A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-28 / 26. szám
- Meghívnám az llkovicshoz ... — aztán megijedt a bátorságától, és félénken hozzátette ha meg nem sérteném . . .- Mondja, nem nős ember maga? — kérdezte a lány.- Én? - tiltakozott boldogan. — Már mit is gondol rólam. Borjú pörköltet ettek kovászos uborkával meg linzersüteményt is.- Tudja, milyen ember vagyok én? Megkérdezheti. Ha én ráverem a melót, jöhet mindenki a hátamra púpnak!- Mi a mestersége? - mosolygott a lány. Hátradőlt a széken.- Univerzál szerelő.- És a pénz?- A borítékban van! Nálam a normás sem érdekes. A harmadik féldeci utón beletúrt a hajába.- Voltál már szerelmes?- Minden héten! - kacagott a lány. Sokáig nem szólalt meg. A pincér megint hozta a rumokat.- A szerelem az nem vicc - mondta aztán szigorúan.- Maga honnan tudja? Megint hallgattak.- Meg a gyerek, a család ... az sem ...- Igen - hagyta rá a lány.- Mert én megrakom a cserépkályhát, este, mikor hazamegy az ember, meleg minden csempe.- Az jó.- Meg nyáron a cseresznye, eper meg szilva .. . Húsz üveggel is el lehet tenni . . . Az ember csák előszedi, aztán eszik . . .- Ha pénze van — koccintott a lány. Ittak.^- Az ember tud spórolni...- Igyunk még - csillant a lány szeme. - Maga nagyon rendes ember... És gyöngéden megsimogatta a férfi széles kezét. A pincér, mikor letette a féldeciket, elmosolyodott az esetlen kézcsókon.- Van valakid?- Égen, földön senkim. Csak lötyögök a világban - szólt halkan a lány, és fölemelte a poharát. - Egészségünkre!- Két ember az nincs egyedül. Az Isten mindig tudja, hogy mit akar. . .- A lakás, az nagyon nehéz - sóhajtott a lány.- Hol laksz?- Messze ... Nagyon meszsze - válaszolt bizonytalanul a lány. - Egyedül egy szobában ...- Társbérletet azt lehet venni. Azt mondják, kétezer forint.- Kétezer forint! - bugygyant ki a lányból a nevetés.- Az van! - ütött a mellére, és szerényen hozzátette. - Az ember tud spórolni . ..- Jegygyűrű is kell, meg bútor, ágynemű . . . Szédült szemmel nézte a lány nagy, barna szemét.- Vön egy kis kápolna, a kölcsönzőből hozunk fehér ruhát meg koszorút is . . .- És te? - bújt hozzá a lány.- Én a barna ünneplőben . . . aztán veszünk egy nagy tortát, és otthon megesszük ...- Hát így akar majd maga spórolni? Akkor ő nevetett, és hatalmas boldogságában öt forint borravalót adott a pincérnek. Karonfogva egymást, lassan mentek a Lehel utcán. Az Élmunkás-hídnál, a gyorsfényképész parányi kóháza mögött, ahol a sápadt lámpa fénye sem tudott kíváncsiskodni, a lány megállt. Két tenyerébe fogta a férfi sovány arcát, nézte sokáig, majd átfogta karjával a nyakát. és hosszan megcsókolta. Ö reszketve ölelte magához a lányt, az pedig mint fészket talált madár bújt meg a mellén, és gyermekként nevetett. Aztán kibontotta magát az ölelésből, és megsimította a férfi haját.- Menj, késő van már. . . holnap korán kelünk . . . Aludj jól, és álmodj szépeket . . . Ott, a mozinál! - mutatott a túloldalra. - Abban a kis cukrászdában várlak délután ... Állt, és nézte a lányt, amint átfutott az úttesten, aztán, hogy a gyümölcsösbódék között a cipő kopogósa is elhalt, elindult hazzafelé. A Nyugatinál vette csak észre, hogy eltűnt a pénztárcája. Kapkodott a melléhez, kiforgatta minden zsebét, de már nem lelte sehol. Szennyes, szürke novemberi hajnalon bolyongott az utcákon. Ázott lódenje súlyos volt, mint a sár, gyér haja az arcába lógott, és rémült szemmel kereste a vigasztalan égen meg a pocsolyákban is elvesztett boldogságát. Két héten át, végtelen délutánokon a cukrászdában ült. Aztán többé nem ment el. Mostanában gyakran jár be részegen. A szereidében mindenki tudja róla, hogy szótlan, goromba ember, és senki sem törődik vele. Csak a régi heccet sajnálják. Mert akármilyen munkalapot kap, bujkál tovább a kocsik alatt, hajladozik a motorok felett, és nem szól egyetlen szót sem. És ezt a szerelők végképp nem értik. DÉNES GYÖRGY VERSEI: Hagyjátok a Napot Hagyjátok a Napot. Ragyogva veri kietlen telketek. Leakasztanátok glóriáját, ráehülve valami szent őrületre. Elvermelnétek agyatokban a Térben vonagló ősködöket, a Földön csokoládé-barna a táj, savak és lúgok törteimében csordogál a lét keskeny erecskéje. Hagyjátok a Napot! Havas a fej már Havas a lérli lej már, szava is csupa jég, elkapta a Gépszij-idő, a szörnyű lendkerék. Forgatja, töri, csontja sem maradjon ép, egész;-No - mondja - pörgj csak, pörgj, s lihegj, amíg kiégsz. Ropog ízület, csigolya, meg-meglappad a váll is, duzzadt a test bölcs nyáridon, de hol van már a nyár-hit? Amit kapott - visszaadja, marad a gond, a vénség, szikkasztja fagy, nyesi a hő, poklok füzében ég, ég. GÁL SÁNDOR VERSEI: intés tavasszal ifjú testvéreim a csontosban figyeljétek az érkező tavaszt hallgassátok a növekvő füvek zizegését s ügyeljétek a lölétek úszó árnyakat mert nem minden zizzenés fű-zaj és nem minden árny nap elé úszó telhővetület jól figyeljétek a zajokat s a vonuló árnyakat hogy lelismerjétek melyik rejt áldást melyik veszedelmet és főleg a közöttük lévő különbséget véssétek eszetekbe hogy megmaradhassatok magam nyugtatása nyugtatgatom magamat légy türelemmel jön majd jó szél újra lelsöpri az utakat megtisztítja az erdőt összetereli a rothadásra-érett gizgazok maradékát nyugtatgatom magomat a vizek szennyét is partra sodorja s a jövendő napsugarak elérik ismét a vízililiomok gyökereit a homokfenéken és a hullámok az időben ismét fölemelkednek tisztán FOTÓ: ABSOLON 11
