A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-17 / 46. szám
ÉS A KÉK FÉNY Idő: 1979 augusztusa. Helyszín: Balatonszéplak, a Hírlapkiadó üdülője. Igazi nyári idő. Szélcsend, perzselő napfény. A Balaton hullámverése erőtlen, halk csobbanásai elhalnak a part menti kövek közt. Amerre csak néz az ember, mindenütt csokoládészínűvé bámult üdülőktől tarkállik a parti sáv és a tó hűsítő vize ... Ott és akkor pillantottam meg Szabó Lászlót. Nyomban felismertem, mint ahogy a helyemben ezrek és tízezrek felismerték volna a televízió képernyője jóvoltából országhatáron innen és túl. Sőt ebben az esetben akkor sem tévedek, ha több milliós számot említek, hiszen nem akad ember Magyarországon és szerte Dél- Szlovákiában, aki ne nézné rendszeresen a Kék fény című adást. Tagadhatatlan: a Kék fény adásainak különös a varázsa és nagy a népszerűsége. Nem csoda hát, ha az adás vezetője, Szabó László, közismert személyiség, és azon sem lehet csodálkozni, ha láttán az emberekből kibugygyannak a kíváncsiságból fakadó kérdések: kicsoda, micsoda ez a Szabó László, honnan indult s hová tart, van-e bánata vagy öröme, sikerélménye vagy csalódása, boldog-e vagy boldogtalan, s egyáltalán mi táplálja, miből meríti az erőt ahhoz, hogy célkitűzéseit elérje, megvalósítsa? ISMERKEDÉS Úgy törté.-t, mint ahogy az a legtöbb esetben történni szokott; kézfogás, bemutatkozás, aztán ... a többi már jön magától, mert Szabó László is úgy akarja ... (A nagy népszerűségnek örvendő emberek sok esetben íennhéjazók, ridegek, egész magatartásukkal a felsőbbrendűségüket akarják tükröztetni, bizonygatni). Elutasíthatta volna tolakodó kíváncsiságomat, érdeklődésemet, elvégre nyaralni, pihenni, kikapcsolódni jött a Balatonhoz. Nem utasított el, ellenkezőleg: nagyon kedves és készséges volt. Szabó Lászlóban olyan embert ismertem meg, akinek alaptermészete az egyszerűség, aki nyílt és őszinte tud lenni foglalkozásában és magánéletében egyaránt. Negyvennyolc éves, jogot végzett, harminc éve párttag. Tanulmányai befejeztével a Népszabadsághoz került, azóta is a lap belpolitikai rovatának a vezetője.- Pedig nem akartam újságíró lenni - jegyzi meg -, az államigazgatásba akartam kerülni.- Mégis hogy került erre a pályára?- Egyszerűen: párthatározat alapján.- Megbánta? —Nem, dehogy . . . Bár minden kezdet nehéz, a szerkesztőségben aránylag hamar megtaláltam a helyem és a hangom. Az újságírásnak sok a buktatója, de a szépsége is. Engem inkább az utóbbi vonzott és vonz. Szabó László azért nem esett ki az államigazgatási témakörből, hiszen újságíróként azon a területen kezdett dolgozni. 1956 előtt beindította a Tárgyalóteremből című rovatot, ami hetente négyszer jelent meg. Ebbe a rovatba több száz anyagot írt, s ezek nem maradtak visszhang nélkül. ÍRÓI TEVÉKENYSÉG A hatvanas évek elején szerzőtársával az NSZK-ba utazott, hogy felkutassa és megszólaltassa azokat a háborús bűnösöket, akik a második világháború idején Magyarországon tevékenykedtek és garázdálkodtak. Különböző trükkökkel és némi szerencsével sikerült hozzájuk férkőzni és szóra bírni őket. A beszélgetések alapján készült írásukat A hóhérok nyilatkoznak címmel negyven folytatásban közölte a Népszabadság. Később az írás könyvalakban is megjelent. Mi sem bizonyítja jobban a könyv sikerét, mint az a tény, hogy német, angol és francia nyelven is kiadták.- Nagy volt a sikerélménye?- Hogyis mondjam ... örültem .. . Valahogy úgy van az ember a sikerélménnyel, vagyis akkor teljes, ha érzi, hogy a munkájával jó ügyet szolgált. .. Szabó László főleg bűnügyi-szociológiai könyvek írására összpontositja a figyelmét és az erejét. Eddig 22 könyve jelent meg, mint például: A század nevezetes bűnügyei, vagy a Tizenhárom bíró . . . nyomozó . . . ügyész emlékezik stb. A KÉK FÉNY Az adás 1965-ben indult. Azóta megszakítás nélkül „él" a sorozat, ami egyedülálló a Magyar Televízió történetében. A felmérések azt igazolják és bizonyítják, hogy a Kék fény a „legnézettebb" műsor, mivel egy-egy adáskor a nézők 95 százaléka ül a képernyők előtt, s egy-egy adás alatt, vagy azt követően mintegy 300-400 telefonbejelentés érkezik a rendőrséghez. Csak az érdekesség kedvéért említem: sehol a világon nincs ilyen speciális tévéműsor. Már csak ezért is egyedülálló és elismerésre méltó a Magyar Televízió kezdeményezése és törekvése. Ide kívánkozik az a megjegyzés, hogy a nyugatnémet, az osztrák és a svájci televízió „Aktenzeichen X. Y. ungelöst" (X. Y. ügyiratjelü megoldatlan eset) címen sugároz ugyan egy hasonló jellegű, de távolról sem azonos műsort. Az ä műsoruk lényege abban nyilvánul meg, hogy egy-egy megtörtént bűncselekményt rekonstruálnak a rendőrség elképzelése szerint - a valóságot hol megközelítően, hol nem - színészekkel játszatnak el, s aztán segítséget kérnek és gyakran kapnak a lakosságtól a bűnözők leleplezéséhez. Ennek a tévé-adásnak a módszere sok esetben igen fonák helyzetet szül, azt tudniillik, hogy az adást követő napokban a bűnözőt alakító színészt az utcán a járókelők valósággal megtámadják, benne vélvén felfedezni az igazi gyilkost vagy más bűnözőt. Ez aztán lényegesen lerontja az adás társadalmi hasznosságát. Visszatérve a Kék fényre: az adásnak kezdettől fogva Szabó László a vezetője.- A stáb kicsi - mondja Szabó László -, csak néhány emberből áll. Az adás mindig élőben megy, s ahogy azt már megszokták a nézők, filmbebétekkel egészítjük ki. Az esetek többségében főleg rendőrileg lezárt, de bíróilag még le nem zárt ügyek és bűncselekmények kerülnek a képernyőre. A végén természetesen mindig levonjuk az adás társadalmi tanulságát.- Itt jut eszembe egy néhány év előtti adás érdekes figurája, a „Pöntyi". Veszedelmes fickónak látszott. Ha jól emlékszem rá, a kamerák előtt is megbilincselt kézzel ült - szólok közbe.- A Pöntyi?... Valóban veszedelmes fickó volt: erőszakos és gátlástalan.- Sosem fordult még elő, hogy egyegy lefülelt, kihallgatott és elitéit bűnöző a szabadulása után bosszút állt a stáb valamelyik tagján, esetleg a vezetőjén? - kérdem Szabó Lászlótól.- A tizennégy év alatt egyetlenegy kirívó eset történt: az egyik kollégánknak eltörte a karját egy többszörösen elítélt, visszaeső bűnöző.
