A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-24 / 47. szám

ľS. NAGY LAJOS Grace és Virginia Kennedy látszólag egészségesen fejlődő ikrek, még hat­éves korukban is olyan titkos nyelvet beszéltek, melyet rajtuk kívül senki sem értett. A szülők végre két évvel ezelőtt orvoshoz fordultak. Poto és Camenga - ahogy az ikrek egymást szólítják - azóta a San Diegó-i gyermekkórház speciális részlegének lakója. Itt tanul­nak meg angolul beszélni. Minden rendben! Ellenőrző útját rója a karbantartó munkás a Panama­csatorna zsiliprendszerében. Hanglemez- és lemezjátszó-ápoló kész­letet hozott forgalomba a Polydor-cég. A dobozban portörlő filchenger és fi­nom szálú kefe, többféle tisztító és elektrosztatikus feltöltődést gátló folya­dék található. A frankfurti Stadel képtárban minden szerdán délután ingyen áll a közönség rendelkezéséle dr. Paul Eich művészet­történész. Nem az érdeklődök művészeti tárgyú kérdéseire válaszol, hanem röntgennel és ibolyántúli fénnyel vizs­gálja a behozott festményeket. A sajtó a „csalódások napjának" nevezte el dr. Eich fogadónapját mert a legtöbb képtulajdonos csalódva távozik: száz behozott, értékesnek hitt festmény kö­zül általában kilencven bizonyul ha­misnak. 4 Ezek a ruhamodellek nem éppen a leg­olcsóbbak. Az értük „kidobott" össze­gért akár személyautót is vehetne a vásárló. Nem Petőfi lluskája, de Ilona. . . A festői szépségű szádellői (Zádiel) falucska patakjában mossa ruháját. A városi gyermekek számára nem mindennapi látvány ez. CERUZASOROK ELJÖTT A HEGY Reggel van. Álmosan, félig leragadt szemmel, pizsamában megyek a posta­ládához: megjött-e már az újság? Itt van, már messziről látom, és örülök szerfelett: megtudom, mi történt tegnap a nagyvilágban. A kaput is kinyitom, kilépek, körülnézek: mi van az utcán? S ijedtemben leülnék, ha lenne mi­re. Utcámnak hiányzik a vége. Helye­sebben: egy hegy van a végén, va­donatúj, vörösesbarna, képszerű föld­rajzi magaslat, ami tegnap még nem volt itt, nem is álmodtam, hogy ilyesmi lehetséges, az éji homályban keletke­zett, teljesen zajtalanul vagy pedig én süketültem meg, átaludtam utcám vé­gének vulkanikus tevékenységét, netán én vagyok a Próféta, akihez eljött a Hegy? Mindenesetre az utcámnak vége van, két értelemben is: tényleg van vége most már, itt ez a hegy, más­részt: zsákutca lett belőle. Nem is töröm tovább a fejem rajta, hogyan történt. Talán valami jókedvű, hetyke legény hordta ide a kalapja karimáján, mint a népdalban. („Mégis az enyém, mégis az enyém leszel édes galambom!") Gyanakodva nézek a fe­leségemre, aki még mit sem tud a Hegyről. Mi lesz, ha megparancsolja, hogy hordjam el innen? Nem túlnagy hegy, az igaz, de nékem nincs karimás kalapom . Tessék, már énekli is: „Még azt lá­tod, még azt látod, én a tiéd nem leszek!" És egy csöppet sem csodálko­zik, mint én az imént. Milyen csodála­tos teremtmény a nő, minden termé­szetes neki és magától értendő. Meg­nyílik lábunk előtt a föld, Himalája nő az ablakunk elé, és a nő számára mindez: smafu! Súlyos léptű, munkaruhás férfiak mennek el az ablakom előtt. A kocsma felé mennek, s pontosak, mint az órám, amely kilencet mutat. Most nyitják a kocsmát s ők már mennek is: ott le­gyenek, mire csapraütik az első sörös­hordót! Nyugodtan ballagnak és jó­kedvűen. - Pofa be! — szólnak rá a szomszédban ugató kutyára, s az el is hallgat, mintha értene magyarul. Irigylem őket, nem azért, mert sörözni mennek, ahova nem követhetem