szemét ma Keletre veti, Naponta erre gondolok, hiszen És Berlin és New York és Páris nem balzsamozva vágylak látni én sem. E tüzes robogást figyeli. Naponta erre gondolok, hiszen Ujjongva vagy átkot üvöltve. ember voltál, aki bújdosva élt, és rozskenyéren Szavaidat Már látja a mént a világ: gyűrt sapkaként szorongatom A hajnali égre vetődve szívem fölött, Lenin. A Kreml rőt körvonalát. Azzal köszönök majd a jövőnek, (Radó György fordítása) ha véletlenül felémtekint. 11
