A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-02 / 22. szám
ÚJ MECÉNÁSOK Tóth Ernő (A szerző felvételei) lő csoport számára. Cipő kell az asszonyok, menyecskék lábára. Ezeket a kéréseket természetesen minden további nélkül teljesíteni tudjuk. — Mit várnak ettől az intézkedéstől. mert gondolom nem csupán adni akarnak, hanem kapni is. — Abból indultunk ki — mondja Tóth Ernő —, hogy a kultúrát, a szövetkezetünkhöz tartozó községek tömegszervezeteinek munkáját anyagiak nélkül nem lehet terjeszteni, ápolni. Ezért kötelességünknek érezzük támogatni. Minden megmozdulásnak politikai, társadalmi, kulturális hatása, értéke van. Vagyis: valamiért valamit. Mi rendelkezünk olyan anyagi eszközökkel, amelyekkel támogatni tudjuk a tömegszervezetek munkáját, s hisszük, hogy ez kamatostul megtérül. — Tudjuk, hogy egyszerre nem lehet mindent elérni — teszi hozzá Vajányi László —, de kevesenként többre megyünk, mintsem ha a sültgalambra várnánk. A kollektív nagyüzemi gazdálkodás nem csupán a termelésben, de a falusi lakosság társadalmi és kulturális életében is új helyzetet teremtett. Tervszerűen fejleszteni az új helyzet adta körülmények között a közművelődést, a kulturális életet, nemcsak fontos, de szükséges is, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt. A buzitai egyesült szövetkezet vezetősége e felismerés alapján fogalmazta meg a cikk elején idézett körlevelet. Persze, lehet, s remélhető, hogy máshol is ez a helyzet, de erről nincs tudomásom. Egyre nagyobb a jelentősége a gazdasági és a társadalmi szervezetek jó együttműködésének. Mert a kulturális munka nálunk nem hasznot hajtó tevékenység, ezért anyagi támogatást igényel. Kellenek az új mecénások, de nem az egyszer adók, hanem az olyanok, akik az ösztönösség elé a tervszerű elosztást helyezik GÁL SÁNDOR Nemzeti Front választási programjának teljesítésére. Pozitív eredményeket ért el a járás a nemzeti bizottságok szocialista versenyében és a választási programok teljesítésében 1978-ban is, amit pozitívan értékelt a járási nemzeti bizottság tanácsa és a Nemzeti Front járási bizottságának elnöksége 1979. március 2-i együttes ülésén. A város- és községfejlesztési és -szépítés! ún. „Z" akció beruházósos részében 31 896 (XX) korona értékű létesítményt hozott létre a lakosság (a 27 100 000 koronás tervvel szemben), 23 625 000 korona költségráfordítással (a tervezett 20 948 000 koronával szemben). Ha a létesítmények értékéből leszámítjuk a költségeket, akkor kitűnik, hogy a lakosság 8 271 000 korona értékkel járult hozzá önerőből ezekhez a létesítményekhez, vagyis a járás minden egyes lakosa átszámítva 86,92 koronával. A tervezett 42 létesítmény helyett összesen 53-at valósítottunk meg. A legjobb eredményeket e téren Ragyolc, Divény, Vámosfalva (Mýtna), Ipolymagyari (Uhorské) és Bolyk (Boľkovce) érte el, ezért javasoltuk a felsőbb szerveknek, hogy ezeket a községeket részesítsék dicsérő elismerésben és pénzjutalomban. Ebből a rövid felsorolásból is látható, hogy a városi és helyi nemzeti bizottságok, a pártszervek vezetésével és a társadalmi szervezetekkel szorosan együttműködve a választási programok meghatározó jelentőségű és legfontosabb feladatainak végrehajtására összpontosították politikai szervező tevékenységüket. Az idén emlékezünk meg egyebek között a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójáról. Ennek a jelentős évfordulónak a tiszteletére „A hála virágcsokra a Szlovák Nemzeti Felkelés hőseinek és felszabadítóinak" néven a nemzeti bizottságok összesítették a lakosság vállalásait, amelyeknek értéke 69 365 422 koronát tesz ki. Ebben a szocialista felajánlásban kifejezésre jut a losonci járás városai és községet dolgozóinak szilárd elhatározása, hogy aktívan támogatják a CSKP politikáját, teljesítik és túlszárnyalják az állami terv feladatait s tovább fejlesztik, szépítik környezetüket. JOZEF EIBNER a losonci (Lučenec) inb titkára HfHYÉGI Nemzetközi gyermekév. Saját gyermekkoromat juttatja eszembe. Mezítlábas. sápadt, kenyeret majszoló pajtásaim kis seregét látom szülőfalum legsárosabb utcájában, a Szivosszögben. Olyan gyerekeltet, akik lenni akartok valakik, de nem lehettek. Folytathatták azt, amibe apáik, nagyapáik is beleszülettek, a kegyetlen és embertelen szolgaságot, a már-már alig elviselhető életet. Gyermekkorom legsötétebb éveire gondolok, a nemzetközi gyermekév kapcsán, amikor sok-sok gyermek illetve szülő számára volt gond a ruha, a cipő és a kenyér. Amikor tíz- és százezrek kérdezték csüggedten, már-már reményvesztetten a költővel: „Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jut kapanyél; kinek bajszán nem billeg morzsa, ki setét gondok közt henyél . . .“ Hányán kérdezhetik még ugyanezt a gyermekeik jövőjét szivükön viselő felnőttek a világon? Hányáknak, tíz- és százmillióknak gond még ma is gyermekük rosszultápláltsága, taníttatása, a felnevelésükhöz szükséges munkaalkalom. Hányán, tíz- és százezren halnak meg éhen ma is gyermekek? Országok felelnek Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában és Ausztráliában az éhező gyermekek sorsáért, éhségüket megszüntető jövőjükért! Filmkockák elevenednek meg a szemem előtt: a csont meg bőr, éhhalálban kimúló gyermekek látványa borzalommal tölt el. Afrikai gyermekekről van szó, akiknek még mindig nem adatik meg a mindennapi kenyér, s nyilván nem a szülök hibájából. — Gyermekkoromban karácsonykor, a szeretet ünnepén szeretetcsomagot kaptak falum legszegényebb gyermekei. Évente egyszer, a legnagyobb ünnepen nem volt hiány részvétből, nagylelkűségből, csomagot ajándékoztak a rászoruló gyermekeknek a jótékonykodó módosabbak. A nemzetközi gyermekév meghirdetése ma sem lehet több, ma sem lehet más, mint az örömszerzés kiterjesztése a világ valamennyi országára. Gondoljunk legalább ilyenkor az éhező vagy a rosszul táplált iskolába nem járó gyermekek százezreire. És segítsük őket, a bűnös társadalmak legártatlanabb áldozatait. Nem mi várunk támogatást. Tőlünk várnak támogatást. Tőlünk, akik immár több mint három évtizede tervszerűen építjük a gondtalan gyermekkor társadalmát, a felnőtté váló gyermekek biztos holnapját . . . Jr r* ' jj LA í á Vf ' ő 3
