A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-16 / 24. szám
őket az egyre növekvő munkanélküliség réme, minek következtében rengeteg családfenntartó kénytelen más európai országokban vagy a tengerentúlon keresni munkát. A politikai pártok közötti ellentétek rendszeresen ismétlődő kormányválságokban nyilvánulnak meg: az idén tavasszal a fasizmus veresége utáni már negyvenegyedik — ezúttal kereszténydemokrata kisebbségi - kormány volt kénytelen lemondani, s nem látszik valószínűnek, hogy az idő előtt megtartott választások után sikerült megoldani a mélyre ható politikai válságot. Az Olasz Kommunista Párt és a szakszervezetek vezette munkásosztály erejének növekedése egyre nagyobb aggodalmakat vált ki Olaszország nyugati szövetségeseiben, félnek, hogy egy baloldali kormány hatalomra kerülésével Olaszország kiválhatna a NATO-ból, azonkívül veszélyeztetve tennének ezeknek az országoknak, elsősorban az Egyesült Államoknak itteni tőkebefektetései. Olaszország stratégiailag igen fontos láncszeme a NATO déli szárnyának, amit a földközi-tengeri 7. amerikai flotta hajóinak olasz kikötőkben való gyakori „látogatásai" is bizonyítanak. A súlyos gazdasági helyzet egyik legékesebb — vagy inkább legéktelenebb - bizonyítéka, hogy a városok legfényűzöbb negyedeiben is elárasztják az utcákat a koldusok, virágzik a feketekereskedelem, a spekuláció, nem mennek ritkaságKözeledik a nyári szabadságok ideje, s biztosan vannak olyanok, akiknek úticélja Olaszország, Michelangelo, Tizian és számos más világhírű művész hazája, a történelmi s művészeti emlékek kincsestára. Az az ország, amelynek azonban ma a történelmi emlékeken, homokos tengeri sfrandokon és a koratavasztól késő őszig tartó napsütésen kívül nemigen van mivel dicsekednie. Sőt, ha áttekintjük a legutóbbi évek eseményeit, inkább azt mondhatjuk, jócskán van miért szégyenkeznie. Az az ország, amely a római birodalom idején jóformán az akkor számba a fényes nappal a nyílt utcán végrehajtott rablótámadások, emberrablások, napirenden vannak a politikai merényletek, terrorcselekmények. Miközben erős férfiak és nők milliói vannak munka nélkül, gyakori a legolcsóbb munkaerők, a gyermekek foglalkoztatása. Talán valamennyi olasz város közül a legrosszabb a helyzet Nápolyban. A lakosság legszegényebb rétegei - köztük a 300 000 munkanélküli - a legszörnyübb viszonyok között élnek. Nápolyban 30 ezer lakás van vízvezeték nélkül. Gyakoriak a járványok. 1973-ban kolerajárvány pusztított, most - eddig közelebbről meg nem határozott - vírusos megbetegedés terjed a városban, s eddig már 63 csecsemő esett áldozatául. Ez az eset nagy visszhangot keltett nemcsak Olaszországban, de az egész világon. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szakértői csoportot küldött ki Nápolyba. Ennek jelentése megállapítja: „A vírusos .eredetű járvány a rossz higiéniai viszonyok és a gyermekek rosszul tápláltsága következtében tört ki és terjed." A még 1874-ben épült csatornahálózat elégtelen, elavult. A szegénynegyedekben a gyerekek alig jutnak más játékhoz mint a szemétbe kidobott üres konzervdobozokhoz, s a játszóteret kénytelenek a patkányokkal „megosztani". Nem csoda, hogy Campagnában, melynek igazgatási központja Nápoly, évente 4000 gyermek hal meg - nagyobb a gyermekhalandóság, mint jó néhány fejlődő országban. Nápolyt látni és meghalni - szomorú valóság ez igen sok gyermek számára a világ egyik legszebnek tartott városában. S ezen az idei nemzetközi gyermekév sem sokat segít... A Hét számára írta: ismert egész világon uralkodott, véres háborúkkal írva be nevét a történelembe imperátorainak örömére, ma ismét vérontással és terrorcselekményekkel hívja fel magára a világ közvéleményének figyelmét. A felgyülemlett gazdasági és szociális problémák a legkegyetlenebb formákban