A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-17 / 46. szám

kény embert mutattunk már be, akiket pofonegyszerű eszközökkel vezettek fél­re és „szabadítottak meg" nemegyszer nehezen osszekuporgatott, tetemes összegektől... Sajnos vannak ilyen „visszaesők", akiknek nem használ a szép szó, a segítő készség és szándék. De meggyőződésem, hogy sokkal több azoknak a száma, akik - nagyon böl­csen - a más kárából okulnak és ta­nulnak. EGYÜTTMŰKÖDÉS- A nemzetközi együttműködésre gondol? - kérdezi Szabó László. Bó­lintok, mire így folytatja. - A szocia­lista országok sem élhetnek elszigetel­ten a világtól, mint ahogy nem is él­nek. A turizmus növekedésével nem kívánatos jelenségek is begyűrűznek hozzánk, vagyis a nemzetközi bűnözés nálunk is igyekszik kiterjeszteni a csáp­jait.- Ha nemzetközi bűnözésről esik szó, az ember akaratlanul is elsősorban a kábítószerekre gondol - jegyzem meg.- Kábítószer? ... Előfordul nálunk is, kis mértékben, de előfordul - mondja Szabó László elgondolkodva. - Én azonban más jellegű bűnözésre gon­dolok, ha az együttműködésről vagy a nemzetközi összefogásról beszélünk. Gondoljon csak a pesti postarablásra, vagy a néhány évvel ezelőtti gyilkos­ságra, amikor a szálak Csehszlovákiába vezettek. A jó együttműködés mindkét esetben eredményre vezetett. De volt már példa arra is, hogy a lengyel, a csehszlovák és a magyar rendőrség együttműködése kellett ahhoz, hogy [elszámolhassanak egy Lengyelország­ban fészkelő nagy bandát.- Mire specializálta magát a banda?- Hogy mire? ... A lengyel zlotyt koronára váltották, a koronát nálunk (orintra, a forintot Bécsben schillingre. A Schillingen aranyat vásároltak, amit aztán nagy szakértelemmel beépítettek az autó karosszériájába és Lengyel­­országban eladták dollárért. Gondol­hatja, milyen tetemes népgazdasági kárt okoztak évek hosszú során a há­rom országnak!... Sok hasonló kisebb­­nagyobb bűnesetről tudnék számot adni, de úgy gondolom, példának ennyi is elég, ennyiből is lehet követ­keztetni a jó együttműködés szükséges­ségére és fontosságára. CSALÁD, KEDVTELÉS- Fontos ezekről beszélni? - tárja szét a karját Szabó László mosolyogva.- A teljesség kedvéért...- Ahogy gondoljo . . .- Történt-e meghatározó vagy rend­kívüli esemény az életében? Hosszan gondolkozik.- Történt - feleli. - Mégpedig kettő. Az egyik: a pályára kerülés. Amint már mondtam, nem akartam újságíró lenni, mégis az lettem. Elhallgat.- És a másik?- A házasságom.- Talán félresikerült?- Nem, dehogy. A feleségem remek ember. Ö az én első bírálóm, még­hozzá szigorú bírálóm, már ami az írá­saimat illeti. Szabóné Nagy Teréz - teszi hozzá magyarázón -, a jogtudo­mányok doktora, tanszékvezető egyete­mi tanár. Azt hiszem, ezzel mindent megmondtam.- Gyerekek?- Judit lányunk orvostanhallgató, Gábor fiunk meg a jogi egyetemre jár. Ha jól sejtem, ä is az újságírói pályá­ra készül...- Ezek szerint a folytonosság bizto­sított . ..- Talán ... Ami pedig a kedvtelése­met illeti: nagyon szeretek horgászni... Ez minden. Leszáll az alkonyat. A leáldozó nap­sugár aranyhidat ver a Balaton vizén. A hoigászok már keresik helyüket a mólón. És valahol a távoli homályban felbúg egy hajókürt... LOVICSEK BÉLA A SZERZŐ FELVÉTüLE- Remélem, megkapta a megérde­melt „jutalmat"?!- Meg. Aligha felejti el egyhamar! TÁRSADALMI HASZNOSSÁG ÉS TANULSÁG Úgy vélem, minden tett: munka, irás, tévéműsor-szerkesztés... és egy csomó egyéb emberi megnyilatkozás, cselek­vés csak akkor tudja maradéktalanul teljesíteni a küldetését, ha az nem ön­célú, ha nem szenzációhajhászásból történik, születik. Nos, a Kék fény adásairól elmond­hatjuk, hogy egyrészt: kétoldalúan hasznos a rendőrség és a lakosság számára; másrészt: valóban megvan a társadalmi tanulsága is, bár ez utób­bi gondolattal kapcsolatban lehetnek és vannak is fenntartásaink, illetve le­het és van némi hiányérzetünk. (Nem a szándékra és a törekvésre gondo­lok.) Előbb néhány gondolatot a rendőr­ség és a lakosság kapcsolatáról, viszo­nyáról. Talán nem túlzók, ha azt állí­tom, hogy a rendőrség hosszú időn át a lakosság „mumusa" volt, s bár kisebb mértékben, még ma is az. (Gondol­junk csak a rengeteg rendőrviccre.) A tömegek úgy néztek