A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-03 / 44. szám

ZS. NAGY LAJOS A Renault R-5 az autóshölgyek kedvelt jármüve. Ügyes, kényelmes és öt ajtaja van, ami a bevásárlások alkalmával nem elhanyagolandó körülmény. A heisingöri Kronborg várkastélyban, amely még a XVI. században épült, bemutatták a Hamletot. A dán király­id Derek Jacobi, Oféliát Jane Wymark alakítja. Egy londoni íolyóirat a fogyókúrázók gondjaival foglalkozik. Minden évben dijat ad a legeredményesebb fogyó­kúrázónak. Az idei díjat a 35 éves Valerie Thorpe nyerte el, aki 100 kilót Míg a sport egyeseknek csakugyan jó erőnlétet biztosít, sokak számára a ha­lálos kimerültséget jelenti. A közönség sokszor a legártatlanabb sportágak­ban is igazi küzdelmet szeretne látni, ez pedig nemegyszer arra készteti a sportolókat, hogy minden erejüket be­dobva elégítsék ki a tribünön üvöltő ezrek nemesnek éppen nem nevezhető igényeit. _____ fogyott. Ezen a fotomontázson férjével y látjuk, a sikeres kúra előtt és után. Mr. Thorpe nyilatkozata: „Sokan azt hiszik, hogy másodszor nősültem meg". CERUZASOROK RIPORT AZ ÁFONYÁ BAN Az ÁFONYA (Általános Fonnyasztó Vállalat) igazgatója nagyon kedvesen fogadott. Gyanús kedvességgel. — Végre közénk is jön egy újság­író! — kiáltotta ébenfaburkolatú dol­gozószobájában, elémsietett, hosszasan rázogatta a kezem, majd becsöngette a titkárnőjét és két kávét hozatott. Azonnal a tárgyra tértem: — Tulajdonképpen mi a vállalat fel­adatköre? — Amint a neve is mutatja, az ál­talános fonnyasztás, zöldségek és gyü­mölcsök elfonnyasztása — mondotta lelkesen az őszülő balántékú igazga­tó.— Szigorúan tudományos alapon — tette még hozzá. Az igazat megvallva, nem nagyon értettem az egészet, ezért arra kértem az igazgatót, fejtse ki bővebben. Nem kellett őt nagyon biztatni. — Pszichológusaink és szociológusa­ink, sőt azt is mondhatnám, hogy a vállalat valamennyi dolgozója, eszten­dők óta figyelemmel kíséri lakosságunk zöldség és gyümölcsfogyasztását. Ez részben a vállalat rendeltetéséből kö­vetkező feladat, részben önkéntes, min­dennapi társadalmi munka, amelyben az igazgatótól kezdve a portásig min­denki részt vesz. Nos tudományos fel­méréseink azt bizonyítják, hogy a zöld­ség- és gyümöl'csfogyasztás egyáltalán nincs összhangban a tudományos-mű­szaki fejlődéssel, sőt, sajnos azt kell mondanom, hogy az évezredek folya­mán szinte semmit sem fejlődött, bát­ran állíthatom, hogy a huszadik szá­zad második felének embere ma is éppoly primitív, kezdetleges módon fo­gyasztja a gyümölcsöt és zöldséget, mint mondjuk a kőbaltás ősember, ta­lán csak azzal a különbséggel, hogy az agrotechnika fejlődésével ma már nagyobb a választék, mint régen volt. Ezen az áldatlan állapoton igyeí keztünk javítani, amikor áttértünk a zöldség- és gyümölcsfonnyasztásra — lendül szinte szónoki hevületbe az igaz­gató. — A pszichológusok ugyanis megállapították, hogy ha az ember ál­landóan friss gyümölcsöt eszik, meg friss zöldséget, előbb-utóbb eltelik ve­le, egyszerűbben: megcsömörlik tőle. A vitaminokra — amelyek jelentős részét — (mint tudjuk) — épp a gyümölcs és zöldség tartalmazza, — az emberi szervezetnek viszont szüksége van. A C-vitamin hiánya például csökkenti a szervezet ellenállóképességét, a vírusos megbetegedésekkel szemben és tavaszi fáradtságot okoz. No már most, ha az ember megcsömörlik mondjuk a sok friss paprikától, paradicsomtól, káposz­tától, almától stb., már a tél elején megnáthásodik, koratavasszal pedig fáradtan fog lézengeni, mint az őszi légy. Mi történik azonban akkor, ha a mi vállalatunk az imént felsorolt zöldsé* get és gyümölcsöt jól és alaposan el­­fonnyasztja, még mielőtt a zöldséges­boltokba kerülne. Az emberek termé­szetesen így is megvásárolják, hiszen az egészségügyi felvilágosítás következ­tében tisztában vannak azzal, hogy C- vitaminra a szervezetüknek szüksége van. Megvásárolják