A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-03 / 44. szám
Tilgner Viktor Oszkár 1844-1896 A 19. században Bratislava számos kiváló művészt adott a világnak, de ezek közül sajnos csak nagyon kevesen tartották meg kapcsolatukat a várossal pályafutásuk csúcspontján is. A kis számú értékes kivételek egyike Tilgner Viktor Oszkár, a hírneves szobrász és tanár. Tilgner Viktor Oszkár százharmincöt évvel ezelőtt 1844. október 25-én született Pozsonyban, katonatiszt fiaként. Az apát 1846-ban Becsbe helyezték át, ahova családja is követte őt. így lett Bécs a szobrász otthonává. Tilgner alaptanulmányainak elvégzése után 1859-ben lett a bécsi akadémián Franz Bauer professzor diákja, de ugyanekkor Josef Gasser szobrászművész műtermében is dolgozott, ahol gyakorlatban sajátította el a szobrászat mesterségbeli fogásait. Mindkét tanára rendkívüli hatással volt tehetsége fejlesztésére. Sikeresen, több jutalom, díj és elismerés megszerzésével fejezte be akadémiai tanulmányait. Mindennek ellenére a művészpályán való elindulása nem volt zökkenőmentes, Tilgner sokáig hiába próbálkozott megrendelésekhez jutni... Tilgner művészetében akkor állt be sorsdöntő fordulat, amikor közelebbről megismerkedett Gustav Déloye francia szobrász alkotásaival, s azokban saját diákköri próbálkozásainak — a szobrok festésének és színes polikrómozásának — gyakorlati kivitelezését Iá i meg. Déloye szobrainak hatása alatt Tilgner is színezni kezdte műveit, megváltoztatta az akadémián elsajátított modellezési technikát — módosított alkotási módszerével életre keltette az osztrák művészetben az újbarokk stílust. Ettől kezdve egyre többen érdeklődtek művei iránt, de az igazi sikert az 1873-as bécsi világkiállítás hozta meg, amelyen több bécsi színésznő barokk felfogású portréja (de elsősorban Charlotte Wolter udvari színésznő mellszobra) általános elismerést váltott ki, s Tilgner a világkiállítás nagydíjaként kiadott aranyérmet is megkapta. Szinte egyik napról a másikra hírneves művésszé lett és bőség'esen ellátták rendelésekkel. Tilgner művészetének alapköve a képmásszobrászat lett, de tevékenyen foglalkozott szökőkutak, emlékművek, síremlékek, különböző zsánerszobrok kivitelezésével és részt vett a korabeli Bécs számos új épületének szobrászati és iparművészeti kiegészítésében is. Különböző szervezetek, magánmegrendelők, az uralkodóház és a Bécsben élő mágnások elhalmozták megrendelésekkel, de az ország más városai számára is alkotott. Műveivel számos elismerést és társadalmi kitüntetést elérő ünnepelt művészként lett Tilgner 1883-ban a bécsi Képzőművészeti Akadémia tanára. 1886-ban a Művészházban 222 alkotását mutatta be, s ugyanebben az évben a berlini akadémia kiállításán elnyerte a Nagy aranyérmet, amelyet a császár személyesen adott át neki. 1888-ban megválasztották a bécsi, a későbbiekben pedig a müncheni és berlini akadémia tiszteletbeli tagjává. Alkotóereje teljében, 1896. április 16-án halt meg, a bécsi Központi temetőben helyezték örök nyugalomra. Kiterjedt életművét a stílusok sokrétűsége jellemzi. Művészetének állandósult esztétikai értékét legjobb műveinek átérzett stílustisztasága, valamint későbbi alkotásainak realisztikus ábrázolásmódja határozza meg. Tiigner Viktor Oszkárt nemcsak a gyermekkor első két esztendeje kötötte az akkori Pozsonyhoz. Érett művészként használta ki az első felkínált alkalmat arra, hogy szülővárosának bemutassa művészetét. Erre 1883-ban került sor, amikor a Hummel-emlékmű bizottság a zeneszerző emlékműve felállításónak javára több kulturális reodezvényt tartott, s ezek egyikére, a képzőművészeti kiállításra Tilgnert is meghívta. Tilgner nagy gonddal válogatta össze a kiállításra kerülő műveket. Ezek osztatlan sikert arattak, s egyben arra az elhatározásra ösztökélték a Hummelemlékmű bizottságot, hogy Tilgnert bízza meg az emlékmű kivitelezésével. Tiigner készségesen, első monumentális emlékműve megmintázásával tett eleget a megbízásnak. A bemutatkozó kiállítást nagylelkű gesztus követte Tiigner részéről: a tulajdonában levő kiállított műveket a városnak