a rendőrre, mint egy kérlelhetetlen, durva és korlátolt ellenfélre, ellenségre, aki árgus szem­mel csak azt a pillanatot lesi, hogy hol, mikor és hogyan csaphat le a gya­nútlan állampolgárra. Mélyre hatolnak azok a gyökerek, amelyekből ezek a tömegpszichózist kiváltó gondolatok és érzések táplálkoznak. A letűnt rend­szer rendőrsége valóban korlátolt és brutális volt, üldözője és eltiprója min­den haladó gondolat képviselőjének. Ezzel szemben a szocialista társada­lom rendőrségének merőben más a hivatása és a küldetése, az, hogy a szocialista társadalmi rendszer tiszta­ságú, a vigyázzon. Itt, ezen a ponton találkozik a rendőr és az állampolgár érdeke: becsületes munkából békés, zavarmentes, tiszta életet élni, kilökve, kirekesztve minden szennyet, garázda­ságot és bűnt a társadalmi életből. A Kék fény itt, ezen a ponton szem­besíti és ösztönzi összefogásra a két felet a közös cél érdekében, számítva a becsületesen dolgozó állampolgárok lelkiismeretére és helyes ítélőképessé­gére: Így válik egy egész ország kissé a rend őrévé, a tévútra sodródó embe­rek tizeinek és százainak lebuktatójá­­vá, s így kerül közel egymáshoz a rendőr és az állampolgár, aminek gyü­mölcse a kölcsönös tisztelet és meg­becsülés. Es ez nagy dolog! S vajon hogy állunk a Kék fény adá­sának társadalmi tanulságával? Itt is érvényes a szólás-mondás: aki egyszer megégeti a szóját... vagy: más kárán tanul az okos . ..- Hát igen - mondja Szabó Lász­ló -, hogy a hasonlatnál maradjak: sokszor egy egész ország száját égeti az adásban felmutatott példa, a kirívó és többszörösen ismétlődő bűncselek­mény, mégis újra meg újra póruljár valaki... Tudniillik egy-egy adásban lehetőleg tematikus egységeket dolgo­zunk fel, hogy a tanulság kézenfekvő és egyértelmű legyen, mint ahogy az a tanmesékben szokott lenni. Például: ha a lakásfosztogatókat vesszük célba, felvillantjuk azokat a tulajdonosok által könnyelműen elkövetett hibákat, figyel­metlenségeket, amelyekkel lehetősége­ket adnak a bűn elkövetésére hajlamos embereknek. Valósággal kitárják előt­tük a lakásuk ajtaját, aztán ember legyen a talpán, aki „ellenáll" a csá­bításnak ... Vagy: hány együgyű, naiv és hiszé-BOTLÁS UTÁN A csavargástól a vádlottak padjáig- Adj egy húszast! - tolakszik orrom alá egy koszos tenyér a vasútállomás várócsarnokának forgatagában. Alapo­san szemügyre veszem az alamizsnáért folyamodót: csámpás cipő, szűk-szakadt farmer, színehagyott pulóver; az arcán kihívó tekintet és pimasz kölyökvigyor. Elsősorban vérmérséklettől, kortól és persze még sok minden mástól is függ: ki-ki hogyan reagál, ha vele ismétlő­dik meg a jelenet. A dolguk vagy vo­natjuk után sietők többsége nagy ív­ben elkerüli az efféle párbeszédet foly­tató csoportosulást, van aki megáll s a folytatást várja; és akad olyan is, aki egy-egy „találó" megjegyzést vet a zilált ruházatú csövesek (érts: csa­vargók) felé. A lődörgő, semittevő csövesek nin­csenek sokan, ami viszont annál szomo­rúbb^ általában tizenéves, jóra-rosszra egyaránt fogékony fiatalok. A rendőrkapitányság bűnügyi osztá­lyának vezetője így összegezi vélemé­nyét: — Nem minden csavargó bűnöző. Vannak, akik magukra húzzák ugyan a kopott farmert vagy a bőrnadrágot, órákat ácsorognak tétlenül galerikbe verődve, de dolgoznak vagy tanulnak és nem sértik a törvényt. Természete­sen aligha megnyugtató, hogy tizen­éves gyerekek nem tudnak más, értel­mesebb elfoglaltságot találni. Sajnos, sokan azonban nem állnak meg itt, nem elégszenek meg a céltalan lő­­dörgéssel. Főképpen a munkakerülők, akik eleinte csak azért lopnak, hogy legyen mit enniük, később vérszemet kapnak és nagyobb bűncselekményeket is elkövetnek. Volt már olyan galerivel is dolgunk, amelynek tagjai néhány hónap leforgása alatt közel százezer korona kárt okoztak. A rendőrség és a bíróságok dolgo­zóinak továbbgondolásra érdemes ész­revétele, hogy a tekergők között sok — sőt, túlontúl is sok — az iskoláskorú, általánosba, középiskolába vagy szak­munkásképzőbe járó tanuló, akik a jelek szerint nem tudnak mit kez­deni üres óráikkal. Ezért az is el­gondolkoztató, vajon a különféle mű­velődési intézmények, klubok vagy szak­körök jó és célravezető módszerekkel „csalogatják-e" fedél alá a csavargás­ra hajlamos fiatalokat? H. Ferenc például tizennégy éves. Még nem törzstag, de nem is az első alkalom, hogy a rendőrjárőr itt találja őt a romos, lebontásra szánt ház pin­céjében. Megszeppen, amikor a rendőr megszólítja. Kiderül, hogy társait csak becenéven ismeri, de ennyi is elég ahhoz, hogy kebelbarótok legyenek. Gyors razzia következik, és nem is meglepő, hogy a tizetnöt főnyi társa­ság közül négyen mór hónapok óta nem dolgoznak. H. Ferenc ijedten magyarázkodik:- Én csak akkor jövök ide, ha rá­érek. Előbb megtanulom a leckét, aztán ...