A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-02 / 31. szám
Marek könyveit és ámulattal turkál Slanýi Simon könyvtárában, amelyet Marék váltott ki a zálogból. Nem kerüli el a figyelmét szent György ónszobra sem. — Gyönyörű szobrocska — lelkendezik Mátyás. — Hol szerezted? — Az titok — feleli Marek mosolytalanul. Mivel egész este az üzleteket járják, hogy Mátyásnak egy magyar nemeshez illő öltözéket vegyenek, a Boček házba csak másnap reggel jutnak el. Mátyáson kék bársonyból készült divatos zeke feszül, s a nadrágot is mintha csak rászabták volna. Vállát és felső-testét nyestprémes köpeny takarja. Marek barna bársonyba öltözött és szintén jól érzi magát. Johanna asszony tekintélyt parancsoló fekete ruhában fogadja őket; a ruha nyakkivágását fehér prém ékesíti. Az asszony haját főkötöként szolgáló ezüst háló takarja. Meglátszik rajta, hogy az előkelőség nagyon is megszokott dolog számára. Először kissé meglepődve néz rájuk, de azután nagyvilági dáma módjára kezd el viselkedni, aki az emberekről és az eseményekről megfontoltan tud véleményt alkotni. — Elnézést úrnőm, idekísértem az ön vendégét — mondja Marek. — Mély tiszteletem, úrnőm, — mondja bátortalanul Mátyás. Johanna asszony láttán mintha elveszítené eddigi magabiztosságát. — Legyen üdvözölve minálunk — mosolyodik el egy kissé az asszony. — Vegye úgy, mintha a családunk tagja lenne. — Köszönöm önnek, úrnőm — feleli komolyan Mátyás. — Úgy érzem magamat az önök országában tegnap este óta, mintha mennyekben járnék. Életem végéig hálás leszek ezért György úrnak. — Ilyen fiatal és ennyi szörnyűséget kellett átélnie. Még csak elképzelni sem tudjuk igazán — jegyzi meg Johanna asszony. — A valóság olykor borzalmasabb bármilyen képzeletnél — állapítja meg Marek, aki Mátyás budai és bécsi raboskodásáról eztazt már hallott. Eközben a Királyi Udvarban tetőzik a rémület. A berendelt felcserek nem hajlandók a király tetemét bebalzsamozni. Félnek a László arcán és testén látható fekete foltok miatt. Úgy vélik, a királyt a fekete halál, a pestis ölte meg. A felcserek rettegnek a fertőzés lehetőségétől és sietve eltávoznak a helyiségből. A kormányzó megőrzi nyugalmát és gyorsan intézkedik. Megbízza Hlineci Toš urat a király temetésének meggyorsításával, és az ausztriai és magyarországi rendeknek új levelet írat. melyben közli, hogy a halált pestis okozta. Ezért is szükséges, hogy a temetést már november 27-én megtartsák. A hírvivők ismét útrakelnek. Marek a tárgyalóteremben áll, a kormányzó úr közelében és jól szemügyre veszi előkelő öltözékét. Györgyön ibolyaszinű palást van, a vállán hermelinbundás kámzsa; az arcáról komolyság és felelősség tükröződik. Maréknek úgy tűnik föl, mintha a kormányzón megszaporodtak volna az öregedés jegyei: a szája ive lefelé hajlott, a szeme körül árnyékosabb lett a bőre, a homlokán mélyültek a ráncok, a halántéka pedig teljesen kifehéredett. Marékhez hasonlóan a sürgősen egybehívott gyülekezet többi tagja is György kormányzóra figyel. Mindenki itt van, aki fontos személynek számít; a királyi tanács tagjai, magasrangú tartományi hivatalnokok, a királyi sereg kapitányai, az éppen Prágában tartózkodó nemes urak, a prágai városok polgármesterei és tanácstagjai. Senki nem szól közülük. Valamennyien érzik Podébradyi György felelősségét, és közben tudatosítják a saját felelősségüket is. Az országot most komoly veszedelem fenyegeti. Királya utód nélkül halt meg, s ez könnyen belviszályokhoz, fegyveres összecsapásokhoz vezethet. György úr legelőször is a fiatal királyról beszél. Szavai megfontoltak, hangja nyugalmat áraszt. Arra az erőfeszítésre emlékeztet, amit annak az érdekében kellett kifejteni, hogy a király otthonosan érezze magát Prágában. Az igyekezet sikerrel járt, noha a király tanácsadói ugyancsak megmakacsolták magukat. — Otthont teremthettünk a királynak, mert nem volt másutt otthona — folytatja György úr —, megtaníthattuk őt királyhoz méltón