A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-26 / 21. szám
YVUIII No lám, csodálkozott, J/ Illa most egyszerre megboszszulja magát az a hűvös tárgyilagosság, az a magamra erőltetett közöny, amellyel az öreg ház ügyét kezeltem. Tudta, vissza kell mennie, körül kell járnia az épületet, a kertet, meg kell keresnie hátul, az elhanyagolt bozótosban azt a titkos, maga csinálta lyukat, melyen keresztül, ha kedve tartotta, átbújt, és a titokzatos, végtelennek tűnő erdőben találta magát. Lehet, hogy vénülök, szája szélén ironikus grimasz jelent meg, és ez már némi mentség az érzelgősségre. De miért lenne érzelgősség? — lázadt öniróniája ellen. Nem természetes-e, ha meghatódottság vesz erőt rajtam most, hogy utoljára látom így, látszólagos épségben azt a környéket, ahol csecsemőkoromtól életem nagy részét leéltem? A szép és a kegyetlen emlékek egyaránt ehhez a helyhez fűznek. Miért ne vallanám be magamnak, hogy nem mindegy, fog-e holnap állni még itt minden így, ahogy most, vagy sem. NSbm mindegy, de mégsem akadályoztam meg, hogy a világ megváltozzék erre, holott módomban lett volna. Az életnek túl kell lépnie az emlékeken, így van jól. A fiatal mérnök beült a kocsiba, beindította a motort, és várt, hogy Öllé majd csak észreveszi magát. A motorzúgás sürgető jelére a másik végre felébredt. — Menjen csak, Miklós. Én még ... nekem még van itt egy kis elintéznivalóm. Egy pillantást vetett a karórájára. — Nemsokára jön a négyórás busz, majd azzal megyek. A másik vállat vont, majd megkérdezte: — Én nem éhes? Hiszen nem is ebédeltünk. A feleletre nem várt, becsapta az ajtót és elindult. Öllé Imre egyedül macadt. Nézte a házat, megőrizni akaró nézéssel. El kell tűnnöd, próbálta meggyőzni a világoszöld lombok közül szürkén, keményen, ellenállásra elszántan álló öreg falakat. Ha az öreg tölgy nem esik áldozatul az útépítésnél, márpedig nem kell okvetlenül kivágni, hisz az út vagy félméternyire mellette halad majd el, nem lesz nehéz megállapítanom, hogy a nagy oldalág lombjainak magasában amely a ház közelében állt egy tisztáson, mellette egy kút romjai. A nyílást hevenyészve odadobott deszkák fedték, a közökön átsötétlett a mélység, melynek fenekén nem csillant meg a víz, hűvöse azonban megérintette Imre arcát, amint föléje hajolva belenézett. Kamaszkorában járt erre utoljára. Akkor még gondosan összeácsolt kerek deszkalap fedte a nyílást. A kutat már régen nem használták, legalábbis nem emlékszik rá. Pedig a környék és a ház tőle kapta nevét. Kiknek építették ezt a kutat? Vásárra igyekvőknek, búcsúsoknak, akik útközben itt megpihentek s felüdültek? Igen, jó gondolat volt, hogy az új műút mellett is egy kis kitérőt építenek, pihenőt az autósoknak. Felújítják a kutat is, a durván faragott asztal és padok fölé pedig nemcsak a fák vetnek majd árnyékot, hanem egy műanyag hullámtető is, amely a nap heve és eső ellen egyaránt védelmet nyújt. Ráébredt, hogy az emlékeket félretolta a jelen gondja, új feladata, a műút építése. Jókedvre hangolta ez a felfedezés. Felállt, tett néhány lépést, de már nem az emlékek nyomában, hanem a jövő képét képzelve maga elé: suhanó autókat, dübörögve száguldó kamionokat, tömött autóbuszokat, zajló életet. Még csönd volt, a távolabbi útról az áthaladó forgalom zaja csak gyengén hatolt idáig. A tájat még madarak csicsergése töltötte be. Hiába, néhány négyzetmétert el kell rabolnunk a természettől. Majd táblát állítanak: Vigyázat, őzek vannak errefelé! Veszély az őzekre és a járművekre. Talán éppen ott fog állni az új tábla, annak az öregnek a helyén. Öllé Imre megkerülte a táblát, amelyet már csak megmagyarázhatatlan, rejtélyes erő tartott a korhadt oszlopon. Az ösvény felőli feliratos oldalán ez állt időmarta betűkkel: KEREKES KOT. Azaz valamikor ez állt rajta. Most, hogy nézi, látja, hogy néhány betű már teljesen olvashatatlanná vált. KEREK ÚT. Ennyit lehetett csak kivenni annak, aki nem ismerte az eredeti szöveget. Kerek út... Kerek út, morfondírozott. A kerek út mindig önmagába tér vissza. Kör. A kerek út nem vezet sehová. Nekünk olyan utakat kell építenünk, amelyeken célhoz érünk. Mindig tovább, mindig új célokhoz. Vége ORDÖDY KATALIN állt az anyám ágya. ügyelek majd, hogy a tölgyben ne tegyenek kárt a munkások. Megindult visszafelé, letért a füves útra. Néhány sáv, amelyen csak gyéren vagy egyáltalán nem nőtt fű, jelezte, hogy a kocsik, autók erre kanyarodtak a házba vezető kapu felé. Nézte a Keréknyomokat, mintha hármójuk autójának nyomait keresné, amelyek márciusban futottak be a kerti úton a ház elé. A valamikor zöldre festett, most rozsdától vörösesfekete rácsos kapu előtt megállt, mintha mérlegelné, belépjen-e. Kulcsa volt a házhoz, bejárhatta volna az üres, elhagyatott szobákat, kinézhetett volna az ablakon, hogy még egyszer abból a szögből lássa a kertet, ahogyan annyiszor látta az ablakpárkányon könyökölve. Nem engedett a kisértésnek. Nem jó túlságosan elmélyülni a búcsúban sem. A kerítés melletti ösvényen ment tovább, aztán engedett a szürkére száradt, repedezett öreg fapad hívásának, KEREKES KÚT ADALÉKOK NÉPRAJZI KULTÚRÁNK MEGISMERESEHEZ Szóban és írásban sokszor fölpanaszoltuk már: hiányos, nagyon hiányos a múltismeretünk; fehér foltoktól üreslik az a kép, melyet nemzetiségi létünk közvetlen előidejéről, a szlovenszkói magyar kultúráról, irodalomról és tudományról képzelünk magunk elé. Művelődéstörténetünk, sajtótörténetünk, tudománytörténetünk aligalig tud eredményeket felmutatni; a szlovenszkói folyóiratok, lapok garmadája még mindig feldolgozásra, eszmetörténeti értékelésre, bibliográfiai rendszerezésre vár. Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén s Csanda Sándor Első nemzedék című könyvének köszönhetően két háború közötti irodalmi életünkről viszonylag sokat tudunk (bár a korszak összegező irodalomtörténeti művének megírása továbbra is sürgető feladat); Kováts Miklós monográfiájának jóvoltából képet alkothatunk az 1918—1938 közötti slovenszkói magyar színjátszásról és drámairodalomról is; a bontakozó hazai magyar tudományosság azonban már korántsem látja ilyen tisztán azokat az eredményeket, a társadalomtudományok művelői a két háború közötti rövid, sok esetben mégis termékenynek mondható időszakban értek el. Pedig a hagyományismeret e téren is nélkülözhetetlen, s a korabeli tanulmányok, ha egy-egy szakember kellő kritikai érzékkel veszi őket kézbe,- adatokat, szempontokat szolgáltathatnak a mai kutatónak, hozzájárulhatnak az egy-egy tájegységünkről alkotott művelődéstörténeti, néprajzi, szociológiai kép teljesebbé tételéhez. Nem a könyvészeti feldolgozás igényével láttam neki két háború közötti szellemi életünk egyik legjelentősebb irodalmi, művészeti, társadalmi és kritikai folyóiratának, a Darkó István szerkesztésében megindított Magyar Írásnak az áttanulmányozásához. Nem is társadalomtudományi dolgozatokat, hanem idők próbáját kiállt, újra kiadható kisregényeket kerestem. Mégis: látva a folyóirat gazdag tudományos rovatát, nem állhattam meg, hogy jegyzékbe ne foglaljam azokat a tanulmányokat, melyek jobb sorsra érdemesebbek annál, semmint hogy elfeledve, ismeretlenül mai szellemiségünkből kihullottan lappangjanak a sárguló-porosodó folyóiratlapok között. A Magyar Írás néprajzi dolgozatainak bibliográfiai közzétételében az a hitem is bátorított, hogy etnográfusaink, folkloristáink képesek lesznek a csodára: föltámasztják e tetszhalottakat. Az önismeretünket szolgáló nemzetiségi tudomány javára. 1932/4 (Nyiresi) Tichy Kálmán: Kallódó népművészet (Északgömöri palóc díszítőművészet) 1932/5 Földes György: Kukkónia lelke. A Csallóköz múltja és jelene 1933/5—6 Dallos István: A nyitra—barsi magyar-palóc félsziget 1933/9 Molnár Imre: Magyar népdal és magyar nóta 1934/1 Nyiresi—Tichy Kálmán: Megjegyzések egy vadrózsaághoz, (pusztuló népművészetünkről) 1934/6 Khín Antal: Az aranyászat (csallóközi anyag) 1934/7—8 Khín Antal: Szent Márton fehér lova és Márton lúdja (csallóközi néphit) 1935/9 Dudich László, ifj.: Udvarlás, esküvő az izsai magyaroknál 1935/10 Khín Antal: Betlehemjárás a Csallóközben 1936/2 Nyiresi Tichy Kálmán: A gömöri pásztorok díszítő technikájáról 1936/5 Manga János: Ipoly völgyi és csallóközi népdalok 1936/6 Ivánfy Géza: Dr. Machnyik Andor agrár és szociálpolitikai tanulmánya. — A Csallóköz 1936/8 Manga János: Pogánykori emlékek az Ipoly völgyi palóc néplélekben Wagenhuber Aurél, dr.: Valamit a néprajzi gyűjtésről 1937/5 Manga János: Népi hangszereink 1937/6 Manga János: A tűz szerepe mitológiánkban (Ipoly menti és csallóközi adalékok) 1937/8 Manga János: Mitológiai dolgozatok (Őgyalla és környéke adalékai) 1937/9—10 Manga János: A boszorkányhit (ógyallai és bagotai adalékok Megjegyzés: Az 1932/4 jelzetben az első szám a Magyar írás évfolyamát, a második az illető folyam füzetének számát jelzi. A zárójelbe tett szövegrészek az én kommentárjaim, melyek közelebbről is meghatározzák egy-egy tanulmány tárgyát, ha az a címből nem elég világos. Tichy Kálmán később Nyiresi előnévvel publikált; a zárójeles rész ez esetben a szerző azonosságát jelöli. (zalabai) 10
