A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-29 / 52. szám
Reneszánszkori vígjáték a MATESZ Thália Színpadán A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő kassai (Košice) Thália Színpad az olasz reneszánsz nagy alakja, Nie colo Machiavelli: Clizia című komédiájával nyitotta meg az új évadot. Ez a bohózati elemek füzérére kötött és a commedia dell'arte stílusában fogant színmű dramaturgiai ötletként kétségtelenül nagyon alkalmasnak tűnik arra, hogy a színház világában valamivel kevésbé jártas emberekkel is megkedveltesse azt a sajátos vígjátéki formát, amely három-négyszáz évvel ezelőtt, az olasz honból indulva meghódította egész Európát. Tudvalévő: hivatásos színészek játszották ugyan ezeket a vásári komédiákat, de a játékok meséjét csupán vázlatosan írták meg és a párbeszédeket a komédiások rögtönözve „véglegesítették" az előadás alatt. Machiavelli is kora szokásainak megfelelően írta meg darabjának szövegét. Ez ellenben nem azt jelenti, hogy a neves olasz gondolkodó s reneszánszkori művész talán fércmunkát végzett volna. Ellenkezőleg! A firenzei élet néha mulattató, néha elkeserítő visszásságainak élményanyagából kiindulva alaposan beolvasott a korabeli erkölcsöknek s egyben korának társadalmi fonákságait is felmutatta. Lehetséges, hogy első belegondolásra vonzónak, a klasszikusnál könnyebben megvalósíthatónak tetszik egy-egy ilyen stílusú darab eljátszása. A valóságban azonban kísérletet jelent és az eredeti kor, illetve az időközben tovasuhant századok kihívásának elfogadását. Kísérletet i A sovargo vággyal teli Nicomaco (Gyurkovics Mihály) és Sofronia őrző tekintete (Gombos Ilona) kimerül a komédia'és másfél óra hoszszat nem is nyeri vissza erejét. Szünet nélkül ugyanis ennyi ideig tart a tiszta játékidő. Közben egyre inkább ellankad az idős szoknyavadász Nicomaco megleckéztetésének története, az előadás ütemét csak a színészek szövegmondása lendíti tovább. Pedig a néző már türelmetlenül vár valami kacagásra késztető fordulatra. Ehelyett azonban - például a helyzetkomikumok sorozatát kínáló templomi jelenetben - Kleofás testvér végigszunyókálja, egy kuka ministráns pedig végigorgonálja a többi szereplő „pikánsan titkos" vitáját. S ez csak egy példa a sok közül. Mindezt egybevetve, az előadás így csupán a felszínt képes borzolni, a komédia szákimondóan mulattató és áttételesen erkölcsnemesítő szándéka tovább rejtőzik a mélyben. Tény, hogy kevésbé sikerült produkciók időről időre minden színházban adódnak. Kár azonban, hogy ezt az elmarasztaló véleményt Csendes László, egy tehetséges fiatal művész rendezése kapcsán kell elmondania a kritikusnak, de a képmutató dicséret és a szigorú vélemény között inkább az utóbbinak látom több gyakorlati hasznát. Mert ebből az előadásból nemcsak a nézőt megnevettető mulatság hiányzik, hanem az egységes játékstílus, a szervesség, a részletek és az egész összhangja, a kiegyensúlyozottság, nomeg a fiatalosan friss merészséq és a közönség arcára pírt kergető „illemtudó“ szabadszójúsóg művészi hitele is. A rendező mentségére szolgáljon, hogy ezúttal a díszlettervező (Platzner Tibor) sem áll feladata magaslatán. Az általa tervezett színpadkép csupán a tájolási célszerűség követelményének felel meg, különben alig-alig hozható játékba s híján van légkörteremtő funkciójának is. A színpadot figyelve úgy éreztem, a szerző szándékainak megértésére, e koronként változó és sokértelmű alkotások aktuális értelmezésére — a kor szabályai s az újraalkotók szemlélete szerint. Gondolom, a kassai Thália Színpad komáromi (Komárno) bemutatóján (a társulat székhelyének épületében ugyanis minden logikai észjárással szöges ellentétben nem tavasszal meg nyáron, hanem ősszel meg a tél elején cserélték ki az illetékesek a fűtőberendezést!) látott előadás hibájába esnénk, ha körülmagyarázva „túlecsetelnénk” a Clizia november derekán látott változatát. Próbáljunk tömörebben, ha úgy tetszik, hát az előadás magyarázkodó stílusánál szürkébben fogalmazni Mindenekelőtt szögezzük le: o bajok gyökere két dologban keresendő. Az egyik: a terjedelmes dramaturgiai „átigozítás" nem a cselekményt és a szerző „kihagyásos" írói módszerének korunkhoz igazított kikerekítését szolgálja, hanem valamiféle rejtett rendezői szándékot. A másik: hiába van a darabban menyecskecombra vágyó impotens öreg férj, jóképű és célratörő fiatalember, pénzsávár szomszéd és a papot is bűnbe ejtő vérbő nőszemély, az előadásban híján van a sziporka, az ötlet, a sodró lendületű vígjátéki jelenet. Valahogy úgy érzem, hogy a szerzői alapgondolat még a maga ősállapotában is — természetesen, vígjátéki elemeiben jól összecsiszolt, hatáselemzésében jól felépített és helyzetkomikumra épülő megvalósításban — jobb, izgalmasabb, mint a Clizia legutóbb látott dramaturgiai és színpadi megjelenítése. Az ötletben, a vígjátéki alaphelyzet felvázolásában voltaképp hogy ez az egyedi jellegzetességeket nélkülöző díszlet - csekélyke kiigazítással - tulajdonképpen a MATESZ szinte valamennyi repertoáron lévő darabjában szerepelhetne. Ezzel szemben viszont kosztümterveiért feltétlenül dicséret illeti színházunk tervezőművészét: valamennyi jelmez egyben karakterformáló erővel is bír. Az előadásnak tizenegy szereplője van. Elsősorban Gyurkovics Mihály (Nicomaco)) és Lengyel Ferenc (Damone) színészete ad ízelítőt egy stílusában tisztább és Machiavellit, illetve a commedia deli' arte-et idéző előadás hangulatából. Mindkettőjük játékában szerencsésen ötvöződik az ötletgazdag játékosság és az ízes humor sokszínű skálája. Közös játékuk az előadás egyik erőssége. Meggyőző eszközökkel teremtett „kívánatos" figurát Szoby Gabi Sostrata alakjából. Kiss Lászlót (Cleandro) elsősorban igyekezetéért illeti külön említés, bár játékában többhelyütt még modorosság tapasztalható. Pirro figurájából Mázik István igyekszik mulatságos figurát gyúrni, alakításában azonban bőven akadnak túlzások. Gombos Ilona játékán érződik, hogy alkatilag távol áll Sofronia szerepétől, László Géza pedig a szükségesnél is darabosabb Eustachio alakjában. A Clizia többi szerepét Csorosz Klára, Derján Sándor és Oláh Jenő játsszák. Befejezésül csupán annyit: Machiavellit idézni — Machiavelli stílusában érdemes. Hozzá, érthetően, ez a felfogás áll a legközelebb. MIKLÓSI PÉTER 15
