A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-06 / 40. szám
HÉTVÉGI LEVÉL Megállunk, és Dominik Murcin, František Bláha s Ondrej Tiiocký rendőr olzósztósok hozzákezdenek a sebességmérő radar elhelyezéséhez. Ezekben o percekben a szlovák főváros számtalan pontján újabb meg újabb gépkocsivezetők ülnek autóikba. Egyikük sem sejti: ha útjuk erre vezet és túllépik a megengedett hatvan kilométeres sebességet, okkor... Lehetséges, hogy haragosan szitkozódnak mojd magukban, hogy épp ma, éppen erre. vitt az útjuk! Tűnődésem tárgyát hangosan is közlöm a három rendőrrel. František Bláha elmosolyodik:- Ho nem ma és most vezetett volna erre az útjuk, úgy a legközelebb' csíptük volna el őket... A fegyelmezetlen gyorshajtók jellegzetes szokása ugyanis, hogy mindig és mindenütt vétenek a forgalmi szabályok ellen. Amikor már helyén áll a radar, elsőnek - próbaképpen — a két rendőrkocsi egyike halad el a gyórilog hitelesített és pecséttel lezárt sebességmérő szerkezet előtt; aztán mór „élesre“ megy az akció. Néhány perc sem telik el és a rendőröknek máris négy-öt kocsit kell megállítaniuk. — Jó napot, kérem a jogosítványát! Zárt településen nyolcvan kilométeres sebességgel haladt - „jelenti" Dominik Murcin a BAE 53-15-ös rendszámú gépkocsi sofőrjének s pillanatok alatt gazdát cserél egy zöld százkoronós. A TTA 80-99 rendszámú gépkocsi vezetője „őszintén" csodálkodik, amikor megállítják: — Én hetvenöttel?!... Nahát, azt hittem, legföljebb egy-két kilométerrel léptem túl a hatvonat. A betétlap elkérése és a komoly hangú figyelmeztetés azonban egyből mérsékli a tettetett csodálkozást. Szélsebesen közeledik felénk a GAA 28-78 rendszámú Chrysler-Simco. Hevesen fékez, amikor a felnyújtott rendőrkéz megállásra kényszeríti. Vezetője: egy magas, kövérkés férfi ozonnol kifogást is talál a nyilvánvaló szabálysértésre, amikor köziik vele, hogy 84 kilométeres sebességgel robogott. — Állandóan fönnakad a gázpedál, nem tudtam lassabban haladni .. . Most viszem szervizbe a kocsit. A rendőr homlokán összefutnak a ráncok: — Ejnye, hát nyomta volna azt a fránya gázpedált úgy, hogy hatvan körül akadjon fönn. Kérem a betétlapját és büntetést fizet. Múlnak a percek s egyre sokasodik a szabálysértők száma. Megérkezik közben Stanislav Macko rendőr hadnagy, a fővárosi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti szolgálatának parancsnoka is. Kissé haragosan pillant a gyorshajtásért megállított kocsik fogyni nem akaró sorára. — Ne higgye senki, hogy számunkra szórakozás a járművezetők bírságolása. De szigor nélkül nem lehet fegyelmet tartani a forgalomban — mondja határozottan. — Augusztusban például csők Bratislava területén 746 esetben állapítottunk meg gyorshajtást, pedig o rádió, a televízió és a napilapok már hetekkel augusztus elseje előtt szinte naponta figyelmeztettek mindenkit az új rendelkezésre. Ha pedig o baleseti statisztikákat., a haláleseteket vagy a karambolok következménykároként mutatkozó összegeket nézzük, úgy a fenti szám nemcsak figyelmeztető, de bosszantó jel is. TAPASZTALAT Ez a gyorshajtást figyelő közúti ellenőrzés öt órát tartott, miközben hetven gépkocsit kellett megállítani szabálysértés végett. önmagában véve, mór ez is intő tapasztalat. De az igazi tanulság a riportban említett többi statisztikoi adatban van: az átcsusszanás, a gyorshajtás nemcsak költséges, hanem rendkívül veszélyes kockázat is. Itt az ideje, hogy a járművezetők tudatosítsák: több más külföldi ország mintájára, a gyorshajtás az új rendelet hatályba léptével - kortünetként - nálunk is megszűnt. Mint kórtünet azonban fennáll még. A járművezetők szabálytisztelő és fegyelmezett magatartásán múlik, hogy a gyorshajtás diognózisa általános kórtünet helyett legföljebb egyedi esetekként forduljon elő. