A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-02 / 31. szám
KÖNYV Hunyadi balladák (Egy szép kiadványról) Ha a verses műepikai alkotásokról beszélünk, Arany János nevét feltétlen meg kell említenünk. Hisz a költö ilyen jellegű müvei nélkül bizonyára jóval szegényebb lenne irodalmunk. Arany elbeszélő költeményei mellett figyelemreméltóak balladái is. Néhányat ezekből a mi tankönyveinkben is megtalálhatunk. Ám balladái — elsősorban a történelmi tárgyú balladák — közül többet is érdemes elolvasnunk. A nagy költő a XIX. század közepén sokat foglalkozott a Hunyadi balladakor feldolgozásának tervével. Elképzelését, sajnos, teljes egészében nem sikerült megvalósítania: a balladakor töredékben maradt. A Hunyadiakkal foglalkozó balladakor hat versét tette közzé 1979-ben a budapesti Európa Kiadó. Az ízléses formában kiadott könyvecskét, mely a Magyar Helikon sorozatban jelent meg, mindenekelőtt a fiatalabb olvasóknak érdemes kézbe venniük. A kötetben a Hunyadi csillaga, a Both bajnok özvegye, a Szibinyáni Jank, a Kapisztrán, az V. László és a Mátyás anyja c. balladák olvashatók. Olvasásuk igazi műélvezetet, kellemes szórakozást jelent. Közben megismerkedhetünk a Hunyadiak korának történelmi eseményeivel, Arany János csodálatos költői nyelvével; tanulmányozhatjuk a ballada szerkezeti elemeit stb. A hosszabb-rövidebb müvek izgalmasak, szórakoztatók és gyönyörködtetők. Csodás elemekkel, költői leírásokkal és képekkel, szójátékokkal, rímekkel és hangulatfestő szavakkal egyaránt találkozhatunk a felsorolt művekben. A balladákat olvasva kiérezhetjük a szavak zeneiségét, a verssorok ritmusosságát is. Berki Viola szebbnél szebb illusztrációi, csodálatos rajzai pedig csak emelik a kis könyvecske értékét; sokszínűbbé varázsolják a balladák nyújtotta esztétikai élményt. Csáky Károly Az oszmán-török építészet magyarországi emlékei Gerö Győző könyve a Művészettörténeti Füzetek egyik legújabb kötete, s a szerző a magyarországi oszmán-török építészet legkiválóbb ismerője. Könyvében elkalauzolja az olvasót a török kori Magyarország városaiba, azzal a céllal, hogy a kor legjellegzetesebb építményeit a dzsámikat, türbéket, fürdőket bemutassa az olvasónak. Ezek az építmények sok esetben a mai napig fennmaradtak pl. Egerben, Pécsett és Budán mint a régmúlt idők magányos tanúi. Tudjuk, hogy Buda 1541-ben történt elfoglalása után a nagyobb városok török kézre kerültek. Néhány év elteltével ezekben a városokban is megjelentek a török építészek, hogy a meghódított keresztény városokat az iszlám igényei szerint építsék át. A szerző könyvében átfogó képet ad az oszmán-török építészet korabeli színvonaláról, a magyarországi török építmények sorsának alakulásáról, majd a világhírű magyar műemlékvédelem eredményeiről. A török építészeti emlékek közül a fürdők mindig az érdeklődés középpontjában állottak. A neves európai utazók leírásait olvasva általában találkozunk velük. A világhírű budai fürdőkről (Rudasfürdő, a Császárfürdö török kori része) így ír Edward Brown 1668—1670-ben; „A város rendkívül sokat vesztett hajdani fényéből, azonban néhány csinos mecsetje és számos fürdője van. A nyolc fürdő közül néhányban fürödtem is. A legpompásabb a Szolimán szultán által széppé tett Véli bej fürdő, a négy sárkán és közepén kiemelkedő kupolákat tizenkét hatalmas oszlop tartja. Közelében látható a Szt. Gellért hegy ..." A török uralom megszűnésével ezeknek az egészségügyi célt szolgáló fürdőknek is igen változatos lett a sorsuk. Átalakítva még használták őket egy darabig a XVIII. század folyamán, aztán vagy maguktól összeomlottak, vagy lebontották őket. Erre a sorsra jutott az egri Valide szultána fürdő és a pécsi Ferhád pasa fürdője is. Rövid ismertetőnkben természetesen nem szólhattunk valamennyi török építészeti emlékről. Az olvasó teljes képet csak a könyv áttanulmányozása után kaphat. Trugly Sándor SZÍNHÁZ Bereményi Géza: Halmi — avagy a tékozló fiú Számomra ez a darab kicsit hasonlít Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényéhez. Holott a fiatal magyar író — és ezt vallja is — egy kicsit Shakespeare Hamletjéről mintázta a főszereplőt. Mindegy, a lényeg az, hogy ritka izgalmas, érdekes előadásban volt részem a pesti Vígszínházban, ahol a kaposvári színház tartott vendégjátékot. A főhős egy kicsit őrült, kicsit nagyon is normális, kicsit ég—föld között lebegő gimnazista fiú, akit képtelen megérteni családja, barátai, apja(i). És akiről pontosan nem is tudni, mit akar, miért akar valamit, csak érzi a néző, hogy vele kell szimpatizálnia, mellé kell állnia, ha lehetne, oda lépni a színpadra segíteni, támogatni őt. Csakhogy Halmi ellökne magától minket is, akárcsak a körülötte mozgókat. Az ő világa távoli és elvonatkoztatott, a gyarló néző jó ha körvonalaiban érti ezt a világot, s bár azonosulni szeretne vele, mégis vannak ellenvetései. A néző nem tud úgy beleőrülni a darabba, mint azt néhány színész és a főhős, Halmi megteszi. Igyekszik, de nem megy. Hiába teszik ki a színészek, a rendező szívüket,-lelkűket, főleg a darab második felvonása egyenesen viszszatántorít gyakori tempótlanságával. Pedig közvetlen az előadás után azt hihetné az ember, erről a darabról, előadásról csupa fennkölt jelzővel szabadna beszélni és néhány nap múlva, már lehiggadva, kicsit elfelejtve a látottakat érzi: a hatás nem volt örök érvényű. Persze, ha azt a szempontot tartom szem előtt, hogy hol tart ma a csehszlovákiai magyar drámairodalom, akkor dicshimnu szokat kellene zengenem, de szerencsére nem ez a mércém. Amit viszont még jó volt látni az előadás, a színház előtt, hogy a nézők — főleg fiatalok — szinte verekedtek a jegyekért. Az érdeklődés elsősorban a szerzőnek szólt, másodsorban a kaposvári társulatnak. Ilyen darabból is, ilyen tülekedésből is kéne idehaza „néhány".-zolczer-FOLYÓIRAT Előzetes egy új népművészeti kiadványból Örömmel (és a „férfimunkának" kijáró csodálattal) olvastam a bukaresti Művelődés című folyóirat idei harmadik számában azt az „előzetes jelentést", amely a lassan fogalommá váló szerzőhármas: Kos Károly, Nagy Jenő és Szentimrei Judit újabb vállalkozásáról tudósít. A nevek persze inkább a népművészet kedvelői számára sokatmondóak (akik ugyan nálunk sem lehetnek kevesen, de félő, hogy a romániai magyar könyvkiadás termé kei mégiscsak szűk rétegekhez jutnak el); szóval a fent említett három néprajzkutató ezidáig megjelent szilágysági, kászoni és Küküllő vidéki népművészetről írt nagysikerű köteteire gondolok, amelyeket a közeljövőben egy újabb, a moldvai magyarság népművészetét bemutató monográfia követ, a legkeletibb magyar népcsoport eléggé közismert (?) archaikus népi kultúrájáról, s ezért nem kis érdeklődéssel nézhetünk a most megjelenő kötet elébe. Annál is inkább, mivel — népi kultúrájuk kulcsfontosságú volta ellenére — elég kevés feltáró munka jelent meg ezidáig róluk. Az első tudósítást a moldvai magyar telepekről 1838-ban adta ki Gegő Elek, aki azonban — mint később kiderült — nem is járt a körükben. Hát forrásértéke is ilyen! Domokos Pál Péternek a két világháború között több kiadást is megélt könyve e népcsoportról viszont mindmáig alapmű. No, de én most nem a moldvai magyarokról óhajtok itt értekezni, hanem inkább a Művelődésben beígért kötethez szerettem volna kedvet csinálni. Azt hiszem, nem túlzók, ha a szlovákiai magyar kirándulók tömegeinek szombatonkénti Magyarországraáramlásáról beszélek, akik — nyitástól zárásig — végigloholják az üzleteket, és este holtfáradtan térnek haza (esetleg kevésbé fáradtan, ha a társasutazás színházi előadáshoz is kötve van, amely jó alkalmat nyújt a fáradalmak kipihenéséhez). Milyen szép elgondolni, hogy a hazafelé tartó „turisták" táskájába a cseresznyepálinka és a nem éppen szabályszerűen odakerült kávé mellé esetleg egy-egy könyv is, talán épp a most szóban forgó kerül! Liszka József Lengyelországban 37 gyógyhely és 25 kedvező klimatikai viszonyokkal rendelkező üdülőhely van, melyeket évente 850 ezer vendég vesz igénybe. Az idén Kofobrzegben korszerű szanatóriumot adnak át és modernizálják a Ladek-Zdrój-i gyógyüdülőt. Iwoniczban és Rabkában kezelőhelyiségek épülnek. Az amerikai Sky-Ro-Gyro műanyag sárkánynak két (60 m hosszú) vezérlő zsinórja van, ezáltal jobban irányítható, mint a hagyományos, egy zsinóros sárkányok. A sárkányhoz kis kezelőkészülék tartozik: a két kezelőkar egyikének erőteljes megrántásával a sárkány a levegőbe emelkedik, akrobatamozgásokat végez, majd simán leereszkedik a földre. Ügyes sárkányeregetők látványos alakzatokat írhatnak vele a levegőben. 8
