A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-12 / 28. szám

munkát végzett a Szabadság szigetén. A többiek tenyere simább.

— Műveltségük, foglalkozásuk különböző — magyarázza Nelida. — Ezért az oktatás szintjét és ütemét az alacsonyabb műveltségű fiatalokhoz kellett alkalmazni. Öten tanítottuk őket a nyelvtanfolyamon, öten, valamennyien spanyol szakosak. A tanfolyamra együtt jártak a lányok a fiúkkal. Igyekeznek, de sok nehézséggel kell megbirkózniuk. Idegen nekik a szláv nyelv, angolul hamarabb megtanulnának. Közülük többen már dolgoztak otthon; akadnak többen, akik csak az alapfokú iskolát végezték el, de vannak közöttük tanítók, tanítónők, hivatalnokok is. Nem a legjobbkor jöttek, télen, s Így először meg kellett szokniuk a hideget, meg kellett tanulniuk öltözködni a mi hidegebb éghajlatunknak megfelelően, és a rendszeres korai felkelést is meg kellett szokniuk. Az üzem látta el őket melegebb ruházattal, lábbelivel, igen jó elszállásolást biztosított nekik a munkásszálláson, s persze az itteni étkezéshez is hozzá kellett szokniuk. A nyelvtanfolyamon megismertettük őket az itteni viszonyokkal, a szlovák főváros és az ország történetével, elvittük őket kiállításokra. Most már megszokták az itteni viszonyokat, ételeket, tetszik nekik a munkakörük, elégedettek az elszállásolással, barátságok szövődnek az itteniekkel. Hetente egyszer műszaki szakoktatást kapnak.

Tereza nagy figyelemmel hallgatja, mit

A mosolygó Xiomara

mond róluk a tanárnő, persze nem sokat ért belőle, de azért udvariasan mosolyog. Aztán odajön a többi lány, majd a fiúk is, megered a szavuk, Tereza elmondja a többieknek, miről beszélgetünk, hol a tanárnőre, hol rám mutogat, pergő spanyol nyelven beszél, amit én persze nem értek. Ők viszont egyre többet értenek a mi beszélgetésünkből. Az időjárás akkor sem volt részükre kedvező, most sem az, már el sem akarják hinni, hogy itt nálunk meleg is szokott lenni. Ők bizony még a fűtött szobákban is fáznak. Amikor tél elején leesett az első hó, szinte sikongtak örömükben.

— Tereza először lát havat — mondta a lány. A tolmács nevetve fordította, mert Tereza kóstolgatta a hó ízét. A lejtős úton gyerekek szánkáztak, mire Terezáék kézzel, lábbal magyarázták, hogy ők is felülnének a szánra. Kölcsönkértük a gyerekektől a szánkót, Terezáék ráültek és elindultak a lejtőn. Fel is borultak csakhamar. Meg kellett nekik magyarázni a szánkázás technikáját. Amikor aztán már sebesen siklott velük a szán, örömükben tapsolni kezdtek. Nem sokáig tartott az öröm.

— Boli — mutatott Tereza a lábára. — Bolí, bolí, bolí — hajtogatta kétségbeesetten. Eltört a lába vagy kibicsaklott? Szó sincs róla. Kiderült, hogy az üzemtől kapott pénzen kicsi csizmát vett, a hótól felfázott a lába, a hidegtől megdermedtek a lábujjai és fájtak. Bolí, bolí, sóhajtozta keservesen. Nehéz volt megvigasztalni, legszívesebben indult volna haza a meleg Kubába. De hát miért vettél kicsi csizmát, Tereza?

— Gyerekek ezek még, pedig felnőtt nő mind — mondta a tanárnőjük. Igaza volt, mert amikor megürült a szán, Tereza csak felkapaszkodott rá ismét.

Felnőtt nők. Tereza 19 éves. Magassarkú modern csizmájában 180 centiméter magas, de ennél is magasabbnak látszik, mert rendkívül karcsú. Társnői is karcsúak, csak az egyik teltkarcsú, ő mulatt. Egymás után írják fel nevüket egy papírra: Gizela Lopez, Tereza Grenot, aztán két fiú következik: Julio Gomez és Pedro Ferro, majd ismét két lány Xiomara és Carmen (ők csak a keresztnevüket írják fel). Carmen, Tereza, Xiomara és Gizela Santiago de Cubából jöttek, ezért is tartoznak úgy össze. Egyikük bekapcsolja a rádiót s addig forgatja a keresőgombot, mig tánczene szól. Egyszerre felelevenednek az előbb még kedvetlen kubaiak, nemcsak lábbal táncolnak a zene ritmusára, hanem a kezükkel, fejükkel, hasukkal, sőt a hátsójukkal is. Vérükben van a tánc.

— Most már akár estig táncolnának — mondja a kísérőjük. Szerencsére hírek következnek, vége a zenének. Kérdem a lányoktól, szeretnek-e színházba járni, vagy mivel töltik legszívesebben a szabadidejüket. Szórakozásuk elsősorban a tánc, utána a mozi következik. A színház?

— Nem értjük a szöveget. A moziban látjuk, mi történik.

— Szívesen járnak látogatóba, ha az itteniek közül valaki meghívja őket — mondja a kísérőjük. Egyébként dicséri őket, a munkájukat jól végzik. Tudják, hogy szorgalmas munkával kell elsajátítaniuk a tanulnivalót, mert otthon nagy szükség van a szakképzett nunkaerökre. Kubában majd továbbadják a udásukat, amit Csehszlovákiából hoztak magukkal.

MÉSZÁROS JÓZSEF

Az igazságszolgáltatás iránytűje a Büntető Törvénykönyv, amely felöleli az általános büntetőjogi elveket, valamint a büntető perrendtartást. Lapunk munkatársa interjút készített a büntetőjogi elvekről és a bűnözés néhány jellegzetes vonásáról az Igazságügyi Minisztérium és a Legfelsőbb Ügyészség dolgozóival.

— A minap hozták nyilvánosságra a bűnözés tavalyi adatait. Ezekből némi javulás érezhető. Biztató ez a jövőre nézve is?

— Pusztán egy-két éves csökkenésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. De ha a múltba tekintve valamivel hosszabb távon hasonlítjuk össze a statisztikai adatokat, az általános tendencia valamelyest lefelé irányuló görbét mutat. Ám még ez sem olyan jel, ami önmagában megnyugtathatná a társadalmat. A bűnözés elleni küzdelem hosszú és nehéz folyamat, hiszen egy törvénysértésre hajlamos réteg tudatos megváltoztatásáról van szó. Azt viszont örömmel nyugtázhatjuk, hogy a mi bűnözési helyzetünk összehasonlíthatatlanul jobb, mint a kapitalista országoké. Ott a gengszterizmus esetei, az emberek nyugalmát súlyosan megzavaró, életüket sokszor közvetlenül fenyegető bűncselekmények szinte mindennaposak. Ezzel szemben hazánkban több kedvező körülmény tartós jelenségként értékelhető. Százalékokban kifejezve elenyésző például az államellenes bűncselekmények száma, ami a társadalmi rend stabilitását mutatja. Nincs nálunk szervezett alvilág és szervezett bűnözés sem, de veszélyes törvényszegőkkel szemben viszont a leghatározottabb eréllyel kell fellépnünk. Mindebből az következik, hogy sem a megnyugvásra, sem a pánikkeltésre nincs okunk.

— Milyen általános elvekre épül az érvényben levő büntető törvénykönyv?

— Büntetőkódexünk elveiben szocialista, rendelkezéseiben a nép hatalmát és államát, gazdasági rendjét, az állampolgárok életét, alapvető értékeit és vagyonát védelmező büntetőjogi szabálygyűjtemény. Egy büntető törvénykönyv akkor jó igazán, ha az elveit a társadalom minél szélesebb körei ismerik és így követni tudják a benne foglalt szabályokat. Az is fontos elv, hogy a társadalmi változásokkal és fejlődéssel egyidőben új, kiegészítő megfogalmazásokkal is bővüljön a bíróságok és ügyészségek által alkalmazott törvénytár. Nemzetközi tapasztalatok alapján a büntetőjog elveivel és eszközeivel egyre határozottabban kívánunk például fellépni a muzeális értékek fokozott védelméért. Újabban a környezetvédelem is szükségessé teszi a büntetőjogi eszközök felhasználását, de a kábítószerekkel való visszaélés tilalmának szintén egyre hangsúlyosabb helye van a büntetőjogi szabálygyűjteményben. Vagy itt van a közlekedés problémája, ami a balesetek és az emberáldozatok magas száma révén nagy gondja a társadalomnak. A forgalom növekedésével arányosan, a közlekedési bűncselekmények száma is gyarapszik. Az 1976 januárjában életbe lépett 100-as számú szabályrendelet vagy a tavaly nyáron hatályba lépett sebességkorlátozás jó példa arra, hogy bizonyos előírásokat a társadalmi

kívánalmaknak megfelelően, „menet közben" kell módosítani. Itt kell megjegyezni azt is, hogy több olyan forgalmi kihágás van, ami valamikor csupán szabálysértésnek, napja inkban viszont már törvényszegésnek számít.

