A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-24 / 47. szám
Októberben, két teljes héten ót, újra a komolyzene varázsában élt Bratislava! Elsőrangú zenekarok, neves szólisták és karmesterek, kiváló kórusok s tehetséges fiatal előadóművészek látogattak a világ minden tájáról Szlovákia fővárosába; olyan művészek, akiknek egy-egy fellépése mindig eseményt jelent a hangversenypódiumokon... A magyar Ránki Dezső vagy Drahos Béla, az amerikai Steven Mayer, a svájci Lionel Rogg, a szovjet Anatolij Kocserga, Alekszander Sarojan és Mihail Pletnyov, a francia Huguette Dreyfus, a japán Hikotaro Jazuki, a norvég Terje Tönnesen, a New York-i kamaramuzsikusok, a hazai művészek közül Felix Slováček, Zdenék Rosier, Peter Dvorský avagy Ferdinand Kiinda bemutatkozása a hangversenydobogón mind-mind külön eseménye volt a fesztivál idei, tizenötödik évfolyamának. Említést érdemel, hogy a jubileumi, hatvanadik idényében járó Szlovák Nemzeti Színház opera- és balett-társulata is a zenei ünnepekhez igazította műsorát. Sőt, a fesztivál egyik kimagasló eseménye Jón Cikker ítélet című új operájának ösbemutatója'volt. Nemcsak a protokoll, de az újságírói illem is úgy kívánná most, hogy ezen a helyen sorra szóba hozzam az „immár hagyományossá vált" Bratislavai Zenei Ünnepek minden eseményét, nevezetességét; evvel is érzékeltetve a koncertsorozat ünnepélyességét és a zenei élmények felejthetetlenségét. Ehelyett azonban - a fesztivál hangulatát idézve - hadd adjam közre Kincses Veronikával, a budapesti Magyar Állami Operaház magánénekesével folytat?^ bratislavai társalgásom „jegyzőkönyvét". — Kedves művésznő, pályafutásának alakulásában önt számos szál fűzi Csehszlovákiához; Bratislavához pedig, tudtommal, különösen sok. . . — Ez valóban igaz, a csehszlovákiai vendégszereplések számos vonatkozásban segítették karrierem alakulását. Először 1971-ben Karlovy Varyban nyertem egy nemzetközi Dvofák énekversenyen. Külön izgalmat jelentett akkoriban, hogy a Rusalka egy részletét csehül kellett énekelnem. . . öt évvel később Bratislavában, a fiatal előadóművészek seregszemléjén, az UNESCO védnöksége alatt zajló Tl- Jl-n nyertem laureátusi címet, egy évvel később pedig Pierre Colombo vezényletével énekeltem a Bratislavai Zenei ünnepek műsorában. 1978 telén a Bohémélet rádiófelvételét készítettük el Bratislavában, ezt az Opus lemezkiadó is átvette. Az elmúlt nyáron tévéfilm készült ebből a népszerű Puccini-operából. Ez utóbbi számomra nagy élmény volt, mert részben a Bohémélet Mimije kedvenc szerepeim közé tartozik, másrészt pedig a bratislavai Sidónia Haljakovó és Peter Dvorský, a bolgár Ivan Konszulov, a magyar Páka Balázs és a lengyel Da rius Niemirowicz is szerepeltek ebben a tévéoperában, amelynek ünnepi bemutatója az idei őszi zenefesztivól keretében volt. — Gondolom, egy ilyen gyakori vendégtől bátran megkérdezhetem: milyennek ítéli a Bratislavai Zenei Ünnepek színvonalát, miben látja a fesztivál sajátos küldetését? — Őszintén szólva évről évre rangosabbnak és szervezettebbnek érzem. A nemzetközi komolyzenei élet neves egyéniségei muzsikálnak Szlovákia fővárosában. De önmagában az a tény sem elhanyagolandó, hogy a világ valóban nagy metropolisaihoz viszonyítva mégiscsak kisebb városnak számító Bratislava egy ilyen nagyvonalú komolyzenei rendezvényt tud kiállítani. Külön sajátossága a fesztiválnak, hogy az Interpódium meg a TtJI révén fiatal, esetenként még ismeretlen nevű művészeknek is bizalmat szavaz és így módot nyújt érvényesülésükre, megnyitja előttük a külföldi hangversenytermek ajtóit. A három évvel ezelőtt itt kapott laureátusi cím például nekem is sok tekintetben megkönnyítette külföldi sikereim megalapozását. — Mielőtt megemlítenénk szépen alakuló karrierjének fontosabb állomásait, még pályafutásának kezdetéről kellene szólnunk... És arról is, hogy a muzsikálás sokféle lehetősége közül miért éppen az éneklésre összpontosította tehetségét? — Egyszerű a válaszom: otthon volt egy zongora, azon kezdtem el a zenegyakorlást. örömmel játszottam és már egészen jól mentek az ujjgyakorlatok, amikor tízéves koromban fölvettek a Magyar Rádió gyermekkórusába. Hét-nyolc évig szerepeltem ebben az ismert énekkarban és csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy kórustagként, vagy húsz évvel ezelőtt uayancsak Bratislavába vezetett az első külföldi utam. . . Az énekkarban sokat javult a zenei képzettségem, csiszolódott a hangom és a színpadi szereplés dolgában is rutint szereztem. Ezért valamiképp természetesnek tűnt a gondolat, hogy megpróbálkozzam a klasszikus énektanulással. Először a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola ba jártam, utána a Zeneművészeti Főiskolát is elvégeztem, majd Rómába, a Santa Cecilia Akadémiára kaptam csaknem egyéves ösztöndíjat, öt évvel ezelőtt, 1974 novemberében lettem a budapesti operaház tagja. — Azóta Magyarországon is, külföldön is az igényes szerepek egész sorát énekelte. De vajon emlékszik-e még a gyermekkori szárnybontogatásokra? — Természetesen, különösen ha hatéves kisfiámat figyelem hegedűgyakorlás közben. . . Én a fekete billenytyűket imádtam a zongorán. Akkoriban volt sláger Paul Robeson dala, a Zsong a folyó, azt játszottam állandóan. Később, a rádió gyermekkórusában több gyermekopera főszerepét osztották rám. Ránki György: Győztes ismeretlen című rádióoperájában például egy őrsvezetőt alakítottam. — És a második rajt: a felnőttkori szárnybontás? — Szerencsésnek mondhatom magam, mert azonnal megkaptam Nyilas Misi szerepét Szabó Ferenc: Légy jó mindhalálig című operájában. Nehéz feladat volt, hiszen egy tizenkét éves kisfiút kellett játszanom, de nagyon megszerettem és szívembe zártam ezt a figurát. Otthon, a színházban azóta is Misikének becéznek. . . Igazi siker volt Susanna szerepe a Figaro házasságában is, majd Lamberto Gardelli betanításában énekelhettem először a Bohémélet Mimijét. Utána a Manón Lescaut következett, majd Bellini Normája, ami az egyetemes operairodalom egyik legnehezebb szerepe. De ez is jól sikerült, novemberben például Görögországban, áprilisban pedig Moszkvában, a világhírű Bolsoj színházban éneklek két-két Norma-előadást. 16
