A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-05 / 27. szám
giaaiKag— és bebocsájtatunk. Könyvek nagy halomban a padlón, a pulton. Karasné Dudás Erzsébet, a könyvesbolt vezetője fontos ügyben elutazott valahová. Két beosztottját találjuk nyakig a könyvek között. Ismerősök, kedvesek, szívélyesek. Sajnáljuk, hogy a főnökasszonynyal nem találkozhattunk. Lelkiismeretes propagálója és rendelője a hazai magyar szerzők könyveinek is. Könyvkiállitások és író-olvasó találkozók egész sora bizonyítja az alkalmazottak jó viszonyát munkájukhoz és egészséges üzleti szellemüket. Továbbállunk egy házzal. A városi könyvtár ajtaján kopogtatunk. Vezetője, Tarinová Mária már vár bennünket. Délután Karvára (Kravany) kisér, író-olvasó találkozóra a mezőgazdasági szaktanintézet tanulóival. Férje a jó nevű iskola igazgatója. A délután azonban még messze van, végigkalauzol a könyvek A Lenin-emlékmű birodalmában. A rendkívül csendes új helyen jól elfér a rengeteg könyv, a polcokon rendben, áttekinthetően sorakoznak a kötetek, a könyvkölcsönző kereshet, válogathat kedvére, ha úgy tetszik, le is ülhet, újságokban és folyóiratokban böngészhet. Magyar és szlovák nyelvűekben természetesen, hiszen a várost magyarok és szlovákok lakják, s ezt a könyvállománynak is tükröznie kell. Tükrözi is. Tarinová Mária és az alkalmazottak gondoskodnak arról, hogy aki e „szent helyre" belép, találjon kedvére anyanyelvén megfelelő olvasmányt. A könyvtárban sem időzünk sokáig. Vonz a város, a régen látott Párkány, új lakónegyedeivel. ismerős főterével, ismeretlen létesítményeivel, lehetőségeivel. A Hron Szálló Az új várostér még mindig áll, az ötvenes évek második felében többször megszálltunk benne, de a panaszkodó szobaasszonynak már nyoma sincs. Vannak épületek, amelyek fölött, a sokat, mindent változtató haladásban megállt az idő. Ilyen a Hron Szálló elöregedett épülete is. Földszinti kocsmaszerű helyiségében délelőtti álmosság, néhány söröző vendéggel. Közeli szomszédságában egészen barátságos büffé, a legkülönfélébb ételekkel, kitűnő pacallevessel és fokhagymás lángossal. Nincs jobb pacalleves és fokhagymás lángos a párkányinál, s talán keresettebb étel sincs. S nem kell messze menni, csak a szemközti cukrászdába, ha az ember jó presszókávét akar inni. Ha nincs pacalleves és fokhagymás lángos a Hron Szálló felőli oldalon, talál a másikon, a lahodkynak, „csemegésnek" nevezett elárusítóhelyen. Egyszóval, Párkány főterén igencsak feltalálja magát a helybeli és a városba érkező ember. Van mivel csillapítania éhét és szomját. Az 1946-ban ötezres lélekszámú város lakossága napjainkig tizenhárom ezerre duzzadt, s nem nehéz kitalálni, hogy a gyors lélekszám-szaporító maga a papírgyár. 1972-től termel, s ettől az évtől kezdve vesz nagyobb lendületet a lakásépítés. Azóta nagyobb gond a szolgáltatás, a szolgáltató hálózat fejlesztése. Mert ugye, ha több a család, több a bölcsődés s óvodáskorú gyermek is, tehát több férőhelyre van szükség. A városi nemzeti bizottság épülete előtt találjuk magunkat megint. Mintha Párkány minden pontjáról ide vezetne az út. Már nem sétálunk tovább, felmegyünk a lépcsőn, keressük a hatvanötös nagy dunai árvíz egyik hősét, az akkori vnb-titkárt, Alojz Barint. Ugyanabban a funkcióban és hivatalában találjuk. Nem emlékszik ránk. Tizenöt év telt el. Mennyien fordulhattak meg ennyi idő alatt a hivatalában? Mosolyog. Mit is tehetne mást. Eme a kérdésre nem lehet válaszolni. Másfél évtized egyformán nagy idő a város s az egyes ember életében. Az ár elvonult, az élet ment, megy tovább. — Akkor a víz volt a gond, most mi ? Megint mosolyog, pedig felelni tud a kérdésünkre. — Az üzlethálózat fejlesztése. A hatodik ötéves tervidőszakban tíz bolt kerül átadásra. Élelmiszer-, zöldség-, ruházati, háztartási bolt stb. — Mi létesült az utóbbi másfél évtizedben? — Orvosi rendelőintézet, amelynek igenigen örülünk. Sajnos, kórházunk még mindig nincs. Csupán a távlati tervünkben szerepel. Akárcsak az új szálloda. — És a termálstrand ? Öröm vagy bosszúság? — Mindenképpen öröm, hiszen a javunkat szolgálja. 1967-ben tártuk fel a melegvizű forrást és a hetvenes években kezdtük meg a fürdő kiépítését. Három medence már kész. A gyermekeké is elkészült. Az idén az üdülőházak építését kezdjük meg. Kár, hogy nem maradnak a városban hét végére. Szombaton nyit a termálstrand. Már húszmillió koronát fektettünk az építésébe, de még folytatjuk a munkát. Szépülő, fejlődő város. Terekkel, parkokkal, új lakónegyedekkel és iskolákkal. Párkányt diákvárosnak is nevezhetnénk. Délután helybeli és vidéki diákok népesítik be utcáit. A felszabadulás harmincötödik évfordulója tiszteletére felajánlási mozgalom indult az üzemekben, az iskolákban és mindenütt. A felajánlásokkal a hatodik ötéves terv utolsó esztendejének feladatait kívánják maradéktalanul teljesíteni. Eszünkbe jut egy régebbi riportcím, az ötvenes évek közepén látott napvilágot: Ha mindenki egyaránt fogná ... — Barin elvtárs, mit tartana szükségesnek a gyorsabb előrehaladáshoz? — Én is azt, hogy ha városunk minden polgára egyaránt fogná ... Ha mindenki legalább tíz órát dolgozna társadalmi munkában! — Mi következne ebből? — Hogy a beruházási költségek kötelezően előírt harminc százalékát könnyen fedeznénk társadalmi munkával. Újra kint vagyunk a borús, szeles utcán, az elevenen lüktető főtéren. A papírgyár Párkány fölé magasodó kéménye mintha repülne. Pedig csak felhők szállnak el fölötte. Csicsay Alajos házatáját, vagyis a magyar tanítási nyelvű általános iskolát sem kerüljük el. Nem úgy keressük Csicsay Alajost, mint igazgatót, hanem mint lapunk már ismert karcolatíróját. Az iskola küszöbét átlépve azonban csupán annyi hozzá a kérésünk: — Mondjon egy jó, de igazán jó karcolattémát. Nem jön zavarba. Tűnődik egy keveset, és már mondja is a tőle megszokott tömörséggel: — Az idén sok az elsős tanulónk ... Valóban, ez jó téma. Kitűnő téma. Fotó: Absolon (2) és archív 13
