A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-08 / 10. szám
HAMUPIPŐKE MESEORSZÁGBAN séget. Szélesítheti látókörét, gyarapíthatja tudását, segítségére lehet másoknak, népének, beleszólhat az ország dolgaiba. Sok mindent elintéz, sok kérdést továbbít illetékes helyekre. A kíváncsiak figyelemmel kísérik munkáját. Meg is kérdezik tőle: — Miről tárgyaltok ott fent? Nem titok. Elmondja. Nem is kell ismétlésekbe bocsátkoznia. Az oktatás- és művelődésügyi bizottság minden hónapban ülésezik. És mindig más szerepel a napirendjén. Évente négyszer plénumülésen is részt vesz. — Sokan vagytok-e nők a Szlovák Nemzeti Tanácsban? — faggatják asszonytársai. — Vagyunk elegen, de még többen is lehetnénk! — mondja készségesen. Amit nem tud, mert nem is, akar elhallgatni, hogy a munkaviszonyban levő nőkre, különösen a családanyákra sok jut. Azt sem titkolja, hogy a helyzetükön könnyítő megoldásra még várni kell. Hornyákné Takács Ágnes pillanatnyilag nincs munkaviszonyban. 1979 márciusától háztartásbeli. Főz, mos, takarít, rendben tartja a lakást, varr a gyerekekre és magára, délutánonként tanul a lányaival, esténként meg utazik. Választási körzetének valamelyik községébe. A helyi, járási és kerületi nemzeti bizottságok plén um üléseire. Egyszer Prágában is járt közös képviselőgyűlésen. Alkonyodik, amikor felállók az asztaltól. Odamegyek az ablakhoz. Tiszta, felhőtlen az ég, nem látom az Alpok nyúlványait. Az irányzókkal is baj van. — Ott a Dunánál, azok a kimagasló fák a támpontok — mutatja Hornyákné Takács Ágnes. — Azoktól feljebb tárul szemünk elé a látvány! Igaz is, majd elfelejtem kérdezni : — Messze lát-e a képviselő? — Messze kell látnia, ha egyszer az ország elindult a felemelkedés útján! — feleli határozottan. — S itt helyben tudják-e, hogy képviselő? — Tudják. Elég sokan. De bizonyára akadnak olyanok, akik nem is hallottak rólam. Akiket semmi nem érdékel. Veszem a kabátom, és indulok az ajtóhoz. Hornyákné Takács Ágnes jön velem. Mór kint járunk a toronyház előtt, amikor táskájába nyúl a kulcsokért, és art kérdezi: — Melyik községbe megyünk? — Huszonhat közül az egyikbe — mondom tréfásan, mert már azon jár az eszem, hogy a munkás képviselőt, a harminckét éves családanyát néhány szál virággal kellene meglepnem. Prandl Sándor felvételei Mesés valami az, mikor a gyermekálmok valóra válnak. — Sokat álmodoztam arról, hogy egyszer majd ón is tündér lehetek vagy királykisasszony, csillogó gyönyörő ruhában — vallja be a mi Hamupipőkénk. Addig álmodozott, amíg egyszer aztán elindulhatott Meseországba, kezdődött a mesés történet. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Komáromban (Komárno) egy szőke hajú, kedves kislány Nagy Jana nevezetű. Illetve helyesbítenünk kell a mesét. A szőkehajú, kedves kislány még ma is megvan, ma is igazi Hamupipőke, de már eljátszotta a tündér vagy a királykisaszszony szerepét: meghódította a színiház, a film, a televízió mesevilágát, mégis egyszerű és szerény maradt. — A Poétikus Színház állandó tagja vagyok — mondja Nagy Jana — onnan hívtak meg Meseországba. Ez pedig ezúttal nem más, mint a prúhonicei vár parkja. A vár néhány kilométerre van Prágától s a filmvárostól, BarrandovtóJ, ahol nemegy fiatal színésznek lehetősége nyílt, hogy megcsillogtassa tehetségét, mint most a mi Janónk, aki büszke fehér paripán vágtat ki éppen a bozótból mint Arabella, egy mesejáték főszereplője. — Mindig ilyen szerepre vágytam kislány koromban. Arra, hogy egyszer én is lehessek tündér vagy királykisasszony, persze csak olyan mesebeli, mint amilyen Arabella — mondja Jana. A Duna partjáról persze nem a paripa, hanem elsősorban a tudása s a vágyai röpítették a fővárosba, a Moldva partjára. S ez olyan mesés valami, modern mese — nemcsak gyerekeknek. Jön kifelé a bozótból a paripa, közben berreg a felvevőgép. Hát persze hogy berreg, hiszen filmfelvétel van. Filmre rögzítik Arabella minden mozdulatát. A forgatás előtt nagy volt az izgalom, türelmetlenül várta Jana a táviratot. Végre megjött, hívták őt királykisasszonynak Meseor. szagba. Felpattan — no nem fehér paripájára, hanem az ezüstös gépmadárra, és hipp-hopp már ott is volt a barrandovi filmstúdióban. — Igen szép így a mese, de azért egy kis kiigazításra szorul — mondja Jana. — Egyszer ugyanis már jártam a filmgyári meseországban. Akkor talán még dobogóbb szívvel és még könynyesebb boldogságai érkeztem, pedig a szerepem távolról sem volt olyan hálás, mint most az Arabella. Akkor két autóstoppal utazó lány halálának históriáját forgatták, Nagy Jana volt az egyik áldozat, őt is megfojtotta az ádáz gyilkos. Erőszak, kettős gyilkosság volt a témája a bűnügyi filmnek, nem gyermekeknek való mese, hanem egy valóban megtörtént borzalmas eset. Mondom Janónak, hogy nem mindig póézís a filmezés. — Az igaz, mégis borzasztóan örültem, hogy erre a szerepre meghívtak a filmesek, hiszen először jutottam el a prágai filmgyárba. Tulajdonképpen már akkor kezdett teljesedni az álmom, de az igazi mégis ez a másik szerepem, az Arabella, hiszen én játszottam a főszerepet a csehszlovák és a nyugatnémet televízió tizenhárom részes koprodukciós filmjében. Igaz elakadt a lélegzetem, amikor megtudtam, hogy lovagolnom is kell a felvételezéskor. A (elvételek előtt egy hónapig lovagolni tanultam, s közben anynyira megtetszett ez a „férfias’’ sport — az edzéseken férfinyeregben ültem, s csak a filmezéskor adtak alám női nyerget — hogy most már nem hagyom abba, rendszeresen kijárok a lovardába. Megtanultam hogyan kell leesni, és már nem is rettegek a lótól. A lovasbravúrok után most már hadd beszéljen egy kicsit a színházi és egyéb szerepléséről is. — Talán azzal kezdem, hogy színpadon is kaptam már néhány nagyon szép szerepet. így például Ballek darabjában a Segédben. Február 10-én volt a bemutatója a Turgenyev-elbeszélés alapján készült darabnak, amelyben Lenocskát játszom, utána Peter Haks verses darabját, az Ampbitryont kezdtük próbálni. Ebben én alakítom Amphitryon feleségét, Alkmenéť. A fiatal, 21 esztendős színésznőnek egyik erőssége a versmondás. Tulajdonképen a szavalásával tűnt fel, és versmondásóról azt írta az egyik kritikus, hogy az első pillantásra is tehetségesnek bizonyuló Nagy Jana verstolmácsolásában sehol sem fedezte fel a határvonalat a kezdők és a hivatásosak között. Janót okkoriban még valóban a kezdők közé sorolták, azóta már hivatásosak között is előkelő helyet vívott ki magának. Nemcsak a versmondásban, hanem a színi pályán is. A barrandovi s a kolibai filmstúdió és természetesen a televízió is egyre gyakrabban foglalkoztatja. — Októberben forgattuk ; Miloslav Luther rendezésében a Háromszor a szerelemről című tévéfilmet, melynek első részében én játszom a női főszerepet, Armalénát. Novemberben Favol Haspra rendezésében én játszottam a Félelem óráiban Cindy Hillinst, februárban ismét Juraj Kukurával és Milka Vásáryovával együtt játszottam de Laclos: Veszedelmes ismeretségek című darabjában, amelyet szintén Miloslav Luther rendezett; ebben Cecilie de Volanges szerepét alakítottam. MÉSZÁROS JÓZSEF 13