gondolkodni is. Már csak a császári udvarnál belénevelt előítéletektől kellett volna megszabadítanunk őt. Bizakodtunk fiatalságában, országunk jövendője kedvező fényben tűnt föl előttünk. László király mosolyával, királyi tündöklésével és uralkodói bölcsességével ékessége lehetett volna országunknak. A kormányzó elhallgat. A fiatal király váratlan halálát mindenki nagy veszteségnek érzi. Hogy életében a serlegesek felhánytorgatták viselt dolgait, arra most senki sem gondol. Nem gondol rá Marek sem. Inkább arra a néhány találkozásra emlékszik, amikor Lászlót egyszerű emberként láthatta. Őszintén sajnálja a fiatal királyt. György úr beszámol az egybegyűlt uraknak a királlyal folytatott utolsó beszélgetéséről. A fiatal király megköszönte a kormányzónak szeretetteljes hűségét és atyai gondviselését és arra kérte öt. hogy az árván maradt országot továbbra is védelmezze és felvirágoztassa. A király felidézte őseit, akiknek szent seregébe indulni készült, kincseit a Szent Vitus székesegyházra hagyományozta és őszinte megbánása jeleként levágatta a haját. Imádkozás közben, gyertyával a kezében halt meg. A kormányzó ismét elhallgat. Kezével megtörli homlokát, mintha gondolatai között kutatna. A termet betölti a király elvesztése fölött érzett fájdalom. Az urak szemei lecsukódnak, néhányuk arcán csillogó könnycseppek folydogálnak. De György úr már újra beszél. Hangja egyre határozottabbá válik. — A király meghalt, de nem igaz, hogy senki sem irányítja az ország ügyeit — mondja mintegy bevezetésképpen. Emlékezteti az egybegyűlt urakat, hogy itt van a rendek és a király által 1459-ig kinevezett kormányzó, itt van a királyi tanács, az országgyűlés, a tartományi hivatal. — Az országban nem uralkodik el a zűrzavar — folytatja György úr —, ha mindnyájan azt cselekedjük, ami a kötelességünk. Elkerülhetjük a belviszályokat, mert erős hadseregünk van, amely megakadályoz és megtorol mindenfajta erőszakosságot. Ugyanakkor valamennyien tudjuk, hogy nehéz idők várnak ránk. Talán a kardra is szükségünk lesz. Szerencsére erősen tartjuk a kezünkben. A jelenlevő urak kiegyenesednek, felkapják a fejüket és büszkén egymásra tekintenek, mintha csak ők beszéltek volna az imént. Marek ebben a pillanatban büszke az urára és elégedettség tölti el, hogy állócsillagként hűséggel követheti kanyargós életútját. Az urak élénk beszélgetésbe elegyednek, s még a tárgyalóterem falai is azt képzelhetik, hogy itt csak György úr hívei vannak jelen. Mindenünnen egyetértő kiáltások, egységre buzdító szavak, hűségnyilatkozatok hangzanak, többen a külországbeli bajkeverőket fenyegetik. A prágai városok polgármesterei ünnepélyesen biztosítják a kormányzó urat alattvalói hűségükről. (részlet) (Lacza Tihamér fordítása) 1980. június 22-én, életének 88. évében elhunyt Kom lés Aladár, a neves magyar irodalomtörténész, költő és műfordító „S ha lesznek, akik kíváncsiak rá, milyen volt éneklőnek, aki ma már csak énektanár, azoknak megvallom : úgy sejtem, mégiscsak az voltam igazán, akit túléltem." Tóthpál Gyula: Komlós Aladár Komlós Aladár: SZENVEDÉSEK GYÖNYÖRŰ RÉTJEI Úgy szenvedtem, ahogy a tücsök dalol, pazarlón és könnyelműn. Hohó, elég már a ficánkolásból! Hogy merészelsz szenvedni még, ily hányaveti s gondtalan szenvedéssel? Most mint a csikó, amit ősz közeledtekor istállóba hajtanak a mezőről: úgy nyerítek még egyszer feléd, ifjúságom térés határa, szenvedések gyönyörű rétjei. EPILÓGUS Mihelyt meghalt, érezni kezdtem: valami történik körül. Az ég szőkébb lett. S melynek nem látszott a vége, az életemben is feltűnt a vég... S azóta készül ez a mérleg: Számon mosoly, fegyver kezemben nem volt soha. Belehalásig akarni, szintúgy nézni fennen nem tudtam ... S most már-már kepékben áll a termés. Bizony sovány. S ősz vagy tavasz: azt sem tudom, mi közöm volt hozzá hajdanán, mikor látások rózsa-árja öntött el még, zengő rokont. Mondataim közt, mint lehulló állkapocs, koppan most a pont. 11
