A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-05 / 18. szám
TANULNI KELL NEMES VERSENGÉSBEN CSAK NYERNI LEHET Még fülünkben cseng néhány Adyvers, a legszebbek, a leghatásosabbak, a látnokiak, az úri Magyarország ellen lázítóok, hiszen a CSEMADOK helyi szervezeteiben, közművelődési klubjaiban a legkülönfélébb korosztályhoz tartozó emberek, CSEMADOK-tagok szavalták a nagy forradalmár költő születésének századik évfordulóján. Ady nevének említésétől, verseinek szavalásától volt akkor hongos szinte minden kulturális rendezvényünk. Én magam legjobban a vízkeletiek szereplésére emlékszem. Arra a néhány fiatalra, az irodalmi színpad tagjaira, akik a CSEMADOK évzáró taggyűlésének kulturális műsorában Adyt idézték, Ady verseit mondták meggyőzően, mély átéléssel, igéjét saját igéjükké fogadva. S az egészben az volt a legcsodálatosabb, hogy az irodalmi színpad tagjai úgy szavalták a költő korában majdnem riasztóan és vihart kavaróan modern, nehéz, érthetetlen Ady-verseket, s a közönség is úgy itta szomjasan a lenyűgözően szép költeményeket, mintha Ady egyenesen a vízkeletieknek írta volna legnagyobb verseit. Ady állt meg halála bekövetkeztével, hogy utolérjék azok, akiknek élete utolsó pillanatáig írt, vagy a vízkeletiek jlletve a Móricz Zsigmond Kárpát-medence magyarjai éltek a szocialista kulturális forradalom lehetőségével, s műveltségben megnövekedve most már nemcsak értik, de a költőjüknek is fogadták Adyt? S úgy látszik, soha nincs vége az ünneplésnek. Amikor e sorokat írom, újabb kerek évfordulók ünnepléséhez érkeztünk. CSEMADOK-vonalon már javában folynak a vetélkedők a magyar irodalom két kiemelkedően nagy és jelentős prózaírójáról, egész életművükről. Most falun és városon hetekig, sőt hónapokig a „mer a szögény is embör" ismert írójáról, Móricz* Zsigmondról beszélnek, akit Ady üdvözölt, ölelt egyik legnagyszerűbb versében, a Levél-féle Móricz Zsigmondhoz címűben, amelynek az utolsó versszaka most ide kívánkozik: Adassék e levél Móricz Zsigmond úrnak, Kit most érdemelten, szépen koszorúznak. Koszorút nem viszek, írás megy helyette. De ott leszek mégis, mig élek mellette. Készül, meri készítik, az én szemledelem. De Móricz Zsigmond is megmarad énvelem. Magyar sors-kockákon ez igyen döntődött, Mind összekerülünk közös mártír-hősök, S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebirni, Volt egy szent szándékunk: gyönyörüket írni. Ugyanígy ünneplést kíván a másik nagy, a szintén valóságlátó s az úri magyar elmaradottságot elmés, ötletes, szatirikus és humoros történetekkel, o paraszti világot ellentéteiben is ábrázolni tudó Móra Ferenc, gyermekek és felnőttek egyformán kedvelt írója. Róluk, maradandó életművükről beszélgetnek a CSEMADOK Központi Bizottsága, a bratislavai Népművelési Intézet, a Szlovákiai írók Szövetségének magyar szekciója, a Madách Könyv- és Lapkiadó, az Irodalmi Szemle. a Hét. a Nő, az Új Ifjúság és a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének Móricz Zsigmond—Móra Ferenc országos irodalmi vetélkedőjén. S hogy némi elképzelésünk legyen a nagyszabású országos versenyről, hadd mondjam el, hogy a négyfordulós vetélkedőben négyszóznyolcvan kérdés kapcsolódik a két nagy író életéhez és irodalmi munkásságához. Kétszázhetven csoport nyolcszázhúsz tagja nevezett be eddig a mindenképpen műveltséggyarapító, lótókörszélesítő versenybe, ennyi tanuló, fiatal és felnőtt válaszol az illetékes bíráló bizottságok előtt a négy forduló négyszáznyolcvan kérdésére. Méltó helyen, Jókai szülővárosában, Móricz Zsigmond—Móra Ferenc szeminárium keretében kerül sor az országos vetélkedő izgalmas döntőjére. Ahogy mindezt elmondom, mindjárt forrósul is a lelkem, hiszen látom magam előtt a több mint kétszázhetven csoport több mint nyolcszázhúsz versenyzőjét, akik akár városról, akár faluról van szó, minden esetben a CSEMADOK helyi szervezet képviseletében vágnak neki a bizony nem könnyű versenynek. Látom őket Móricz és Móra könyveit olvasva, életrajzi adataikat tanulva és szurkolok nekik verseny közben, örülök továbbjutásuknak, együttérzek a kiesőkkel, s minden egyes kudarcot szenvedő csoportnak úgy sietek a vigasztalására, hogy egy olyan nemes versengésben, mint amilyen ez az országos irodalmi vetélkedő is, nincs vesztes, nem lehet vesztes. Ebben a versenyben csak nyerni lehet, nem veszíteni. Örök becsű és értékű művekkel lehet életreszólóan megismerkedni, írók gazdag világát lehet közelebb hozni saját világunkhoz. Itt győztes minden csoport, minden egyén, oki benevezett a versenybe, akár kiesett, akár továbbjutott. Győztes az a falu, város is, amelyhez a versenyzők tartoznak, hiszen maguk is Móriczcal, Mórával ismerkednek, miközben a segíteniakarás izgalmával hallgatják fiaikat és leányaikat. Az a Móricz Zsigmond, aki a legsötétebb Horthy-korszak esztendeiben jó és közvetlen baráti kapcsolatot tartott fenn Csehszlovákia haladó magyar ifjúsági mozgalmával, s a legnagyobb elismerés hangján írt, szólt, beszélt itteni útjának tapasztalatairól, az egyre nagyobb tábort alkotó újarcú magyarok népeket egyesíteni akaró programjáról, a közeledés és testvériesülés programjáról, vajon mit szólna, ha újra falvainkat és városainkat járva találkozna azokkal a százakkal és ezrekkel, akik halálos komolyan a feladat nagyságához és nemességéhez méltón vizsgáznak gazdag életművéből, bíráló bizottság és közönség előtt? Biztosan nem tudna szólni a meghatottságtól. Mit is szólna, szólhatna a paraszti sors bonyolult folyamatainak legnagyobb ismerője, dzsentri—Magyarország korrupt világának mesteri leleplezője, aki éppen a két háború közötti ifjúságnak álmodott olyan jövőt, amelyben ma él? S mit mondhatok én, aki pontosan ahhoz a háború utáni nemzedékhez tartozom, amely Móricz Zsigmondot és Móra Ferencet olvasta, lapozgatta biblia helyett? Áhítattal olvastuk elbeszéléseiket, regényeiket, s csodáltuk bennük az éleslátást, a nagy írói erényeket csillogtató mélységeket, a paraszti élet ismeretét. És ha a könnyeinken keresztül is mosolyogni akartunk, Mára Ferenc írásait emeltük le a könyvespolcról. Az élet termelte s o Móricz megírta feszültségektől így szabadultunk. így lettünk könnyebbek gondjainkban, bajainkban. így merítettünk erőt mindahhoz, amit szent megszállottsággal ifjan, az ötvenes években csináltunk. Végül szabadjon beszélnem arról is, hogy felbecsülhetetlen az értéke a mostaniakhoz hasonló vetélkedőknek. Ezt főként azoknak a címére írom, akik sokszor elég meggondolatlanul és köny-Móra Ferenc nyelműen legyintenek mindenre, így a CSEMADOK Központi Bizottságának a Móricz Zsigmond—Móra Ferenc irodalmi vetélkedőhöz hasonló akcióira is. Velük vitázva mondom, hogy minden elismerésem a kezdeményező CSEMADOK-tisztségviselőké, az újabb és újabb, százakat és ezreket mozgató megvalósítóké, azoké, akik legértékesebb irodalmi hagyományainkra, gazdag irodalmi örökségünkre irányítják a figyelmet. Ady, Móricz, Móra irodalmi vetélkedőket szervezni és lebonyolítani, dicséretére válik bármilyen intézménynek s hatványozottan egy országos kulturális szövetségnek. Egy ilyen igényes és rendkívül hasznos irodalmi vetélkedővel ünnepelni a CSEMADOK megalakulásának harmincadik évfordulóját mindenképpen tiszteletet érdemlő kezdeményezés. A móriczi „mer a szögény is embör” mottóval indítottam az újabb nemes versengést méltató írásomat, s ezzel a gondolattal is fejezem be. Megtoldva természetesen azzal, hogy a móriczi szegény ember anyagi és kulturális javait tekintve ember lett végre. Móricz és Móra olvosója . .. MACS JÓZSEF (Egy szeminárium és ami mögötte van) Az együttműködés szép példáját adta a CSEMADOK lévai (Levice) járási szervezete és a Járási Népművelési Intézet, amikor négyrészes szemináriumot szervezett közösen a járásban működő amatőr színjátszó csoportok vezetői és rendezői részére. A szemináriumon a következő témájú előadások hangzanak el: Az öntevékeny színjátszás jelenlegi helyzete és a csehszlovákiai kultúrában elfoglalt helye, küldetése. A rendező és a mű tanulmányozása, mi a rendezés? A színészi munka alapjai és feltételei. A színpadi tér kihasználása. A szcenográfia alapjai. A színpadi technika és a színművészet kollektív jellege. A CSEMADOK Központi Bizottsága által biztosított szakelőadók segítségével a tervezett négy előadásból az eddigiek folyamán három valósult meg. A résztvevők Takács Ernődnek, a MATESZ igazgatójának, Kopócs Tibornak, a MATESZ díszlettervezőjének és Nagy Lászlónak, a Garammenti Színház vezetőjének egy-egy értékes előadásából sok hasznos tudnivalót meríthettek — legalábbis azok, akik megjelentek ... Mert esetenként harminc személyt hívtak meg, de az első alkalommal mindössze hatan, a második alkalommal pedig tizenegyen jelentek meg. Meglepő volt, hogy a lévai járás nagyobb községeinek — pl. Deménd, Nagyölved, Palást — képviseletében senki sem vett részt az előadásokon. Túrái László, a CSEMADOK lévai járási bizottságának dolgozója beszélgetésünk során maga is aggodalmasan szólt arról, hogy a jó eredmények mellett nem állandó és rendszeres a helyi szervezetek és színjátszó együtteseik munkája. Úgy érzem, aggodalmában osztoznak mindazok, akik tudják, milyen fontos szerepet tölt be egy-egy jól működő szervezet, csoport az anyanyelvi kultúra ápolásában és a művelődés terjesztésében. Túrái László ugyanakkor reménykedve beszélt az alakulóban levő vagy már működő művelődési klubokról s arról a fontos szerepről, amelyet ezek betöhhetnek. Takács Ernőd értékes előadása késő délután ért véget. Még megbeszélte hallgatóival a következő témát, egy általa kiválasztott szerző darabjának közös áttanulmányozását, majd elbúcsúzik. A résztvevők szedelődzködnek. Autóbuszra siet mindegyikük. Útközben a megállóig még elmondják egymásnak terveiket, beszélgetnek a kiválasztott darabokról, az otthoni csoportról, munkájukról. Ilyenkor, mintha mindegyikük több lelkesedést, energiát érezne magában. Hogy mi szüli ezt az érzést? Talán az értékes előadás, talán a társak biztató szavai, talán az az érzés, hogy nincsenek egyedül. .. Szeretném remélni, hogy a hasonló hasznos rendezvények s velük a résztvevők száma is növekedni fog nemcsak a lévai, de más járásokban is. MOLNÁR IMRE 7