- Milyen volt az évvégi bizonyítvá­nyod?- Négy négyes, a többi kettes meg hármas ...- Mióta ismered az új barátaidat?- Nyár óta. Egy kertmoziban ismer­kedtünk össze. § § § Ferit és a hozzá hasonló gyerekeket — jogilag — nem lehet felelősségre vonni. Még nem lehet, mert még nincs miért. Még nincs! De aligha járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy az ilyen kétes baráti körből ver­buválódó haverok előbb-utóbb rossz útra viszik őket. Csatlakoznak idősebb, bátrabb társaikhoz és behatolnak kü­lönböző üzletekbe, könnyen nyíló laká­sokba vagy az utcán garázdálkodnak. Aztán egy szép napon lebuknak. Lebuknak: több rendbeli betörésről, lopásról, autófeltörésről, magánlaksér-A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN EMBERI SORSOK tésről; olykor kábítószerélvezetről vagy nemi erőszakról kell számot adniuk. És mindez, természetesen, már bűn­­cselekménynek számít, pedig annak idején céltalan-védtelen csavargással kezdődött az egész . . . § § § S. Lászlónak tekintélye volt a társai előtt: őt tekintették a galeri főnökének. Huszonegy éves, de már két évet töl­tött börtönben. Életútja — sajnos tipi­kus. A szülei rossz házasságban éltek, az italozás, verekedés, bútorzúzás napi­renden volt náluk. Tízéves volt, ami­kor a szülei elváltak, de őrá sem az apja, sem az anyja nem tartott igényt. Állami nevelőintézetbe került, kikerül­ve onnan egyszerűen nem tudott meg­kapaszkodni.- Nincs aki visszatartson a sorozató: balhéktól! — mondja. — Anyám egyszei sem látogatott meg az intézetben, az apám pedig meghalt. Az intézetből ki­kerülve én kerestem föl az anyámat, de új házasságban él és megtagadott. Bent az intézetben volt egy nevelő, akihez különösen ragaszkodtam. Gon­doltam, vele tartom majd a kapcsola­tot, ha betöltőm a tizennyolcadik éve­met, de ő családi okokból az ország másik végébe költözött... Rosszul esett, amikor nagykorú lettem s el kellett jönnöm az intézetből, ahol min­dig megkaptam a ruhát, az ételt. Azóta nem tudok magamra találni. Laci több helyen dolgozott: a vízmű­veknél, az építőiparban, a postán, segédmunkásként egy gyárban, a köz­­tisztasági hivatalnál. Sehol sem ma­radt meg. Igaz, ebben a munkatársak­nak is szerepe volt, mert első bünte­tése után már ferde szemmel néztek rá, voltak, akik egyszerű börtöntölte­léknek tartották . . . Korábban lopás, közveszélyes munkakerülés és garázda­ság miatt ítélték el; ezúttal egy hétvégi házikót tört föl és különböző helyekről élelmet, italt, cigarettát, kávét lopott, ezért vette őrizetbe a rendőrség. A ki­hallgatások során egy tavalyi „stiklijé­­re" is fény derült: két másik bűntársá­val egy üzemi nyaralóba hatoltak be, 'ahonnan — lopott gépkocsin — tulaj­donképpen minden mozdíthatót elvit­tek. Készségesen beszél, nem próbálja tagadni bűnösségét. — Azért csavargók, mert egyszerűen jólesik szabadon élnem. Nincs így sem­mi kötöttségem és a munkahelyi öltö­zőben sem zárja előttem senki dupla zárra szekrénykéje ajtaját. Tudom, na­gyon jól tudom,’ hogy az élősködés és a munkakerülés bűncselekmény, de megszoktam már a rabkosztot is... És néha egy-másfél évig is eltart, amíg lebukik az ember. .. § § § Puszta cinizmus, vagy őszinte szavak ezek. Nehéz eldönteni. Tény viszont, hogy a csavargók között kevés az olyan, aki előbb-utóbb nem követ el bűntényt. Tizenévesek sodródnak így az - erede­tileg — álfaluk sem kívánt életmód felé. Mert a tekergés, a csövezés tulajdon­képpen a börtön és a szabadonlét határán való egyensúlyozást jelenti. És a csavargók többsége „átbillen" a túloldalra. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom