A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-17 / 46. szám

szólok

A városi zaj elöl legjobb csendes kis helységekbe költözni - ha teheti az ember. Az angliai Harwich melletti Coggeshall kisvárosba aránylag sok nyugdíjas költözött, de panaszkodnak a városkán keresztüldübörgö óriási teherautókra. Fowler szállításügyi miniszter javaslatot készít elő a kormánynak, hogy tiltsa be a tehergépkocsik lakott helyeken való közlekedését.

Mariéi Hemingway, a nagy író unokája legutóbb Woody Allen új alkotásában, a Manhattanben formálta meg a film egyik legérdekesebb figuráját. Mariéi egyébként vegetáriánus és - mint képünkön is látható - ügyes sportoló.

Időről időre az Eiffel-torony újrafestése is szükségessé válik. Az ismét esedékessé vált munkálattal kapcsolatban Georges Patrix építész eredeti megoldást javasolt: legyen a torony franciazászló-szinü, kék-fehér-piros. Képünkön: Georges Petrix és az Eiffel-torony színes makettjei a tervezett újrafestés egy-egy szakaszában.

Súlyosabb gerincsérülések esetén fontos, hogy a kórházba szállítás közben a beteg mozdulatlanul maradjon. Ezt a követelményt teljesíti ez a finn gyárt-Müvelődési központokban, előadótermekben sok munkát jelent az átrendezés: a székeket hol össze kell szedni,

mányú hordágy, amelyhez először hozzáerősitik a beteget, majd felfújják a tömlőkből álló hordágyat, amely Így teljesen mozdulatlanul tartja a sérültet.

T

hol meg szétrakni. A neves dán formatervező, Cadovius újfajta székkel segített ezen a gondon. A műanyag ülőbútorokból két tucat tornyozható fel egy háromkerekű szállítóállványon, és egy ember máris szállíthatja a székeli««. ______________________________

ALBÉRLETBEN

Az egyik barátom megkért, segítsek neki albérletet szerezni, mert elvált, elköltözik a családjától, különösebb igényei nincsenek: egy bebútorozott csendes szobát keres, ahol nem zavarja őt senki, ahol munka után megpihenhet, olvasgathat, egyedül lehet. Ezt az egyedüllétet hajlandó a „szokásosnál" jobban is megfizetni . . .

Érdeklődtem ismerőseimnél, lelkűkre kötöttem, hogy ők is tudakozódjanak, értesítsenek, ha megtudnak valamit, így ismerkedtem meg valamelyik ismerősöm névén B. úrral, aki épp albérlőket keresett megüresedett szobájába „nagyon jó helyen van, szép kilátás van a Dunára", és - mint mondotta — csak nőtlen vagy elvált férfiak jöhetnek számításba.

B. úr, eltekintve attól, hogy túl sokat fecsegett-locsogott, korrekt embernek látszott.

Otthon is kedvesen fogadott bennünket. Kertes házban lakik, ha nem is a legelőkelőbb városnegyedben, elég takaros helyen, közel a Dunához. Az udvarán szőlőlugas, diófa, virágok, még egy fekete puli is a lábunkhoz gurult. B. úr, mielőtt a tárgyra tértünk volna, pálinkával, borral kínált. És folyton beszélt:

— Itt kérem áldott nyugalom vár önre- fordult a barátomhoz - az égvilágon semmi sem fogja zavarni. Külön bejárat, kapukulcs, lakáskulcs, mint egy főbérlőnek. Azt fogad, akit akar, hölgyeket is természetesen. A konyhában főzhet, süthet, meghívhatja a barátait, pikniket rendezhet, nyáron az udvaron napozhat, a fürdőszoba használata is benne foglaltatik a lakbérben. Viszont fűtőolajról önnek kell gondoskodnia, de hát egy kis takarékoskodással kétszáz liter elég lesz egy télre. Azt hiszem, áldani fogja a sorsot, amely ide vetette önt.

— Megnézhetném a szobát? — kérdezte a barátom.

— Természetesen azonnal megtekintjük, de arra kérem, hadd vethessek előbb egy pillantást a személyazonossági igazolványába.

— Parancsoljon.

— Minden rendben — adta vissza az igazolványt, miután alaposan átnézte,

— lényegében csak arra voltam kíváncsi, megtörtént-e már a válás. Amint látom, két leánya van. Ök az anyjukkal maradnak?

— Igen. A bíróság ítélete szerint.

— Újranősülni nincs szándékában?

— Egyelőre nincs — mondotta a barátom s láttam rajta, hogy egy kicsit ideges. Ez B. úr is észrevette.

— Kérem ne sértődjék meg, de tisztán akarok látni, mielőtt megegyezünk. Én kérem nem egyszerű albérletet, hanem egy új otthont kínálok önnek. Merem állítani, hogy különbet nem talál ebben a városban.

Ezt mondotta B. úr, de furcsa módon csak ült, nem igyekezett megmutatni a lelkesen feldicsért „új otthont". Mi viszont már tűkön ültünk. Észrevette, felállt, majd megváltozott, szinte zord hangon szólt:

— Indulhatunk.

Átvágtunk az udvaron, amelynek egyik sarkában apró házikó húzódott meg, idejövet amolyan fészernek néztem. B. úr ajtót nyitott és villanyt gyújtott. Frissen meszelt szoba-konyhás lakásban találtuk magunkat. A konyha berendezése: kopottas kredenc, asztal, három szék, gáztűzhely. A szobában három vaságy csupasz matracokkal.

— Tavaly három főiskolás lakott itt — mondotta B. úr — az idén is voltak már itt, én azonban jobb szeretném egy, legfeljebb két férfinak kiadni.

— Mennyiért? — érdeklődött a barátom.

— Kilencszáz — felelte B. úr kurtán.

— Kettőnek?

— Természetesen kétszer négyszázötven.

— Nem sok egy kicsit? — közbe.- Alku nincs. A feltételeket én szabom. Ha meggondolta - fordult a barátomhoz -, hívjon fel telefonon. Egy hetet várok.

Barátom rossz üzletfélnek bizonyult, nem kereste őt sem telefonon, sem másképp. B. urat én sem láttam azóta. * * *

A feltételeket mindig a főbérlő, illetve házigazda szabja meg. Nem is lehet ez másként, egy albérlő megüresedett helyére tízen is jelentkeznek egyszerre. A szobák ára általában háromszáz és ötszáz korona között mozog, de a hétszáz, sőt az ezer koronás albérlet sem ritkaság. Mindez természetesen illegális dolog. Épp csak szinte ellenőrizhetetlen, feltárhatatlan, legkevésbé az albérlők léphetnek föl ellene, ha nem akarnak egyszerűen az utcára kerülni.

B. úr tehát nem kivétel, sőt egyáltalán nem kirívó eset az övé. S ő a kilencszáz koronáért még nyújt is valamit cserébe. Egy viszonylag jó állapotben lévő szoba-konyhás félkomfortot.

Vannak ennél félelmetesebb helyek is. Csak két példát ismerőseim köréből :

V. I. újságíró (harmincéves):

„Első fővárosi lakhelyem egy szeceszsziós szekrény alsó fiókja volt barátom albérleti szobájában. Nem fizettem érte semmit, csak persze be kellett oda jutni úgy, hogy a háziasszony ne vegyen észre.

Később Brennerben laktam, negyedmagammal egy asszonynál. Neki száz koronát fizettem havonta, s ezért állandó megfigyelés alatt tartott. Egy nagy keresztespókra hasonlított. Azt a lakást azóta már lebontották.

Amikor megnősültem, először egy volt pékműhelyben laktunk havi száz koronáért. Olyan öreg és rossz sodronyos ágyon aludtunk, hogy állandóan összegurultunk — az asszony terhes is maradt hamarosan.

Laktunk a Dimitrov gyár közelében is. Olyan bűz volt, hogy nem lehetett ablakot nyitni. Most új lakásban lakom egy szobában, s négyszázötven koronáért a fürdőszobát, néha a konyhát is használhatom. Amióta íróasztalom van, s vannak könyveim, nehezebb a költözködés.”

K. Márta adminisztrátor (harmincéves): „Én mindig háromszáz koronás albérletben laktom. Először Ligetfaluban másodmagammal egy olyan szobában, amit fűteni nem lehetett, mosakodni az udvari kerekeskútnál szoktunk. Háromszáz korona lakbérért reggelit is ígértek. Egyszer sem kaptunk. A háziasszonynak volt egy ronda kutyája. Egyszer az udvaron szárítottam a fehér nadrágomat, hát nem megette! A maradékból a háziasszony törlőrongyot csinált magának. Mikor szóltam érte, azonnal megkaptam a fölmondást.

Laktam a Kalapos utcán egy „jobb" cigánycsaládnál. Nagyon kedves család volt, ha néha hazautaztam, egyszerűen „kölcsön vették" az ágyneműmet.

Utoljára a Rjazanskó utcán laktam. Ott mór jó volt, használhattam a fürdőszobát és a konyhát. Aztán férjhez mentem, a férjemnek volt lakása ..." * * *

Most látom, hogy a végtelenségig sorolhatnám a példákat. És ha csak a magam hajdani tíz-tizenkét albérletét írnám le részletesebben, kitenne egy kisebb könyvet. Dehát minek szaporítani a szót olyasmiről, amit csaknem mindenki ismer. Hiszen aki vidékről került a fővárosba, az szinte elkerülhetetlenül megpróbálta az albérletet, s tudja, hogy nincs jó albérlet, csak rossz van és még rosszabb. Hiszen az ember a függetlenségét áldozza fel. Legföljebb egy jó van benne, hogy átmeneti. Akárcsak maga az élet, de ezzel ellentétben: jó, ha minél rövidebb ideig tart.

Zs. NAGY LAJOS

9