A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-08 / 49. szám
□ partokról. Vannak szakaszok, ahol nemrég még áthatolhatatlan erdők voltak, háboríthatatlan birodalma volt ez állatnak, madárnak, de ma már sok helyütt eltűnnek a fák. Gyárak, épületek kerülnek a helyükbe. Meg itt van például a Vaskapu. Tudom, nagyon jól tudom, hogy istencsapása volt arrafelé tíz évvel ezelőtt a hajózás, és tudom azt is, hogy az ott épült zsilipkamra-rendszer mennyire megkönnyítette a hajósok életét, de én akkor is sajnálom a természetet. Mert valamit ott eltörölt az ember a Föld színéről, ami egyedülálló csoda volt a világon. Sajnálom, nem mondhatok mást. Tavaly történt, vagy tavalyelőtt? . . . A jugoszláviai Vukovárra szólt az útiparancs. No, gondolom magamban, az oda-vissza jó tíznapos út, hozom magammal az asszonyt meg a két gyereket is. A sógor elvállalta, hogy odahaza rendben tartja a portát, eteti az állatokat. Le is értünk mi gyorsan, de sokáig megtartott a ki- és a berakodás, úgyhogy végül harminckét nap lett a tízből. Gondoltam én eleget a sógorra, hogy átkoz az engem, van elég baja az állatokkal, mert tavasszal történt, és ugye, akkor még aprók a háziállatok, de nem mehettem haza előbb, kötve voltam a hajóhoz. Hiába vittem neki akármit, azonnal kijelentette, amikor hazaértem: — No, többet és az életben nem teszek hajósnak szívességet! ■ ■ ■ Az idén egész éven keresztül vízen vagyok. Nyáron, az iskolai szünet idején velem volt a család is, de ilyenkor csak ketten vagyunk: én meg a matróz. Egy hónapja hozott le Izmailba egy teherhajó, ott berakodtunk, majd vártunk egy kővetkező hajóra, amely hazavontat. Jól megvagyok itt az uszályon. Van egy konyhám, hálófülkém meg irodám. A hűtőszekrényen gázzal működik, otthon telepakolom élelemmel és kitart egész úton. De volt már olyan is, hogy novemberben indultunk útnak és épp csak leértünk Izmailba, befagyott a Duna. Ott kellett telelnünk. Csak március végén értünk vissza Komáromba. Az hosszú út volt, jaj de hosszú, még rágondolni is rossz. Hetekig a hajón ültünk, csak hébe-hóba mentünk ki élelemért a partra. Főleg azzal voltunk elfoglalva, hogy a hajó körül vágtuk a jeget, mert a vastag jégpáncél összeroppanthatja a hajótestet. Hogy miért ez a nagy hajsza, miért vagyok állandóan vizen? Építkezem, kell a pénz. Nem akarok egy utat se kihagyni. De ebben az évben már többször nem hajózok. Karácsonyra szeretnék otthon lenni a családdal. Nem indulok el, mert megint Izmailban telelhetnék. De jövő tavaszra újra megyek. Mert már most hív a Duna, érzem, hogy visszavár. Nem tudunk már meglenni egymás nélkül. ■ ■ ■ ELMONDTA: TÓTH JÁNOS 31 ÉVES NADSZEGI (TRSTICE) LAKOS, A ČSPD 1034-ES USZÁLYÁNAK KORMÁNYOSA. Lejegyezte: ZOLCZER JANOS A szerző felvételei