őket, hanem, mert ők már munka után van­nak. És nem is akármilyen munkát vé­geztek: hegyet emeltek az utcám vé­gén. Nem nehéz kitalálni, hogy ők a tet­tesek. Mert bár hallottuk, hogy „ALlah nagy és Mohamed az ő prófétája", erre mifelénk a hegyeket mégis ezek a mun­kások mozgatják, ha nem is hetyke­ségből és szerelemből, mint a dalban. És ezt a városnegyedet is, amelyen most autóbuszom áthalad, ezeket a hal­vány- és sötétkék, sokemeletes háza­kat is ők emelték, szinte máról hol­napra. Munka utón sörözni járnak. Váljék egészségükre! CÚTH JÁNOS „A MÜSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTVA" A cél határozott, a szándék nemes: a háború rémségeitől és nyomorúsá­gától megkímélt generációknak örökre kedvét szegni attól, hogy akár még egyszer is kihívják Mars haragját; lelkiismeretüket s értelmüket épp a háborús filmek elrettentő kockái segít­ségével állítani csatasorba egy újabb világégés ellen. A filmvásznakról s képernyőkről va­lóban gyakorta tombol csatazaj. A há­borús filmek egyikén-másikán azonban az elcsigázott, végkimerüléstől ván­­szorgó „harcos" újonnan vételezett kincstári ruhája a pocsolyák és lövész­árkok komfortjáról, higiénikus viszonyai­ról tanúskodik, pufók arca láttán pedig — hiába van arra felkenve a korom és a sár bármilyen mennyiségben, hiába rá a mégoly sikkes fejkötés — ideigle­nes, halált megvető hőst formáló sze­repe ellenére bárki vissza tudná őt helyezni óbba az eredeti szerepkörébe, ahol a bonvivón sokat táncol, kéjeleg és mulat - egy ilyen film láttán bizony a nézőben nem a döbbenet és meg­rendülés kerekedik felül .. . Vannak persze céltudatosan készí­tett, valósághű filmek, s dokumentum­filmek is - az utóbbiakból olykor csak dirib-darabkák, de ha nincs is össze­függő történetük, azon egy borostás, halálfélelemtől megviselt arc, egy té­pett parolin, vagy egyetlen előrelen­dülő, egyben fedezéket kereső mozdu­lat is több háborús borzadály hordo­zója, mint a sokadrendű színészek és rendezők legszorgalmatosabb katonás­dija. Ki ne látott volna néhány filmkockát süllyedő hajókról, a katyusák lövedé­keinek puskaporfelhőt tépő, jajszavú villámairól, toroktüzekről, záporként hulló bombákról és rongyként heverő hullákról? Az üzletszerű színészi halál, a hősi pózba merevedett „elesettek" látványa azonban nem kelt iszonyatot, sőt, a hősködés bizonyos mértékig példaadás. Éppen ezért számba kéne venni, hogy az érzékenyen reagáló, tapasztalatgyűjtő éveikben járó ifjak számára még minden ideállá magasz­tosulhat. - A fegyverek is . .. S ekkor még mindig nem szóltunk a nyugaton futószalagon gyártott, el­vadult tucatfilmekröl, amelyekről még csak az sem mondható el, hogy ne­mes szándékból készülnek. Az özöné­vel bemutatott bűnügyi filmeket az üzleti szellem élteti, amely ismérvüknél fogva tökéletesen mentesek minden művészi igényességtől. Ezekkel a filmekkel kapcsolatban legfeljebb olyankor tapasztal a néző némi következetességet, mikor az tör­ténik, hogy az egyik csatorna műsorá­ból még visszhangzik a gengszter utol­só lövése, s a másik csatornán máris dördül az első lövés, ugyanabból a fegyverből - azok örömére, akik ma­gukból kikelve jelentik ki a Hamlet vagy a Bűn és bűnhődés műsorratűzé­­sekor, hogy „elmehetnének velük vala­hová, hiszen mqr a könyökünkön jön ki". — Áruljuk el hát nekik: soha senki nem írt még jobb „bűnügyi történe­tet" Shakespearenél vagy Dosztojevsz­­kijnál. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom