A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-03 / 44. szám
mikor 1938-ban Otto Hahn és Fritz Strassmann fölfedezik az uránmag neutronok hatására végbemenő hasadását, kísérleteik eredményességét abban a jóhiszemű reményben jelentik be, hogy új fejezetet nyitottak a tudomány fejlődésében. Akkoriban még egyikük sem sejthette, hogy mindössze hét esztendővel később Los Alamosban Robert Oppenheimer magfizikai laboratóriumaiban megszületik az emberiség történelmének legborzalmasabb fegyvere — az atombomba! Az atombomba, amely Nagaszaki és Hirosima pusztulását okozta. Csakhogy az atomban rejlő pokoli erő nemcsak e két japán város tragédiáját jelentette, hanem egyben arra késztette a tudósokat, hogy a megelőzés, a védekezés s főképpen az atomban rejlő energia békés hasznosításának módszereit dolgozzák ki. Ma már tulajdonképen az 1954-es esztendő is történelem . .. Legalábbis az atomerőművek életében mindenképpen az. Ez volt az az év, amikor a világon elsőként kezdett villamos energiát termelni egy kis atomerőmű a Moszkvától mintegy száz kilométerre délre fekvő Obnyinszk városkában. Teljesítménye még kevés, mindössze ötezer kilowatt volt, de árama úgyszólván átjárta s felvillanyozta a világot: igazi szenzáció voft. A róla szóló tudomámányos előadás vonta magára a legnagyobb érdeklődést egy esztendővel később Genfben, az atomenergia békés felhasználásáról szóló első tudományos konferencián is; a Szovjetunióban 1957-ben készült el az az atommeghajtású jégtöfőhajó, amely a nagymennyiségű hagyományos fűtőanyag helyett csupán néhány kilogrammnyi uránnal a fedélzetén futott ki .a tengerre; s tíz évvel a fent említett genfi tanácskozás után pedig már tizenöt atomerőmű működött világszerte. Ez a viharos fejlesztés azokat igazolta — és igazolja —, akik mór az atomerőmű-építés hajnalán úgy vélték hogy az emberiség az atom békés felhasználásával megszabadulhat az egyre nyomasztóbbá váló energiagondoktól. Természetesen, a nukleáris erőművek létesítésének kérdése hazánkban is fölmerült, Annál is inkább, hogy az atomkor „bölcsője" a nyugat-csehországi Jáchymovban van, ahol a jelíntéktelennek tartott szurokércben a XVIII. század végén Heinrich Klaproth német gyógyszerész talált rá az uránra. Egészen az első világháború végéig Jáchymovban volt a világ egyetlen uránbányája. Nem csoda hát, hogy az ötvenes évek elején hazánk a szocialista országok közösségében bizonyos elsőbbségi jogot élvezett az uránérc békés felhasználásában. A szovjet kormány már 1955-ben felkínálta segítségét egy atomfizikai kutatóintézet létesítéséhez, ami a Prága melletti Reiben meg is valósult; 1956-ban pedig államközi kormányegyezmény született a Trnava melletti Jaslovské Bohunice-i (apátmihályi) A—1-es atomerőmű megépítéséről. Ez a nukleáris erőmű azóta régen elkészült, s több évi szolgálat után a jövőben vallószínűleg már „csak" tanreaktorként szolgál majd. Tőszomszédságában azonban ott magasodnak már fiatalabb testvérének: a novovoronyezsi típusú V—1-es atomerőműnek hűtőkéményei. Ennek első reaktorblokkja 440 megawattnyi teljesítménnyel már teljes üzemben van, míg a második blokk fizikai és energetikai indításának munkái — ugyancsak szovjet segítséggel —- mostanában zajlanak. AZ ATOMGYÁR így becézik itt az épülő atomerőművet. Az egész területet utak, kémények, épületek és vasúti sínek hálózzák be; egymást érik az anyagot meg munkagépeket szállító járművek. Érdekes, hogy nyoma sincs itt az építkezéseken megszokott „préri-állapotoknak”, sáros vagy poros csak az lesz, aki letér az útról. Úgy tűnik, nemcsak a működő reaktor mellett, de az „atomgyár" egész területén hat a fegyelem. Ott van például a reaktorcsarnok, ahol majd az erőmű második blokkja fog üzemelni! Ide bizony még újságírói igazolvánnyal is kész művészet bejutni, a portás csak akkor engedi tovább az embert, ha külön engedélyt tud fölmutatni. Ám akkor is csupán „papucsban”, azaz olyan cipőre húzható lábbeliben, amilyent a képtárakban vagy kórházakban szokás használni. A különös szigor titkára ellenben egyhamar fény derül: a műszerészek már a primer kör szerelését végzik, amihez nemcsak teljes tisztaságra, hanem még előírt hőmérsékletre is szükség van! Nincs hát mit csodálkozni rajta, ha a söprűt meg a kislapátot „táncoltató” takarítónő például fehér köpenyben s gumipapucsbgn dolgozik. Jelenleg annak a napnak előjátéka folyik itt, amikor majd — a berendezések első felülvizsgálása után — a reaktortartályba beemlik az aknát, az üzemanyagtartó kosarat és a védőcsövek blokkját. Próbaképpen ekkor kezdődhet majd el a berendezés melegjáratása. Addig azonban még nagyon sok s precíz munka vár a szerelőkre, akik valóban rendhagyó módon dolgoznak: a szerszámok a csuklóikhoz vannak erősítve és minden egyes csavarral vagy alátéttel pontosan el kell számolniuk. Nem, nem túlzott szigorból vagy szőrszálhasogató ellenőrzésből eredő zaklatás mindez, hanem egyszerűen üzembiztonsági szempontból fontos ez az elővigyázatosság. Elvégre egy-egy elkallódott szerszám vagy anyacsavar, az üzembehelyezés után, mérhetetlen következményekkel járó balesetet okozhatna . . . Az első reaktorblokkhoz hasonlóan, a második reaktortest is hajón teszi meg az utat Leningrádból Ogyesszába, onnan a Dunán érkezik a tizenkét darabból álló, négy méter átmérőjű s összesen háromszáz tonna súlyú koloszszus Bratislpvába. A szlovák főváros és Jaslovské Bohunice között ügyes gépkocsivezetők dolga lesz a helyszínre szállítani a reaktortest elemeit. Türelmet igénylő, olykor-olykor talán boszszantó feladat az ilyen fuvar, ám ha arra gondolunk, hogy ez az egyetlen reaktorblokk több áramot termel majd, mint például a nagyteljesítményű Melnik lll-as hőerőmű, akkor könnyen megértjük a nukleáris erőművek létesítésének fontosságát. És ha úgy hozza a véletlen, akkor talán személygépkocsinkkal is morgás nélkül adunk előnyt 12
