A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-28 / 30. szám
Van egy régi mondás, mely szerint „Egy takács nem takács, két takács tél takács, három takács egy takács11. Most az utolsó naszvadi (Nesvady) takácsról írok, aki tulajdonképpen nem is takács, pedig egész életében az volt. Kanyargós utcájú falu Naszvad. Bár tudtam Csuport József pontos címét, mégis nehezen találtam a házára. Ügy szólt az utasítás, hogy a templom mellett forduljak balra. Igen ám, de a Komárom (Komárno) felől érkező több templomot is lát. Vajon melyik az a bizonyos? Talán itt kell balra fordulni . . . és valóban, más utcában, más házban nem is lakhatna egy takács. A kerítés mentén virágok pompáznak, az udvaron szőlőlugas enyhíti a nap sugarait. De a kiskaput zárva találom. - Nincsenek itthon? - Csak a déli pihenőjüket tartják - szól a szomszédasszony.- Majd én segítek bejutni - mondja egy kedves fiatalasszony, akiről hamarosan kiderül, hogy nem más, mint a takács lánya.- Kerüljenek beljebb — jön felénk az udvar végéből Matild néni, Csuport bácsi felesége. — Én már felkeltem, az apjukat is ébreszthetjük .. . - s indul be a szobába.- Nicsak, vendégek érkeztek! - örvendezik a takács. - Jólesik a magamfajta, munkában megfáradt embernek, az ebéd utáni pihenés. Málnaszörp, pincehűvös bor, kávé kerül az asztalra, de Csuport bácsi nem bírja sokáig a tétlenséget. Egy-kettőre a cicpadra ül s már szaladozik is a vetélő, ütemes kattogással telik meg a szoba. Áhítattal, csendben figyelem. Előbb csak távolról, majd egyre közelebb kerülve mintegy becserkészem a ma már oly ritkán látható szövőszéket. Szólni nem merek, nehogy elvétse a mozdulatot. Mintha kizökkenthetné valami is a több mint fél évszázada berögzött tevékenységből?- Rájött-e már, mi hajtja a gépet? - fordul felém huncutul. - Vagy úgy járt, mint a budapesti küldöttség, amelyik még a háború alatt járt nálam. Fél óráig keresték a motort. Csuport bácsi kiszáll a gépből, felhajt egy pohárka bort, kicsit eľmereng . . . \ FISTER MAGDA- Még 1920-ban, édesapámtól tanultam a mesterséget. Egy évre rá, már saját szövőszékem volt. Ekkor édesanyám azt mondta: „Meg kell tanulnod a rózsásat is szőni.“ Vállaltak öt darab gyermekhordó-kendőt, és őt darab kosárruhát megszövésre. Ezek voltak az én remekeim, a mesterdarabok. Bár már senki sem ellenőrizte. Akl or már régen megszűnt a naszvc ,i takács céh.- Tehát Csuport bácsi nagyon jól ismeri s szőtte is valamikor azokat a gyönyörű vánkosokat, amelyek nem hiányozhattak a martosi szobából.- Hogyne ismerném! Abban az időben ötszáz koronáért szőttünk meg egy ágyat. Ebben benne volt hat vánkos, hat kis függő, kosárruha, gyermekhordó-kendő és ágyterítő.- Az ágyterítő két szél vászonból, teknyőlábbal összedolgozva készült. Teknyőlábnak neveztük azt a varrást, amivel a két szélt összekötöttük - segít az emlékezésben Matild néni.- Miért nem a hagyományos mintát szövi?- Szerintem ez még annál is szebb. És nagyon hasonlít is rá! Csak egy kicsit kerekebb. Azért választottam, mert három minta váltakozik egymás mellett és pár sor kihagyásával szépen variálható. Ez már a tizedik felhúzás. Eddig legalább ötszáz darab ilyen térítőt szőttem. Ennél már tudom, mennyi cérnát kell felhúznom, hogy a hoszszúság meglegyen. Nem kell átkötözni a nyüstszemeket, nincs anyagveszteség. Vidám fiatalember toppan a szobába.- Apus, készüljenek, író-olvasó találkozó lesz — szól.- Nem kaptunk meghívót, hát elmehetünk?- Mindenki jöhet, hisz kihirdették.- Kit látunk?- Gál Sándort.- Kíváncsi vagyok ... - töpreng pár percig - hallottam már felőle. Készülj anyjuk — szól ki a konyhába.- Előbb vacsorázzunk — jön Matild néni egy párolgó tálat téve az asztalra.- Vegyen csak bátran, ne várja a következő fogást, nehogy úgy járjon, mint az egyszeri legény ... Kérdő pillantásomra ízes szóval fűszerezi az étkezést:- Lánynézőbe ment az egyszeri legény. Leültették illendően, kínálták borral, finom falatokkal, de ő megpillantotta a kemencepadkán a szőttes ruhával letakart tálat. Abban biztos kalács van - gondolta, és csak ímmel-ámmal fogyasztott az elé rakott ételből. De bizony éhes maradt, mert a tál üres dísz volt csupán.- Hogy nem fogy ki belőled a huncutság - mosolyog Matild néni. - Vedd csak elő a cipellőmet, neked jobban hajlik a derekad. Alkonyodik, mire odaérünk a kultúrházhoz. Inkább sietős léptekkel, mint sétálva. Meg is kérdem Matild nénit:- Mindig így szaporázza a lépteit, vagy a kora reggeli boltbaszaladáskor szokta meg?- Nem járok én boltba! Tudja, 12
