A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-07 / 27. szám
A A galántai Városi Művelődési Ház Vág kisszinpada Illyés Gyula Kis Kolozs és Nagy Kolozs című népmeséjét játszotta el a szakszen/ezetek háza előtt tón a mozgással, a hangutánzó szótöredékekkel, a fény és az alakok pontos játékával, a középen forgatott kerékkel, melynek nyikorgásában ott éreztük az ember évezredes történelmét, szenvedését is. Egyes képek megformálásában azonban túl sok volt a didaktika, a naturalizmus felé hajló megoldás. E csoport másik előadása, mellyel műsoron kívül a Szakszervezetek Háza előtt kétszer is szerepeltek (Illyés Gyula Kis Kolozs és Nagy Kolozs című népmeséje) eredetibbnek és kiforrottaöbnak tűnt és a közönség tetszését is elnyerte. Mindenesetre sajnálhatják, hogy nem ezzel szerepeltek a versenyben. A két előadás kapcsán elmondhatjuk, ebben az együttesben van fantázia, mozgáskészségük, játékuk és kísérletező kedvük a jövőben még csak fejlődhet és azt hiszem a témaválasztással, az ötletekkel sem lesz különösebb baj. A komáromi magyar tannyelvű gimnázium irodalmi színpada Jaroslav Hašek Švejk című világhírű művéből mutatott be jeleneteket, látványos táncokkal, sok zenével és énekkel tarkítva az előadást. Švejk mindig aktuális, gyilkos iróniával mindig a háborúk értelmetlensége ellen érvel. Gáspár Tibor rendező ügyesen csoportosította a jeleneteket, a díszletet, az ismert Lada-rajzok felnagyított papírfigurái és az élő kutya szerepeltetése még hitelesebbé, groteszkebbé tette műsorukat. A CSEMADOK somorjai (Šamorin) helyi szervezete üzenet irodalmi színpada Emberke, küzdj, avagy Utazás 3d) CSEMADOK Vers- és prózamondás A Jókai-napok vers- és prózamondóinak idei országos seregszemléje alig különbözött a tavalyitól. Vagyis nem hozott meglepetéseket, váratlan helyezéseket, sőt mintha az „élenjárók" is megelégedtek volna a többéves tapasztalatra épülő rutinos élőadásmóddal. Vonatkozik ez mind a vers-, mind a prózamondókra. És vitába szállók azokkal, akik a korszerű, modern előadóformát, a halk, üresjáratos, egyszóval unalmas előadásmódban vélték felfedezni, ahol a mondatok egyik fele (ereszkedő stílus!) legtöbbször a „mellényzsebbe" hullott. A túlságosan is kimért, kidekázott előadások sokszor minden természetességet nélkülöztek, és ezzel együtt vesztettek üdeségükből, elevenségükből, egyszóval nem tudták magukkal ragadni a közönséget. (Tévedés ne essék nem a deklamáiást kérem számon). Pedig az igazi előadóművészet a közönség és az előadó kapcsolatán alapszik. Persze itt ez is viszonylagos volt, mert a péntek délelőtti elődöntőn jórészt csak a bíráló bizottság tagjai, a rendezők és szereplők voltak jelen. Az esti döntő zsúfolt nézőtér előtt zajlott le. Igaz, utána neves irodalmi színpadok is felléptek. És éppen ezért tűnt túl hosszúnak, „tömöttnek" az egész esti program. Kevesebb több lett volna! Hiszen a délelőtti elődöntők rangsorán már lényegében nagyon keveset változtatott a vers- és prózamondók esti döntője. A negyedik kategóriában (középiskolások) jött össze a legnépesebb, és aránylag a legkiegyensúlyozottabb mezőny. Strecskó Anikó — Komárom (Komárno) és Gyüre Mónika - Kassa (Košice) — érett versmondása emelkedett ki. A prózamondóknál pedig Csanda Márta és Szabó Ildikó (mindkettő Komáromból) érdemel dicséretet. Különösen Szabó Ildikó természetes, közvetlen