A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-06 / 36. szám
BREZSNYEV-CEDENBALTALÁLKOZÓ A testvérpártok vezetőivel folytatott konzultációk során Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke augusztus 18-án a Krímben találkozott Jumzsagijn Cedenballal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkárával, a Nagy Népi Hurál elnökével. CHEDDI JAGAN CSEHSZLOVÁKIAI LÁTOGATÁSA Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök augusztus 18-án Prágában találkozott Cheddi Jagannal, a Guayanai Haladó Néppárt főtitkárával, aki a CSKP KB meghívására látogatást tett Csehszlovákiában. TÖMEGMÉSZÁRLÁS EL SALVADORBAN Több mint fél millió salvadori dolgozó lépett augusztus 13-án a szakszervezetek felhívására 72 órás sztrájkba, tiltakozásul a katonai-polgári junta egyre fokozódó terrorja ellen. A rendőrség és a katonaság véresen leverte a sztrájkot, s az újabb terrorhullámnak több száz ember esett áldozatául. — A képen: a terror számos áldozatainak egyike San Salvádorban KIKÖTŐZÁR FRANCIAORSZÁGBAN Sztrájkoló francia halászok az alacsony felvásárlási árak elleni tiltakozásul augusztus 16-tól bárkáikkal lezárták a La Manche-csatorna francia kikötőit. A mozgalomhoz a korzikai halászok is csatlakoztak. Augusztus 19-én egy napra ideiglenesen feloldották Cherbourg és Calais kikötők zárját, hogy hazatérhessen a kikötőkben rekedt mintegy 40 ezer angol turista. — A képen: két halászhajó drótkötéllel elzárja Fécamp normandiai kikötő bejáratát (ČTK bel- és külföldi képszolgálata) A HALADÓ ERŐK HARCA BOLÍVIÁBAN Bolíviában az utolsó két év folyamán már negyedik alkalommal hajtottak végre államcsínyt.* Július 17-én a haditengerészet egységei fellázadtak és a szélsőséges jobboldali falangista bandák segítségével bevonultak a fővárosba. La Pazba. Elfoglalták az elnöki palotát s rács mögé helyezték Gueiler asszonyelnököt és kormányának 17 tagját. A hatalmat az országban a katonai junta vette a kezébe L G. Meza tábornokkal az élen. A junta első cselekedetei közé tartozott hogy betiltotta a politikai pártok és szakszervezetek tevékenységét, felváltotta a röviddel azelőtt megválasztott parlamentet. Ezt követően Luis Garcia Meza tábornok államelnökké neveztette ki magát. Kormányának 16 minisztere között csak két polgári személy van. Meza tábornok, az előző kabinet belügyminisztere, mint kijelentette, ezzel a hatalomátvétellel véget akar vetni az országban a „zűrzavarnak", mivel szerinte a június 29-i választások eredményeit meghamisították, de hogy kik, arra már az önjelölt elnök nem adott választ. Bolívia másfél százados független állami léte során közel hétszáz puccsot hajtottak végre az országban. A hetvenes években ez az ónban oly gazdag ország politikai fejlődésének nagyon bonyolult időszakát élte át. Nemegy államfordulatot, puccsot, politikai megrázkódtatást kellett megérnie, nemegyszer fogott hozzá a reakciós politikai rendszerek által okozott károk felszámolásához és nemegyszer igyekezett visszatérni a demokratikus, alkotmányos rendszerhez, miután az 1964-ben végrehajtott katonai puccs után hatályon kívül helyezték az alkotmányt. Az 1978-as választások után gyorsan követték egymást az események Bolíviában. Az UDP (A Demokratikus Népi Egységpont), melynek a kommunisták is tagjai, az 1978-as választásokon saját jelöltet állított a kormány jelöltjével szemben. A választásokon kiderült, hogy a kormány jelöltje a legkevésbé sem élvezi a lakosság támogatását. Ezért a hivatalos szervek meghamisították a választási eredményeket. A csalás annyira nyilvánvaló volt, hogy a legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a választások eredményeit. A