ajándékozta azzal a kéréssel, hogy ezek a szobrok alapozzák meg a Városi Művészeti Múzeum létrehozását ... Ekkor került a város tulajdonába a Nimfa elrablása című szökőkút modellje is, amelynek bronzöntvényét ma a Szlovák Nemzeti Galéria udvarán láthatjuk. A következő évben, 1884-ben két portrészoborral gazdagította a várost. Heiller Károly, társadalmi tevékenykedéséről ismert püspök márvány mellLiszt Ferenc emlékműve szobrát tisztelői rendelték, a Rudnaytéren 1911-ben felállított Liszt Ferenc emlékmű gipszmodelljét pedig Tiigner a zeneszerző utolsó pozsonyi látogatása alkalmával mintázta. Még két rendelést kapott szülővárosában Tiigner, mindkettőt 1888-ban kivitelezte. Ekkor alkotta meg a virágvölgyi templom számára Poeck József kanonok mellszobrát, s ebben az évben adta át a városnak az Első Városi Takarékpénztár Tiigner legsikeresebb szökőkútját, a Városi Színház előtt felállított óanimédesz kutat. Tiigner és a város baráti kapcsolatának még egy mozzanata ismeretes: Batka városi levéltáros kérésére Tiigner műtermébe fogadta a fiatal Fadrusz Jánost, s gondoskodva kísérte őt végig művészi fejlődése útján azok után is, hogy kettejük útja elvált... Az elmondottak eléggé kidomborítják Tiigner Viktor Oszkár és szülővárosának baráti kapcsolatát. A jelenkorban csak büszke megelégedettséggel nyugtázhatjuk azt a tényt, hogy e ba- j ráti kapcsolat eredményeként Bratislava mindmáig a legjobb Tilgner-művekkel büszkélkedhet. LEHEL ZSOLT RABOK NEMZEDÉKE Vajon lehet-e a fasizmusról és az ellenállásról ma olyat írni, ami a számtalanszor elmondottakhoz valami újat fűz? A görög Aszimakopulosz könyve elolvasása után tettem fel ezt a kérdést és igenlő jválaszt kellett adnom magamnak. Az athéni Akropolisz romjai tövében utcagyerekek fogócskáznak, hogy eltereljék a figyelmet az ellenállási szervezet embereiről, akik fegyvereket szállítanak a hegyekben harcoló partizánoknak. Szabadság — mázolja fel vérrel a falra a fiatal Jungosz. A vér kivégzett vagy a vallatás során megölt hazafiak vére, a terepszínű. ponyvával letakart kamionokból csepeg. A kiontott vér mintha jelképpé nőne. A görög író könyve egyetlen oldalán nem emleget sem fasizmust, sem hitleri nácizmust, németnek és olasznak nevezi Athént és a görög szigetvilágot megszállókat, akiknek lépte nyomán vér fakad, bánat és fájdalom dermeszti a szíveket. A könyv első lapjait minden nagyobb érdeklődés nélkül olvastam el, aztán hirtelen megfogott az eddig számomra ismeretlen görög író mondanivalója, amely kalandos íze mellett valami emlékeztetőén nagyot és felemelőt örökít meg: egy nemzet antifasiszta ellenállásának gyötrelmes képeivel azt a gyönyörű írói krédót, hogy egy népet lehet rabbilincsekbe verni, de megalázni, megtörni nem, ha az otthoni , földhöz, a szabadság eszményéhez hű marad. „A szabadság drága kincs. Nem arra való, hogy magadnak tartogasd, nézegesd, hanem arra, hogy szétszórd, elosztogasd másoknak, mint egy karéj kenyeret az éhezőknek, mint egy pohár , vizet a szomjazóknak“ - írja Aszimakopulosz könyve utolsó fejezetében. Ez a szabadságeszme lángot a bátor szívű, sugarasan szép Vangeloszban, - aki hősi gesztusok nélkül küzd a bitorlók ellen és mártírként fejezi be rövid földi pályafutását. Néha úgy éreztem, { hogy nem regényt, hanem dokumentumíróst olvasok, amelyben a görög író összefoglalja mindazt, aminek a német és olasz megszállás alatt élő tanúja volt. De a bánatnak könnye olykor megédesül, mert csak így viselhető el a szenvedés, csak így forrhat be a durva kézzel ütött seb, így könnyebbül meg az élet ezernyi terhe, így jön el végül a feledés. Sok halált és sok fájdalmat mutat fel a görög író könyve, de halálon, szenvedésen átüt a részvét, amely a könyv egy-egy sorában feJfényllk: egy görög anya védő mozdulattal magához öleli a koncentrációs táborba elhurcolt szomszédjai kisgyerekét. Egy mozdulat csupán és azt jelzi, hogy semmiféle fasiszta erőszak és brutalitás nem ölheti meg a szívekben élő részvétet és emberséget. (Európa Könyvkiadó, 1979) EGRI VIKTOR TILGNER VIKTOR OSZKÁR 50-Q O E ■ E <L> "5 E E 3 I O 15