prózamondása tetszett. A versváiasztás évről évre halad a korral Egyre kevesebb a századeleji iskoláskönyvek anyagából vett szöveg és egyre inkább a kortársirodalom bemutatása kerül előtérbe (Nagy László, Juhász Ferenc, Szilágyi Domokos, Váci Mihály stb.). Hiányzott azonban a csehszlovákiai magyar költészet, tehát a mi itteni életünk valóságát tükröző mű (Egy verset szavaltak Zs. Nagy Lajostól.) Sokat vitatott probléma, hogy a versmondók seregszemléje meddig lesz még «maratoni verseny"?! A laikus nézőnek és a „vert" mezőnyben végzett szereplőknek akaratlanul is az az érzése támad, hogy a versek hosszúságával mérik at előadók teljesítményét. Pedig könnyen lehetne ezen segíteni, ha a zsűri, akárcsak a prózamondóknál, megszabná a maximális időtartamot és itt is gyakrabban félbeszakítaná a szereplőket. A versválasztás sokrétűségét biztosítaná az is, ha a szavaló nemcsak egy verssel jönne a versenyre. Az esti döntőn csak ketten mondtak más verset, mint délelőtt. A próza kiválasztás szerintem sokkal nehezebb feladat, mint a verseke. Olyan egységes szöveget találni, amely megfelel az előadó egyéniségének, a korszerűség követelményeinek és ugyanakkor a közönség érdeklődését is felkelti - nem könnyű. És sokszor éppen ez a keresés, a jó meglátás hiányzott. A kortárs és a világirodalom novellaterméséből sem a legjellemzőbbek kerültek pódiumra, annak ellenére, hogy egy-két egészen jó előadást hallhattunk. A mércét azonban sem a vers-, sem a prózamondásnál nem lehet mindig csak középszintre állítani. Tovább kell lépni. És ennek a lehetőségnek a megteremtéséhez kell megtalálnunk azokat a pedagógusokat, akik hajlandók segíteni a vers- és prózamondó felkészítésében, és nemcsak szeretik az irodalmat, de tisztában vannak a korszerű előadásmód követelményeivel is. Irodalmi $zínpadoky kisszínpadi formák Újra elmondhatjuk, hogy az irodalmi színpadok, vagy újabban dlvatboj&tt elnevezéssel a kisszínpadok előadása változatos, helyenként ötletes volt. Több humoros jelenetet, eleven játékos előadást láthattunk. Kevesebb merevség, meddő szócséplés, állókép volt az idei bemutatón. Még a kezdő csoportoknál is fel lehetett fedezni bizonyos előrelépést a mozgás, a beszédtechnika és a színpadkép terén. Ilyen törekvés jellemezte a CSEMADOK tornaijai (Šafárikovo) helyi szervezetének irodalmi színpadát is. Hernádi Gyula: Vörös rekviem című regényéből állították össze műsorukat, mellyel a Magyar Tanácsköztársaság idei évfordulójára emlékeztek. Az aktuális témát azonban nem tudták végig, egyenletesen, művészien tolmácsolni. A jó részletmegoldások mellett a gyengébb szövegmondás, a rekvizitumok funkciótlansága és a feszültségteremtés lazasága is szembetűnt. Mindenesetre dicsérni kell a fiatal rendező, Varga Róbert igyekezetét és helyenként ügyes meglátásait. A Galántai Városi Művelődési Ház Vág kisszinpada szintén először szerepelt a Jókai-napokon és meglepően érett, ötletes előadást láthattunk tőlük. Szabó Frigyes rendezte és állította össze a Képek című kompozíciót, melyben „egyetlen szó nélkül, mozgásukkal, fény és zenekísérettel rámutatnak az önzésre, a kapzsiságra, az erőszakra, a gyűlöletre, a hatalomvágyra, a barátságra és a szeretetre... hogy elgondolkozzunk az egyes képek felett". Nehéz feladatot oldottak meg meghökkentő, érdekes módon, egyetlen párbeszéd nélkül, pusz-6