hazai reakció válaszul a választásokon kudarcot szenvedett P. Absont kiáltotta ki államelnökké. Még ugyanez év novemberében a hazafias gondolkodású katonatisztek újabb államfordulatot hajtottak végre, az új kormány ígéretet tett az alkotmányos rend felújítására és 1979. június 1-re új választásokat írt ki. A reakció nem adta fel a harcot. A választási hadjárat kezdete előtt H. Banzer, aki 1971—78 között állt a bolíviai kormány élén, Argentínából visszatért az országba és hozzáfogott a jobboldali nacionalista csoportosulások egyesítéséhez. Az 1979. június 1-én megtartott választásokon három politikai csoportosulás képviselője küzdött a választók bizalmáért, az elnöki székért. A legnagyobb esélye H. S. Zauzának, az UDP jelöltjének volt, akire a választók 36 százaléka szavazott. De mivel egyik jelölt sem tudta megszerezni az abszolút többséget, a parlament úgy szándékozott kivezetni az országot a politikai zsákutcából, hogy ideiglenes elnököt választott, akinek a feladata volt előkészíteni az 1980 májusára kitűzött újabb parlamenti választásokat. A reakció, amely ugyan egyetértett á kongresszus által javasolt kompromisszummal, tavaly október közepén sikertelen puccs kísérletet tett, november 1 -én pedig Natusch ezredes próbálkozott meg szintén sikertelen államcsínnyel, de nem tudta megbuktatni Lídia Gueiler elnök átmeneti kormányát. A baloldali tömörülés, az UDP bár nem lépett be az ideiglenes kormányba, de támogatta ezt, mivel a kormány feladata lett volna az égető szociális és gazdasági problémák megoldása, valamint az T980-as parlamenti választások előkészítése. A La Pazból érkező hírek azt igazolják, hogy a tavaly novemberben Natusch ezredes által végrehajtott puccskísérlettel szemben álló demokratikus és haladó erők ma is szilárdan szembeszállnak a katonák mindennemű kísérletével. Bár a puccsal hatalomra került junta politikai ellenfeleinek százait küldi börtönbe és tömegesen mészárolja le a sztrájkolókat, tüntetőket, az események alakulása arról tanúskodik, hogy fokozódik az ellenállás az országban. Ma még nehéz volna megjósolni, hová fajulnak az események a következő hetekben, hónapokban: Pinochet-féle fasiszta diktatúrává, vagy pedig demokratikus erőinek sikerül visszaverni a katonák barbár, embertelen támadásait és helyreállítaniuk az alkotmányos rendet Bolíviában. A július 17-i puccs mindenesetre a kontinens ellenforradalmi erőinek újabb kísérlete a hatalom megtartására. A nicaraguai forradalom győzelme után azonban ez a Pinochet-féle rendszer sem lehet hosszú életű. A demokratikus erők fokozzák a harcot Bolíviában és gyorsan alkalmazkodnak a megváltozott erőviszonyokkoz. Az egész világon erősödik a bolíviai néppel érzett szolidaritás. Ennek talán eddigi legnagyobb győzelme, hogy azok, akik a bolíviai tábornokok kezét irányították az államcsínyben, ma nyíltan nem állhatnak ki mellettük. Egyre szélesebb méreteket ölt Latin-Amerikában a demokratikus és haladó erők mozgalma, amely rákényszerítheti akaratát a reakció erőire ebben az oly sok politikai vihart látott országban is. Ma már az Egyesült Államok sem élvezheti „mindenhatóságának" gyümölcseit még a dél-amerikai földrészen sem. Bár még nehéz megítélni, milyen utat választanak a bolíviai hazafias erők a diktatúrával szembeni harcban. Egy azonban bizonyos: vége annak az időnek, amikor az Egyesült Államok monopóliumai határozták meg Latin- Amerika dolgozóinak sorsát, és egyre jobban terjed Kuba, Nicaragua példája, a kontinens dolgozóinak igazságos harca a szabadságért, a demokráciáért, a haladásért. Egyre többen hallgatnak itt is a kommunisták szavára, és ebben Bolívia sem kivétel. PÉK VENDEL