jelentkeznek. Napirenden vannak a legszörnyübb terrorcselekmények. Fegyveres támadást hajtottak végre az egyik haladó rádióállomás stúdiója ellen, összelövöldözve mindent, az ott tartózkodó személyeket is; több politikust és közéleti személyiséget gyilkoltak meg, testőreikkel együtt, fényes nappal az utcán, lehet mondani, a rendőrség orra előtt. Mindennek eredményeként, különösen Aldo Moro meggyilkolása után, fegyveres rendőrök őrzik a pénzintézetek bejáratát, a kormányhivatalokat és a pártok székházait. A lövöldözések az olasz városok utcáinak mindennapi képéhez tartoznak. Ugyanilyen természetesek a gyakori tüntetések, tiltakozó felvonulások és sztrájkok. Mindez jól jellemzi a politikai, gazdasági és szociális helyzetet s a kormány gyengeségét. Egyáltalán nem meglepő azután, ha a turista egy nap Firenzében az egész országból összejött nyugdíjasok felvonulásával találkozik, akik a kormánynak a nyugdíjrendezéssel kapcsolatos politikája elleni tiltakozásul tüntetnek, másnap tüntető diákokkal Rómában, harmadnap pedig egészségügyi dolgozók tüntető „menetével", akik csónakjaikkal megbénítják a forgalmat Velence legforgalmasabb vízi útján, a Canale Grandén. Egyre nagyobb az infláció, a lakosság reáljövedelme pedig csökken, ami - az Európai Gazdasági Közösség keretében a leggyengébbek közé tartozó - olasz gazdaság rossz eredményeinek következménye. Nyilvánvaló, hogy a súlyos gazdasági helyzet a bérből és fizetésből élőket sújtja a leginkább. Mindjobban fenyegeti RASTISLAV GAŠPAROVIČ „HÉZAG" A SZEMÉLYIBEN Általában vajon hol is keresendők a munkakerülés bűntettének eredői? ... ügyészi vádemeléssel és bírósági eljárással végződött esetek periratait vizsgálva kiderül, hogy a leggyakoribb modell néhány, már fiatal korától tekintve furcsa egzisztencia. Például galerikbe tömörülő, csövező életmódot folytató fiatalemberek; már serdülőkorukban édes élethez szokott „hölgyek"; börtönviselt személyek, akik nem tudnak, jobban mondva: nem akarnak zökkenőmentesen visszailleszkedni a köznapi életbe. De van a társadalomnak közelebbi peremvidéke is: annak szögletében húzódik meg az a bizonyos családi jómódban cseperedett s most is úgy élő gyermek, akit már másodszor sem vettek föl az egyetemre, de dolgozni nem akar... Minek is, hiszen jól tartják és még zsebpénzzel is ellátják odahaza, így amíg nem kell bevonulnia katonának, addig a következő felvételire tanul. Legalábbis kifelé ezt színlelve, ürügyként. Munkatörvénykönyvünk egyértelműen kimondja: „Minden munkaképes állampolgárnak - hacsak nem háztartásbeli az illető - joga, de egyben kötelessége is a képességeinek megfelelő munkavégzés." Jogászszakembereink egyértelmű állítása szerint a „munkakerülés" tüzetes megfogalmazása lényegében nem nehéz feladat; ám annál nehezebb az úgynevezett időleges munkakerülés és a közveszélyesség fogalmának megállapítása, mert e törvénysértések határvonala rugalmasan tágítható. Egy következő nyitott kérdés pedig, hogy mikor a „szabálysértés" és mikor a „bűntett" a helyes minősítés? Sok esetben kocsmai igazoltatások szúrópróbái indítják el a vádemelés folyamatát. A rendőr odalép a söröskancsók és borospoharak mellett ülő asztaltársasághoz: - Kérem, mutassák az igazolványaikat! — Ha „hézagot" talál valakinek a személyijében, ezen a nyomvonalon indulva könnyen zavarba hozható a kérdezett: — És miből él? Honnan van a pénze?! Ilyenkor cifra dolgok sülhetnek ki, de az érintettek legtöbbje már felkészülve várja a kérdést, sőt, többnyire önérzetesen tiltakozik ellene. A különböző „alibielfoglaltságok“ sokasága, a cinkosok összjátéka, a család „falazása" rendre megnehezíti, hogy a munkakerülés bizonyíthatóvá váljék. A kétes egzisztencia mindaddig „sértett" félként védekezik, amíg a hatóság bizonyítva nem látja a gyanút: a munkakerülő életmód tényét. Eljárás