A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-06 / 36. szám
A gyűjtők egy csoportja Buday Endre felvétele megj.) Egyedül a rádió munkatársai mutattak érdeklődést népi hagyományaink kutatóinak nagyon is fontos rendezvénye iránt. A májusi dunaszerdahelyi elméleti szeminárium légköre után meglepő felsőbb szerveink közömbössége néprajzkutatásunk iránt. A szeminárium szakmai színvonala az idén is emelkedő tendenciát mutatott. Ez annak is köszönhető, hogy a 16 gyűjtő közül 13 már éveken keresztül aktívan kutató munkát folytat. A színvonal emelkedését az is bizonyítja, hogy a szeminárium munkája a felderítő GONDOLATOK A NÉPRAJZI SZEMINÁRIUMRÓL A szlovákiai magyar néprajzi gyűjtök immár hetedik nyári néprajzi szemináriumát 1980. július 7. és 17. között rendezte meg a CSEMADOK Központi Bizottsága. A szeminárium kettős célja nem tért el az előző évekétől: egyrészt felderiteni a kiválasztott falvak néprajzi anyagát és tudományos igényességgel rögzíteni a legértékesebb adatokat, másrészt anyagot gyűjteni az 1981-es zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon szereplő folklórcsoportok és az ott megrendezendő néprajzi kiállítás számára. A gyűjtés a komáromi (Komárno) járás 38 községe közül 22-re terjedt ki. A szemináriumon megjelent 16 gyűjtő, köztük négy hivatásos néprajzos főleg a kijelölt falvak népszokásainak, gyermekjátékainak, népdalainak, népi hangszeres zenéjének, népviseletének, népi építészetének és gazdálkodásával összefüggő emlékeinek a felkutatására és rögzítésére összpontosította a figyelmét. Az idén is túlsúlyban volt a szellemi hagyományokat kutatók száma. Tárgyi néprajzi anyagok gyűjtésével csak hárman foglalkoztak, társadalom-néprajzi anyagokkal senki. A szemináriumon a megjelentek négy előadótól öt értékes előadást hallgathattak meg; ezek nagyban hozzájárultak ismereteik kiszélesítéséhez és elmélyítéséhez. Dr. Emilia Horváthová, docens, kandidátus, a Komenský Egyetem Etnológiai Kabinetjének vezetője két előadásban a népszokások, dr. Magdaléna Paríková pedig a gazdálkodás kutatásának lényeges módszertani kérdéseivel foglalkozott. Ida Šťastná, a Dunamenti Múzeum dolgozója a vizsgált vidék néprajzi jellemzőivel. Ág Tibor pedig népzenei sajátosságaival ismertették meg a gyűjtőket. A szeminárium munkáját ebben az évben is Méryné Tóth Margit, a CSEMADOK KB néprajzi szakelőadója és Szanyi Mária, a CSEMADOK KB néprajzi szakbizottságának elnöke irányította. Az idei szeminárium távolról sem volt problémamentes. Az előző években kutatott vidékekhez viszonyítva nehezebb terep a szervezőket s a gyűjtőket egyaránt próbára tette. A Duna, a Vág, a Nyitra és a Zsitva mentén ismétlődő nagy árvizek jelentősen meggyorsították e vidék tárgyi néprajzi anyagának pusztulását. Nem kedvezett népi hagyományaink továbbélésének a mezőgazdaság rohamos fejlődése és a hagyományos falusi társadalom átalakulása sem. Szervezési szempontból az idei szeminárium sajnos elmaradt a tavalyi mögött. írásomban még többször visszatérek a tavalyi újvári szemináriumhoz. (Ezt veszem összehasonlító alapul, mert a legjobbak közé tartozik.) Kezdjük mindjárt a szervezés elején. Tavaly a szemináriummal kapcsolatos utasításokat, értesítőket az érdekelt járási és helyi szervezetek jóval a szeminárium megkezdése előtt megkapták. A CSEMADOK KB néprajzi szakelőadója személyesen is részt vett a járási és helyi szervezetek előkészítő munkájának irányításában. Sajnos az idén a szakelőadók túlterheltsége miatt ez elmaradt. Ami a CSEMADOK Járási Bizottságának dolgozóival való együttműködést illeti, a gyűjtők csak nosztalgiával gondolhattak a kassai (Košice), a tőketerebesi (Trebišov) és az érsekújvári (Nové Zámky) járásban végzett gyűjtésekre, ahol a járási titkárok és instruktorok a gyűjtés első napjától az utolsóig állandóan együtt voltak a gyűjtőkkel és segítették munkájukat. Ez viszont nem mondható el a komáromiakról. Ugyancsak meglepő a Komáromi Népművelődési Otthon dolgozóinak közömbös magatartása. Gyümölcsöző volt viszont az együttműködés a Dunamenti Múzeum dolgozóival. A múzeumigazgató megértő hozzáállása lehetővé tette, hogy néprajzos munkatársuk az egész szeminárium ideje alatt együtt dolgozhasson a gyűjtőkkel. (Sajnos van példa az ellenkezőjére is: egyes helyeken fékezik az ilyen jellegű