A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-07 / 27. szám
VIDÉKI TÖRTÉNET KORANYÁR FOTO: BILSKÝ FEHÉR LEPKÉK Csak jönnek és köröznek könnyedén: sok felelőtlen, fénylő költemény. Azt hihetnéd, játékuk céltalan, ha nem tudnád, hogy fontos célja van. Téged tanítnak: így kell szállani, élettel, halállal játszani. A CSERESZNYEFA A cseresznyefa rigódalt terem, nem látom önt, mégis megismerem — — a hangjáról — fekete Mesterem. A FECSKÉK Mert macskám nincs, a fecskék is szeretnek és rigóimmal dalversenyre kelnek. A versenyzsüri egymagám vagyok. Tanácstalanul ülök s hallgatok. A DIÓFA A diófán verebek citeráznak. Tán Gombaszögre készülődnek? Amatőrök, de boldogan zenélnek. Igyekezetben a rigókkal felérnek. Dr. Síénássy Zoltán: ADY ÉS MÖRICZ BARÁTSÁGA Az első, debreceni találkozásra Móricz így emlékezik: „Egy őszi estén diákok a kollégium sarkán állottunk s egyik kolléga hirtelen azt mondja: - Ez Ady Endre. — Odonézek, csak egy fél percig vagy addig se láttam, már befordult a kollégium sarkán. Nagy körgallér volt rajta és széles művészkalap, elegáns jelenség volt, csak kicsit zömök ... A szívembe vágott valami: költő . .. Sose hallottam addig a nevét, sem hírét, de a feléje forduló szemekből láng csapott ki s megpörzsölt: a jövő fia ment el itt...“ Vezér Erzsébet, a kitűnő Ady-kutató 1909-től szár-„ maztatja Ady és Móricz barátságát. A Hét krajcár, ez a 133 oldalas, 12 novellát tartalmazó kötet, amelyet Bandi fia koporsója mellett írt Rozsnyón, olyan fogadtatásra talált Adynál, mint annak idején Arany Toldija Petőfinél. „Móricz Zsigmond egyedül felér egy forradalmi szabadcsapattal“ — írja ekkor Ady. De Ady nemcsak prózában vall Móricz iránti boráti érzelmeiről. A cigány vonójával című versét egyenesen neki ajánlja: „Móricz Zsigmondnak, akit mór nem is tudok jobban szeretni.* Es amikor a Kisfaludy Társaságban Móriczot ünnepük, s Ady betegsége miatt nem tud ott lenni oz irodalmi estén, személyes megjelenés helyett a Levélléle Móricz Zsigmondhoz című ódával köszönti. Móricz Zsigmond aránylag későn kerül kapcsolatba Ady Endrével. Pedig, mondhatnánk, egy helyről indultak: a pódiumból. Tiszacsécse és Ermindszent alig 40—50 km-re esik egymástól. Mindkettőjük édesanyja paplány volt. Es mindketten kollégiumi diákként szívták magukba a magyar kálvinista szemléletet, az egyik Zilahon, a másik Debrecenben. Sőt, a civis város főiskoláján egy pillanatra együtt ível életük útja. Ennyi sok rokon vonás és közös nevező után mégis csak 1905-ben kerülnek egymáshoz szellemközeibe. Ekkor olvassa Móricz először Ady híres versét A Hortobágy poétáját S Móricz úgy érezte, hogy valaki megelőzte: „Egész testem zsibongott, s égett. Valaki elébem szökött!“ Amikor aztán egy kötetnyi Ady-vers kerül a kezébe, A Vér és Arany, egyetlen éjszaka többször is elolvassa. Es ekkor ismer Móricz önmagára oz Ady által rótt versek strófáiban: „Ismerem Ady Endrét, mint magamat, úgy szeretem, mint magamat; fajtám ő nekem mindenképpen a pocsolyás Ér hét szilvafás termőföldjéről." Móricz úgy érezte, hogy Ady az ő írói ars-poeticáját is megszabta. Négy évi lelki rokonulás után fognak először kezet Budapesten, egy nyári estén, a Bristol Szálló teraszán. A nagyszerű pillanatot, a huszadik század két legnagyobb géniuszának találkozását, Móricz Zsigmond így írja meg: „Azt érzékeltetni nem lehet, azt a néma kézfogást, ahogy Ady két kézzel megfogta, szívére emelve kezemet. Ahogy nagy, dióbarna szemével, hálával és boldogsággal és szerelemmel beléolvadt. Egy király könyörgése volt: fogadj királyodnak szívedbe. És te befogadtad, én befogadtam, mink befogadtuk: mert immár ott volt a trónuson és vitám et sanguinem és mindhalálig." Két rokonlélek találkozott ebben a kézfogásban. Barátságuk záloga a magyar nép szeretete. Nem öncélú érdekbarátság volt ez. A Hét krajcárról szóló Ady-tanulmány megjelenése utón Móricz így ír Adynak: „Mikor a cikkedet elolvastam, nagy-nagy erejű hangulat fogott el. Dithirambot írtam Neked. Nem küldtem el.. . De én nem akarom, hogy Te meg ne tudd, milyen hatást tett rám megértő rokonlelked ereje. Hát tudd meg, Bandikám, ha ezredekig élnénk sem felejteném, s ha az Isten segít, megpróbálom tovább faragni azt a kőszirt-bálványt, akit gyalázva imádunk, imádva gyalázunk; a fajtánk sárarony-belsejű, agyagot mutató, kemény szikla valóságát, ölel szerető hű feled Móricz Zsigmond." Móricz fennen hirdette, hogy Ady a XX. század Petőfije, a népvezér, akit követni kell. És amikor úgy érezte, hogy Ady ellenében akarják beválasztani a Kisfaludy Társaságba, 1918 végén, egy olyan tartalmú levélben utasítja vissza, ami mindennél ékesebben kifejezte a két költő önzetlen barátságát. Móricz így ír az őt ajánló Sebestyén Gyulának: „Kedves Barátom, leveled nagy megtisztelés rám. Nincs is semmi okom rá, hogy ellene védekezzem, csak egyetlen passzusa. Ügy látom, hogy Ady Endrével szembe állíttatom. Én Ady ellen semmiféle tagságot el nem fogadok, mert meggyőződésem, hogy ő az egyetlen zseni Petőfi óta, s ő éppen e mai időknek lánglelkű prófétája. Én kíméletlen és lelkiismerettel eltöltött vádlója voltam az elmúlt időknek, de aki meglátta az új utat, az Ady...“ így tudott hódolni Móricz Ady nagysága előtt. De hódolt Ady halála utón is, mert számos művének lapjairól ismerhetünk rá az elmúlt barátra. Móricz legidősebb lánya, Virág írja, hogy nem volt nap, amikor opja ne emlegette volno Adyt. Sőt. előadásainak keretében is, bármerre járt, itthon vagy külföldön, ha két estét volt alkalma tartania, az egyiken Adyt szólaltatta meg, akinek emléke úgy kísértett élete útján, mint Petőfi visszajáró lelke Arany költészetében. (Gaál Gábor fejlődése 1926—28 között) A régi Korunk szerkesztőjéről, Gaál Gáborról a hatvanas évek közepétől több könyv jelent meg. Kiadták válogatott cikkeit és levelezését, és 1971-ben megszületett az esedékes monográfia is. (G. G. - Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről.) A monográfia szerzője, Tóth Sándor, azóta sem volt tétlen: 1974-ben a Dacia Könyvkiadó Tanulók Könyvtára című sorozatában jelentetett meg egy 12 íves Gaál-válogatást (Erről van szó), 1977-ben pedig a Kriterion Könyvkiadó megbízásából Vidéki történet címmel egy olyan válogatóst állított össze, amely a jeles szerkesztő 1926-1928 közötti legjelentősebb írásait tartalmazza. A Vidéki történet előszavában Tóth Sándor abból indul ki, hogy Gaál Gábor fejlődésében az 1926- 1928 közötti időszak fontos és érdekes mozzanat volt. s ennek ellenére az eddigi Gaál-irodalom nem szentelt neki hangsúlyosabb figyelmet. Gaál az 1918/19-es magyarországi forradalmak bukása után néhány évig a bécsi és berlini emigrációban hányódott, 1925 nyarán pedig megpróbált visszatelepedni Magyarországra. Mikor azonban a tanácsköztórsasági szereplése miatt eljárást indítottak ellene, 1926 őszén Hatvány Lajos tanácsára és támogatásával Kolozsvárra utazott, hogy ott vagy más erdélyi városban (Brassóban, Nagyváradon) valamelyik újságnál elhelyezkedjen. Szerkesztői állást nem sikerült szereznie, de cikkdíjasként több polgári újságnak és folyóiratnak is dolgozott (Keleti Újság, Üj Kelet, Brassói Lapok, Ellenzék, Nagyváradi Napló, Erdélyi Helikon, Pásztortűz), és 1926 novembere és 1928 decembere között, azaz 26 hónap alatt 465 cikket irt. Ez a nem mindennapi újságírói teljesítmény anyagilag is sikeres volt, úgyhogy ebben az időben nem kellett Hatvány mecénási támogatását igénybe vennie. Tóth Sándor a nagy mennyiségű cikkanyag és főként a Hatvány Lajoshoz írt levelek alapján kimutatja, hogy Gaál — a tolla iránti nagy kereslet ellenére — egy ideig nem érezte jól magát Kolozsvárott; ottani tartózkodását átmenetinek tekintette, és még 1930 elején is a hazatérés gondolata foglalkoztatta. A Korunkba 1927-ben kezdett írni, s 1928 januárjától segédszerkesztője, fél év múltán pedig — mikor Dienes László főszerkesztőnek el kellett távoznia Erdélyből — társ-, illetve tényleges szerkesztője lett a lapnak. Kétségei, bizonytalansógérzései azonban a Korunkkal, a Korunk jövőjével kapcsolatban is megnyilatkoztak. Még 1929 májusában is ezt irta élettársának, Zánszky Margitnak: „Nem hiszek a Korunkban". Cikkdíjas újságíráskodása idején, 1926—1928 között az erdélyi polgári sajtóban jó nevet szerzett magának, de érezte azt is, hogy fenntartásokkal élnek vele szemben és a jobboldali irányt vett kisebbségi politikához és közszellemhez való alkalmazkodást kívánják meg tőle. A nagy sikerű polgári írói csoportosuláshoz és irodalmi vállalkozáshoz: az Erdélyi Helikonhoz pozitívan viszonyult és kiadványairól több elismerő méltatást publikált (Az Erdélyi Helikon antológiája; Új folyóirat Erdélyben stb.). A Helikontól és a polgári sajtótól való elszakadása aztán akkor következett be, mikor mór tisztán látta és Az „erdélyi gondolat“ tartalma és terjedelme című cikkében (Korunk, 1928. évi 12. sz.) ki is fejtette, hogy a Helikon tágasnak látszó és tágasnak hirdetett szellemiségébe a. forradalmi baloldali gondolkodás nem fér bele. Az 1926-1928 között született 465 újságcikkből és tanulmányból a Vidéki történet összeállítója, Tóth Sándor 46-ot választott ki. Ezek egytől-egyig fontos dokumentumai Gaál Gábor akkori vívódó fejlődésének, de közülük — a fentebb mór említettek mellett- néhányat külön is ki lehet emelni. A Batsányinál Linzben című esszé az emigránssors megrázó elégiájának tekinthető. A Kisebbségi színház, kisebbségi kritika, Vidéki történet, Erdélyi színház című helyzetképek a kisebbségi szellemi élet sziszifuszi nehézségeit, szervi fogyatékosságait, korlátáit, gátlásait, valamint az ezek felett szemet nem hunyható kritika nehéz helyzetét mutatják be. A Huszadik század cím alatt található glosszók abból a filozofikus töltésű és vilógképtógító cikksorozatból adnak ízelítőt, melyet Goál Gábor a Keleti Újságban ilyen címmel publikált. Utoljára az Erről van szó-1 említjük meg; ezt Gaál és Benamy Sándor 1927 áprilisában olyan irodalmi röpiratként adták ki, melyet folyóirattá akartak fejleszteni. TURCZEL LAJOS 14
