A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-01 / 9. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK SZÍNHÁZ Eredeti helyszín Érdekes, hogy a utóbbi esztendőkben a kortárs magyar drámairodalom legtehetségesebb szerzői (Örkény, Kertész, Csurka) fordultak színpadi müveikben a tehetségtelenség kényes témájához. A Kulcskeresőkben egy tehetségtelen pilóta áll a cselekmény középpontjában, a Sziklafal című dárabban (saját távollétében, négy özvegy vitájában) egy színész, Csurka Istvánnak a bratislavai Új Színpadon bemutatott színművében pedig egy tehetségtelen filmrendező. A meddő frázisokból élő, vérbeli művészi adottságok nélküli rendező „eredeti helyszínén", egy hatodik emeleti bérlakásban forgatja a falusi és városi újgazdagék gyermekeinek házasságáról szóló filmet. De jelenetről jelenetre tehetségtelenül vergődik, amíg vissza nem kapja korábbi asszisztensét, azt a fiatalembert, aki^eddig is helyette dolgozott, és most társrendezővé előlépve a forgatás sikerét már a saját javára írhatja. Csurkánál a rendezők és a színészek vitája csak támpont az elrugaszkodáshoz, hiszen a darab mélyebb értelemben is „eredeti helyszínen" játszódik: nyíltan pellengérre állítja a szellemi tehetetlenség, a szolgálati rutin és a karrierizmus kérdéseit; a társadalmi élet - többnyire elvtelenségből fakadó - bosszantó jelenségeit. A darab hangvétele végig ironikus és az életteljes dialógusokban sok a humor. A szerző mulattatóan mezteleníti le hőseit, kíméletlenül kinevetteti gyengeségeiket, nevetségesen igaz szituációk egész sorát teremti meg. Téved azonban, aki jóindulató happy end-ben bízik, mert fanyar és keserű komédia ez. A kispolgári életmód, a karrierizmus szókimondóan őszinte s nyers kórképe. Az Eredeti helyszín bratislavai bemutatóját Oto Katusa rendezte. Figyelmét — sajnos — nemigen összpontosította a darab mélyebb értelmi összefüggéseire, hanem pusztán színpadra állította a szerző által írt dialógusokat és jeleneteket. Igaz, a komikus helyzetek füzére így is mulatságos, de a filmesek világából ellesett humoros epizódok sorában akarva-akaratlanul elvész a lényeg: a mi hazai viszonyainkra is jellemző erkölcsi s etikai társadalmi visszásságok felvillantása. Ez az egysíkú rendezői koncepció egyben a színészek játékára is rányomja a bélyegét. Többnyire a színpadi szituációk adta helyzetkomikumokban élik ki magukat s a tréfák sora mögött csupán másodlagosan keresik figuráik emberi és erkölcsi értékét. A sűrű kuncogásra, itt-ott harsány nevetésre késztető, ám mégis vénáját vesztett előadás népes szereplőgárdájából csupán Magda Paveteková, Pavol Mikulik és Slávo Drozd játéka sejtet komolyabb színészi ambíciókat. (miklősi) FOLYÓIRAT Huizinga emlékezete Harmincöt évvel ezelőtt hunyt el századunk egyik legnagyobb művelődéstörténésze, a holland lohan Huizinga (1872-1945). Emlékezzünk meg mi is róla legalább oly mértékben, hogy fölidézzük a História 1979/4 számából Komjáthy Miklós: Egy hivő holland polgár antilasizmusa című írását, amelyben a szerző Huizinga történetírói szemléletével-módszerével rövidebben; erkölcsi tartásával, antifasizmusával viszont részletesebben foglalkozik. Tán nincs még egy olyan külföldi történész, akinek munkássága ekkora visszhangra talált volna a két világháború közötti haladó magyar szellemi életben, mint éppen Huizingáé. Nem is a történészekre volt elsősorban nagy hatással, hanem