A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-16 / 33. szám
A kis Laura Jones nottinghami honpolgárnő ötödik születésnapján a Jones család öt nemzedéke találkozott. Ott volt az anya, a nagyanya, a dédanya és az ükanya. Az angolok csuda büszkék erre a családra, mert szerintük a nemzet vitalitását tükrözi. A Radomi Körzeti Múzeum (Lengyelország) Jan Kochanowski születésének 450. évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett a népművészek számára. Képünkön: Wtadystaw Walczak, a Tátra-vidék legismertebb népi üvegfestője még befejezetlen művével, melynek címe „Jan Kochanowski a gyermekek körében". Elektronikus jelzőtábla méri a zajszintet (fonókban) és a levegő szennyezettségét Tokió egyik legforgalmasabb kereszteződésében. Tévékamerát, monitort és szondát hívtak segítségül angol feltalálók a burgonya osztályozásának megkönnyítésére. A futószalag felett elhelyezett tévékamera segítségével a képernyőn tarthatják szemmel a burgonyát, és szondával jelölhetik meg a selejtet. eJ í\ KÖZSZOLGÁLTATÁSI BIBI — Apukám, jövő nyáron festetünk. Légy szives nézz festő után, addig míg időben van! — Szólt feleségem szeptember 29-én este fél tizenegykor. — Nagyszerű, — lelkendeztem, mert éppen azon törtem a fejem elalvás előtt, vajon hol fogjuk tölteni a jövő nyarat. A probléma megoldódott. Nem kell izzadnom a tűző napon, hemperegni a forró tengerparti homokban, esténként ásítozni, kibámulni a végtelen, unalmas messzeségbe. Azonkívül örültem annak is hogy feleségem ilyen leleményes, előrelátó és tervezésben túltesz akár egy nagyvállalat vezérigazgatóján is. Ekkor még nem sejtettem mit vállalok, mert másnap elkezdődött az én keserves kálváriám. Pár napon belül döbbentem rá, hogy minden valamire való festő már a következő, sőt az utána jövő nyárra is foglalt. Nemcsak az első és másodosztályú szakemberek, hanem az ötöd- és hatodrangúak is. Mindegy, lejjebb szállítjuk az igényeket, megfelel nekünk egy kevésbé befutott szaki is. Rövid időn belül meg is egyeztem egy szimpatikus fiatalemberrel. Kedves, barátságos hangon felsorolta az igényeit. Kicsit meglepődtem ugyan, hogy elsősorban nem a lakás nagysága és a munka milyensége érdekli. Azzal vigasztaltam magam, bizonyára rutinos fickó, akinek egy lakás kifestése nem okoz különösebb gondot. A következő feltételeket szabta: Harminckoronás órabér, napi ötszöri étkezés, a főétkek előtt aperitív (minőségi ital, a házi kotyvalékokat mellőzzük). Étkezés után két deci bor, ha túl meleg lesz, akkor szódavízzel. Délelőtt tízkor és délután kettőkor kávé, napi két doboz BT és védő italként napi öt üveg sör. És ami a legfontosabb, egy kazettás magnós rádió, a következő együttesek szalagra játszott számaival: Abba, Omega, Illés, Korvina, Neoton, Piramis, Express, Fonográf, valamint Hofi Géza paródiái. Továbbá vállalom, hogy elintézem a városházán az adókedvezményét és a munkahelyén az engedélyt másodállás vállalására, s végül biztosítok két segédmunkást. Félénken jegyeztem meg, azok mi leszünk a feleségemmel. Végignézett rajtam, de semmit sem szólt. Arca enyhe grimaszából sejtettem, nem vetette el az ajánlatot. Mindent vállaltam, amit kért és mérhetetlenül boldog voltam, hogy sikerült megegyeznünk. Igaz, ezután még rengeteg akadályt kellett leküzdenem. Többek között, nálunk nem lehetett magnós rádiót kapni, így hát kénytelen voltam külföldről „importálni". Ehhez viszont előbb meg kellett szereznem a valutát: ötezer-hatszázhúsz forintot. Két hónapig tartott, míg végigjártam az összes határátkelő helyet és az érkező turistáktól különböző átváltási áron becseréltem