— Kevesen tudják, hogy jogilag miként minősíthetők, azaz miképpen oszlanak föl a bűncselekmények ?

— Bűntettekre és vétségekre. Minden törvénybe ütköző cselekményről nyomban kiderül, hogy mi számít „csak" vétségnek, illetve mi az, ami egyből bűntettnek tekinthető.

— A büntetési rendszer a büntetőjog szerves része. Vajon a jelenlegi büntetési és büntetés-végrahajtási rendszer megfelel-e a követelményeknek ?

— Alapjaiban mindenképpen igen. Vegyük például a legsúlyosabb ítéletet: a halálbüntetést. Valóban csak ritkán, kivételesen alkalmazzuk, rendszerint különösen kegyetlen gyilkosokon. Ezekről a büntetésekről a nyilvánosság is mindig tájékoztatást kap. A bíróságok ma is, a jövőben is csak azokat sújtják majd ilyen büntetéssel, akik magatartásukkal rászolgáltak arra, hogy kiiktassuk őket a társadalomból, hiszen a kivégzést különleges büntetési nemként kell elfogadni. A szabadságvesztés-büntetés rendszerében három végrehajtási fokozatot alkalmazunk: a fogházat, a börtönt és a fegyházat. Minden büntetésnek nevelő jellege van, ezért a fiatalkorúaknál például igen jól bevált módszer az úgynevezett próbára bocsátás. Az ilyen bírói döntést azonban nem szabad összetéveszteni a feltételes szabadságvesztés büntetésével.

— A büntetési gyakorlatban hogyan jelentkezik az az elv, miszerint a munka az emberformálás és a nevelés alapvető eszköze?

— Egyrészt úgy, hogy bűnüldöző szerveink és bíróságaink határozottan fellépnek mindenféle munkakerülés és dologtalanság ellen. Természetesen azokra is megkülönböztetett figyelmet fordítunk, akiket már elitéltek a bíróságok. A börtönökben dolgoznak és így saját jövedelemmel is rendelkeznek az elítéltek. Itt kell elmondani még azt is, hogy a büntetés-végrehajtás előtt három, egymással szorosan összefüggő feladat áll. Az egyik a biztonság, vagyis az, hogy az őrzés megfelelő legyen. A másik a munka, a harmadik a nevelés. E három cél több-kevesebb sikerrel meg is valósul.

— A társadalmi megítélés éles különbséget tesz a megbotlott ember és a sokszorosan visszaeső bűnöző között. Megmutatkozik ez az igazságügyi szervek munkájában is?

— Természetesen. A törvény is másként kezeli azokat, akik először kerülnek összetűzésbe a büntetőtörvénnyel, és másként azokat, akik visszaesők vagy főbenjáró cselekményt követtek el. Figyelembe vesszük a büntetendő személy előéletét és azt a hírnevet is, amelyet a környezetében élvez. Mindebből nyilvánvaló, hogy a büntetés gyakorlati kiszabásánál nagyobb bizalommal vagyunk a kisebb súlyú bűncselekményt elkövetőkkel szemben, vagy azok iránt, akik először kerültek a törvény elé; mint azokkal szemben, akik már voltak börtönben. A rehabilitációnak ez a differenciált jellege elősegíti, hogy a megbotlottak beilleszkedhessenek ä társadalomba.

— Miképpen fogalmazhatóak meg a bűnüldözési és igazságügyi szervek munkájának célkitűzései?

— Tudásunk és igyekezetünk arra irányul, hogy a szocialista törvényesség elveivel és szabályaival a lehető leghatékonyabban védjük a társadalmi és az egyéni érdekeket a törvényszegőkkel szemben. A bűnözés viszszaszorítása ellenben hosszúlejáratú folyamat, amiben kinek-kinek nagy része lehet.

17