besegítéseket). Az egyes helyi szervezetek által végzett előkészítő munkában nagy eltérések mutatkoznak. Ehhez hozzájárul az is, hogy míg például az érsekújvári járásban a jnb kulturális osztálya előre értesítette a helyi nemzeti bizottságokat a készülő gyűjtésre, és egyben felkérte őket az együttműködésre. A komáromi járásban ez nem történt meg, sőt akadtak helyek, ahol sem a hnb, sem a CSEMADOK helyi szervezet tagjai nem tudtak vagy nem akartak tudni a gyűjtésről, mint például Csicsón (Čičov), Marcelházán (Marcelová) stb. Viszont Hetényben (Chotín), Izsán (lža), Naszvadon (Nesvady) és Nemesócsán (Zemianska Olča) a helyi szervezőknek is köszönhető, hogy a gyűjtök gazdag anyaggal távozhattak ezekből a községekből. A gyűjtök és a helyi szervezők együttműködése azért is olyan fontos, mert a gyűjtők idegenekként érkeznek egy-egy faluba és így sok időt veszítenek el a megfelelő adatközlők felkutatásával, de ha a helybeliek kiválasztanak számukra néhány értékes adatközlőt, ezzel meggyorsítják a gyűjtők munkáját. A szellemi hagyományokkal foglalkozó gyűjtök a jövő évi zselizi Országos Népművészeti Fesztivál előkészítésével kapcsolatban kifogásolták, hogy egyes folklórcsoport-vezetök nem kapcsolódtak be a gyűjtőmunkába, pedig van belőlük vagy húsz. Elgondolkoztató, hogy a CSEMADOK KB anyagilag 25 személy részvételét tudta volna biztosítani a szemináriumon, de meghívott 44 személy közül csak 16 jelent meg. A 44 között 10 személyt a komáromi járásból hívtak meg, köztük hivatásos néprajzosokat is, s ezek közül csak egy vette ki részét a gyűjtésekből. A többi még arra sem volt hajlandó, hogy a jelentkezési lap visszaküldésével tudassa: nem óhajt részt venni a szemináriumon. Hiányoztak a szemináriumról azok a gyűjtők is, akik nem tudni miért, mindeddig a néprajzi szakbizottságtól elszigetelten végzik munkájukat — némelyikük nem is alacsony szinten. A szeminárium tagjainak munkáját nagyban fékezte a közlekedési eszközök hiánya. Pedig 3—4 ezer lakosú községben már jókorák a távolságok, sok időt vesz igénybe, ha valaki gyalog kénytelen bejárni, nem beszélve arról, ha megfelelő anyag hiányában más faluba kénytelen átmenni. A szeminárium tagjai hiába várják körükbe a CSEMADOK KB, a Hét és az Új Szó képviselőit. (A Hét szerkesztőségét nem tájékoztatták a néprajzi szemináriumról — szerk. jellegű kutatásoktól egyre inkább a mélyrehatóbb, részletesebb kutatások felé tolódik el. Hogy a következő években az még nagyobb mértékben érvényesüljön, a terepkiválasztás és a gyűjtök megoldása terén kívánatos lenne néhány változtatás. A rendelkezésre álló fél nap ugyanis nem elég ahhoz, hogy a gyűjtök egy községben alaposabban foglalkozhassanak egy megadott témával. Ehhez komoly kiegészítő gyűjtésekre lenne szükség, ez azonban még nagyobb akadályokba ütközik. Jó lenne, ha egy-egy gyűjtő több napon át, vagy estleg több azonos érdeklődésű gyűjtő is foglalkozhatna ugyanabban a faluban, ugyanazzal a témával. Nemcsak a nyári néprajzi szemináriumok, hanem egész nemzetiségi néprajzkutatásunk fájó pontja, hogy kevés értékes anyag kerül publikálásra. Pedig van mintegy 15 hivatásos, illetve végzett néprajzosunk és vagy 30 önkéntes gyűjtőnk, akiktől elvárjuk, hogy közreadjanak valamit tapasztalataikból, kutatásaik eredményeiből. A munka a szeminárium befejezése után sem ér véget. A szemináriumon részt vett gyűjtők az anyag összegezése után találkoznak a járás folklórcsoportjainak vezetőivel, hogy kiválasszák azt az anyagot, amit érdemes az együtteseknek műsorukra tűzni. Az értékelés ugyan még várat magára egészen a zselizi Országos Népművészeti Fesztiválig, de már most elmondhatjuk, hogy a szeminárium munkája egészében véve sikeres volt. A felkutatott és rögzített anyag bizonyítja, hogy a köztudatban néprajzi szempontból szegénynek ismert vidéken is fellelhető még értékes anyag, amit feltétlenül rögzíteni kell. Végezetül hadd jegyezzem meg, hogy népi hagyományaink kutatása, rögzítése, ápolása nem egy vagy két ember érdeke és feladata, hanem az egész társadalom közös ügye. Népi formakincsünk pusztulásával, népdalaink feledésbe merülésével mindannyian szegényebbek leszünk. E munka eredménye ugyanúgy függ a lelkes, jól felkészült gyűjtőktől, mint a központi, járási és helyi szervezetek áldozatkész munkájától. BUDAY ENDRE 6