az igényelt összeget. Közben ki kellett fürkésznem, melyik határállomáson elnézőbbek a vámőrök. Végre úgy május vége felé meglett a formás kis Videoton készülék. Hozzáteszem, háromszor kellett Pestre és visszacsempésznem meghibásodás miatt, mert nálunk nem értettek hozzá. Közben sógorom szívességből feljátszotta a kért számokat. Így hát minden feltételt határidőre teljesítettünk, jöhetett a szakember. Július második felében meg is érkezett. Nagy udvariasan beszámoltam a szerződésből rám háruló feladatok teljesítéséről. A mester figyelmesen végighallgatott, aztán alaposan szemügyre vette — a magnót. Kipróbálta a hangerősséget, úgy látszik megfelelő lehetett, mert kis idő múltán alulról, felülről és mindkét oldalról döngeni ■kezdtek a falak. Az első félnap a szerszámok előkészítésével telt el. A különböző színkeverékeket a mester jobb híján a szoba közepére összetolt bútorok hátulján próbálta ki. Végre sikerült hengermintát választanunk. Délután megindulhatott a munka. Elkezdődött zeneszóval és a megegyezés szerinti felszolgálással. így ment teljes egy hétig. A mester nagyon precíz ember volt, lassan dolgozott, a figyelme mindenre kiterjedt. Közben nagyokat sóhajtozott, hogy ő milyen áldott jószívű ember, senkinek sem tud nemet mondani és most ahelyett, hogy valahol üdülne, szívességből a mi lakásunkban gürizik a szabadsága rovására. Örök hálánkról biztosítottuk, s feleségem, hogy a kedvében járjon, minden ebédhez rétest sütött. A mester kedvenc ételét. Egyszer mégis beütött a mennykő. Arra figyeltünk fel, hogy a zene elhallgatott, s a lakásban szinte zizegett a csend. Rémülten rohantunk a szobába. A mester a létra alsó fokán ült és lehorgasztott fővel, bánatosan bámult maga elé. Kezében két valamit lógatott. Egyikben a rövid nyelű meszelő fejét, a másikban a letört nyelet. — Az Isten szerelmére mi történt? Kétségbeesetten mutatta felénk a sérült szerszámot. Most mi legyen? Szaladtam a vaskereskedésbe, onnan a festékes üzletbe, és másfél óra múlva vissza a megszerzett pótalkatrésszel. Egy kis protekció árán hozzájutottam. Csakhogy a mester fejcsóválva fogadott. Látszott rajta, csupán azért nem gurul dühbe, mert az Abba együttes andalító zenéjét élvezi, bizonyára idegnyugtatóként. Azért csendesen megkérdezte, nem tévesztem-e őt össze valamiféle falusi vénasszonynyal, mert az általam szállított szerszámnyél hosszú nyelű meszelöbe való. Most már igazán nem tudtam mitévő legyek. Feleségem szidott kétbalkezességem miatt. Loholtam vissza az üzletbe, de ott azt válaszolták, hogy rövid meszelőnyelet sajnos mostanában nem gyártanak. Végtelenül elkeseredtem. A szabadságom is letelt, de a festő hűségesen eljárt hozzánk, ücsörgött a létrán, cigarettázott, magnózott és számolta az eltelt órákat. Én meg elsírtam keserű bánatomat a hivatalban. Erre Böske néni, a takarítónő megsajnált és levágott egy darabot a söprűje nyeléből és elém tette az íróasztalra. — Itt a meszelőnyél! — Csodálkozva néztem rá, s hirtelen mint aki tűbe ült felugrottam. Rohantam haza, de sajnos már későn. A mester éppen kászálódott és a feléje nyújtott rudacskát elnéző mosollyal hárította el útjából. Sajnálja, de már neki is letelt a szabadsága és hívja őt a kötelesség. Meg kell értenem, hogy fáradságos napi nyolc és félórás munkaidő után ma már senki sem bolond tömi magát egy kis fusiért. Azóta anyósomnál húzzuk meg magunkat a nyári konyhában, mert lakásunkban minden a feje tetején áll, és kilátástalan helyzetünkben éppen azon töprengünk, hogyan lehetne egy ügyes hadművelettel megkörnyékezni a helyi széntelep vezetőjét. CSICSAY ALAJOS 9
