A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-10 / 45. szám
CSICSAY ALAJOS: A perzsa sah megrendelésére gyártott Super-Cadillacot a világ legbiztonságosabb autójának tartják készítői (a Communication Control System cég). Az iráni események következtében azonban a sah már nem próbálhatja ki a biztonságos szuperautót, a gyár így kénytelen 150 millió fontsterlingért „vesztegetni" a csodálatos Cadillacot. még meg sem jelent a mozivásznakon, a fáradhatatlan színésznő azonban már ismét forgat, méghozzá Skóciában, a Gyors halál című tévéfilmet. Ugyanakkor már a Bankárnö cimü filmre is szerződést kötött. Eugénia, Emilia és Laura Fernandez hármasikrek. Buenos Airesben születtek 1960 nyarán, s most Spanyolországban és Dél-Amerikában lépnek fel énekes- és táncosnőkként. Együttesüket „Arany hármasikreknek" neve-A tulajdon édesanyja sem ismerné fel a jobb sorsra érdemes angol színészt, Vincent Price-t, A förtelmes Phibes doktor cimü film főszereplőjét. A pálya vagy a medence szélén áll és ordítozik - igy ismerjük az edző figuráját. A dán Hustelefon Selskab cég szükségtelenné teszi a kiabálást: a sportoló akkor is jól hallja edzője utasításait, ha épp a víz alá bukik. Az edző nyakában mikrofon és URH-adó függ, a sportoló nyakára fülhallgatós vevőkészülék kerül, és máris megvan az összeköttetés. Időt, fáradságot takarít meg, aki a Code-A-Phone nevű mikrokomputert illeszti telefonjára - ígéri a készüléket gyártó vállalat. A tárcsázógép 16 telefonszámot képes „fejben" tartani, és egyetlen gombnyomásra tárcsázza is bármelyiket. Természetesen más telefonszámok is hívhatók e tizenhaton kívül a hozzá tartozó telefonkészülékről, hagyományos tárcsázással. VAN MÁR HÓFEHÉRKÉNK Tisztelt Szerkesztőség! Jómúltkor a keserűség és szinte a kétségbeesés hangján kértem a segítségüket, s most higgyék el, reszket a toll a kezemben a meghatottságtól. Hogy mi okozta nálam a kimondhatatlan jó érzést? A megértés. Bizony kurta e válasz, de nem szeretem a fellengzős szavakat, ezért csak ezt tudom mondani. Talán írhatnám azt is, hogy a tisztelet, de félek, félreértenék. Mert tisztelni sokféleképpen lehet, meg sokmindenkit, például egy ismeretlen útitársat, nőt, idős embert vagy akár egymást is, bár sokan úgy vélik, minek. Hát én most pontosan az ellenkezőjéről győződtem meg. Engem most többen is megtiszteltek és nem is akárhogyan. Tudtam, „erősen hittem”, hogy ha közük a Hiánycikk című, támogatást kereső írásokat, meglesz a kellő foganatja. Így is történt, örömmel közölhetem, rövid időn belül annyi Hófehérkét ajánlottak, hogy kitelt volna belőlük akár egy lakodalmi menet. De hát mit lehet tenni, nekem csak egy kellett. Sőt, kicsit el is vette az ügy a kedvemet, mert félek, hogy az őszi nagyvásárckon Hófehérke lesz a sláger. Azt szerettem volna, ha csak az én házam kiskertjét díszíti, mert mit ér az, ha már más is büszkélkedhet vele. Majd elsilányul szegény, mint a farmernadrág. A szóban forgó „cikk" megjelenése után több ajánlatot is kaptam. Innen a Csallóköz széléből gombával kínálták agyogkutya helyett. Még gondolkoztam is lajta, milyen szép lenne ha elrejtenék a virágágyak között egykét vargányát, csiperkét vagy őzláb gombát, de aggasztott, hegy mi lesz ha netán a vállalkozó légyölő galócával lep meg. Hát azt azért mégse már! Kecsegtetett az üzletkötési lehetőség is, miszerint az áru árában a helyszínen egyezkedhetnénk. Már elképzeltem, hogy egymás tenyerébe csapdosunk, mint nagyapám tette hajdanán a vásáron mikor borjút vett. Alkudoztak hevesen, majd megitták az áldomást s még nekünk gyerekeknek is jutott farkapénz. Aztán itt a levél az asztalomon meszsze Olomoucból, ahol szintén akadt egy kiváló iparos. Sejtettem, hogy lesz ember, aki a domažlicei kerámiagyár hanyagságát igyekszik kárpótolni. Ebből is látható, hogy egy szemfüles magánvállalkozóban mennyivel több a megértés, mint egy állami cégben. Ahogy már említettem, máshonnan