inkább az irodalmárokra, esszéírókra (pl. Szerb Antalra, Halász Gáborra, de válogatott írásait is művészember: Radnóti Miklós ültette át annak idején magyarra), akik történeti írásainak is „világnézeti felhangiaira" voltak a legérzékenyebbek. A fasizmus erőteljes térhódításának, az erkölcs sárbatiprásának időszakában érthető is volt ez a szenvedélyes érdeklődés Huizinga keresztény erkölcsiségen alapuló mély humanizmusa iránt. Annak az embernek a humanizmusa iránt, akit oly fájdalmasan érintett a német militarizmus kultúrapusztító terjeszkedése, aki — mint Fábry mondaná Adyval — „ember az embertelenségben“-módjóra reagált a „hitleri brutalitásra", és az internálótáborban - ahová 1942-ben Hollandia megszállása után a náci helytartó hurcoltatta — fogolytársainak előadásokat tartott: egy alkalommal például a leydeniek honvédő háborújáról a spanyol hódítókkal szemben. A legnagyobb visszhangot tán — a fasizmus uralomrajutásának erkölcsi-kulturális kérdéseivel foglalkozó írásait tartalmazó - A holnap árnyékában c. kötete váltotta ki Magyarországon. A szimpátia Huizinga gondolatvilágával az erkölcsi hozzáállás rokoni voltán kívül, a publikációiból kiérződő — mint Halász Gábor írja — „a kisnépek sorsa miatti aggodalom"-nak is köszönhető. A holland történészgondolkodó erkölcsi értékrendjéből és származásából adódhat „sajátos", ám nagyon is elgondolkoztató „nemzetköziség-fogalma": „Bárhol fakadjon is a valódi nemzetköziség gyenge virága: támogasd és öntözd azt. Öntözzed saját nemzeti öntudatod eleven vizével, ha az tiszta. Annál jobban fog gyarapodni. Maga a kifejezés: nemzetközi, a nemzetek fennmaradását feltételezi, de olyan nemzetekét, amelyek egymást elszívelik és nem csinálnak a különbségekből megkülönböztetéseket“ (A holnap árnyékában c. kötetből idézi Komjáthy Miklós). Johan Huizingát világszerte ismertté A középkor alkonya című könyve tette, amely rövid időn belül rengeteg fordításban jelent meg. Szerb Antal munkájának köszönhető a magyar kiadás, amely az elmúlt évben - részben átdolgozott változatban — ismét a könyvesboltok pultjaira került. „A hívő, antifasiszta holland polgár" emléke előtt úgy tiszteleghetünk a legméltóbban, ha elővesszük írásait, amelyek - mint a nagy alkotások általában- az elmúlt csaknem fél évszázad alatt semmit nem veszítettek elevenségükből. Liszka József FILM Huszárik Zoltán: Szindbád Három zseniális művész összefogásából jött létre a magyar filmművészet talán íegköltöibb remekműve, az épp tíz éve elkészült ;,Szindbád", amelyet most délutáni adásban vetített újra a budapesti tévé, sajnos, legalábbis az én készülékemen, fekete-fehérben. Amiből is tüstént megállapíthattam, hogy e film esetében, csak fél-éfményben volt részem, hiszen, ha azt mondottuk, hogy a „Szindbád" költői film, akkor ennek a költőiségnek mibenléte leginkább a színeiben rejlik. így csak emlékeztetésül néztem végig a fölújítást, egyre nagyobb nosztalgiával gondolva az eredeti, idestova majd tíz esztendeje látott színes filmre. Lehet, túlzásnak tűnik, hogy három zseniről beszélek, hisz bizonyos, bogy a több mint száz éve született Krúdy, az egyetemes magyar irodalom egyik legeredetibb alkotója, csak bizonyos megszorításokkal helyezhető két kortárs filmművészszél egy kalap alá, noha egyikük, sajnos, már ugyancsak a halhotatlansáa mezein barangol. A Latinovits-legenda, ma sokkal Inkább, mint tíz évvel ezelőtt, világossá teszi, hogy valóban kongeniólis művész találtatott a „Srindbád" megelevenítésére, azt meg ma már a kisfilmek, (főleg az „Elégia") s épp a „Szindbád" után, ugyancsak a kockázat túlságos veszélye nélkül mondhatjuk, hogy Huszárik, noha még itt bolyong közöttünk, ma már ugyanolyan legendás alkotója a filmművészetnek, mint Latinovits volt, vagy akár a maga területén Krúdy. Miért nagy film a „Szindbád"? Azért, mert végül, hetven esztendő előtörténet után, legalábbis a magyar filmművészetben, nem puszta epika, tehát egy (irodalmi) történetnek az elmondása, s noha irodalmi mű adaptációja, mégsem csupán szolgai másolata, „fordítása" az eredeti műnek, hanem szuverén, önálló műalkotás. Igen, Huszárik és Latinovits megcselekedték azt, amire Krúdynaik már nem jutott Ideje (ereje?): az ezer apró mozaikban megrajzolt Szindbád-portrét egyetlen összefüggő műalkotássá kovácsolták. A film lehetőségeinek a csodája ez, természetesen, a filmtechnika tette ezt lehetővé, noha Krúdy korában is volt már irodalmi, sőt filmművészeti példa: is arra, hogyan lehet egy ilyen szétfolyó, sokszólamú anyagból egyetlen egységes alkotást létrehozni. (cselényi) KÖNYV Magvető Móricz Zsigmond gyűjteménye A Biblia és József Attila verseinek gyűjteménye után most már egy harmadik könyv-kincs •is az ágyaim melletti szekrénykére került.' Nem teszem őket a könyvespolcra, mert mindennapi használatra valók. Móricz Zsigmond gyűjteménye a sorait olvasni tudónak olyan, mint a világ kultúmépeinek a Biblia. Ha rajtam múlna — és, sajnos, mennyire nem rajtam múlik!minden tizenöt éves általános iskolát végzettnek a kilencedikes bizonyítvány mellé ezt a könyvecskét csatolnám. Benne van minden, ami a magyar irodalom, az egyetemes és magyar alapműveltség kincsestárához tartozik. A lapokon ilyen fejezetcímeket találunk: Árpádok, A mohácsi vészig, Török hódoltság, Megújhodás. A nagy kor, A jelen, Nélköltés. A Halotti Beszédtől Galeotto Marzio, Balassi Bálint, Faludi Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila írásain keresztül egészen Illyés Gyula: Öda Európához című költeményéig. A sort népköltészetünk és közmondásaink zárják. A könyv az 1940-ben kiadott antológiái fakszimile, hasonmás kiadása. A budapesti Magvető könyvkiadó ettől a könyveimtől kölcsönözte a nevét, és ezzel a könyvvel is tisztelegni akart az író születésének századik évfordulója alkalmából. De Móricz Zsigmonddal szemben az igazi tisztelgés valójában az lénne, ha gyűjteményét épp azok forgatnák nagy-nagy szeretettel, akiknek ő ezt 1940. május elsejei dátummal ajánlotta: „A Magyar Népnék és a teljes magyar Ifjúságnak ajánljuk a magyar irodalom ezt a kis bibliáját."-zolezer-Victoria Pittorino és David Goddu testvérek, ám különböző családokban nevelkedtek. Tavaly aztán megismerkedtek egymással és összeházasodtak. Mikor a közeli rokonságra fény derült, a bíróság érvénytelenítette a házasságot, David és Victoria azonban továbbra is együtt, David nevelöszüleinél lakik, s tragédiájukat a bulvársajtóban próbálják pénzzé tenni. Több mint 100 évvel ezelőtt Pleven közelében zajlott a Bulgária önállóságáért és szabadságáért vívott döntö ütközet. A csata emlékére emlékmű épült a városban. Központi része ez a kör alakú épület, amelynek belsejében egy 150 m hosszú és 15 m magas panoramatikus kép ábrázolja az ütközetet. íme, egy olcsó közlekedési eszköz: energiafogyasztása minimális... 8
