A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-24 / 21. szám

februárjában tetőzött o harc az állam népi jellegéért, a CSKP vezette munkásosztály vezető szerepéért. Megindulhatott az ország a szocialista építés útján, a Szovjetuniónak, a világ első szocialista országának az államépítésben szerzett tapasztalatai alapján.

Ezt a pozitív szocialista fejlődést a hatvanas évek második felében a jobboldali opportunista erők fellépése zavarta meg. A szocialista építés ellenségei nyíltan arra törekedtek, hogy devazuáljók a CSKP egész történetét és a vezetésével elért eredményeket. Kijelentették, hogy a leninizmus nem időszerű, elavult és tisztán orosz ügy. Síkraszálltak az ún. „tiszta demokráciáért", a nemzeti sajátosságokat helyezték az előtérbe s elvetették a reálison meglevő, fejlődő szocializmus általános érvényű törvényszerűségeit és alapelveit. Támadásaik legfőbb célpontja a párt egysége és vezető szerepe, a munkásosztály egysége volt, az egységes államhatalommal a politikai rendszer pluralitásának (többpártrendszernek) koncepcióját állították szembe. Ugyancsak támadták szövetségi kötelékeinket a szocialista közösség országaival s mindenekelőtt a Szovjetunióval. Csehszlovákia tapasztalatai igazolják Lenin eszméinek erejét és érvényességét, azt a megállapítását, hogy a kis népek csak úgy tudják megvédeni önállóságukat, függetlenségüket s biztosítani jövőjüket, ha sorsukat összekötik a haladásért folyó harccal, internacionalista egységben a Szovjetunió vezette összes forradalmi és haladó erőknek a társadalmi haladásért vívott harcával.

Csehszlovákia népei hálával emlékeznek szüntelenül orra a

Dr. INFNER ŠTEFAN vezérőrnagy

segítségre, amelyet a második világháborúban a Szovjetunió és dicső hadserege nyújtott a hitlerista megszállók kegyetlen elnyomása elleni harcban. Tudatában vagyunk, hogy csak ez a segítség tette lehetővé a csehszlovák államiság helyreállítását

s a nemzeti demokratikus forradalom győzelmét. Sohasem felejtjük el azokat az áldozatokat, amelyeket a hős szovjet hadsereg és a szovjet nép hozott felszabadításunkért.

Ezerkilencszáznegyvenöt tavaszán fellélegzett a világ. Mindenki azt hitte, hogy a fasiszta fenevad vereségével nemcsak a második világháborúnak van vége, de az emberiség az új háború vagy háborúk rémétől is örök időkre megszabadult. Bár igaz, hogy Európa harmincöt éve békében él, olyan hosszú idő óta. melyre nem volt évszázadok óta példa földrészünk történetében, bár igaz, hogy - különösen századunk hetvenes éveiben — már úgy látszott, a Nyugaton is felülkerekedtek a

józanul gondolkodó politikai erők s a Szovjetunió és a szocialista országok kezdeményezte enyhülési politika kezdte meghozni gyümölcseit, de az imperializmus legreakciósabb erői nem akarnak belenyugodni vereségükbe: továbbra is arra törekednek, hogy visszafelé fordítsák a fejlődést, hogy visszarántsák a világot a hidegháborúk, a konfrontációk időszakába. Carter amerikai elnöknek

és NATO-partnereinek agresszív, a béke, az enyhülés ellen, a fegyverkezési verseny felszítására irányuló kalandorpolitikája — szoros szövetségben a kírvai expanzionista, maoista vezetéssel - újabb veszélybe sodorja a világot. A béke, a szocializmus és a társadalmi haladás erőinek, az egész békeszerető emberiségnek az összefogására van szükség. hogy megakadályozza az imperializmus és a reakció sötét terveit.

A Szovjetunió s a szocialista országok hadseregei — melyeknek védelmi szervezete, a Varsói Szerződés a napokban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját — szilárdan állnak a vártán, a világ népei békéjének, nemzetközi együttműködésének, a szocialista építés eredményeinek védelmében.

Megbonthatatlan barátságunk, szövetségünk a Szovjetunióval, az a barátság, amelyet szovjet és csehszlovák katonák ezreinek a közös ellenséggel vívott harcokban kiöntött vére pecsételt meg. Együtt védjük most a békét, amely annyi áldozat árán született meg harmincöt évvel ezelőtt.

A világ közvéleménye hónapok óta éber figyelemmel kíséri az iráni eseményeket. Ebben az országban a forradalom győzelme és a sah távozása után rendkívül bonyolult helyzet jött létre. Megoszlottak a forradalmat kivívó erők is. Ehhez járul még az iráni nemzetiségek, elsősorban a kurdok kérdése, minthogy megoldásának elodázása állandó fegyveres konfliktusokat idéz elő a térségben. Megsokszorozza a nehézségeket az Irak és Irán közötti barátságtalan légkör, és nem utolsó sorban Irán nemzetközi mértékben is nehéz helyzetet teremtett az amerikai nagykövetség megszállásával és azok tagjainak foglyul ejtésével, akiket csak akkor hajlandók szabadon bocsátani, ha az USA kiadja a volt iráni sahot. Tény az, hogy a diplomáciai testülettel szembeni ilyen bánásmódra nincs példa a diplomácia történetében. És az is kétséges, hogy ez mennyiben segíti elő Irán belső problémáinak megoldását. Ennek ellenére azonban annak a cselekedetnek van egy bizonyos belső logikája. Hiszen az Egyesült Államok hosszú évtizedeken keresztül elnyomta és kizsákmányolta az iráni dolgozók legszélesebb tömegeit. Hiszen a sah nem volt egyéb, mint az amerikai kormány kinyújtott keze. Az iráni nép tehát joggal fordult szembe az Amerikai Egyesült Államokkal, mert teljesen világosan felismerte, hogy minden terrornak és nyomorúságnak okozója az amerikai imperializmus, mert a sah az amerikai kormány beleegyezésével, sőt ösztönzésével tette azt, amit tett egész uralma alatt. Ezért nem véletlen, hogy a forradalmi diákok nem más követséget, de az amerikai követséget szállták meg. Az iráni nép tehát joggal bélyegzi meg az Egyesült Államok kormányát, kijelentve, hogy egyedül ez a kormány felelős Irán nemzeti függetlenségének évtizedeken át való eltiprásáért, a dolgozó tömegek nyomoráért és azért az üldözésért, amelyben az iráni népnek a sah uralma alatt része volt. Természetesen, az iráni nép és a világ közvéleménye hiába várja az Egyesült Államok kormányától, hogy mindezt elismerje, és igyekezne jóvátenni a múltban az iráni néppel szemben elkövetett hibáit. Ezt nem is várhatjuk, hiszen az imperializmus lényegéből fakad, hogy szinte automatikusan ellenségévé válik mindannak, ami forradalmi, minden népi megmozdulásnak. Az imperialista országok és főleg vezetőik, számára a nép nem jelent semmit. Tudják jól, hogy minden megmozdulás, amely mögött a munkások, parasztok és haladó értelmiségiek állnak, nem lehet más, mint imperialistaellenes. Ezért nem is várhatjuk, hogy lényegében változzon az impéria-HÉTVÉGI

LEVÉL

lista kormányok felfogása a népi mozgalmakkal szemben. Ezt igazolják az amerikai imperialisták intrikái is az iráni forradalom ellen. Ennek egyik legfontosabb bizonyítéka volt az elmúlt hetekben az amerikai nagykövetségen fogva tartott túszok kiszabadítására megkísérelt, de kudarcba fulladt kommandóakció. Nem én vagyok az egyedüli, aki enyhén szólva meggondolatlannak és hazárdnak nevezi ezt a lépést. De még több is ennél, hisz olyan akció volt ez, mely nemcsak az iráni térség, de a világ békéjét is veszélyeztette. Az akció kudarca azonban világosan bizonyította, hogy ma már katonai beavatkozással nem lehet problémákat megoldani. Hogy minden katonai akció, mely a forradalmi tömegek ellen irányul, nem oldja meg, de bonyolítja egyes térségek problémáit. A sikertelen akció azt is bizonyítja, hogy az USA kormánya, Carter elnökkel az élen, elvesztette józan ítélőképességét, és vagy nem tudja, vagy nem akarja felmérni a reális helyzetet. És ez a tény igen nagy veszélyt jelent az emberiségre, hiszen olyan kormányról van szó, amely egy nagyhatalom élén áll, és konkrétan felelős a világbékéért. Az ilyenfajta meggondolatlan és hazard lépés még egy kis ország kormánya részéről sem fogadható el, még kevésbé egy nagyhatalom kormányától. A hazárdjáték még a kártyában is veszélyes, de a politikában még veszélyesebb, mert itt nem egy emberről van szó, hanem az emberiség jövőjéről. A legutolsó fejlemények azt igazolják, hogy az amerikai imperialisták, Carter elnökkel az élen, megint csak nem tanultak a sikertelen kommandóakcióból. Továbbra is katonai és gazdasági szankciókat helyeznek kilátásba Irán ellen. Ezért, ha valaha, akkor ma minden békeszerető ember és békeszerető erő legnagyobb éberségére van szükség, hogy meghiúsítsuk a háborús kalandorok mesterkedéseit.

3