is kaptam ajánlatokat. S hogy senkit se sértsek meg, a kisfiámra bíztam a döntés jogát. Kiszámolta szépen ántánténusszal, vajon melyik bácsi legyen a magánszállítónk. Aranyos, okos gyerek az én fiam, csak sajnos az olvasással egy kicsit hadilábon áll. Bezzeg ha a tanítók néha jól elvernék a fenekét mint valamikor a miénket, majd megtanulna a cudar! Most pedig együtt örülünk a Hófehérkének, ahogy esténként szendén tekint reánk. Körötte a hét szakállas apróság. Tényleg illene közéjük legalább ősz derekán egy-pár go-mbácska is. Azért ezt még meggondolom, mert láttam már szebb díszítést is családi házon. Sok pici mókust körös-körül a vakolatba ágyazva. Hogy azokat miképp lakták oda! Azon töröm a fejem, hogy valahol alkalmas helyen leütöm a „brezolitot" és utólag beépíttetek egy kengurut. Ha lehet, akkor nőstényt a kölykével, ahogy a nagyfülű csemete bámul ki az erszényből. Nem is merem mondani; nem tudnának egy ügyes szakembert ajánlani, ckí elkészítené? Ha ez is megmegy, ígérem, többet nem leszek t rhükre. Tisztelettel: MÓDOS ELEMÉR G. DRUMEV: ARAPAPAGÁJ Nirev elvtársnak mindene megvolt. Csak papogája nem volt. Pedig úgy szeretett volr.a otthonában valami egzotikusát, olyasmit, amiről mesélni lehetne mindenkinek, és a vendégek szemében az elragadtatott irigység csillogását láthatná. Mihelyt Nirev elvtárs behunyta a szemét, mindig egy és ugyanazt a képet látta: a fontos ülésektől és tanácskozásoktól kimerültén hazatér, letelepszik a kedvenc öblös karosszékébe és a papagáját nézi. Az pedig, a maga tarkabarka importszíneivel csillogva, tisztelettudóan bámul gazdájára, és valami idegen szóval köszönti: „carramba" vagy — mondjuk — „mamba". Amikor pedig vendégek jönnek, a papagáj fennhangon elismétli gazdájának gondolatait, és mindenki tapsol a gondolatok szerzőjének, na meg a papagájnak. És amikor Nirev elvtárs úgy érezte, hegy már elfogyott a türelme, sofőrjét elküldte az állatkereskedésbe, azzal az utasítással, hogy vegye meg a legszebb papagájt. Egy óra múlva a sofőr visszatért. A kalitkában pompás madár üldögélt, csillogó tollai kék színben játszottak. A madár némán nézett Nirev elvtársra, Nirev elvtárs pedig a madárra. — Hát ez jó papagáj? — kérdezte szigorúan Nirev elvtárs a gépkocsivezetőtől. — A legeslegjobb! — válaszolt tisztelettudóan a sofőr. — Az utasításban ez áll: vidám természetű és élénk képzelőerejű. — Élénk képzelőerejű, azt mondod? — felelt kérdéssel Nirev elvtárs, és megint a papagájra pillantott. — Igenis, kérem. — No, ha így van, akkor jó — bólintott Nirev elvtárs. Eltelt néhány nap, de a papagáj csak nem szólalt meg. Az elkeseredett Nirev elvtárs kihívott egy szakembert az állatkereskedésből. Az ornitológus hosszasan megvizsgálta a madarat, kinyitotta a csőrét, ráfujt a tollára, és azután az étrendről érdeklődött. — Hát ezt egyáltalán nem értem — vont vállat a madarak jeles szaktekintélye. — Miért hivatott? Ez a madár teljesen rendben van. — Hogyhogy teljesen rendben? — csattant fel mérgesen Nirev elvtárs. — Hiszen nem dolgozik! — Hogyhogy nem dolgozik? Talán azt akarja, hogy kitakarítsa a szobát és elmossa az edényt? — kérdezte maró gúnnyal az ornitológus. — Kérem, ne szellemeskedjék — komorodott el Nirev elvtárs. — Hál'istennek, nálam van ember arra, hogy elvégezze a takarítást és a mosogatást. Ez a madár hallgat. Én pedig arra számítottam, hogy a gondolataimat fegja ismételgetni. — Már megbocsásson, ez valami félreértés: az arapapagáj — drága és szemet gyönyörködtető díszmadár. De nem beszél... — Hogyhogy nem beszél! — rivalít Nirev elvtárs. — Én ezt nem tűröm! Egyetlen beosztottam sem merészéit scha . . . — Attól félek, ez a papagáj mégsem fogja ismételgetni az ön gondolatait. Már csak azért sem, mert nem ez cn állománybeli dolgozója. Ami pedig a gondolatait illeti — úgy vélem, a hivatalában is éppen elég olyan ember akad, aki szíves-örömest szajkózza . . . Ford.: Gellért György 9