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Kontár Gyula és archív Sokat beszélünk és írunk mostanában az emberi kapcsolatokról, a szocialista együttélés szabályairól, problémáiról. Minden bizonnyal azért, mert ezen a területen még sok a fogyatékosság. Sokszor az emberek elfelejtik: idegességükben sem szabad megengedni, hogy másokat minősíthetetlenül sértegessenek. Nem szabad elfelejteni, hogy a sértő jelzőket könnyen lehet Helyettesíteni más kifejezésekkel, nem kell mindjárt a legerősebbeket használni. A szocialista együttélés szabályai megsértésének naponta vagyunk tanúi Bratislavában a villamoson, buszon. Egyrészt az utasok egy bizonyos részénél hiányzik a türelem. Mert ha a nagy tolakodásban valaki netán rálép a másik lábára, abból mindjárt kitőr: „Nem tud vigyázni, maga marha!“ Tévedés, nem huligánokról van szó, de jól öltözött nőkről és férfiakról, anyákról és apákról. Mi lenne teszem föl. ha azt a bizonyos marhát kihagyná a szótárából. Vagy például a végállomáson az utas megkérdezi a kocsivezetőtől. hogy mikor van az indulás ideje. Az egyik készségesen ad felvilágosítást. a másik nem válaszol, csak mosolyog vagy mogorván néz maga elé. Lehet, mind a kettő azt gondolja, mi közöm nekem ehhez. £n menetrend szerint indulok. Vagy vegyük például a troli- és autóbuszvégállomásokon észlelt azt az általános gyakorlatot, hogy a leszállóhelyen a jármű hosszú perceket vesztegel, de amikor beáll a felszállóhelyre, az utasok alig tudnak felszállni, máris indul. Pedig hát mi történnék, ha egy vagy fél perccel előbb beáll a felszállóhelyre. De a kocsivezetőnek a menetrend. az ütemterv a fontos, nem pedig az utasok kényelme, biztonsága. Persze vannak azért olyan kocsivezetők is, akik már indulóban lévén, ha valakit meglátnak futni a troli felé. megállnak és felveszik az utast, a másik rá sem hederít, megy tovább. Ilyenkor aztán mi következik? Vagy hálálkodás, vagy éktelen szitkozódás. Előfordul az is. hogy a troli- vagy az autóbusz — rendszerint kettő — a megállótól jó tíz méterre megáll, mert előtte más kocsik állnak, és ha valamelyik utas kéri, hogy nyissa ki az ajtót és engedje leszállni, a válasz: Nem lehet, csak a megállóban. ö nem hagyja magát megbüntetni. De van néhány, megálló Bratislavában, ahol egymás után sorakoznak az autó- és trolibuszok, olykor olykor negyven méteres sorban, és itt már nem számít, hogy elvileg ettől eddig terjed a megálló. Az utolsó kocsi vezetője is kinyitja az ajtót, mert ezért nem büntetnek. De itt már az utasnak igyekeznie kell, hogy a megállóról gyorsan elérje az utolsó helyen álló troli- vagy autóbuszt, mert ez a rendes megállóban még egyszer már nem áll meg. Hiába a troli- és autóbuszsofőr az nagy úr. Legalábbis addig, amíg a kormány mellett ül. Ezek a példák azt igazolják. hogy minden az emberen múlik. Sokszor arra gondolok, néhány ember valósággal „szakosítja“ magát arra, hogy mások idegeit próbára tegye. Mert hát miért is lennénk türelmesek, udvariasak egymáshoz, ha durvák is lehetünk? Ügy gondolom, hogy az emberi kapcsolatokban inkább fogadjuk el mércének azoknak az utasoknak és kocsivezetőknek a viselkedését, akik kölcsönösen udvariasak, megértők, mert higgyék el, sokkal nyugodtabb az utazás munkába, haza. s talán a munkateljesítmény is jobb. p**S 3
