A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-28 / 26. szám
Jaroslavu Iwaszkiewicz versei elé Néhány hónapja már, hogy ez év tavaszán, röviddel a nyolcvanhatodik születésnapja után a lengyel irodalom „nagy öregje", Jaroslaw Iwaszkiewicz meghalt, Nevét - novellái, regényei, esszéi révén - jól ismerhetik a magyar olvasók is, s nálunk is nagy sikerrel vetítették a mozikban az ő műveiből készült Kawalerowicz-, illetve Wajda-filmet, a Mater lohannát és a Nyirfaligetel. De Iwaszkiewicz - és nem utolsósorban — költő is volt. Jó költő, nagy költő, s csak sajnálkozhatunk azon, hogy oz egyébként „mozgékony" . magyar műfordítók figyelmét - mondani sem kell: méltatlanul - elkerülték az ő versei. Így most, amikor eseményekben s termékeny munkálkodásban gazdag élete, hatalmas kiterjedésű életműve előtt mi is fejet hajtunk, nem véletlenül - kicsit a felfedeztetés szándékával — irányítjuk rá figyelmünket a verseire. Az itt szereplő opuszok a költő életének utolsó szakaszában születtek: a Május az 1967-ben kiadott Kerek esztendő (Kragly rok) című kötetből, az Ablak és la, valamint a Lakat az 1970-es Xéniák és elégiák-bál (Xenie i elegie), a Fontane di Roma az 1974-es Olasz énekeskönyvből (Spiewnik wtoski), a Kényelmetlen pedig az 1978 táján írt új versei közül való. Ezek a lírai darabok - Marian Grzešczakkal szólva — már egy „új" Iwaszkiewiczot mutatnak, legalábbis o korábbi versekhez képest újat, akinek ezekben az őszikékben sikerült megteremtenie „egy olyan lírai valóságot, amelyben semmi sem önkényes, még maga a művészet sem. A szabadság valósága ez, amit nem lehet erőszakkal megragadni, mert megszűnik igazságnak lenni. Az igazság valósága ez, amit nem lehet kiforgatni, mert megszűnik művészetnek lenni.“ Végezetül hadd idézzük Iwaszkiewicz egyik ars poetica-szerű vallomását is: „Én mindenkinek írok. Maximális egyszerűségre törekszem és azt szeretném, ha mindenki számára érthető lennék. Ha megpróbálkoznék néhány szóban összefoglalni, hogy mit is szeretnék a könyveimben kifejezni, s milyen tanulságok felismeréséhez jutottam el velük, valószínűleg bár az élet nagyon bonyolult, egyetlen mondatot mondanék: sőt néha még szörnyűséges is, ám mégis mindenkor el lehet és kell fogadni olyannak, amilyen, mivelhogy mindennek ellenére szép. Derűlátó vagyok az élettel kapcsolatban. Hiszek az élet szépségében és az ember szépségében." T. I. JAROSLAV IWASZKIEWICZ versei: ABLAK ÉS FA LAKAT (Részlet) Megcsodálom mindig A költő-filozófusokat. Hány dolgot képesek ők megpillantani Az ablakból kitekintve is. Tisztán látják az erkölcsi jogok összefüggő galaktikáit, S bizonyosan tudják azt is, Mi a költészet lényege, Zárjátok lakatra az ajtókat Az élet befejeztetett Az ablakok bedeszkázva Fényre sincs szükség már Minek a fény a vakoknak? Minek až ajtók a bezártaknak? Ám hogyha robbanótöltetet Helyezel a lakatba Az élet lényege. És a por darabokra szétveti Én csak egy csapat erdeifenyőt látok, A fák kezeit, ágait. Megláthatod ahogy az ajtók Rányílnak majd szabadon A fénytelen és végtelen A tudatom növényi tudat: Pensée végétale. üres térre ĽÉLiflÉt ulti IIÍB8II MÁJUS Princípium individuationis FONTANE 01 ROMA Hol van hát a gránátalma melynek a magja én vagyok? (Részlet) KÉNYELMETLEN Kellemetlen ez az idő, szél fú, hideg szél Kényelmetlen ez a sapka, ez a rövid sál, Kényelmetlen ez a zakó, s a cipő is az, Súlyos teher nyomja vállát, annak aki él, Hol van hát a kövér dinnye melynek szeletje én vagyok? Élesre fent ezüst késsel leszelve vajon mért lettem? Tubarózsák nyílnak mindenfelé amerre a terasz fut mindegyikük egy virágnyi illat-szökőkút Kényelmetlen, jaj, az élet, üres már a ház. Furcsa szekér, furcsa ló vár: húzni alig bír, Kezünkön már vaskesztyű van, testünk csupa láz, Ágyunk szűkös, kényelmetlen, mint a téli sír. Üj fa nő-e ki a magból? A termés rejt-e új magot? Húsomba vág folyton a kés. A kiáltásra csönd felel. mintha a virágok csak azért volnának hogy emlékeztessenek Nem nem. Azért is hogy elkísérjenek TÓTH LÁSZLÓ fordításai FOTÓ: BORSKÝ M. 15
