A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-10-06 / 40. szám

HÉTVÉGI LEVÉL Megállunk, és Dominik Murcin, Fran­tišek Bláha s Ondrej Tiiocký rendőr olzósztósok hozzákezdenek a sebesség­­mérő radar elhelyezéséhez. Ezekben o percekben a szlovák főváros számtalan pontján újabb meg újabb gépkocsi­­vezetők ülnek autóikba. Egyikük sem sejti: ha útjuk erre vezet és túllépik a megengedett hatvan kilométeres se­bességet, okkor... Lehetséges, hogy haragosan szitkozódnak mojd maguk­ban, hogy épp ma, éppen erre. vitt az útjuk! Tűnődésem tárgyát hangosan is köz­löm a három rendőrrel. František Bláha elmosolyodik:- Ho nem ma és most vezetett vol­na erre az útjuk, úgy a legközelebb' csíptük volna el őket... A fegyelme­zetlen gyorshajtók jellegzetes szokása ugyanis, hogy mindig és mindenütt vétenek a forgalmi szabályok ellen. Amikor már helyén áll a radar, első­nek - próbaképpen — a két rendőr­kocsi egyike halad el a gyórilog hite­lesített és pecséttel lezárt sebességmérő szerkezet előtt; aztán mór „élesre“ megy az akció. Néhány perc sem telik el és a rend­őröknek máris négy-öt kocsit kell meg­állítaniuk. — Jó napot, kérem a jogosítványát! Zárt településen nyolcvan kilométeres sebességgel haladt - „jelenti" Dominik Murcin a BAE 53-15-ös rendszámú gép­kocsi sofőrjének s pillanatok alatt gaz­dát cserél egy zöld százkoronós. A TTA 80-99 rendszámú gépkocsi vezetője „őszintén" csodálkodik, ami­kor megállítják: — Én hetvenöttel?!... Nahát, azt hittem, legföljebb egy-két kilométerrel léptem túl a hatvonat. A betétlap elkérése és a komoly hangú figyelmeztetés azonban egyből mérsékli a tettetett csodálkozást. Szélsebesen közeledik felénk a GAA 28-78 rendszámú Chrysler-Simco. He­vesen fékez, amikor a felnyújtott ren­dőrkéz megállásra kényszeríti. Vezető­je: egy magas, kövérkés férfi ozonnol kifogást is talál a nyilvánvaló szabály­sértésre, amikor köziik vele, hogy 84 kilométeres sebességgel robogott. — Állandóan fönnakad a gázpedál, nem tudtam lassabban haladni .. . Most viszem szervizbe a kocsit. A rendőr homlokán összefutnak a ráncok: — Ejnye, hát nyomta volna azt a fránya gázpedált úgy, hogy hatvan körül akadjon fönn. Kérem a betét­lapját és büntetést fizet. Múlnak a percek s egyre sokasodik a szabálysértők száma. Megérkezik közben Stanislav Macko rendőr had­nagy, a fővárosi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti szolgálatának pa­rancsnoka is. Kissé haragosan pillant a gyorshajtásért megállított kocsik fogyni nem akaró sorára. — Ne higgye senki, hogy számunk­ra szórakozás a járművezetők bírságo­lása. De szigor nélkül nem lehet fe­gyelmet tartani a forgalomban — mondja határozottan. — Augusztusban például csők Bratislava területén 746 esetben állapítottunk meg gyorshajtást, pedig o rádió, a televízió és a napi­lapok már hetekkel augusztus elseje előtt szinte naponta figyelmeztettek mindenkit az új rendelkezésre. Ha pe­dig o baleseti statisztikákat., a halál­eseteket vagy a karambolok következ­­ménykároként mutatkozó összegeket nézzük, úgy a fenti szám nemcsak figyelmeztető, de bosszantó jel is. TAPASZTALAT Ez a gyorshajtást figyelő közúti ellenőrzés öt órát tartott, miközben hetven gépkocsit kellett megállítani szabálysértés végett. önmagában véve, mór ez is intő tapasztalat. De az igazi tanulság a riportban említett többi statisztikoi adatban van: az átcsusszanás, a gyors­hajtás nemcsak költséges, hanem rend­kívül veszélyes kockázat is. Itt az ideje, hogy a járművezetők tudatosítsák: több más külföldi ország mintájára, a gyorshajtás az új rende­let hatályba léptével - kortünetként - nálunk is megszűnt. Mint kórtünet azonban fennáll még. A járművezetők szabálytisztelő és fegyelmezett magatartásán múlik, hogy a gyorshajtás diognózisa általános kórtünet helyett legföljebb egyedi ese­tekként forduljon elő. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Kontár Gyula és archív Sokat beszélünk és írunk mostanában az emberi kapcsolatokról, a szocialista együttélés szabályairól, problémáiról. Minden bizonnyal azért, mert ezen a területen még sok a fogyatékosság. Sokszor az emberek elfelejtik: ideges­ségükben sem szabad megengedni, hogy másokat minősíthetetlenül sérte­gessenek. Nem szabad elfelejteni, hogy a sértő jelzőket könnyen lehet Helyet­tesíteni más kifejezésekkel, nem kell mindjárt a legerősebbeket használni. A szocialista együttélés szabályai meg­sértésének naponta vagyunk tanúi Bratislavában a villamoson, buszon. Egyrészt az utasok egy bizonyos részé­nél hiányzik a türelem. Mert ha a nagy tolakodásban valaki netán rálép a másik lábára, abból mindjárt kitőr: „Nem tud vigyázni, maga marha!“ Tévedés, nem huligánokról van szó, de jól öltözött nőkről és férfiakról, anyák­ról és apákról. Mi lenne teszem föl. ha azt a bizonyos marhát kihagyná a szótárából. Vagy például a végállo­máson az utas megkérdezi a kocsi­vezetőtől. hogy mikor van az indulás ideje. Az egyik készségesen ad fel­világosítást. a másik nem válaszol, csak mosolyog vagy mogorván néz maga elé. Lehet, mind a kettő azt gondolja, mi közöm nekem ehhez. £n menetrend szerint indulok. Vagy ve­gyük például a troli- és autóbusz­végállomásokon észlelt azt az általá­nos gyakorlatot, hogy a leszállóhelyen a jármű hosszú perceket vesztegel, de amikor beáll a felszállóhelyre, az uta­sok alig tudnak felszállni, máris indul. Pedig hát mi történnék, ha egy vagy fél perccel előbb beáll a felszálló­helyre. De a kocsivezetőnek a menet­rend. az ütemterv a fontos, nem pedig az utasok kényelme, biztonsága. Per­sze vannak azért olyan kocsivezetők is, akik már indulóban lévén, ha va­lakit meglátnak futni a troli felé. megállnak és felveszik az utast, a má­sik rá sem hederít, megy tovább. Ilyenkor aztán mi következik? Vagy hálálkodás, vagy éktelen szitkozódás. Előfordul az is. hogy a troli- vagy az autóbusz — rendszerint kettő — a megállótól jó tíz méterre megáll, mert előtte más kocsik állnak, és ha vala­melyik utas kéri, hogy nyissa ki az ajtót és engedje leszállni, a válasz: Nem lehet, csak a megállóban. ö nem hagyja magát megbüntetni. De van néhány, megálló Bratislavában, ahol egymás után sorakoznak az autó- és trolibuszok, olykor olykor negyven méteres sorban, és itt már nem szá­mít, hogy elvileg ettől eddig terjed a megálló. Az utolsó kocsi vezetője is kinyitja az ajtót, mert ezért nem bün­tetnek. De itt már az utasnak igye­keznie kell, hogy a megállóról gyorsan elérje az utolsó helyen álló troli- vagy autóbuszt, mert ez a rendes megálló­ban még egyszer már nem áll meg. Hiába a troli- és autóbuszsofőr az nagy úr. Legalábbis addig, amíg a kormány mellett ül. Ezek a példák azt igazol­ják. hogy minden az emberen múlik. Sokszor arra gondolok, néhány ember valósággal „szakosítja“ magát arra, hogy mások idegeit próbára tegye. Mert hát miért is lennénk türelmesek, udvariasak egymáshoz, ha durvák is lehetünk? Ügy gondolom, hogy az emberi kapcsolatokban inkább fogad­juk el mércének azoknak az utasok­nak és kocsivezetőknek a viselkedését, akik kölcsönösen udvariasak, megértők, mert higgyék el, sokkal nyugodtabb az utazás munkába, haza. s talán a munkateljesítmény is jobb. p**S 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom