A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-24 / 47. szám
Németh Ilona Kemerle Éva a táblára írott jelekre Gora Teréz tanárnő. Fegyelmezettek a lányok, bár a betűk nincsenek befestve, mégsem a billentyűket lesik, hanem a leírandó szöveget. Éva Rudickó tanárnő közben előkerítette az iskola büszkeségét, Markovics Alizt. Éppen tornaórán volt. Kifulladva, lámpalázasan ül a gép mellé. A tanárnő és a lány szorgalma másfél év alatt kiugró eredményt hozott. Begyakorolt szövegből egy perc alatt ötszáz, idegen szövegből négyszáz leütést ér el Aliz. Pedig még csak másodikos. Tolón egyszer országos bajnok is lehet belőle ... Nagy a nyüzsgés a tornateremben. Az iskola kilencven tanulója vesz részt a spartakiádon. Hetvenkét lány és tizennyolc fiú. Mokos Sándorné a kerületi spartakiád vezetője, a lévai gimnázium tanára jött el, hogy megtekintse a lányok gyakorlatát. Egy-két részleten javít, módosít. .. — Hogy haladnak? Van remény a továbbjutásra? — ügyesek a lányok, látszik, kedvvel csinálják a gyakorlatot. — Visszatérve a kezdeti gondokra — fordulok az igazgatóhoz —, bizonyára nehéz volt szaktanárokat találni. — Mór ezen is túl vagyunk. Minden szaktantárgyat megfelelő szakképesítésű tanár tanít. Lazításra, megkönnyebbülésre mégsincs okunk. Jönnek az újabb osztályok, újabb tanerőkre lesz szükségünk. Jövő szeptemberben hat s egy év múlva megint hat okleveles közgazdászt kell tanárként felvennünk, hogy teljes legyen a létszám. Ez pedig nemcsak azért lesz nehéz, mert nincs magyar szakpedagógus-képzés, de azonkívül az iskola egyetlen lakással sem rendelkezik. Csak nem házasokat tudunk felvenni. Az ilyenek viszont előbb-utóbb családot alapítanak, s ha nem kapnak nálunk lakást, elköltöznek. Félek, nagy lesz a munkaerővándorlás. Egyre több nálunk a naponta ingázó, bejáró tanár, ami megnehezíti az iskolán kívüli foglalkozást. — Pedig a gyerekek igénylik, hogy a tanárok ne csak az órán foglalkozzanak velük. — mondja Varga László tanár. Nemrég készült itt nálunk egy felmérés, ami ezt bizonyítja. Varga László a pályaválasztási tanácsadót vezeti. Kis Rózsa — Milyen ambícióik vannak a mostani negyedikeseknek? — Eléggé elfoglaltak a gyerekek. Nehéz időt találni, amikor megbeszélhetnénk a gondokat. Van, hogy személyes beszélgetéssel, de inkább csoportos tanácsadással irányítjuk őket. — Mi a helyzet azokkal az iskolatípusokkal, ahol a végzősök két év alatt szakérettségit szerezhetnek? — Elsősorban a könyvtárosi, a nevelőnői, az egészségügyi (röntgenlaboránsi), a népművelői és a könyvelői szakmák iránt nagy az érdeklődés. Ezt egyébként maguktól a diákoktól is megkérdezhetjük. Három lány, Németh Ilona, Kis Rózsa és Kemerle Éva ül le mellém egy kis i beszélgetésre. ILONKA: — Még nem tudom pontosan, hova jelentkezzek. A matekot is és a nyelveket is kedvelem. Négy éve rendszeresen részt veszek a matematikai olimpián. Egyre csökkenő eredménnyel. Az első évben kerületi második lettem, azóta nem sikerült helyezést elérnem. RÓZSA: — Nem merek felsőoktatási intézménybe jelentkezni. Azt hiszem, úgysem vennének fel. — Miért? Rossz az átlagod? — Nem, egy egész egy tized. Inkább röntgenlaboránsi vagy könyvtárosi továbbképzésre jelentkezem. Attól függ, hol lesz hely. ÉVA: — Eredetileg is könyvelő akartam lenni, de akkor nem sikerült közgazdasági technikumba bejutnom, fgy tehát vagy Tornaiján vagy Rimaszombaton szeretném megszerezni a szakérettségit. — Említettétek az idegen nyelveket. Mennyit sikerült elsajátítani? — Kötelezően oroszt és németet tanulunk itt a gimiben. Amikor Prágában az Orion csokoládé gyárban voltunk termelési gyakorlaton, sokféle emberrel találkoztunk. Külföldiekkel is. Megértettük egymást. Attól is függ, akarja-e az illető, úgy mondja-e, hogy mi is megértsük. Ma még csak a gimnazisták állnak pályaválasztás előtt a megyeri iskolában. Két év múlva elhagyják az iskolapadot az első közgazdasági osztályok végzősei. Több lesz a hivatalokban, irodákban a mindkét nyelvet szóban és írásban jól bíró képzett ügyintéző. S ez nagyon jó. Ennek örülni kell. A kerületben élő szülők gondját azonban nem oldja meg az iskola. A helyszűke miatt eltanácsolt jelentkezők száma még így is nagyon nagy. Az új iskolával kapcsolatban sok régi probléma is felmerült Nagymegyeren, például a pedagóguslakások és a kellő számú szaktanár hiánya. A kettő valahogy összefügg. E téren kellene tenniük valamit az illetékeseknek. FISTER MAGDA Gyökeres Jenő felvételei Jóllakhat-e az emberiség címmel érdekes cikket olvastam. Világélelmezési gondokról van szó benne. Többek között ezt írja a szerző: „Másodpercenként két éhes szájjal többet kell táplálni Földünkön. Havonta hat, évente 72 millióval növekszik a világ lakossága. A népességnövekedés üteme felgyorsult: 1820-ban egymiliárd, 1927- ben 2 milliárd, 1960-ban 3 milliárd, 1976-ban 4 milliárd Földünk lakóinak a száma, 2000-re valószinüleg elérjül a hatmilliárdos lélekszámot. 1980-ban 1,7 milliárd gyerek lesz a világon, 1,4 milliárd a fejlődő, 0,3 milliárd a fejlett országokban. A gyerekek százmilliói nélkülözik a legelemibb életfeltételeket, mintegy 250 milliót fenyeget közvetlenül az éhhalál. Földünk 4 milliárd lakosa közül 500 millió éhezik 1985-ben már 750 millió embert lényégét az éhhalál. A fejlődő országok minden nyomorúsága között az éhség a legfélelmetesebb. Több mint 100 fejlődő ország mintegy 800 millió lakosának — az itt élők 40 százalékának — nem jut elegendő élelmiszer..." Az embernek eszébe sem jut, amikor naponta a megtérített asztalhoz ül, hogy azon gondolkozzék, milyen élelmezési gondokkal küzdenek a világ igen sok országában. Pedig néha jó lenne, ha elolvasnánk néhány ilyen statisztikai adatot. Talán akkor nem költenénk feleslegesen annyi pénzt élelemre, sokkal jobban takarékoskodnánk, meggondolnánk, hogy mennyi hús elegendő hétvégére, mikor és mennyi kenyeret vegyünk, hogy a leiét ne kelljen kidobni. Mert bizony, sajnos, a szemetes kukákba rengeteg ételmaradék, kenyér, péksütemény és más élelmiszer kerül. Ma már természetes, hogy sok háziasszony nem kiméivé magát, a család minden tagjának különkülön a kedvenc ételét főzi, naponta több fajta fogás is kerül az asztalra. Persze, nem lehet előre pontosan kiszámítani, ki mennyit eszik meg, igy sokszor marad meg étel, ami aztán a hűtőszekrénybe, s miután néhány napig ott állt, a kukába kerül. Vagyis pazarlunk, s ezt persze gyermekeink is eltanulják tőlünk, válogatnak, turkálnak az ételben. (Ezt nemegyszer volt alkalmam látni, tapasztalni az egyik iskolai étkezőben, ahol sokan alig kóstolják meg az olcsó, de Ízletes ebédet, úgy viszik vissza a tányérjukat.) Persze senki sem gondol arra, hogy ne adjunk meg mindent a gyermekeinknek, amire szükségük van, hogy épper a gyomrunkon, vagy a gyermekeinl gyomrán spóroljunk. Csak szeretném felhívni a figyelmet, gondolkozzunk el azon, hogyan lehetne ésszerűbben gazdálkodni, csak annyi élelmiszert vásárolni, s csak annyit főzni, amennyire szükség van, hogy ne kelljen éteTt kidobni. Mozduljon meg egy kicsit a lelkiismeretünk, gondoljunk arra, hogy milliók vannak a Földön, akik közül sokat az éhhaláltól menthetne meg annyi étel, amennyit mi nap mint nap kidobunk a szemétbe. Az élelmiszerekkel is takarékoskodnunk kell, népgazdaságunk, mindannyiunk érdekében. <^JttnhAk^Q. ' h. '&*l 3
