A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-14 / 24. szám
1. Ezen a nyáron minden rosszabbul ment, mint máikor. Mindjárt ott kezdődött a baj, hogy a Mamának nem keltek ki a magjai. Odaültette őket a dughagyma végibe, a nagy meggyfa árnyékába, de nem kelt ki egy sem, hiába öntözte, gyomlálgatta az ágyat. — Megették a nyüvek — mondogatta, s amikor elunta várni kelésüket, kikotorta, megnézte, aztán legyintett: - Holtak ezek, nem lesz belőlük semmi. Így van az, ha az ember nem a sajátját ülteti. S nekem egyből eszembe jutott, hogy pedig mennyit nyűgölődött az elmúlt évben a magokkal. Persze káposzta- és karalábémagot nem termel, azt úgy veszi a boltban egyötvenért. Le is nézi becsülettel. Az az igazi mag, amit az ember maga magának biztosít. Teli is van a fészer, ól, kamra, nyári konyha, spajz, minden magokkal. Már kora tavasszal kiülteti a kerítés tövébe a magnak valót: vöröshagymát, zöldségfélét, marhaiépót. De magot fog mindenből. A fejessaláta úgyis hamar felmagzik; a legerősebbeket megtartja, vékony karót üt melléjük, hozzáköti, nehogy kitörjenek, s ezzel egyben azt is jelzi, hogy tilos bántani. Az uborkaágyban is a legkorábbiakból jelöl meg egyet-egyet, azok aztán hatalmasra növekszenek, megsórgulnak, megérnek. A paprikaágyban fehér szalaggal jelöli meg a magnak valót: hatalmas piros paprikává neveli őket. Mikor megérnek, maga pucolja meg, finom édes az íze. — Ezt legjobb olajba eltenni - mondja, és el is teszi. A magról óvatosan lehántja az ereket, és az istálló ablakába teszi száradni, ahol egyébként már szeptember óta szárad a paradicsommag, a tökmag, az uborkamag, a marharépamag, (az utóbbira különösen vigyázni kell, mert hol szerzünk újat; a nagygazdaságok nem termelnek már marharépát). A Mama mindenből magot gyújt. Hangyaszorgalommal. Nem is beszélve a virágmagokról, amelyekre aztán különösen nagy gondot fordít. - A virág a legszebb kerti növény. - És gyönyörködik bennük napestig. A ház előtti virágoskert hatalmas rét, tarkállik a sok virágtól. Nincs egy szabad hely, ahol ne nyújtózkodna virágpalánta. Hagyjuk, hadd szorgalmaskodjon, viszont tudjuk, tavasszal ismételten vennünk kell palántákat, magokat, mert bár - mint mondottam volt - gyűjtött eleget mindenből, de a magok szakszerűtlen kezelése, helytelen tárolása lecsökkenti értéküket. A tél is mec&rj^m a magjait, úgyhogy bizonytalan a használatuk, bár a Mama minden évben kiülteti őket, nagy a kert, jut belőle mindenhová, nagy részük ki is kel, csak későn. Mert hiába ülteti ki márciusban a hideg talajba, nem kel az ki. A mag is olyan, mint az ember, megérzi o jó időt. Ha egyik-másik ki is dugja a fejét, nyomban behúzza, ha a hideg rákoppint. Elhatároztuk, jövőre melegágyát készítünk, ott próbáljuk hasznosítani a Mama egész évi szorgoskodását. Nem is kell hozzá olyan sok: egy kicsi ganaj, oldaldeszkák, takaróablakok. Valaha náddal fedték le a melegágyakat, ma megteszi a kukoricakóró is. Hogy lesz-e belőle valami, nem tudom, hiszen annyi a gond, a probléma mindenfelé. Pedig megérné, mert palántákra mindig szükség van, anélkül nincs termés. Tavaly a városi piacról hoztam vagy harminc palántát, azon nyomban el is ültettük őket, hogy mihamarabb legyen ehető kerti növényünk. Első mindig a sóska, aztán a hónapos retek, majd a fejessaláta és a karalábé. Csodálatos tavasszal a harsogó zöld növény. Különösen az, amit magad termelsz magadnak. Mert mi önzőén magunk esszük meg mindegyiknek az első ter-MÉSZÁROS KÁROLY mését. Csak amikor sok van belőle, adjuk el. 2. Tavasszal sok bajunk volt a vízzel. Rossz motort örököltünk, nem lehetett megjavítani. Tavaly nyáron tízszer is szétszedtük, dolgoztunk vele, semmi eredmény. Öntözhettünk kannával. Százszázötven kannával is széthordtunk akkor majdnem minden nap. Az idén is ez várt ránk. A vízvezeték nyomócsöve viszont itt húzódik a ház előtt. Miből állna bevezetni a vezetékes vizet? Lépéseket kell tenni. Igen, ez a legnehezebb. Papírokat kell kitölteni, egyezkedni kell az intézménnyel, majd a szerelővel. A szerelő el is jött, megvizsgálta a terepet, megállapította, hogy hol, merre kell ásni az árkot, aztán elment. Meghagyta, üzenjünk, ha készek vagyunk. Nosza, elő az ásóval. Az árkot mégcsak kiástuk, az utcán is, a kerítésen innen is; átfúrtunk a járda alatt is, de tovább hogyan? Innen még nem öntözhetünk, messzi von a kert. Annyit ásni viszont... Szomorú kilátások. Nyárra sem leszünk készek vele. Bátyámnak támadt egy ötlete. Szerezzünk kanalas kotrógépet. Honnan? Majd ő szerez. Szerzett 's. Hétfő reggel megjelent udvarunkban egy hatalmas kotrógép, erős talpait nekifeszítette és túrta, ásta a földet. Néhány óra múlva méternyi sáv jelezte, hogy hátul van a kertben. A baggeres izzadt homlokát törülgette, és ládaszámra itta a sört. Délben rettenetesen elfáradva leült a földhányásra, és percekig nem szólt semmit. Aztán csak annyit mondott:- No, látják, már kész is! Ez a május emlékezetesen száraz volt mindenfelé. Hordtuk, hordtuk a vizet. Nem győzhettük meg a szomjas földet. Le Is maradt minden növényünk. S amikor már teljesen elfáradtunk, szinte kikészültünk, megjelent a mester, és egy óra alatt lett vizünk. Sohasem felejtem el a Mama felszabadult, boldog mosolyát. Mi is megkönnyebbültünk. Karunk már zsibbadt volt a vízhordástól, kezünk kérges a kúthúzástól. A szívünk is megkönnyebbült, mert iszonyú volt nézni a szomjazó növényeket, s integetni nekik: várjatok, várjatok!, rátok ma nem kerül sor, itt az este; nem győzzük, nem győzzük! Most volt tavasszal, de mintha évek teltek volna el azóta. A víz éveket adott nekünk. Nem lehet víz nélkül élni. 3. A vízre előjöttek a vakondokok is. Túrtak mindenfelé, szomjasak voltak. Sok kárt is okoztak. - Túl sok van belőlük - mondom -, valahogy irtani kellene őket.- Ne cdj, isten! - így a Mama. - A vakondot nem lehet bántoni. Hasznot hoz. Tudom én is. így tiszteljük a sünt is. De kitúrja a palántákat, kimozdítja a kelő magot; a röldséqes ágyásban két hatalmas vakondtúrás. Mégicsak tenni kellene valamit. A sógorom felírt valami mérqet a vakondok ellen. Nem lehetett beszerezni. Aztán rájöttem, hogyan lehet megszabadulni tőlük. Nem túl barátságos módszer, de tenni kellett. Az uborka- és paprikaágvásokat elárasztottam vízzel. Ha van ott vakondok, előbb utóbb feljön a felszínre levegőt venni. Vagy elmenekül. Figyeltem. Mozgás is támadt, mozqott a föld. Aztán már egyszerű volt minden. Kapával alányúlni és kikapni az útra, szinte gyerekjáték. A napfényben árnyékot keresett, vaksin körbe forqott, bújt volna el bárhová, de a kemény földbe nem tudott utat vájni. Hogy ne kínlódjon, orrára koppintottam. Nem tudom, mennyit pusztítottam el így, de tény, hogy megszűntek a járatok. Bántott a lelkiismeret, meg féltem is. Csak nem irtom ki az egész vokondok-állományt? Késő nyáron már inkább azt lestem, túrnak-e eqyáltalán? S örültem, ha vakondtúrásra leltem. Mégiscsak maradt belőlük: kell is hogy maradjon. Ekkora föld, kert nem lehet meg nélküle. Jövőre kegyesebb leszek hozzájuk. ígérem. A Mamát is nyilván felvidítom vele. Öntözök, és ujjongva körülnézek: körös-körül viruló zöld. A növények, mint a gyerekek, gondozni, ápolni kell őket. Aztán gazdag termésükkel kárpótolnak minden fáradságért. Y 1. Amíg otthon, a falumban, öttagú dolgos családunk erős vonzású, zárt közösségében éltem, a legtermészetesebbnek láttam a tizenöt éve épült magas, tetszetős külsejű, piros cseréptetős, előkertes házunkat, amely építés közben kialakuló formájával akaratlanul is az egykori keskeny, hosszú parasztudvarhoz igazodott. A korszerű falusi családi házak igényével húzattak föl téglafalai, de mivel masszív betonalapja a tizenkétszer tizenkettes kockaházak mindent kizáró divatjának idején került a földbe, felépülte és birtokba vétele után valahogy mégsem elégítette ki a várakozásunkat Nem beszéltünk erről, nem akartuk egymásnak bevallani, de mintha bántott volna bennünket, hogy valami folytán nem tudtunk a közízléshez igazodni, amely abban az időben nemcsak a faluban, hanem az egész vidéken meghatározta az újonnan épülő családi házak alakját, külső formáját. Pedig hát teljesen nevetséges volt afölötti titkolt elégedetlenségünk, hogy éppen felépített új otthonunkkal nem követhettük az utcasornyi példát. Hosszúkás téglalap alakú házunk arányaiban, méreteiben szemmel láthatóan meghaladta a tizenkétszer tizenkettes kockaházakat, de akaratlanul is bántott bennünket, hogy elavultnak tartott formájával nem illeszkedett bele a falu családiházépítési kultúrájának éppen dívó formai uniformizálásába. Tudat alatt talán attól tartottunk, hogy a faluközösség fekete varjúseregében fehér hollónak tűnhetünk föl új, de hagyományos alakú házunkkal. Miért nem építettünk hát mi is kockaházat, mint abban az időben mindenki? tnnek eldöntésében elsősorban a családfői akarat győzedelmeskedett. Apánk a helybeli szövetkezetben viselt s aránylag sok időt igénylő tisztsége ellenére sem akarta kizárni mozgalmas, élő udvarunkból a pénzt, a további anyagi gyarapodást jelentő munkát, a hasznos, de mi, fiatalabbak részéről sokszor felesleges nyűgnek tartott mindennapi munka utáni elfoglaltságot. Említettem, nemrég még a legtermészetesebben vettem nemcsak a házunkat, a keskeny, hosszú udvart, a mellék- és gaz-10