csak ezután indítható. A szúrópróbák így viszonylag kevés esetet tudnak a felszínre hozni, általában a közbiztonsági szervek következetessége szükséges ahhoz, hogy a naplopás és élősködés ténye napvilágra kerüljön. A rutinvizsgálatok során a legjobb fogódzót az életmód firtatása szolgáltatja, hiszen a nyári strandtolvajok és villafeltörők között rengeteg az iskolakerülő fiatal, de az idősebbek közt is vannak visszaesők meg börtönviseltek. Ebből adódik, hogy az a határvonal, amely a közveszélyes munkakerülés mezsgyéjén húzódik, bizony eléggé keskeny s ennek megfelelően nehéz is rátalálni. A bűnüldöző szervek kialakították munkájukban a kriminogén, azaz bűnözésre késztető környezet fogalmát. Ezt akkor vizsgálják, ha a gyanúsított magánéletében „kriminogén körülmény" található. Egy példa: a kiszabadult bűnöző már az első napokban szesztestvérei között lumpolja el a pénzt, amit a börtönmunkájával keresett. Pár hét múltán fennakad a rendőrség kocsmai razziájának hálójában: zsebe duzzad a pénztől, ö ugyan büszkén állítja, hogy ez még a börtönben keresett összeg maradéka; a szállásadója vagy éppenséggel a szomszéd viszont jóhiszeműen elmeséli a nyomozóknak, hogy idegen személyek szoktak az illető számára hozni-vinni csomagokat. Hamar igazolódik az üzérkedés gyanúja, sőt, a csempészhálózatot is föl lehet deríteni. Tehát az illető életmódjában voltak olyan árulkodó körülmények (féktelen pénzszórás, kocsmázás, alvilági cimboraságok), amelyek általában kísérő jelenségei a bűnözésnek. Az efféle bűnözők inkább vállalják az ismétlődő lebukás kockázatát, mint munkaundoruk leküzdését. E szűk határsávon átlendülve válhat a munkakerülés közveszélyessé. A büntetések árnyaltak lehetnek: fiatalokat — ha még nem követtek el súlyosabb dolgokat - igazságos szigorral, egyszeri enyhébb büntetéssel még meg lehet fékezni. Viszont a többszörösen elítélt, visszaeső bűnöző - rövidebb idejű munkanélküliség esetén is — súlyos megítélés alá esik, mert az ő naplopó életmódja a környezete számára is fertőző gócként hat. Vannak, akik a lebukást követő vizsgálati eljárás során arra hivatkoznak, hogy vannak eltartóik. Néha ezért nem árt megvizsgálni: vajon az eltartók miből és hogyan élnek? Előfordul, hogy két-három utcalány közösen tart el egy férfit. A közveszélyesség tehát akkor kezd kialakulni, amikor a munkakerülésből megteremtődik az átmenet a bűnözésbe. A könnyen szerzett és elszórakozott pénz szinte „ösztönzi" a bűnözőt, hogy a becsületes munka helyett újra a rossz utat válassza. Sajnos, az utcákon csellengő, kocsmákban ücsörgő közveszélyes munkakerülők zöme nagyon is tisztában van azzal, hogy sokféle kibúvó kínálkozik e vád alól, és csak akkor indítható ellene bűnvádi eljárás, ha hitelt érdemlően bebizonyítható: életmódja valóban káros a társadalom egészére. Ha már nagyon ég a lába alatt a talaj, akkor időszaki munkát vállal vagy segédmunkásnak jelentkezik valahová és ezzel elkendőzi a személyi igazolványában „tátongó" lyukat. Érdekes, hogy a lakosság körében is elterjedt tévhit, hogy a megrögzött naplopók munkakerülése olyan társadalmi jelenség, amely csak nagyon nehezen vagy egyáltalában nem szüntethető meg. Való igaz, hogy eléggé nehéz harcolni ellene, de nem reménytelen. Bűnüldöző szerveink következetességét és szigorát bizonyítja, hogy a bűnözés általános csökkenésével arányosan az utóbbi években a munkakerülők száma is kevesebb lett. És bármennyire is jól kendőzhetőek az ismertetőjegyei, a jövőben tovább egyszerűsödik s ezzel még jobban meggyorsul a munkakerülők elleni bűnvádi eljárások megindjfása. Bár a kétes elemek elleni hadjárat nemcsak a bűnüldöző szervek dolga, hanem társadami összefogás kérdése is. Ezzel kapcsolatban pedig a jogászok inkább a megelőzés lehetőségeinek szorgalmazását tekintik elsődlegesnek. 17
