A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-29 / 13. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK FOLYÓIRAT A „reális folklórszemlélet igénye“ felé Kissé megkésve érkezett el hozzám a Korunk 1979/12-es száma; egy tanulságos írásra azonban — gondolom — most sem lesz időszerűtlen felhívni a figyelmet. Faragó József: A folklórgyűjtés mennyiségi és minőségi határai című cikkéről van szó, amelyben a neves erdélyi folklorista azt bizonyítja, hogy „a folklórgyűjtésnek még a legkisebb területre vagy közösségre, sőt egyetlen adatközlőre összpontosítva sincsenek sem mennyiségi, sem minőségi határai, sőt csakis a határtalan gyűjtés elmélete és gyakorlata alapján remélhető a folklórkutatás céljainak megközelítése." Mindez — a népi kultúra sajátosságait és törvényszerűségeit ismerő — szakemberek körében természetesen magától értetődő szempont; a szerző nem is a tudomány alapjait kívánta írásával megreformálni, hanem sokkal inkább az önkéntes folklórgyűjtők aggályait lefegyverezni, akik sok esetben már fölöslegesnek látják — ilyen vagy olyan meggondolásból — az újabb gyűjtéseket. Nos, a néprajz történettudomány lévén, adatait nem elsősorban esztétikai szempontok alapján gyűjti! Az egész népi kultúra feltárására törekszik, és ha valóban hű képet akar nyerni a vizsgált jelenségről, akkor el kell vetnie az etnográfiai kutatás hőskorának szelektáló módszerét. Ez lenne a summája Faragó József írásának, amelyet ő - a jobb megértés érdekében — még szellemes példákkal is illusztrál. Dolgozatával az volt a célja, hogy kialakítsa egy „reális folklórszemlélet igényét" a reális nemzetiségi önismeret és öntudat érdekében. írása végén az alábbiakban szűri le az önkéntes néprajzi gyűjtők számára a tanulságot: „...a terepen gyújtsunk minél több, erőnkhöz képest a lehető legtöbb folklórt, a minőségi válogatást, rostálást pedig bízzuk a szakemberekre — ha pedig ez különféle okok miatt nincs kedvűnkre, akkor általában a tudomány fejlődésére." Liszka József TELEVÍZIÓ Fiatalok órája Mikor, hány évszázada jöttek eleink az Etel-közből s tájra? . Mi történt 1514-ben? .. Miért tartja számon a magyar történelem az 1919-es esztendőt?... Mettől meddig tartott a második világháború?... Mondja a Magyar Televízió havonta egyszer jelentkező ifjúsági adásának műsorvezetője, hogy fiataloknak tették föl ezeket a kérdéseket és a megkérdezettek egyharmada tudta csupán a válaszokat pontosan megadni. És azzal zárja a bevezetőt, hogy baj van a nemzeti tudattal, önismerettel, fiatalok nem kapaszkodnak eléqqé a múltban, nem ismerik nemzetük nagyságait, történelmét, a „határkő-eseményeket". Alaptételeket, amik fontosak, döntőek lehetnek egy ember életében. Aztán vilóqhíresséqek szólalnak meg: Magyar Zoltán, Kocsis Zoltán, egy korongozó, a népművészet ifjú mestere, majd lllvés Gyula kap szót. A nézőt előbb eqy pillanatra meglepi, hogy Illyés idős kora ellenére is mennyire fiatal tudott maradni, mennyi energia, mondanivaló, felelősségérzet, szeretet feszül még benne, hogy szinte hadakozva, csatakedvvel mondja szép mondatait. Inkább azért e meqlepetés, mert néhány perccel korábban még a huszonéves nyilatkozók — bár sok okos, értelmes dolgot mondtak — kicsit fásultan, belefáradtan, nehézkesen beszéltek. Mint akiket mór kifárasztott az élet. És akkor jön Illyés Gyula, aki nem szűnik meq hadakozni nemzet- és nemzetiséa ügyben; emberség- és emberi méltóság védelmében. Ilyeneket mond: Nemzeti tudat a bajban lévő, megsértett közösségekben fejlődik ki.. . Internacionalista az, aki jogot véd, olyan nemzet mellé áll, amelyet igazságtalanság ért. . . Utódaink nemcsak testünkből, de szellemünkből is származnak. .. A havonta érdekesebbnél érdekesebb témákkal jelentkező Fiatalok órája olyan témába foqott, amely számunkra is elgondolkoztató és Illyés Gyula szavai - talán ő is így qondolta -, intelmek voltak számunkra is. -zolczer-SZlNHÁZ Hinni és céllal élni (Boráros Imre önálló műsoráról) Amikor én láttam a Magyar Területi Színház fiatal művészének legújabb önálló műsorát, tele volt a nézőtér. Ifjúság, javarészt tizenéves gimnazisták alkották a közönséget. Mindezt csupán azért említem, mert a műsor hatvan perce alatt úgyszólván egyetlen pisszenést sem lehetett hallani a zsúfolt széksorok között; nem volt köhécselés, mocorgás, diákelőadásokon gyakorta előforduló éretlen ízetlenkedés. A mintegy háromszáz gimnazistát egyszerűen lekötötte Boráros Imre szuggesztív előadásmódja. Rögtön hozzáfűzöm: nemcsak külsőleg azonosultak vele, hanem - s ez a fontosabb — megértették műsorának célját is: az emberi gondolkodásmód és magatartásforma élveboncolását. Boráros ehhez Vörösmarty, Petőfi, Ady, Radnóti, Illyés, Naqy László, Juhász Ferenc, Karinthy Frigyes, Szimonov, Araqon, Forbáth Imre verseit szavalja, monodráma-részletet ad elő és dalokat, sanzonokat énekel. Mindezt azonban nemcsak feayelmezetten szép egymásutánban, hanem az elhangzó költemények meg dalok sugallta gondolatokat szigorú rendbe szedve, megszerkesztve. Műsorának így nem is annyira üzenete, mint inkább mondanivalója van, aminek alaphangját a színlapon olvasható mottók is kifejezik: „a HIT valami olyan portéka, amely minden korszak emberei számára akképpen jut, adódik, mint a kenyér! (Ady)“; és eqy ujjnyival lejjebb: „Belebukni, beleszakadni is csak olyasvalamibe érdemes, amiért élni tudna az ember! (Kása Ferenc)". Jóllehet, a műsor első perceiben kissé bizonytalanul keressük méq a mondanivaló kiteljesedéséhez vezető fogódzókat, de aztán annál könnyebben tudunk azonosulni a műsor mondanivalójával. Boráros a költők szavával figyelmeztet arra, hogy az életben többre megyünk, ha megbecsüljük egymást, ha nem rettenünk vissza a nehézségek elől, ha bízunk eqymásban;ha nemcsak tudomásul vesszük, de tudatosítjuk is, hogy egymásra vagyunk utalva. Egymásra, jóban és rosszban, szerelemben és csalódásban, örömben és keserűségben. .. Külön erénye e műsornak, hogy Boráros Imre szájából szépen, helyesen értelmezve, átérezve szikrázik föl a vers. Ha kell, hát szenvedéllyel is, kerülve a verset ellaposító hétköznapias hanghordozást vagy ennek ellenkezőjét, a hamisan csengő pátoszt. így nemcsak tartalommal tudja megtölteni műsorának itt-ott fölbukkanó szürkébb részeit is, de egyben a tehetségéről is remek tanúbizonysáqot tesz. Joggal várjuk hát a folytatást, hiszen a színészre is érvényes ami mindannyiunkra. Márminthogy élni csupán céllal érdemes! (miklósi) Fotó: Gyökeres Gy. KÖNYV Kiss Anna: Világok A Weöres-Juhász-Nagy László nemzedéket követő magyar lírikusok hozzávetőlegesen két irányba mozdultak az előttük járók tetőzése után: egy részük a hermetikus-filozofikus-neoavantgard, másrészük pedig a népiesség irányába. S azonnal szembekerült persze a két vonulat egymással: egyiküknek az érthetetlenség, másikuknak a parlagiasság vettetvén szemére, s bizony akár az egy kezünkön megszámlálhatjuk azokat, akik e két véglet között vélték megtalálni a kivezető utat. Ezek egyike, kétségtelenül Kiss Anna. Annak idején Nagy László mutatta őt be s indulása kétségtelenül népi és Nagy László-i. Első két kötete (Fabábu, 1971, Feketegyűrű, 1973) ezek jegyében fogant. Ám Kiss Anna a népi (es)-séget nem a Petőfi-, Erdélyi-, s újabban épp a Nagy László-epigonok felfogásában értelmezi, az ő népiessége amazokénál összehasonlíthatatlanul mélyebb gyökerű. Harmadik kötete (Kísértenek, 1976) szinte egy népi hermetizmus-neoavantgardizmusnak a melegágya. „A népi szürrealizmus stíluskategóriájába illik leginkább költői eljárása, de nem szürrealizmus ez a szó szoros értelmében... hanem teremtés, egy fiktív múlt mítoszainak megélése és önmagára vonatkoztatása. Vásári mutatványosokat és komédiásokat idéző nyers, de raffinált kompozíciói a népi barokkra emlékeztetnek, s ha lett volna népi rokokó, akkor arra" - olvashatjuk egy róla szóló írásban. Népi rokokó? Népi barokk? Ilyen joggal akkor már népi avantgárdról is szólhatunk s éppen ez az, amit alá szeretnék húzni. Kiss Anna az egyetlen (legalábbis a lírában) nemzedéktársai között, akinek sikerült ez a fából vaskarika: népi és modern. Érthető is meg elvont is. „Parlagi" és hermetikus. Legújabb kötete (Világok, 1978) szinte kvintesszenciáját nyújtja az elmondottaknak s szintézise az egész eddigi életműnek. A „Vér" ciklus rövidebb verseit, a „Nagy madár" és a „Dö dö" még mindig lírai megnyilatkozásait a „Nepomuk" meg „A macskaprémkalapos hölgy" mítoszai követik, az egyik prózában, a másik verses „dráma" formájában. S végül az egész kötetet három „(bábjáték" fejezi be: a „Históriások", a „Járatlanok" és „A játék". A maga nemében valamennyi meghökkentő kísérlet. El- és továbbgondolkoztató. Valóban „világokat teremt ez az ördönqős költő, fanyar ízekből, nyers humorból, felnőtt józanságból, gyermeki vásottságból, kgserű szomorúságból". S ha kívánnivalót hagy maga utón, akkor csak azt, hogy aránytalanul kevésnek érezzük éppen a lírai részét a könyvnek s kissé soknak a „játékokat". (cselényi) A Szovjetunió északi részén élő nyelvrokonaink, a mintegy 30 ezer főt számláló nyenyecek kedvelt közlekedési eszköze a motoros szán. Az NDK fővárosában, az Otto Grotewohl utcán átadták a csehszlovák nagykövetség új épületét. 8
