A Hét 1979/2 (24. évolyam, 27-52. szám)

1979-08-25 / 34. szám

Karnevál Karnevál van. A víg tömeg talpig virágban kavarog. Mint kis napok, ragyognak rád a mosolyok. Farkasfogak nedves zománca hideglelősen vicsorog. A premier plan fényárjában sima nyelvek és kármin ajkak csinos szavakra feslenek, de a mennybolt oly magasan, s türelmesek az istenek. Karnevál van. Az álarc alatt mindig más van. Talpig virágban, ragyogásban bohócsipkát hord a titok, s köpenye alatt tán gyilok. De várd csak meg az éjfélórát. Levedlenek a maskarák. Akkor nézd meg, melyik mit ér, ha nincsenek majompofák, se hercegek, se farkasok, csak sápad arcok, pajzstalanok, csupaszok. Akkor nézz utána a szónak, amely zengett, mint égi szózat, de most, a józan földet érve kihuny, mint meteorok fénye, megvetve szájat, mely kimondta, szégyenét érzi szégyenének, rút arcát rejtve menekül, s mint fehér botját vesztett vak, egy csendes sarokban megül. L. Gály Olga versei Foto: BISTIKA Néha Néha boldog vagyok és nem tudom, mitől és nem tudom, miért, de köszöntöm a reggelt, a delet, az alkonyatba búvó fényeket, az ismeretlen mestert, aki rőt s aranyfestékbe mártott ecsettel rajzolta körül a felhőszéleket. Néha könnyű a szívem és nem tudom mitől és nem tudom miért, csak szeretem a hangokat, a mozgást, a megfürösztött gondolatok táncát, az utca túlsó oldaláról intő ablakot, a lányom önarcképét a falon, s a hűtőszekrény lágy dorombolását. Néha beborul bennem és nem tudom mitől, csak zuhog az eső. nagy karikákat vetve lelkem tükörén könnyeim befelé hullnak száz csatornán, tisztára mosdatva bűnöst, bűntelent, s hiába süt fel néha váratlan napom, a megtört fényből nem épül szivárvány. Somogybán járván — a Balatonnál is persze — nem hagyhattam ki a ba­ráti meghívást: menjünk el Szennára, nézzük meg az épülőfélben lévő sza­badtéri néprajzi gyűjteményt. Szenna, Szenna ... Valahogy isme­rősen hangzott a név, de egy ideig nem tudtam hova tenni. Később azon­ban rájöttem, hogy tavaly egy erdélyi ismerőstől hallottam, akivel a Bártfa (Bardejov) közelében fekvő Hervartov kazettás mennyezetű templomát vol­tunk megnézni . . . Hát persze, a szen­nai kazettás templom! Mire így elren­dezem magamban az egymástól távol- eső, de mégis egymáshoz tartozókat, már meg is érkeztünk a Kaposvártól alig nyolc-tíz kilométerre lévő helység­be, amely a zselicség egyik legjelentő­sebb hagyományokkal rendelkező tele­pülése. Azt, hogy a szennai néprajzi gyűj­teményt 1974-ben kezdték építeni- gyűjteni, már Csepinszky Máriától a Szennai Néprajzi Gyűjtemény minde­nesétől tudom meg, aki szives kalauz­ként vezet a kívülről puritán egyszerű­ségű református templomba, hogy be­lépve elálljon az ember lélegzete a benne lévő csoda láttán. A szakemberek szerint ez a „népi barokk" műemléktemplom, amely 1785- ben épült, a legszebb festett kazettás mennyezetű templomunk. Nincs bő összehasonlítási alapom - hiszen az erdélyieket nem ismerem — de amit eddig nálunk és itt láttam, abból arra következtetek, hogy felesleges a „leg- leg-" osztogatása. Úgy vélem, a maga nemében mindegyik a „legszebb". Mégpedig azért, mert egyszeri, mert megismételhetetlen. Okát pedig abban látom, hogy mindegyiket egy, esetleg két-három népművész, ács, asztalos készítette, beleépitve-álmodva mindazt, amit a világról, népéről, annak hagyo­sehogy sem találtam meg a magyará­zatát annak, hogy mi vonz ide vissza, holott a faragott pitvaroszlopok (itt pitaroszlopnak mondják), ajtók, abla­kok, zárak, oromdeszkák több látni­valót ígértek faragott díszeikkel. Aztán röjöttem, hogy igen egyszerű az ólhoz való vissza-visszatérés oka, maga a tény, hogy egy lábasól - múzeumi látnivaló. S mi több: esztétikai élményt adó építészeti emlék. Gyerekkoromban szinte minden udvarban volt odahaza belőlük, s lám, mára mind eltűntek; eltűntette őket a gyorsuló idő. Ez a szennai lábas ól ismét arról győzött Madaras díszítés a szennai muemlek- templom kazettás mennyezetén meg, s arra figyelmeztetett, hogy óvni és vigyáznivalónk van számtalan, to­vábbá figyelmeztetett arra is. hogy jól megfér egymás mellett Nagyváti uram csodálatos kazettás mennyezetű festett temploma és egy névtelen ácsmester kezemunkójának megmaradt emléke, egy lábas disznóól... GÁL SÁNDOR Csepinszky Mária eumondta, hogy az építkezés első szakaszában négy portát építenek fel. Ebből kettő már berendezve fogadja a látogatókat, a harmadikat és a negyediket épülőfél­ben találtam. Az első telek lakóháza úgynevezett „talpasház". Emögött áll a szennai sövényfalas, „háromosztatú" pajta. A következő portán kisbajomi lakó­ház áll, udvarán lábas disznóól... Végigjártam néhányszor a már kész, berendezett, hajdanvolt portákat, lakó­házakat, de végül mindig ennél a lá­bas disznóólnál kötöttem ki. Kezdetben mányairól, meséiről, legendáiról ismert, vagy ismertek azon a tájon, ahol éltek és dolgoztak. A szennai kazettás temp­lom megalkotója, az egyik kazettára írtak szerint, „Nagypalban la'ó Nagy- vóti János asztalosmester ezt az Úr házát elkészítet'e 1787-ik esztendő­ben". Nos, eköré a gyönyörű kazettás mennyezetű templom köré épült és épül az a néprajzi gyűjtemény, amely a zse­licség népi építészetét, a lakóházakat, mezőgazdasági épületeket és haszná­lati eszközöket szándékszik egybegyűj- teni és megőrizni az utókor számára. A falumúzeum épületeinek egy része A SZENNAI FALUMÚZEUMBAN 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom