A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-16 / 24. szám
részt szokmoilog taposztalatlon emberek bábáskodtok a CSEMADOK-kiadvány körül. Ne kalandozzunk azonban el, hanem nézzük inkább — szinte csak címszavakban! mit is talál az érdeklődő olvasó a szóbanforgó sorozat újabb kötetében. Találunk itt dolgozatokat a gyűjtögető gazdálkodásról, a népi szőlőművelésről, szénégetésről, valamint a jogszokásokról, a ■ balladaéneklés egy sajátos alkalmáról és sok egyébről. Felsorolni is hosszú lenne a témaköröket, ami most nem lehet cél. A szerzők között olyan ismerős nevekre is bukkanunk, mint a Tarisznyás Mártoné, Vita Zsigmondé, Kós Kórolyé, Faragó Józsefé és Róduly Jánosé, amiből viszont az derül kidolgozásra vár! A következőkben a régészeti terepbejárásokat és a topográfiai munkálatokat részletezi a szerző, amelyekkel közvetve bizonyos választ is ad a fenti kérdésre. Ennyit - dióhéjban - Ferenczi István dolgozatáról konkrétan, és most nézzük inkább, hogyan lehetne választ adni az általa fölvetett kérdésre! Régészet és néprajz több síkon is hasznára lehet egymásnak: hol az egyik, hol a másik játszó azt a — bizonyos alárendeltséggel járó — segédtudományi szerepkört. Vizsgáljuk meg először azt a szituációt, amikor az etnográfus használja fel a régészet mint segédtudomány eredményeit, módszereit. A néprajzi kutatások napjainktól visszafelé irányuló nyoKÉT TUDOMÁNY KAPCSOLATÁRÓL mondák egy része sok régészetileg értékelhető adatot tartalmoz. Bizonyos mondatípusok és régészeti objektumok között törvényszerű összefüggés van. Az összefüggések vizsgálata o régészet számára a lelőhelyek felkutatása céljából fontos..." - írja a Régészeti adatok a néphagyományban és a történeti mondákban című tanulmányában (Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 3; szerk.: Hoppól Mihály — Istvónovits Márton, Budapest 1978, 148—154. o.). Ugyanitt az egyes mondatípusokra lebontva is elemzi a néphagyomány és a régészet konkrét kapcsolatát. Egy másik dolgozatában (A földrajzi nevek gyűjtése és a régészet, Magyar Nyelv 1975, 448-453. o.) pedig megállapítja: „a régészeti kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a földrajzi nevekhez kapcsolódó hagyományokban a földrajzinév-gyűjtők aggodalmával ellentétben több a megbízható információ, mint a folklorisztikus elem." (453. o.) (Gondolatok a NÉPISMERETI DOLGOZATOK újabb kötete kapcsán) Móra Ferenc — akiről kevesen tudják, hogy gyakorló régész, néprajzi kutató és nem mindennapi szépíró is volt egy személyben — az archeológia és az etnográfia kapcsolatait elemző egyik tanulmányában (Néprajzi vonatkozások szegedvidéki népvándorláskori és korai magyar leletekben; Ethnographic 1932 54—68. o.) olyan értelemben nyilatkozik a két tudományág viszonyáról, hogy a néprajz élő régészet, a régészet pedig halott (Móra szavaival: ásatag) néprajz lenne. E rendkívül találó hasonlatot azért tartottam fontosnak felidézni (ha kissé körülményesen is), mivel a Népismereti Dolgozatok újabb kötete (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1978) egyik tanulmánya is e két diszciplína viszonyáról beszél. 1976-ban jelent meg először Népismereti Dolgozatok címen a Kriterion Kiadó gondozásában egy tulajdonképpeni néprajzi antológia, amely főleg a romániai magyar amatőr gyűjtők dolgozatait tette közzé, de közben — szakemberek tollából - ezeknek a nemhivatásos kutatóknak munkájukhoz gyakorlati tanácsokkal is szolgált. Sokban hasonlít egyébként e kiadvány a nálunk megjelenő Néprajzi Közlésekhez, ám — s ezt önámitás lenne tagadni! — tartalmilag és külsőleg is sokkal igényesebb annál. Ezen persze túlzottan nem csodálkozunk, ha belegondolunk, hogy Erdélyben olyan, nagy tapasztalatokkal rendelkező néprajzos szakemberek irányításával született meg ez a sorozat, mint Kós Károly és Forogó József! Nálunk viszont rendkívül lelkes, óm jóki, hogy a kötet nem csupán az amatőr gyűjtők fóruma! Hagyjuk azonban most az ilyen futólagos, és éppen ezért csupa általánosságokra szorítkozó áttekintését az egyes dolgozatoknak! Nézzük inkább Ferenczi István: Településrégészet és népiismeret című tanulmányát részletesebben, amelyben „a településtörténet legrégibb korok emberi szállásait kutató, föltáró és ismertető hajtásával: a régészeti „településtörténettel, egyszerűbben a településrégészettel, illetőleg e tudományág meg a népismeret tagadhotatlanul szoros kapcsolatával" foglalkozik. Fontos, jórészt kidolgozatlan problémákat jár körül itt a régész-szerző, nem árt ezért hosszobban is elidőznünk a témánál! A településrégészet fogalmának a meghatározása után néhány segédtudomány (nyelvészet, néprajz stb.) szerepéről beszél. Az etnográfiával kapcsolatos megállapításaiból érdemes idézni, mivel ezekkel a lényeget sikerült megragadnia : „ .. . a településrégészeti kutatás alulról fölfelé halad az idő fonalán, a roppant halványan észlelhető kezdettől napjainkig. A néprajz történeti nyomulásának iránya — végső törekvését tekintve — homlokegyenest ellenkező. A mai népek teljes műveltségi állományában többé-kevésbé megrekedt közös-általános szellemi hagyományt és tárgyi hagyatékot kutatja. (...) A néprajz áltol kikövetkeztetett egykori állapotok kézzelfogható tárgyi bizonyságainak napfényre kerülése (...) a régészeti ásatásoknak köszönhető." (19. o.) Végül fölteszi a kérdést: „miképpen járulhatnak hozzá a néprajztudomány el nem hanyagolható, sőt nagyon is becses emlékei a régészeti kutatás sikeresebbé, teljesebbé tételéhez?" (20. o.) A kérdés nagyon is jogos és mór rég mozások, tehát szükségszerűen elérnek egyszer egy olyan határt, ahonnan eredményeket már csak régészeti módszerekkel nyerhetnek. Ha tehát a néprajzos egy jelenség (eszköz, motívum stb.) gyökereit keresi, munkája bizonyos fázisában óhatatlanul igénybe kell vennie a régészettudomány (és ásatások) eredményeit is. Egy példa: a közismert karcolt, geometrikus díszű ácsolt faládáink vagy a lőportartó szaruk díszítményeinek őskori eredetét a régészeti ásatásokkal napfényre került korai leletek párhuzomai bizonyítják. Jellegzetesen régészeti módszer az eszköz-tipológia (alaktan). Alkalmazása a néprajzos-gyakorlatban is föl-fölbukkan. Térjünk azonban rá e viszonylatrendszer másik esetére: amikor az archeológia fordul a néprajzhoz mint segédtudományhoz. A régészeti ásatások során előkerült tárgyak, jelenségek eredeti jelentése, rendeltetése a mai ember számára nem minden esetben magától értetődő. Ilyenkor segíthet a probléma megoldásában a néprajz. A hagyományos népi kultúrában ugyanis számtalan ősi eszköz, munkamódszer őrződött meg napjainkig, amelyek ismeretében régészeti leleteink eredeti funkciója is világosabbá válhat. Mindez vonatkozik persze o szokásokra, hiedelmekre is. Egy másik módja a két tudomány kapcsolatának — amelyre Ferenczi is utal —, hogy a néphagyomány alapján kutassuk föl a régészeti lelőhelyeket. Ebben legnagyobb segítségünkre a különböző helyi-történeti mondák és földrajzi nevek lehetnek. Torma István, magyarországi régész foglalkozott a problémával az utóbbi időben két tanulmányában is. „ ... a néphagyomány és a történeti xxx Úgy tűnik, hogy az utóbbi időben nálunk is kibontakozóban van a népismereti kutatás. Vannak szakképzett fiatal néprajzosaink, régészeink, művészettörténészeink (akik ugyancsak nagy nehézségekkel tudnak elhelyezkedni — ha eltudnak!), megvan tehát tájainkon is a potenciális alapja egy színvonalas feltáró és feldolgozó munkának (amit azonban igen megnehezít egy megfelelő, központi intézmény hiányai). Tudom, hogy látványos eredményekig hosszú időre és kitartó munkára van szükség, óm - azt hiszem - nem ártana azért legalább az elvégzendő munkát és erőinket felmérni! A népismeret — véleményem szerint — nemcsak a népi kultúrát, de a régebbi korok régészeti- és művészeti emlékeit is magába foglalja (és még sok mást természetesen; de a többi — irodalom, zene stb. - mór nem tartozik szorosan a muzeológiai tudományok közé, amelyekről most konkrétan szó van), tehát eszerint kéne feladatainkat is kitűzni. Mindez azért kívánkozott most ide (elég nagy kitérőkkel), mivel a földrajzi nevek fontossága kapcsán eszembe jutott Nevizánszky Gábor összefoglaló munkája (A honfoglaló magyarság régészeti hagyatékának kutatása Szlovákiában, Irodalmi Szemle 1973/7, 604- 608. o.), ahol ő is felhívja a figyelmet a magyar törzsnevek (Kürt, Keszi, Kér, Gyarmat stb.) emlékét őrző falvaink régészeti felkutatásának szükségességére, hiszen ezeken a helyeken koraközépkori településnyomokro akadhatnánk! Nem lenne azonban néprajzi szempontból sem érdektelen megvizsgálni ezeket a helységeket! LISZKA JÓZSEF A FEKELYBETEGSEG OLVASÓNK kérdez ORVOSUNK válaszol „Mi okozhatja a gyomor vagy a nyombél fekélybetegségét? Igaz-e, hogy egyes családokban öröklött hajlamról van szó*“ A gyomorbélrendszer különösen érzékeny az izgalmakra. A fekélybetegség főleg olyan embereknél fordul elő, akik állandó feszültségben élnek. A rendszertelen életmód, a helytelen táplálkozás, a szertelen élvezethajhászás, a zilált családi élet, a rendezetlen munkafeltételek és más ártalmas körülmények és tényezők vitathatatlanul hozzájárulnak az idegállapot romlásához, az állandó idegfeszültséghez, a riadalmakhoz, amelyek következményei a fekélybetegség tüneteiben is megnyilvánulnak. Meg kell itt említeni különösen a nikotin, a koffein és az alkohol tartós negatív hatását. Érdekes az a megfigyelés, amelyet statisztikai adatokkal támasztottak alá: 100 fekélybetegségben szenvedő ember közül 10-20 % nemdohányzó, 31—32 % közepes dohányzó (napi 12 cigaretta), a túlnyomó többség erős dohányzó (napi 12 cigarettánál több). A fekélybetegség szoros összefüggésben áll az agykéreg és az idegrendszer, valamint a belsőelválasztósú mirigyek állapotával és működésével. Annak alapján, amit ma tudunk a gyomor- és nyombélfekélyt előidéző körülményekről és okokról, még nehezen mondhatnánk ki, hogy a fekélybetegség megelőzhető. Azonban egyénileg és társadalmilag sokat tehetünk ellene. Mór ismerünk bizonyos körülményeket, amelyek gyakoribbá teszik a megbetegedést. Igen, egyes családokban hajlam is feltételezhető; a családtagoknál a gyomor- vagy nyombélfekélyt az idegrendszer megterhelése. valamint az emésztőszervek működési zavara váltja ki. A gyomor és nyombél fekélybetegségével szemben már a családban kell felvenni a megelőző harcot. A szülők mór gyermekük zsenge korában gondoljanak arra, hogy az ésszerű, rend-OLVASÓNK kérdez ORVOSUNK válaszai szeres táplálkozási szokásokat helyes életmódra neveléssel, testedzéssel, sporttal és turisztikával, és megfelelő pihenéssel kell kiegészíteni. A családi „fekélymegelőzés" alapelveiből kiindulva az iskolában, a munkahelyen, a baráti körben is meghatározhatjuk a feszültség- és félelemmentes élet- és munkafeltételek rendjét. Ápoljuk s óvjuk az otthon kultúráltságát, a családi élet tisztaságát, a szomszédokkal s a munkatársakkal voló jóviszonyt. Igyekezzünk kellemes, nyugodt légkört teremteni magunk körül. Töltsük a megszabott munkaidőt becsületes, alapos munkával, amellyel magunk is meg lehetünk elégedve, hogy aztán dolgunk végeztével nyugodt lelkiismerettel s a rendes időben térhessünk vissza otthonunkba vagy szentelhessük mogunkat aktív pihenést jelentő kedvteléseinknek. Szánjunk elegendő időt és kellő figyelmet az étkezesnek, az alvásnak és más élettani követelményeknek is. Ez nemcsak a testi, hanem a lelki higiénia alapja és a íekélybetegség elleni harc egyik leghatékonyabb fegyvere. A fekélybetegségben szenvedő mago tudja a legjobbon, mily nehezen gyógyítható bajról van szó. A gyógykezelés folyamán enyhülnek, csillapodnak a fájdalmak és a nehézségek, hogy esetleg néhány hónap vagy év múlva újra fellépjenek. Egyes esetekben egész életre szóló betegségről van szó, de van eset, amikor pl. a nyombélfekély teljesen kigyógyul. A fekélybetegséget különösen fiatalabb korban gyógyszerekkel, diétás étrenddel és szigorított életmóddal gyógyítják. Az elhanyagolt, idült, komplikált eseteket azonban műtéttel kell megoldani. Helytelenül tesz az a beteg, aki nem törődik életmódjával, diétájával és a gyógyszeres kezeléssel, mondván, hogy ha kell, úgyis megoperálják. A műtéttel eltávolítják ugyan a veszélyt, de nem oldják meg a helyzetet s nem iktatják ki az okokat, amelyek előidézték a fekélybetegséget. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY ifi