hát, ám a fonnyadt gyümölcsöt és zöldséget már nem fog­ják olyan jóízűen habzsolni, hogy csö­mört kapjanak tőle, azaz kevesebbet esznek belőle, viszont egész éven át, szervezetük tehát sohasem szenved hi­ányt vitaminokban. Az emberek így az­tán tavasszal is életerősek, egészsége­sek, munkabíróak lesznek. Az igazgató láthatta, hogy eredeti okfejtése nem talált nálam süket fü­lekre, ezért kedvesen meginvitált a vál­lalat központi raktárának a megtekin­tésére. A hatalmas raktárban óriási gyü­mölcs- és zöldséghalmok fonnyadoztak, az egész helyiséget édeskés-savanykás rothadásszag töltötte be. — Ez a raktár hűtőberendezéssel van felszerelve — magyarázta az igaz­gató. — Hogy a fonnyasztás minél tel­jesebb és tökéletesebb legyen, egy hé­tig hűtjük, majd egy újabb hétig me­legítjük a készletet. Jó lenne a cse­répkályhákat központi fűtéssel helyet­tesíteni, sajnos, egyelőre nincs rá ke­retünk. A deszkák gyorsan elégnek, de nem adnak elegendő meleget, szenet viszont az energiatakarékosság miatt nem vásárolhatunk. így aztán ládák­kal vagyunk kénytelenek fűteni. Persze ennek is van némi haszna — néz rám ravaszkásan az igazgató. Közben az egyik nagy cserépkályhá­hoz érkeztünk, ahol két félmeztelen at­létatermetű férfi szekercével aprította a zöldségesládákat. — A termelőkkel sajnos igen nehéz elfogadtatni vállalatunk új koncepció­ját. Ragaszkodnak ahhoz, hogy a zöld­séget és gyümölcsöt frissen vegyük át tőlük. Mi tehát úgy segítünk magun­kon, hogy az üres ládákat feltüzeljük, s a termelőkkel közöljük, hogy nincse­nek ládáink. Ök káromkodnak ugyan, de mit tehetnek: öntudatlanul ők ma­guk kezdik el a gyümölcs és zöldség fonnyasztását úgy, hogy ránk már csak a fonnyasztási munka kisebb része ma­rad. — Az orvostudomány már régen rá­jött arra, hogy az emberi lélek sérülé­seinek többségét az egyén gyermekko­rában „szerzi be”. Saját pszichológu­saink vizsgálatai is alátámasztják ezt a tényt. Nem tudom, a riporter elvtárs falun vagy városon nőtt-e fel . . .? — Falun — mondottam, ámbár nem tudtam hová akar kilyukadni az igaz­gató. — Akkor emlékeznie kell a hatalmas paradicsom-csatákra, amit a falusi gye­rekek vívtak s talán még ma is vívnak párád icsoméréskor. — Emlékszem — mondtam moso­lyogva, mert tényleg eszembe jutott. — Nos hót képzelje el a városi gye­rekeket, akik soha nem vehetnek részt ilyen csatározásban, milyen hiány, mi­lyen űr támad szegénykék lelkivilágá­ban. Szomorkásán bólogattam. — S mindez csupán azért, mert a városi szülők friss paradicsomot vásá­roltak, amit aztán -gondosan elzártak csemetéik elől. Most viszont, miután mi a paradicsomot is szépen elfony­­nyasztjuk, a szülők már nem őrzik mint valami kincset, nebulóik könnyen hoz­zájuthatnak és ők éppolyan paradi­csomháborúkat folytathatnak, mint amilyenre mi, hajdani falusi lurkók oly szívesen emlékezünk vissza. Tehát ma már az ÁFONYA jóvoltából a városi gyerekek is különösebb lelki megrázkód­tatás nélkül vészelhetik át a gyermek és kamaszkort. Eközben egy halom fonnyadó-pos­­hadó paradicsomhoz értünk, észrevet­tem, hogy az 'igazgató óvatosan kéz­bevesz egy paradicsomot és a szemé­ben különös gyerekes tüzek gyúlnak, aztán nagy szakértelemmel o fejemre céloz. Villámgyorsan félrekaptam a fejemet, a paradicsom elsüvített a jobb fülem mellett. S mert valóban falun nőttem fel, pa­radicsomok, uborkák, paprikák és diny­­nyék között, szegény igazgató nagyon ráfizetett erre a merényletre. Egy perc­re elfeledkeztem arról, minek is jöttem én az ÁFONYA vállalatba, felkaptam egy nyaláb paradicsomot s az igazgató néhány másodperc alatt paradicsom­­létől csorgó vörös bohóccá változott. De aztán szedtem is a lábam, ahogy csak bírtam. Pedig talán el sem kellett volna futnom, hiszen a vörös létől csö­pögő igazgató boldog kacagását még a raktár kapujában is hallottam. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom