A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-15 / 37. szám
Az olasz televízió négyrészes tévéfilmet forgat George Sandról, a francia írónőről. Képiinkö.n: Anna Proclemer, George Sand ‘alakítója. Ez a szív alakú krumpli nem a szerelem „gyümölcse". Véletlenül sikeredett ilyenre, a burgonyatermesztők egyelőre nem törekszenek ilyen „formák" elérésére. Ez a Mercedes 43 évvel ezelőtt ké- cég vásárolta meg (nem tudni, milyen szült, a régi autótípusok ismert gyüj- áron), s rögtön kinyilatkoztatta: a kötőjének, az amerikai Harrah úrnak a esi nem eladó! rendelésére. Most egy nyugatnémet Alain Mimoun algériai származású francia hosszútávfutóról egykor sokat Írtak az újságok. Különösen, amikor a melbourne-i olimpián aranyérmet szerzett a maratoni futásban. Az 59 éves A Nice-Matin című lap jelentése szerint 1 millió frank értékű ékszert és más értéktárgyat loptak el augusztus 8-ra virradó éjjel Herbert von Karajan világhírű karmester Saint-Tropez-i villájából. A jelentés szerint a betörők olyan ügyesek voltak, hogy hosszú órákon át „dolgoztak“ anélkül, hogy fölébresztették volna az emeleten alvó művészt. A Katona apja című film felejthetetlen főszereplőjének, az 1971-ben elhunyt S. Zachariadze grúz színésznek gyönyörű síremléke van Tbilisziben a Nemzeti Panteonban. A maszk a színművészet jejfcépe, a két szölöfürt pedig a napfényes Grúziáé.' sportoló még mindig jó formában van, A fényképészek ezúttal is éltek a rits a párizsi utcákon nemrég rendezett ka alkalommal: íme, ilyen rendetlen 42 kilométeres futás hatezer résztvevő- sorokban állva örökítették meg az anje között szolid középhelyezést ért el. goi királyi testörséget. VISSZAKÉZBŰL A szeretetreméltó jámborság legkülönb melegágya, mikor egy kamasz képlékeny jelleme olyan családi fészekben formálódik, ahol az indulatok, de még az élesebb szavak is elfúlnak a családi békesség képmutató ásatásával szemben. Az ilyen fészekben az ósdi réztárgyak élei is mind legömbölyödnek a sok törölgetéstől, akár a naponta előadott adomák élei. Általában ebben a fülledt meghittségben válik félszeggé, alázatos lelkületűvé a jobbra érdemesült kamasz. Ott szorong ez a kamasz minden sor végén, a leányok kegyeiért sorbánállók közt, az inasneveldék utolsó padsoraiban, kéznél mindenki számára, akinek kölcsönre, támaszra, villámhárítóra van szüksége. Pál esetében sem volt ez másként, legfeljebb annyiban, hogy bepácolt, konyha-központú életét változatossá kívánta tenni a padláson nevelt papagájával, amelyet titkos szavakra tanított. Pállal egy hajóóriás árnyékában ismerkedtem meg. Mindenki Jobbkezeként mutatták öt be, aki valóban kéznél volt ha tízóraiért, sörért, kanyarfúróért kellett elugrania, vagy éppenséggel éjjeli 'műszakot kellett vállalnia valamelyikünk helyett. Pál érthetetlen alázattal tűrte szeszélyeinket. Aligha dolgozott a gyárban még egy olyan palimadár, akit úgy szerettek s megaláztak volna mint őt. Kötelessége volt havonta megülni a névnapját, hogy a zord egyengetők művi nehezteléseit engesztelő űrtartalmú demizsonokkal csillapíthassa. Amolyan íratlan, menkülönböztetés nélküli „előrelépést" jelentett számomra, mikor reám bízták a lángpisztolyt. Efeletti büszkeségemben nyílott meg a pénztárcám, s máris szalajtottam .volna Mindannyiunk Jobbkezét, hogy: „Amott a kerítés, lódulj, hajts fel a környéken néhány üveg bort, de az egyik lábad. . .“ így kellett tudomásul vennem, hogy Pál — egyik pillanatban még Jobbkezünk és engedelmes esrközünk — már messze jár a gyártól. Hirtelen elszántsága legalább olyan furcsa volt, mint az, hogy időközben, a délvidék meleg színeivel pompázó papagájával elerte, hogy a rikácsolásra is lusta madár végül értelmes szóra nyitotta csőrét, s utóbb már akár órák hosszáig káromkodott; olyan ordenáré módra, amit Pál összefont karokkal hallgatott, mint valami vérpezsdítő indulót.. . Én még egyre a „lángpisztoly-kategória" szimpla kiváltságainak örvendtem, mikor lábra kelt a hír, hogy egykori Jobbkezünk lilára borotvált állal, a divatbábukat is megszégyenítő konfekciócsodákban ámít ismerőst-ismeretlent, miközben nagy léptekkel szabdalja a várost széltében-hosszában. Egy alkalommal volt Jobbkezünk útját kereszteztem, de úgy látszik olyan merőlegesen, hogy hordozható trezornak is beillő irodista táskájával sodort félre az útból. Nem vett észre. Lelki szemeivel már messze rajtam, s egész- brigádunkon túlra meredt. Nem volt már szüksége a papagájra sem. Megvetette lábát apró zugirodája talaján, melynek falai védelmet nyújtottak, s bosszúerőt sugároztak. Nem felejtett ő egyetlen sérelmet sem: Írásban jelentett fel bennünket, egykori tanítóit, szüleit, a Jézus Krisztust, és egy trágár beszédű papagájt. CÚTH JÁNOS A TARTÓZKODÓ Sok szó esik manapság a hozzáállásról. A hozzáállás nem puszta fogalom, a hozzáállás nem munka, de cselekvés, ha úgy tetszik: tett. Még akkor is, ha az illető semmit sem csinál. Bár azt mondják, ilyen sem létezik ,,nert az ember míg él, mindig tesz valamit Például ül és hallgat. Nem hümmög, nem csóválja a fejét, nem bólogat, nem tiltakozik, mégcsak nem is javasol, csők ül csendesen, hallgat. Hiába nézzük az arcát, semmit sem árul el. Homlokán nem gyűlnek ráncok, tekintete nem vidul fel, el sem borul, bár úgy tesz, mintha figyelne. Ki tudja? Lehet, hogy éppen odafigyel. Ez is lényeges, az „odafigyelés”. Volna mire, mert a legtöbbször állást kell foglalni. — Ki van mellette, ellene, ki tartózkodott a szavazástól? Megállapítom, hogy a gyűlés egyhangúlag elfogadta .. . — Nem! Várjunk csak! Valaki tartózkodott. — Tartózkodott? — Igen. — Nem értette a szaktárs miről van szó? A szaktárs hallgat. A szemek rászegeződnek. Megvonja a vállát, kezét széttárja mintha mondaná, ez van. — Vagy talán nem szabad? — Hogyne volna szabad, de mégis miért? — Nem nyilatkozik. Poharazás közben, baráti hangra sem. — Bántott valaki? Haragszol valamiért? — Az ördögbe is, nyögd már ki mi bajod! — Mondtam már, semmi. Háromféle válasz létezik, én a középsőt választottam, mert nekem az tetszik. Hm. Hát igen. Olyan ez mint a rátarti lány felelete, aki a szerelmes legény unszoló miértjeire egyre azt hajtogatja: csak. Tényleg háromféle választ kérnek a gyűlések vezetői. Ezek szerint a hozzáállások is három kategóriába sorolhatók? Nem, ez merő tévedés. A jelenlevők többsége igennel szavaz. Pedig mennyire heterogén az indíték. Itt is vannak hevesek, karjuk mindenkit megelőzve lendül a magasba. Megfontolták. Vajon jó lesz így? Igen, akkor vállaljuk. Megfontolást színlelők, őszinték, odaadok .lelkesedők és gyávák. Majd jön az ellenzék, nem ellenség, hanem a tiltakozó típus. Józanul elutasít, bátran szembeszáll, bírál, érvel, vagy éppen tévedését védelmezi. Ezeket irigyli a nem egyetértő igenlő. — Ja, nekik könnyű — mondogatja néha csak magában és magának — bezzeg az én helyemben nem ugrálnának. No és a harmadik, az arany középutas. Nem indokol, minek? Gondoljon ki mit akar, ő tartózkodik. — Csak ne lenne annyira hülye a főnök, hogy roszszat lát benne. Nem mondja, csak éppen látszik az arcán, nem tetszik neki. Ott egye meg a fene. Kit igazolnak mindig a tények? Világos, nem? Egyetértek, mert nem utasítom el ,de felelősséget nem vállalok. Maradjon az indítványozóé. Mindenki érthet belőle. Jól bevált módszer. Mindent megteszek, mindent végrehajtok, amit mondanak, de énrám ne számítsatok pajtikám, véleményt nem nyilvánítok — azaz dehogynem, csak kicsit később, például így: — Nem megmondtam akkor is, mikor szavazni kellett?- Mit? CSICSAY ALAJOS 9
